Vereséget szenvedtünk, azaz mi sem tehetünk mást, ismételjük önmagunkat. Még akkor is, ha ez a Real ellen duplán fájdalmas. Jöjjenek is a főbb pontok, lehetőség szerint karakteresebben kimondva. Hátha úgy egyértelmű lesz.

Az FC Barcelona pillanatnyilag történelme egyik -, vagy talán - legnagyobb válságát éli át. Ha a klubvezetés minden elképzelhető módszerrel igyekszik is elhallgatni, elmismásolni, kibújni alóla, ez akkor is tény. És érdemes is lenne mindenkinek tudomásul venni.

Irgalmatlan nagy szarban van a klub anyagilag. De olyan nagyban, hogy konkrétan csődközelinek sem túlzás minősíteni. Csak az egyik vetülete ennek az, hogy a vezetőség pillanatnyilag mindenáron ki akarja csikarni a játékosokból a fizetéscsökkentés elfogadását erre a szezonra, és senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy ha ez nem történik meg, akkor ELJÖN a pillanat, amikor a játékosok egyszerűen nem kapják meg a pénzüket adott hónapban, egyszerűen azért, mert nem lesz miből kifizetni.

És, persze, könnyű rámondani, hogy úgyis gennyesre keresték már magukat, akkor meg igazán nem nagy ügy, viszont a szituáció ugyanaz, mintha egy átlagember nem kapja meg a fizetését. Amiért a szerződésében vállaltan megdolgozott. És még akkor is nyilván rossz néven veszi mindenki, ha egyébként van valamennyi megtakarítása, azaz „éhen halni” ettől még nem fog.

Én azt gondolom, hogy nem könnyű lelkesnek lenni, ha folyamatosan érkezik a fenyegetőzés fentről, ráadásul egy olyan vezetőségtől, amelynek tisztességét joggal kérdőjelezheti meg mindenki. Azt is gondolom, hogy ezzel a háttérrel nem feltétlenül jogos elvárás számon kérni azt, ha nem mindig és mindenki teljesít teljes erőbedobással. Nem arról van szó, hogy ez bevallott, vagy tudatos dolog lenne, inkább arról, hogy a bizonytalanság óhatatlanul hatással lehet mindenkire.

Nem is kell ezt különösebben kicsomagolni, az viszont mindenképpen jelzi a játékosok „elkötelezettségét”, ha Piqué a minapi interjújában azt feszegeti, hogy a klub valószínűleg olyan pénzt készül most megvonni a játékosoktól, amelynek egy részét korábban arra költötte, hogy ugyanezeket a játékokat befeketítse a külvilág szemében.

Nem újdonság a klub erkölcsi válsága, ez viszont jel arra, hogy a játékosok se vakok, nagyon is tisztában vannak ők azzal, milyen mértékű elkötelezettséggel tartoznak a vezetőség felé. Amit tesznek és megtesznek, azt a klub felé ugyan megteszik, mégis ott lehet bennük a kérdőjel, vajon a vezetőség is kiérdemli-e ezt? (Avagy itt és most van a pillanat, amikor hathatósan tehetnek azért, nehogy kifogyjon a bizalmatlansági lendülete?)

Eddig tehát két oldalról is olyan körülmények feszítik a játékosokat, amik nem feltétlenül az elkötelezett és lojális munkavégzés felé terelik őket. Valóban jogos elvárás az, hogy így is szívüket-lelküket kitegyék a pályára? Csak azért, mert tartoznak a szurkolóknak ezzel? Ki az, aki bátran ki meri jelenteni, hogy márpedig ő merő lojalitásból ezerszázalékon dolgozna, miközben az se biztos, hogy pénzt kap érte hó végén? (Ráadásul egy olyan főnökért, akit amúgy a halálf@szára kíván alapból.)

Továbbra is jelentős átalakulás zajlik a csapaton belül. A fiatalok néhány hét alatt nem lettek rutinos vén rókák, az „öregek” néhány hét alatt nem rázódtak össze velük (sem) olyan szinten, hogy látványos meccsek sorozatával nyűgözhessenek le minket. Mint ahogy senkinek nem volt még ideje alkalmazkodni egy új edző új elképzeléseihez, főleg nem azon a szinten, hogy ezt ellenféltől függetlenül bármikor a pályára vihessék.

Több helyről is visszahallhattuk már, az biztos, hogy Koeman odavert a társaságnak, az edzés, a munka lényegesen intenzívebb, mint volt az elmúlt években. Ő maga többször elmondta már, de láthatjuk is, hogy itt nincs gálakezdő, mindig és folyamatosan azok kapják meg a lehetőséget, akik bizonyítanak előző héten az edzéseken. (És ez még akkor is, igaz, ha el kell gondolkodnia azon, hogy az edzések ugyan jó kiinduló pontok lehetnek, azonban a pályán látottak alapján is ideje lenne minősíteni egyes játékosokat.)

Koeman bátran bevállalja azt, amit évek óta várunk, néha pedig követelünk: bedobja a fiatalokat a legmélyebb vízbe is. Ugyanakkor ne csodálkozzunk, ha cserében Pedri elveszetten ténfereg a meccs jelentős részében. Nem kérdés, hogy korai és sok is volt ez neki. -1 emberrel fociztunk támadásban, ugyanakkor Koeman nem tette fel a pályára Griezmannt, csak azért, mert nagyobb név. Az utóbbi évek tükrében ez szintén jelentős előrelépés.

Nemcsak a játékosok, de Koeman is minden korábbinál pocsékabb körülmények közé érkezett. Ráadásul most egy olyan helyet hagyott el, ahol az edzői karrierje felfelé ívelt, és váltotta ezt egy olyanra, ahol ugyanez a karrier nagyon gyorsan végérvényesen meg is bukhat. Én azt sejtem, őt a klub szeretete motiválta a döntésében, ha pedig a Barça jövőjét tekintjük elsődlegesnek, akkor az a legjobb út, ha elkötelezett és lojális személyekre bízzuk azt. A klub múltbeli sikerei mind ilyen embereknek köszönhetők, logikus, ha ebben az irányban keressük a jövő sikereit is.

Megpróbáltam kiemelni a meccs érdemi mozzanatait:
Az első kapott gól már itt problémás. A feltolt letámadás szervezetlen, cserében hatalmas terület a védelem előtt.

Helyrehozhatatlan probléma viszont itt lesz belőle, ahol Busquets végig a labdát figyeli Valverde helyett, ő pedig köszöni szépen, ritmust vált, be is gyalogolhat egy-egyben a kapusra.

Következő helyzet, 4-4-2-ben vonalban, elméletileg stabil szituáció, valamint emberfölény.

Leszámítva, hogy egy szép kombináció végén Vinícius egyszerűen felgyorsít, állvahagy mindenkit. Perceken belül a második eset, ahol egyik oldalról a figyelmetlenség, másik oldalról viszont az élesség dönt. (Ellövi a Holdba végül, de nem rajtunk múlt.) Hozzátéve, hogy itt az emberek leosztása sem sikerült, ez pedig nyilván annak is köszönhető, hogy a játékosaink alig játszottak együtt. Nem szándékom mindenáron kritizálni, inkább felhívni a figyelmet arra, hogy időt kell adnunk a csapatnak. Pedri visszajött Mendy-vel, Dest is ott van, mégis Piquét viheti el magával a balvédő, miközben Vinícius-ra senki nem figyel.

A gólunkat megelőző kulcspillanat, közelebbről az, amikor Alba sprintelni kezd. Az időzítés zsenialitása, hogy ekkor még de Jong éppen csak visszagurítja Messinek a labdát.

Ezzel a képpel megdicsérve Fatit is, ez a pillanat, ahol ő kezdi a futást.

Busquets enervált, flegma, nem is tudom, mi. Egy példa, honnan előzi meg Casemiro, miközben jön felé egy passz. Végül ebből nem lett semmi, de a meccs jellemző pillanata.

Ellentétben de Jonggal, aki például itt szerez labdát egy jó belépővel, hogy azután Messi mehet és lőhet kapura.

Egy újabb fantasztikus Busquets pillanat. Piquét elviszi Casemiro, Sergio még körbe is néz, de csak azért, hogy már ne láthassa Kroos-t, aki eddigre már mozog is a passzra. Végül Lenglet mozog Kroos-ra, de már csak azért, hogy azután Benzema kihagyja a majdnem (Alba fut vele vissza) 1-1-et Netóval szemben.

Nem kritika, inkább egy utalás arra, hogy bőven vannak rutintalanságok a csapatban, érdemes is elnézőnek, türelmesnek lennünk. Ha éppen a pillanatból nem feltétlenül is jön ki, lett volna itt olyan megoldás, ahol Fati simán betehette volna Messinek ziccerbe. Azt pedig tudjuk, hogy a helyzet(nem)kihasználás döntő.

Hogy azután gyorsan kiemeljek egy szívderítő és optimizmusra okot adó pillanatot. Amellett, hogy védekezésben is elképesztő volt, Dest ugratja ki itt Fatit, aki azután okosan Coutinhónak emeli át fejesre a labdát. Ha emlékszünk rá, Semedo legjobb meccsei azok voltak, ahol Dembélét megkapta társnak, joggal remélhetjük, hogy lesz szerencsénk látni majd szép és gyors játékot más fiataloktól is.

Ha az élő meccs izgalmában úgy is tűnhetett, hogy nem, volt még esélyünk egyenlíteni. Egy pillanat, amikor Alba elindul, jó is lesz a beadás, Coutinho lövése végül elakad a tömegben középen.

Busquets a totál homály. Az egész meccset lényegében valamiféle delíriumban töltötte, a futása mintha lassított felvétel lett volna mindenki más mellett, közben meg ezek a maszatolt, irgalmatlan lassú passzok, aminek a csúcsa talán ez. Érthetetlen, honnan jön az ötlet egyáltalán próbálkozni is ezzel a passzal, ha viszont már igen, akkor miért ilyen iszonyatosan lassú a labda?

Ezután Modrics könnyen megszerzi, de itt a visszazárás is. A labdavesztés pillanatában Pedri még jócskán Busquets mögött volt, ráadásul a pálya közepén, és még ő sem sprintelt végig.

Mára már a történelem része, de tudjuk, hogy amikor Laporta a klubhoz érkezett, meglehetősen szkeptikusan fogadták őt az öltöző öregjei. Ezzel együtt szkeptikusan fogadták Rijkaardot, aki viszont volt annyira okos, hogy az öreg játékosoknak megadta a lehetőséget a játékra. Egészen addig, amíg végül néhány hónap után maguk az öreg játékosok voltak azok, akik be,- és felismerték, az akkori új elvárásoknak már nem képesek megfelelni. Rijkaard ezzel megadta a tiszteletet feléjük, megtette a gesztust, hogy lehetőséget adjon nekik a bizonyításra, egyben azt is, hogy emelt fővel távozhassanak.

Ha ez a párhuzam állja a jelenlegi helyzetben, akkor itt jött el a pillanat hasonló önvizsgálatokra, valamint felismerésekre. Busquets esetében legalábbis mindenképpen. Eddig nem álltam be az őt kritizálók táborába, de ERRE a tegnapi produkcióra már nincs mentség. Felesleges is lenne keresni.

Szinte bármelyiket választhattam volna, egy jellemző kép a végéről. Betömörülés, itt már bármilyen frissítés elkésett. Egyénileg is képtelenség nagyot húzni, minden próbálkozás elakad valahol, azután meg törvényszerűen jönnek is a kontrák. Ha Koeman valamiben hibázott, ott, hogy a cserék rögtön a hátrány után kellettek volna. Nem volt mire várni, érthetetlen is a (nem) döntés.

Jöttek viszont sorban Neto nagy pillanatai.

És jött Braithwaite, aki nem először bizonyítja alig pár perc alatt, hogy érdemes lenne számolni vele.

Zárszó: a Real Madridot két kiscsapat verte meg, kiscsapatokra jellemző felfogással. Nagyon nehéz játszani ez ellen, ugyanakkor indokolatlan bizakodást adott nekünk ez a két meccsük. Mi most abban a szakaszban vagyunk, ahol próbálunk játszani, de még nem igazán működik jól ez az elképzelés. Ha viszont játszunk, ellenünk is könnyebb.

Ugyanakkor választásunk nincs. Ha éveken keresztül elégedetlenek voltunk a Valverde diktálta eredményközpontú felfogással, akkor fogadjuk el azt is, hogy vissza az út nehéz, és időt igényel. Továbbra sincs meg a keret ahhoz, hogy igazán szép dolgokat ÉS eredményességet láthassunk a pályán, nem is vagyunk azon a szinten, hogy ezt bármelyik csapat ellen hozhassuk.

Ezért aztán lesznek ellenfelek, ahol mindkettőt megkapjuk, lesznek, ahol csak az egyiket. És lesznek, ahol egyiket sem.