A nyári átigazolási szezon végének egyik legérdekesebb hozománya az lett, hogy joggal gondolkodott el mindenki azon: mit kezdünk mi majd ezzel a rengeteg középpályással a keretben, mert akár két csapatnak is elég lenne, ami nálunk megtalálható? Nos, ez tegnap kiderült: feltesszük őket a pályára egyszerre!

Ennél is égetőbb kérdés lett azonban mostanra, hogy lesz-e valaha is támadójátékunk, mert ennek jelei eddig a szezonban nemigen látszottak, azon kívül, hogy „Messi majd megoldja”. Aztán tegnap választ kaptunk erre is, mert lett. Felismerhető, érzékelhető, világos elképzelésünk lett arra, hogyan is akarunk gól(oka)t szerezni. A sok középpályással.

Az már eddig is látszott, hogy Valverde ismeri az örökbecsűt: a támadók nyerik a meccseket, a védelem pedig a bajnokságot. Stabilak vagyunk hátul akkor is, ha néha visszaállunk, de akkor is, ha agyig feltoltan játszik az egész csapat. Történhet a pályán bármi, az elsődleges felfogásunk, hogy mindig maradjon elegendő ember a labda mögött, legyen elég ember megfelelő helyen a kontrák levédekezésére és a legfontosabb, hogy uraljuk a középpályát, akár labdatartással, akár letámadással/azonnali visszatámadással.

Az ellentmondás ebben ugyanakkor örök: ha túl sok ember helyezkedik a labda mögött, nem lesz elég a támadásokhoz, akik pedig fellépnek a támadásokkal, túlerővel találják szemben magukat. Akkor is, ha Leo Messinek hívják „őket” és képesek átmenni négy emberen akár. Mert ott lesz még az ötödik és a hatodik is, aki már biztosan meg fogja állítani.

Az egyik lehetséges megoldás az, amit tegnap láthattunk. Fenn a pályán a sok középpályás, akik közül mindig egy, maximum kettő lesz, aki felváltva(!) fellép a támadók mellé, mögé, akár elé, ezzel biztosítanak területet, megjátszható társat a támadónak. Az elképzelés működött is, mert kiszámíthatatlan, hisz a támadásvezetés nem korlátozódik sémákra, legfeljebb annyiban, hogy valamelyik oldal megindul, de a gyakori oldalváltások miatt még az se biztos, hogy az az oldal indul meg végül, amelyik éppen adná magát.

Ez a felfogás pedig részben emlékeztet a totális foci egyik alapelemére, még ha teljesen más futballtörténelmi környezetben is zajlik.

Cruyff: „…Mi nem játszunk hagyományos középpályás posztokat, és ez nagyon megnehezíti az ellenfél védőinek a dolgát, mert nagyon nehezen találják meg az embert, akit le kellene védekezniük. Egyikünk a jobb oldalon érkezik, egy másik a balon, de olyan is előfordul, hogy mind az öten középen támadunk…”

Egyéni értékelő:

ter Stegen – éppen a szezon elején nyilatkozta le, hogy számára a San Mamés a legnehezebb/legfélelmetesebb stadion, barcás pályafutása legnehezebb meccsét pedig a Bilbaónak „köszönheti”. Sikerült is az elején összehoznia egy bizonytalan kifutást, meg egy szintén bizonytalan(nak tűnő) védést, de azután kétségkívül megmentette a csapatot. A döntetlentől, netán a vereségtől - 10

Alba – a jövőre nézve is érdekes megoldás lehet a szélső védőink támadójátékának biztosítására az, hogy ilyen sok középpályást teszünk fel a pályára. Mert így, ha éppen előtte is van valaki, meg mellette is, még mindig marad egy, aki biztosíthat mögötte. Ettől függetlenül is nagyra értékelem azt az iszonyatos futásmennyiséget, amit a pályára vitt, mert a gólpasszán túl végig vissza tudott érkezni Williams-szel, ez pedig rengeteg érdemi(!) futásmennyiséget feltételez. Mert az egy dolog, hogy adott játékosnak hány kilométere jön össze a kilencven perc alatt, az egyik fontos szempont az lesz, hogy ebből mennyi volt az emelt intenzitású, vagy konkrétan a sprint - 8

Umtiti – korai még az összehasonlítás, mert jó néhány kiegyensúlyozott/kimagasló szezon hátrányban van Puyolhoz képest, de a párhuzam vitathatatlan. Sőt, egy dologban minden idők legnagyobb Carlesénél is jobb: sokkal ügyesebben bánik a labdával. Nem elég, hogy halál nyugodtan figyelhetem, amikor rávezetik a labdát, mert „úgyis tudom, hogy nem mennek el mellette”, de gyakran „megenged magának” pofátlanul laza és magabiztos cseleket is, ha a helyzet úgy kívánja. Ez pedig garancia arra, hogy a támadásépítésünk már a védővonalban kezdődhessen. A második félidőre mindez már nem volt igaz, ahogy az egész csapat, ő is elfáradt(?), elbizonytalanodott(?), akadtak ott már nehéz pillanatok, hibák is - 8

Piqué – elmondhatja naponta akár százszor is, hogy nem zavarják a külső körülmények, én azt sejtem, ez valójában nem igaz. Belebonyolódott a helyi politikai ügyekbe, ami tiszteletre méltó, viszont elvonja a figyelmét a feladatáról. Én legalábbis ezt gyanítom a hullámzó formája mögött. Nem stabil, nem megbízható, bármikor benne van a hiba, még akkor is, ha egyébként rutinból megold sok mindent - 7

S. Roberto – most érződött talán leginkább, mennyire kényszerposzt ez számára, mert a második félidőben nyomás alatt nem igazán találta a helyét - 7

Busquets – ahogy mindenki, ő is kétarcú volt a meccsen, mert az első félidőben zseniális volt, a másodikban meg hibázott, nem is egyszer. A lényeg viszont akkor is az első marad, ahol megmutatta, hogyan tud magabiztos középpontot adni az egész csapatnak, ahogy tette azt korábban Xavi - 8

Paulinho – ha nem is állt be mindenki a sorba, hogy gyalázni kezdje, mielőtt még egyet is rúgott volna a labdába, hitte volna a fene, hogy alig pár hónap alatt ez lesz belőle! Valverde már hetek óta mondogatja, hogy ő segíthet áttörni az ellenfelek vonalait, azt is sejthettük, hogy a fizikai adottságai jól jönnek majd bizonyos meccseken, de azt szerintem senki nem hitte volna, hogy Messi elsőszámú társa lesz a kombinatív játékban. Ránézésre egy tohonya hústorony, közben máris megérti és leköveti a világ fejben leggyorsabb játékosát, ráadásul van annyira ügyes, gyors és okos, hogy kiváló labdákat osztogasson nagyon kis területen is. Más a poszt, más a feladat, más a kivitelezés módja, de mivel (Andrist leszámítva persze) ő érti meg legjobban, és támogatja leghatékonyabban a pályán Leót, talán nem túlzás máris azt mondani, hogy nagyon olcsón vettünk egy Neymar utódot - 9

Gomes – talán látszik a jele annak, hogy Valverde megtalálta a helyét a pályán, talán látszik már az is, hogy képes lesz belőle kihozni a maximumot, de ennyi idő után nagyon kezd zavarni az, hogy mennyire nem képes olvasni a játékot. Nagyon gyakran indul rossz irányba, nagyon gyakran lép fel, amikor nem kellene, vagy marad hátul, amikor indulni kellett volna, én pedig nem tudom eldönteni, hogy ez alapvető hiányosság nála, vagy pedig az előző szezon annyira megtépázta az önbizalmát, hogy nem találja azóta se. Talán idővel megtalálja a helyét a csapaton belül, de egyre inkább igazolódni látszik, hogy Luis Enrique nagy hibát követett el, amikor az egyre hangosabb tiltakozások ellenére is mindenáron erőltette őt egy olyan csapatban, amely maga se tudta, hogy mit akar játszani - 7

Rakitic – értékelem, hogy ipari mennyiségű melót vitt a pályára, hiányolom viszont a kreativitást és a pontosságot a játékából - 7

Messi – most már talán kimondhatjuk, hogy Valverde elérte az elsődleges célját: felépítette a csapat játékát Messi köré. Ami leginkább abból áll, hogy a zsenialitására hagyatkozik, mert tudja, hogy Leo nem csak az egyik leggyorsabb játékos, de egyben az egyik legokosabb is. És ez az, amiben a többiek fölé emelkedik - 9

Suárez – számomra a mélypont az volt, amikor legutóbb már csak nevetett a saját bénaságán, mert annak az volt az üzenete, hogy feladta. Márpedig egy befejező csatár kizárólag győztes típus lehet, aki átgázol bármin a céljai érdekében. Lassan kezd érződni, hogy Valverde megtalálja mindenki helyét, felépíti az egyének és a csapat önbizalmát, nagyon remélem, hogy Luis is sorra kerül, mert nagy szükségünk lesz a legjobb formájára - 7

Semedo – elfogadom Valverde gondolkodását, hiába nagyon ígéretes a srác, nem szabad, hogy Gomes (Bojan, stb…) „sorsára” jusson. Fel kell építeni az önbizalmát, be kell gyakorolnia az automatizmusokat a csapat játékában, azután jöhet majd az a pont, amikor csillogtathatja az egyéni képességeit is. Minden alap megvan arra, hogy évekre meghatározó jobb oldali védőnk legyen a személyében, de nincs miért sietni, abban benne van a veszély, hogy „elrontjuk” őt.