Tot El Camp

Anomália

2019. január 23. - Bendak

dxlibkuwsaecjoo.jpg

Első számú anomáliaFC VARcelona - Leganés 3:1

Hát az van, és ezt nem tudom szebben, jobban, máshogy írni, meg persze nem is akarom, de Ernő a Leganés ellen kirakta a brét az asztalra. Messi padon, Iván a padon, Alena és Arthur kezd... Vermaelen!!4?! Persze, ha még egyszer átgondolod, hangya bácsi tulajdonképpen kettő darab egyenként 150 millió árértékű zsugabubussal kezdett a széleken plusz a kilóban nagyjából ugyanennyi Lalyossal, azért más a leányzó fekvése.. de na, nem ehhez vagyunk mi szokva a mestertől.

Szóval Ernő jött, villantotott, és némi „Isteni segítséggel”, meg egy csipetnyi Lalyossal sikerült is tartani az öt egységnyi difit az Atletico előtt. A mérkőzés egyébként nagyjából Dembélé sérüléséig volt igazán érdekes, legalábbis számomra, mivel taktikailag egy okosan, jól felkészített Barcelonát láthattunk, néha kifejezetten látványos megoldásokkal tarkítva, köszönhetően ez főként a szúnyogember egyszemélyes showjának. Majd jött a pulga, aki fölülírja a taktikát és a Newton-törvényeket, s mielőtt még szoros lett volna a történet, tett róla, hogy madridi vendégeink egy lágy pofánveréssel buszozzanak hazáig.. (Így belegondolva akár David Attenborough-t is felkérhetnénk egy-egy meccs lekonferálására: hangya, bolha szúnyog, mókus, Vidal..)

harmas.jpg

22 - 21 - 21 (a koruk, nem a centim.. áh, mindegy)

No,  szóval a taktikai fertályon tovább maszatolva Valverde egyfajta hinta-palintát játszatott a csapattal, aminél sajnos folyamatosan az egyik oldalra billent a súly, azaz hol itt ragadt be a dolog (Coutinho), hol ott (Coutinho). A történet egyébként rémegyszerű. Amennyiben Coutinho-Alba oldalra került a labda, Dembélé lépett el a túloldalon a védőjétől, s jött is a fordítás. Amennyiben Dembélé-Sergi Roberto oldalán folyt az építkezés, Coutinho (vagy behúzódásával Alba) oldalára fordította a csapat a súlypontot, így próbálva meg kibillenteni a Leganést a kétsoros szilárd védekezéséből, mindez megspékelve némi individuális próbálkozásokkal. A gól is egy hasonló Dembélé-féle elbintangolás utáni klasszik „Messi-Alba-Messi” háromszögelés után jött, amit rajzolni sem lehetett volna szebben.

Jobb oldal, átviszem a súlypontot, bal oldal, jön Alba, jön Dembélé c. rovatunkból:

gol1_2.png

Piqué harcolja át a labdát a felezővonalon, amire Alena csap le, s rohan vele a vonal mellett

gol2_1.png

Dembélé kéri el, s a lassacskán szokásos "betörései" helyett inkább széthúzza a játékot, és tálal Alba elé...

gol3.png

A madridi védők a labdát kergetve tempó és pozícióhátrányban nyomozzák a bogyót. Tökéletesség... 

Erre aztán magas, ugyanakkor eléggé lankadt letámadással reagált Mauricio Pellegrino csapata, azaz hiába az agyig feltolt támadók, az első sor kipasszolása után kilométernyi helyek várták az Alena-Arthur kettőst a pálya közepén. Az elpuskázott lehetőségek és a szörnyűbbnél is szörnyűbb labdavesztések aztán természetesen megbosszulták magukat egy mondhatni szokásos "kontra-a villamos is aluszik, meg a Barca védelem is - bepassz-gól" kombóval, de amíg az ember előhúzhat a farzsebéből egy Leo Messit, addig tényleg nem kell lerágnunk a körmeinket.. egy Leganés ellen.

A pontozást ezúttal rátok bízom, de abban bizonyára mindannyian egyet értünk, hogy Arthurt, Albát, Alenát és persze legfőképp Dembélét mindenképp a többiek fölé emelhetjünk.. ahogyan a másik oldalon a Piqué - Coutinho kettőst is, igaz inverz irányban.. Jelentem a vasárnapi St. Douglas-díjat a brazil nyerte, utcahosszal.

amsterdam.jpg

Eközben Amszterdamban...

Második számú anomália - Boateng

Leigazoltuk. Igaz kölcsönbe, de leigazoltuk.

Ezt hagyhatnám már eleve így kommentár nélkül is, de a félreértések elkerülése végett vegyünk itt át egy-két dolgot a herceggel kapcsolatban.

Azért nehéz elfogadnom valahol mélyen, hogy ilyen „x-évvel ezelőtti” Mourinho-féle Real Madrid lettünk az igazolások terén (Adebayor, Altintop), mert nem akarom elengedni AZT a bizonyos korszakot (víziót), amikor ilyen arcok a csapat közelébe sem szagolhattak volna. Valahol legbelül remélem, hogy Messivel, Busival és Piquével még igenis létezik az a váz, amire fel lehet húzni, ami el tud bírni még egy OLYAN focit játszó garnitúrát. Hogy Ernő egyszer csak csettint, hogy „áh, csak szivattalak titeket köcsögök” és kifuttatjuk, éheztetjük, megkínozzuk az ellenfelet, mint AKKOR... ÚGY.. mert igenis hiszem, hogy ez a csapat még képes rá...  S ekkor visszaköszön a realitás, azaz ha tetszik, ha nem, el kell fogadnunk, hogy az, ami akkor volt a norma, a standard, a szokásos, mára már csak a „ritka” kirívó alkalom. Ez van. Futballromantikus vagyok... vesztemre.

50314592_1811405385632264_1206628442850721792_n.jpg

óh, azok a régi szép idők...

Ha fogadnom kellene, akkor arra tolnám fel vigvik pénzét, hogy a „sexmachine” végső megítélése pozitív lesz. Rengeteg persze a kérdőjel a személyét/személyiségét illetően, de merem hinni, hogy ha valaki 31 évesen a Las Palmas, Eintracht Frankfurt, Sassuoló hármas után megkapja élete utolsó nagy esélyét, az élni fog vele. A ghánainak igenis minden esélye, adottsága megvan ahhoz, hogy jól teljesítsen, s merem ezt állítani nem azért, mert a fickó Barca kompatibilis (mert nem az), hanem azért, mert a fickó Valverde kompatibilis. Mondhatni maga a megtestesült „Ernő spíler” (ne haragudj Iván): erős, erőszakos, technikás, atletikus, provokatív, vérszívó dög, aki a tizes, vagy akár a hamis kilences pozícióban is képes meggyötörni az ellenfél védőit, egy perc nyugalmat sem adva nekik,.. egy igazi minden hájjal megkent fickó, egyfajta "labdarúgó bérgyilkos”, akit ellenfélként a hátad közepére kívánsz.. (Ernő remegő hangszála vagyok)...

Harmadik számú anomália - Copa del Rey

copa.jpg

Van ez az amerikai közmondás: „A hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember.” Na, a csapat is olybá tűnik valahogy így van ezzel az idei spanyol kupasorozattal, miután sikerült egymás után négy alkalommal bemarkolni. Persze azt nem mondom, hogy kifejezetten ki akarunk esni, de Ernőék érezhetően máshová tették a hangsúlyt a szezon kezdete óta.

Lehetne érveket sorolni pro és kontra, de egyrészt a harmadik számú sorozat igenis hozhat hasznos pillanatokat a csapatnak, teszem azt egy tetőtől-talpig motivált, formában lévő cseresort, akik saccperkábé tisztában vannak azzal, hogy a bajnokságban és a BL-ben sem esznek meg sok sót Lalyosék előtt. Nekik, a Malcomoknak, az Alenáknak, a Murillóknak és Vermaeleneknek ez igenis nagyszerű, kecsegtető lehetőség. Másrészt ahogyan a klasszikus is mondja: a kupa, az kupa faszikáim..

A Sevillánál szinte biztosan legalább akkora prioritást élvez a Copa del Rey, mint a negyedik hely megszerzése a bajnokságban. Pablo Machín csapata a kezdeti látványos pörgések, valamint a 352 – 532 – 235-ös taktikai ínyencségek/villámkombinációk után kissé elveszíteni látszik a monyóját, ergo a kettős terhelés súlya és a mester „rutintalansága” e téren (is) egyre inkább kiütköződik a csapaton.. Mindettől függetlenül sem a megroggyant fizikai állapotuk, sem az elmút három elveszített mérkőzésük se tévesszen meg senkit: Sevillában nagy vadra vadásznak, az FC Barcelona és egy lehetséges kupagyőzelem pedig tökéletesen megfelelő "áldozatnak" tűnik... Had szóljon!

Kezdés: 21:30

Sevilla:

Soriano; Mercado, Carrico, Gnagnon; Promes, Vazquez, Mesa, Banega, Vidal; Andre Silva, Ben Yedder

Barcelona:

Cillessen; Semedo, Vermaelen, Lenglet, Alba; Rakitic, Alena, Vidal; Malcom, L Suarez, Coutinho

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása