Tapasztalatom szerint a/egy nagy rivális elleni kedvezőtlen eredmény megítélését alapvetően két irányba szokta vinni a keserűség. Az egyikben „elvesszük” az ellenfél dicsőségét, mondván annyira szarok voltunk, de ezek még így se hozták ki a maximumot a lehetőségből. A másik pedig a teljes hárítás, vagyis a bíró felemlegetése. Elfogadom, mindenkinek szíve-joga személyes habitusa alapján ítélni, de mivel a szurkoló jellemzően érzelemből mond véleményt – pláne ilyen helyzetben – a vélemény sok minden lesz, de objektív nem.

És talán ezért is jobb aludni egyet-kettőt az értékelőre, vagy legalábbis ráfogni, hogy ez a poszt késedelmének oka. Nem pedig az, hogy a hétközi meccsek az életritmusból adódóan nehezebben megoldhatók.

A Real nagyon jó volt! Nem meglepően jó, már persze akkor, ha valaki tudta, hogy nem az őszi meccs lesz a kiindulási alap. Kiválóan játszották a labdabirtoklást hátul, és ez főleg azon volt tetten érhető, amilyen szép gurigázással hozták ki mélyről a labdát. Tudatos volt, mert nem is egyszer tudták megcsinálni, inkább az első félidő jelentős részében. És mivel ebben nagyon jók voltak, a mi letámadásunk is hasztalan volt, ez pedig azt eredményezte, hogy nagyon fájdalmas volt látni az eszetlen, következetlen szaladgálásunkat.

Aztán jött a góljuk is, ami szintén az előző érzést erősíti, mert gyakorlatilag közünk nem volt hozzá. Megtalálhatnánk a védelmünket hibaforrásként – joggal egyébként -, de az az igazság, hogy azt is olyan iszonyatos sebességgel pörgették le, ami ellen nagyon nehéz védekezni. Már persze akkor, ha magasan helyezkedik a csapat és rendezetlenül ér vissza. Ha van tanulsága a pályán látottaknak, valószínűleg az lesz, hogy úgyis tudjuk, mindig nagyon erősen bekezdenek a meccseken, akkor nem muszáj feltétlenül az elejétől erőltetni a saját játékunkat. El lehet gondolkodni azon, nem érdemesebb-e ebben az időszakban visszaállni és hagyni, hadd fussanak egy rendezett csapat ellen. És ez főleg akkor/addig igaz, amíg a középpályánk még nem áll készen arra, hogy bárkivel és bármilyen sebességgel szemben képes legyen magabiztosan labdát járatni.

Nem szokásom foglalkozni vele, de nem megkerülhető a bíró. Mindannyian tudjuk, mi a helyzet Spanyolországban. Nem csupán elszigetelt jelenség az, hogy többen is pocsékul végzik a dolgukat, ráadásul következetesen ragaszkodnak is önmaguk hülyeségéhez. Persze lehet kifogásolni, de attól még ez a helyzet és egy ideig így is marad. Ugyanakkor személy szerint különösebb hibát nem találtam Lahoz tetteiben. Okosan megfogta az elején a meccset néhány sárga kiosztásával és el kell ismerni, hogy az is jó taktika, amikor mindkét oldalra dobálja, amint lehetősége van rá. Így tartható leginkább az egyensúly a csapatok között, főleg akkor, ha ennyire kiélezett szituációról van szó, mint a clásico.

Azt pedig el kell fogadni, hogy a taktikai fault létezik, és ritkán történik olyan helyen, ahol már (lap)veszélyes lenne. Vagyis minősíthető. És nem csak a Real használja, hanem majdnem mindenki a foci világában. Ráadásul ez még akkor is igaz, ha érzelmi alapon nehezebben tolerálható az ellenfél ismeretében. Az lehet, hogy egy ideális világban nem létezne (pláne amikor minket hoz hátrányos helyzetbe), de létezik, el kell fogadnunk és bele kell kalkulálnunk a játékba. Ahogy azt rendszerint a játékosok is teszik.

Még egy gondolat. Az utóbbi időben feltűnő sorminta egymás ellen az, hogy hazai pályán mindkét csapat hajlamosabb a botlásra. A rosszabb játékra, a rosszabb eredményre. Az okokat én a mentális hozzáállásban keresem, közelebbről abban, hogy a saját szurkolótábor elvárásai mintha negatív hatással lennének mindkét csapatra. Aki pedig idegenben van, felszabadultabban játszhat, mondván, ott „elfogadhatóbb” a rosszabb eredmény. És ismerve a játékosokra nehezedő iszonyatos nyomást, talán nem is járok messze az igazságtól.

Ami viszont ennek ellenére feltűnt, hogy a Real játékosai milyen rosszul reagálták le az egyenlítő gólt. A bevágott képek alapján úgy tűnt, mintha éppen az ötödiket kapták volna be, olyan kétségbeesettnek tűntek. És ez különösen szembetűnő akkor, ha a csapat egyik vezére, Modric arcán láthatom. Azt sejtem, hiába haladnak jó úton, az önbizalmuk még nem teljesen egészséges, megfoghatók, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék. És mivel a visszavágó nekik hazai pálya lesz, a két utolsó bekezdés gondolatmenete alapján távolról sem lefutott ez a párharc. Sőt!

Egyéni értékelő:

ter Stegen – hát, az a kifutás biztosan nem kerül majd be a „Dicsőséges pillanataim a pályán” című önéletrajzába. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy ez amúgy sem a legerősebb skillje - 5

Semedo – azt hiszem, mostanra nem kérdés, ki a csapat elsőszámú jobb oldali védője. Ami különösen erős érv, hogy bizonyította, nem csak Dembélével, de Malcommal is képes nagyon jó párost alkotni. Tehát ő maga meghatározó faktor, nem kizárólag az, aki éppen mellette játszik - 8

Piqué – a csapat ügyeletes bohóca ismét bizonyította, milyen teljesítményre képes, amikor igazán összeszedi és odateszi magát. A Real ellen ez hagyományosan így van, de biztató a BL-re nézve is, ahol kiemelt fontosságú meccsek várnak ránk - 8

Lenglet – eredetileg úgy volt, hogy lesz majd ideje kényelmesen beilleszkedni a csapatba, az élet azonban más utat hozott neki. Azt gondolom, ő az egyik legjobb példa arra, hogyan lehet csendben, feltűnésmentesen alkalmazkodni és stabilan bizonyítani, meghálálni a belé vetett bizalmat - 7

Alba – hatás-ellenhatás, akció-reakció. A mai Barçában kulcskérdés az ellenfelek számára, hogy milyen mértékben tudják őt folyamatos védekezésre kényszeríteni, ahelyett, hogy kedvére futhatna fel a támadásokkal. Én azt gondolom, a Realnak ezt alapvetően jól sikerült megoldania, abban viszont már nem vagyok biztos, hogy Messivel és Dembélével a pályán is ilyen jól megy ez majd - 6

Rakitic – viszonylag korán lejött és mivel a kapufáján kívül erősen passzív eleme volt a csapatnak, azt gondolom, ennek leginkább a fáradtság lehetett az oka - 5

Busquets – egyre erősebb a gyanúm, hogy nagyon hiányoznak neki a labdabiztos társak a középpályán. Amúgy sem az az igazi erőssége, hogy fizikai kontaktokkal harcoljon a pályán, érthetően gondban lesz, ha ezekre kényszerül, ahelyett, hogy az eszét használhatná. Most ugyan ott volt mellette Arthur, de úgy látszik, lesz még mit dolgozni azon, hogy „visszakapjuk” a védjegyünkké vált, az ellenfeleket a játékosoktól eleve távol tartó stílust - 6

Arthur – most már egy topcsapat ellen is bizonyította, hogy mekkora potenciál van benne. Kétség nélkül a csapat egyik toronymagasan legjobbja volt! És ez még csak az első éve - 9

Coutinho – oké, persze biztassuk, meg majd összeszedi magát és visszatalál a helyes útra... Csak az a baj, hogy erre nincs idő. Majd a nyáron fel lehet töltődni pozitív energiákkal, meg önbizalommal, addig viszont nagyon gyorsan le kellene tenni az asztalra valamit. Mert a csapat látja kárát - 4

Malcom – körülbelül így kell beállni a mellőzött szerepből és egy csapásra főszereplővé válni! És nem csak a gólja miatt mondom, az „csak” a hab volt a tortán. Egész meccsen benne volt kizárólag aktivitás, élet a támadóink közül, ő volt az igazi veszélyforrás, benne volt meg az esély arra, hogy jól jöhessünk ki ebből az egészből. És végül úgy is lett. Kiváló az irány, csak így tovább! - 9

Suárez – hibáztathatnám a passzivitásáért, de az az igazság, hogy ha nincs mögötte aktív középpálya és megvillanó támadótársak, neki is hatványozottan nehezebb lesz a dolga. Így maradt a szokásos: „verekedni” a védőkkel. Hálátlan szerep egy támadó esetében. Még akkor is, ha sokkal nagyobb hatékonysággal kellene élni a kínálkozó lehetőségekkel. Mert jól tudjuk, hogy a mai fociban azokból nagyon kevés van - 5

Vidal – amíg nem áll össze nálunk egy igazán penge középpálya, folyamatosan kétségek között fogunk billegni, hogy milyen mértékben érdemes fizikai kontaktokra fordítani a játékot az ellenfél szétpasszolása helyett. Azt gondolom, a cél hosszútávon az utóbbi, addig meg szükségünk van a munkabírásra, amit a csapatnak ad.

Messi – nem tudott olyan mértékben hatással lenni a meccsre, ahogy azt a többség várta. Talán óvatos volt, talán igazak voltak az előzetes hírek, hogy hiába a Real, „ez csak a spanyol kupa”. Az viszont mindenképpen érdeme, hogy sok embert lekötött, illetve a beállása után visszaállhattunk a stabilabb 4-4-2-re.

Alená – ahhoz képest, hogy negyedórát kapott, gyakorlatilag érzékelhetetlen volt a pályán.