Tot El Camp

Kettő az egyben

2019. április 02. - johneagle001

sport-preview-opta-villarreal-v-barcelona.jpg

Felpörögtek az események, így aztán mi is felpörgünk és két posztot adunk egyben. Vagy inkább ráfogjuk, mert nyakunkon a következő bajnoki forduló, miközben még az előző is alig zárult le. Ma este Villarreal, hajtás után pedig visszatekintünk az Espanyolra, ha már utunkba hozta őket a sors.

Espanyol egyéni értékelő:

ter Stegen – jó régóta halljuk, hogy a Barcában a kapusnak úgy kell tudnia bánnia a labdával, mint egy mezőnyjátékosnak. Nem tudom, kinek maradt meg, de feltűnő volt amikor egy durván negyvenméteres magasan ívelt visszapassz úgy ragadt a lábához, mint a legnagyobbaknál. Azt hiszem, ideillik az, hogy: ejha! - 7

Semedo – azt hiszem, mostanra elég világos lett, mikor kezd ő és mikor Roberto. Amikor Valverde úgy gondolja, hogy elsősorban védekezésre van szüksége a jobb oldalon, akkor Robertóra bízza, amikor pedig inkább támadópotenciált akar, jöhet Semedo. Az Espanyol ellen egyértelműen az utóbbi kellett, még akkor is, ha valójában Nélson egyre inkább képes kijavítani a hibáit védekezésben a sebességével. És bár Serginek voltak/vannak jó pillanatai támadásban, az nem kérdés, hogy ki a jobb ebben a műfajban - 8

137936916_15539985536881n.jpg

Piqué – az a helyzet, hogy abban az előző heti beszólásban az Espanyolnak, benne volt egy csúnya bukta is. Mondjuk azzal, hogy a nagyképűsége miatt az ellenfél úgy gondolja, csakazértis visszaadja a fricskát, csak nem a kanapén ülve a kamerák előtt, hanem a pályán. Ez végül nem következett be – bár volt pillanat, amikor majdnem -, az meg már egyéni ízlés dolga, meddig viccesek Geri megnyilvánulásai és mikor lépnek át egy határvonalat, ami az ízléstelenséget jelenti - 7

Lenglet – nokéremszépen, az van, hogy nem vesszük észre Umtiti hiányát. És ez bizony hatalmas teljesítmény egy eredetileg padra vásárolt játékostól. Lenglet egy elhúzódó sérülésnek köszönhetően megkapta az esélyt és most már kimondhatjuk, maximálisan élt vele. Én legalábbis pillanatig nem aggódok amiatt, ha/amikor ő van a kezdőben. Az a hétvégi különösen látványos szerelés pedig hosszú időre emlékezetes pillanata lesz - 8

Alba – mindkét szélsővédőnket maximális jelzőkkel érdemes kiemelni, mert azt gondolom, kulcsai voltak annak, hogy képesek voltunk egyáltalán megbontani a tíz emberrel védekező ellenfelet. Folyamatosan fenn voltak, megadták a csapatnak a szélességet, ami létfontosságú ilyen helyzetben és megadták a (be)mozgásokat a támadóknak mindkét oldalon. Alba ezenfelül kulcs volt abban is, hogy Coutinho végre pozitív értelemben tűnhessen ki a csapatból - 8

d26uzwtwwaavwct.jpg

Busquets – két ok miatt lett ez csendesebb meccse, ez a két ok pedig az ellenfél. Annyira passzívak voltak, hogy szinte nem volt szükség érdemi közbeavatkozásra védekezésben, és annyira passzívak voltak, hogy Busi szinte csak közeli nézője volt a meccsnek, az érdemi passzjáték elsősorban az előtte helyezkedőké volt - 7

Arthur – ez tipikusan az a helyzet volt, amikor képtelen lett megmutatni az erényeit. Középre is került, meg aztán annyira sűrű volt a pálya előtte, hogy inkább a test-test elleni küzdelem dominált, nem pedig az, hogy mire is képes a labdával. Nem tartom ezt az ő hibájának (meg amúgy senkiének sem), eddig is tudtuk, hogy ez nem az ő világa - 6

Rakitic – azt gondolom, most mindenképpen sikerült megmutatnia, hogy milyen hasznos játékos tud lenni, ha építkezni kell, és nem elsősorban a negatív játéka tud fontos lenni a csapatnak. Nagyon jól lépett be a támadásépítésekbe, jöttek a nagyon hasznos távoli lövései is, összességében véve tudott egy minden értelemben kiemelkedő teljesítményt hozni - 8

137936916_15539985537581n_1.jpg

Coutinho – pillanatnyilag ott tartunk, hogy örülni kell amiatt, mert valamit láttunk tőle. Nem szontyolodott el az első sikertelen próbálkozásai után, jött-ment, szépeket is villantott, szóval önmagához képest kategóriákat javult. Csak az a baj, hogy egy ennyire drága játékostól ez kevés. Vagy ha úgy jobban tetszik, vérlázító, hogy egy ilyen drága játékos képes végigalibizni egy fél szezont, miközben mostanra már bőven illendő lenne meghatározó, de akár kulcsjátékosnak lennie - 8

Messi – lehet, hogy már hozzászokhattam volna, de még mindig képes újra és újra meglepni azzal, hogy hova emeli a tétet saját magának. Nem azt mondom, hogy várom, mikor jön egy gyengébb meccse, mert hülye lennék ilyet gondolni, inkább arról van szó, hogy felfoghatatlan az, milyen hosszú ideje van a csúcson. Talán arról van szó, hogy mindenki szeret kategorizálni, ő pedig teljes mértékben kilépett már ebből a fogalomkörből, ezt pedig nehéz a gondolkodásomba illeszteni - 9

Suárez – azt gondolom, az Espanyol elleni produkciója volt a „belefér” kategória. Belefér alatt pedig konkrétan arra gondolok, hogy ennyire szük területen, folyamatosan a védőkkel a nyakán elfogadhatóak a labdakezelési, vagy passzhibák. Mert sokkal inkább akkor bosszankodhattuk miattuk, amikor bőven volt helye, ideje, mégis több alkalommal cseszett el ígéretes támadásokat. Most viszont a körülmények tükrében azt mondom, rendben volt a játéka, az egyik kapuralövése pedig olyan semmi területen, fordulásból, kapásból kimondottan profi pillanata volt - 7

befunky-collage-83-1.jpg

Malcom – nagyjából Larsson óta várunk egy olyan játékosra, aki nem csak bejön a pályára csereként, mert akárkinek pihenésre van szüksége, de olyanra, aki képes azonnal érezhető változást hozni a csapatba. És most bizony Malcomnak ez sikerült. Nagyon jól szállt be a meccsbe, tudta, hol a helye, tudta, mikor mit kell tennie, azonnal érezhető volt a változás. Ami pláne tetszett, az a felhőtlen, őszinte öröm az arcán a gólpassza után. Azt mutatja, hogy sikerült beilleszkednie és jól érzi magát a csapatban.

S.Roberto – nem értettem a beállítását és okát sem láttam. De ettől még lehet, hogy volt.

Vidal – biztosra veszem, hogy lesznek meccseink – hamarosan -, ahol kezdő lesz, mert a karaktere nagyobb hasznára lesz a csapatnak, mint – mondjuk – Arthuré. Most csak annyi volt a szerepe, hogy stabilizálni tudjuk a védekezést, ha már hátrányban kimozdult az ellenfél.

b6216-15540222734779-800.jpg

 Spanyol bajnokság 30. forduló

CF Villarreal - FC Barcelona

21:30

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása