FC Barcelona - Atletico Madrid 1:0

Próbálok majd hosszabban is “papírra vetve” elmélkedni majd, de most be kell érnetek ilyen hangyaphasnyi Hemingway-i szösszenettel, merugye a húspiac (aka Mateu Alemany homokozója) bezárult, a keret végre teljes, a csapat meg letolt három teljesen véletlenszerű meccset egy felemás előszezon után, amiről jó lenne írni is valami érdemlegeset, de ez jelen pillanatban teljességgel felesleges/lehetetlen. Ezért megpróbáljuk.

Szóval íme három dolog az augusztusunkról, amit megéri kiemelni:

Oda vagyunk Lionel Messi visszatéréséért, mindent meg fogunk tenni, hogy visszahozzuk őt Barcelonába. 

– nyilatkozta a csapathoz közel álló forrásunk.

Normális esetben egy ilyen kijelentés elegendő lenne ahhoz, hogy igazolja, tényleg zajlanak az események, és a valaha volt legnagyobb futballista csillagként tér vissza a városba, ahol zsenialitása oly’ sok éven át oly’ fényesen ragyogott.

Az a büdösnagy igazság, hogy amióta Leonyid Anderjovics Messi beteljesítette a próféciát, nem sok futball esemény hoz már lázba. Megszállt egyfajta elégtétel, aminek köszönhetően haláli nyugalommal tudok nyugtázni bármilyen hírt, bejelentést, boszorkányüldözést, vádaskodást – amelyekből mostanság újra jut dögivel –, vagy teszemazt egy BL napot (már ha a tegnap esti felmelegített tökfőzelék szagú dagonya annak számít).

A Manchester United elleni oda-vissza azért egy kicsit más.

Kezdjük az első alapvetéssel: a Real Madridnak sokadlagos volt ez a trófea. És ezt gúnyos felhang nélkül mondom. Átjött a pályáról. Látni lehetett. Elsősorban abban, hogy -, bár akadt néhány "renitens" közöttük - jellemzően következetesen méterekről nézték végig, ahogy a játékosaink labdázgattak. Nyilván örülünk, nyilván jelentős pillanat ez nekünk, de ahogy minden esetben, itt is érdemes figyelembe venni, hogy mennyire hagyta érvényesülni egyik csapat a másikat.