Az úgynevezett „Másik Clásicó", amely sokkal fontosabb, mint az igazi Clásicó. Barca–Atlético. A tét? A bajnokság!

Nehéz eldönteni, hogy utasítás-e (kétlem), de egyre kevésbé tetszik a tendencia, hogy úgy tűnik, feladjuk a szezon eddig jól bevált játékfelfogását és elkezdünk úgy játszani, mint a lelkes amatőrök. A szezon sikereinek alapja eddig a betonbiztos középpálya, az óvatos támadó felfogás, ezzel együtt a türelmes kivárás volt. Most meg úgy tűnik, dobjuk az egészet a fenébe, kitesszük a védelmet az ellenfél kénye-kedvére cserébe azért, hogy tanácstalanul passzolgassunk egy felállt védelem előtt. Kétélű fegyver ez, mert ha bejön, akkor nagyon bejön, ha viszont nem, akkor kellemetlen eredmények lesznek belőle. Ld. tegnap.

Teljesen egyértelmű, hogy nem a ma esti mérkőzés lesz a hét legnagyobb megmérettetése, ugyanakkor az is tiszta sor, hogy ez a három pont is mocskosul fontos, hogy mihamarabb lezárhassuk a ligalesőségért folytatott veresenyt. Kattintás után csütörtöki mennyiségű beharang.

Barcelona 6 - 1 Girona

A támadófutball ünnepe volt a szombat este, drága testvéreim – mondom párás tekintettel és egy kicsit szomorkodva a hős legyőzött felett. Az ilyen meccsekért érdemes futballt nézni, szipogom – és nem az eredmény miatt.

Ennek bizonyítása a hajtás után.

A spanyol labdarúgás egyik – számomra legalábbis – legcsodálatosabb „motívuma” a Girona-féle kiscsapatok története. Akár mesebeli kalandnak is mondható ahogyan az Eibar, az Alaves, vagy a Leganés legkisebb fiúként elmegy szerencsétpróbálni az óriások földjére, s onnan néha bizony komoly kincsekkel tér haza. Jelen esetben már csak hab a tortán, hogy a gironai fiú épp katalán.