Tot El Camp

Kérdések

2019. február 16. - johneagle001

45401.jpg

Valószínűleg mindenki találkozott már a jelenséggel élete során, amely arról tanúskodik, hogy mekkora különbség lehet a tartalom és a tartalom látszata között. Iskolában, később a munkahelyeken is közismert a stréberek, nyalizók világa, vagy ennek éppen az ellentéte, amikor azt érezzük, bizonyos emberek érdemtelenül kerülnek az „elfeledettek” kategóriájába. Hihetnénk, hogy korunk sajtossága ez, pedig nem így van, ahol emberek közösségben élnek, gyakorlatilag évezredek óta ugyanez a helyzet. És a kérdés adott: hogy jön ez ide?

Ernesto Valverde a héten aláírta új szerződését, miközben azt gondolom, talán még soha nem volt a Barça életében edző, aki ilyen erős szurkolói ellenszélben élne. (Persze közben máris tudom, hogy volt, elég csak Rijkaardra gondolni, akit az első féléve után akart elüldözni a népharag, kizárólag a vezetőség tartott ki mellette, utólag pedig kiderült, hogy érdemes volt.) De miért is ez a közel egységes ellenérzés Valverdével szemben?

Az egyik ok természetesen: Róma. Tudjuk, mi történt, tudjuk, mekkora csalódás volt, ha úgy tetszik, visszavonhatatlan és megbocsáthatatlan hiba. De ez önmagában nem lenne elég, Pep is bukott a BL-ben, nem is egyszer, ráadásul Valverde esetében sem mondhatjuk, hogy összességében eredménytelen lett volna az első szezonja. Sőt, a valaha volt egyik legerősebb bajnoki idényt produkálta vele a csapat, majdnem világrekorddal, ami a veretlenséget illeti. Viszont van itt egy másik probléma. Ez pedig a hogyan.

ernesto-valverde.jpg

Szoktak példálózni azzal, hogy a Barçában nem elég győzni, alapvető az, hogy élvezetes legyen a produkció. Ahol olyan látványos játékosok tudták évtizedeken keresztül elbűvölni a közönséget, mint Kubala, Cruyff, Ronaldinho, Messi, Douglas, nem elég csak trófeákat halmozni, nagyon erős igény van arra, hogyan érkeznek azok a trófeák. Márpedig ahol nagyon erősen fogható Valverde munkássága, az a csapat színvonalának erős visszaesése. Mert a lőtéri kutyát nem érdekli az, hogy harcosan, foggal-körömmel küzdünk és szerezgetjük a pontokat, ezt az utat járják csak azokban a bajnokságokban, ahol hagyományosan elvárt, de ne itt, mert a Barça NAGYON nem erről szól!

Szokták mondani, hogy irreálisan magasak a szurkolók, a közvélemény elvárásai Spanyolországban. Mert ha sikeres is a csapat, mindjárt jön a kritika, hogy pocsék a játék minősége. Egyik oldalról ez persze nagyon nehezen tartható kettős elvárás, másik oldalról viszont igaz az is, hogy olyan szezonokról is vannak szép emlékeink, ahol eredmény esetleg nem volt, volt viszont élvezetes játék. Ez pedig azt igazolja, hogy a szurkolók igenis elnézőbbek akkor, ha nincs trófea, megkapták viszont azt, ami akár annál is fontosabb lehet: örömmel láthatták a csapat meccseinek jelentős részét. És én azt gondolom, a szurkolók eljutottak arra a pontra, ahol egyáltalán nem örömmel várják a csapat soron következő meccsét, inkább érdektelenséggel. Mert hiába fontos az első hely a bajnoki táblázaton, jellemzően unalmas, rosszabb esetben szenvedés végignézni a kilencven perceinket.

1524407127_762458_1524407192_noticia_normal.jpg

Amikor egy edzőt kritizálnak, jellemző vélemény az is, hogy ne több ezer kilométerről akarjon minősíteni senki, főleg akkor, ha olyan emberekkel megy szembe a véleménye, akik szakmájuknak mesterei. Csakhogy Valverde esetében ezzel is van egy kis probléma. Napról-napra látom egy viszonylag széles tábor véleményét, tudom, hogy hiába fotelszurkolókról van szó, nagyon sokan előre látják, tudják és meg is fogalmazzák a kritikájukat, amely kritikák sorozatosan be is igazolódnak. Nem fényezek senkit, de hiába fotelszurkolókról van szó, nagyon sokan akkor is betalálnak a közepébe és sokak elmélete be is igazolódik néhány hónappal később. És ez a pont, ahol a legnagyobb baj van, mert Valverdének semmi más értéke nem maradt, mint az, hogy ha már nem jól kommunikál a külvilág felé, akkor legalább kiváló elméleti szakember. De hogy lehet az, ha folyamatosan ugyanazokat a hibákat követi el, ráadásul nem történik semmilyen látható és érdemi szakmai előrelépés?

Ahogy kezdtem: a tartalom és a tartalom látszata. Bizonyára mindenki találkozott a jelenséggel, hogy vannak emberek, akik hiába teljesítenek 120 %-ot, az iskolában, a munkahelyen, az életben, ebből – mondjuk – 80 % látszik a közösség felé. És persze ott a másik oldala: azok az emberek, akik a maguk 80 %-át el tudják adni 120 %-ként. Jogos a gyanúnk, hogy nem igaz, de fogadjuk el, hogy Valverde egy kiváló elméleti szakember, akivel az a baj, hogy képtelen lekommunikálni a maga 120 %-át 120-ként. Ellentétben például Mourinhóval, aki a maga 50 %-át adja el 150-ként. Csakhogy amíg egy „hétköznapi” ember leélheti az életét úgy, hogy ez neki nem számít, egy csúcsklub edzője nem.

ernesto-valverde-barcelona-unveiling_jprswn2nst1cz9gko6qzi18a.jpg

Egyáltalán nem kell a portugál paprikajancsi színvonalára süllyedni, nem kell mindenáron a csapat elé furakodni, hogy ezzel önmagunk nem is létező fontosságát hangsúlyozzuk, amikor csak lehet. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy a közszereplőknek nem elég a tartalom, annak látszata is nagyon fontos. Mert ha valaki nem tudja ezt megmutatni, akkor semmi ok csodálkozni azon, ha az őt megítélők folyamatosan keveslik azt, amit tesz.

Spanyol bajnokság 23. forduló

FC Barcelona – Real Valladolid CF

20:45 Spíler2

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása