Mindenkinek igaza van. Mindenkinek. Annak is, aki azt mondja jó az eredmény, és annak is, aki azt mondja nem eléggé. Annak is, aki szerint nincs játékunk, és annak is, aki azt állítja ez is a játékunk. Annak is aki azt mondja gyenge a keret a BL-re, meg annak is, aki szerint messzire juthatunk. Annak is, aki azt mondja Conte lesöpörte a mágnestáblán Ernőbát, meg annak is, aki szerint az történt, amit vártunk. Mindenkinek.
A Chelsea és a Barcelona találkozója az egyik leginkább várt meccs a Bajnokok Ligája legjobb tizenhatos szintjén, mivel a két csapat 2012 óta először találkozik egymással, amiről mi, katalánok, nem ápolunk szép emlékeket, mivel éppen ellenük fáztunk ki a sorozatból, hogy a londoniak vihessék haza a trófeát az esőbe, meg a hidegbe.
Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogyan Eibar városában leteszik a stadion alapjait:
- José, hol legyen az a kurva stadion?
- Hát, ott a panelházak mellett van egy rét, ahova a bikák járnak baszni, az elég nagy nem?
Baszkföldre, a jelenleg hetedik Eibar otthonába látogat ma délután a Barca, abba az Eibarba, ahol ez elmúlt évek baszk futballcsodáinak egyike zajlott.
Tetszik, vagy sem, el kell fogadnunk, hogy a kupadöntőnek ára van. Mégpedig az az ára, hogy mire eddig jutunk a szezonban, a csapaton rendszeresen érezhetők a heti kétmeccses terhelés negatív hatásai. Rendszeresen, mert most már sorban öt éve eljutunk a döntőig és sorban öt éve érezhető ez a tendencia. Volt olyan év, amikor „csak” a játék lett lassú/körülményes/pocsék, és volt/van olyan, amikor bajnoki pontokat is áldoz(t)unk a szezon egyik lehetséges trófeája érdekében.