„Újabb igazolás??! Nem az volt, hogy nincs pénzük? ��”
„Arra sincs lóvé, hogy fizetés t agyanak hogy igazolnak ?”
„LEWA????? Raphina??? Mibűűű????”
„�bohócok! Ki se tudják fiezetni..... Mindenkinek tartoznak ���”
Ez csak néhány példa a sok értetlen kommentből, amik az elmúlt hetekben, napokban megjelentek a különböző Barca-igazolásokat bemutató cikkek és posztok alatt szerte az interneten. Úgy gondoltuk, talán érdemes átnézni, átismételni, miért, miből és hogyan is igazol a csapat a jelenlegi (közismerten rettenetes) gazdasági körülmények között úgy, hogy a katalán gárda több szempontból nem felel meg a La Liga pénzügyi feltételeinek sem. Ráadásul.
Egyszerűen összefoglalva: csodák nincsenek, de a bátraké a szerencse. Vagy nem.
Az FC Barcelonának a jelenleg ismerhető adatok szerint nagyjából1,2-1,3 mrd (!) eurós tartozása van, és a legutóbbi pénzügyi évben az adózás előtti eredménye 555 millió eurós veszteséget mutatott – ami elképesztő rekord – a negatív tartományban.
Mindeközben a LaLiga élvonalbeli csapatai közül egyedüliként a bérkeret is negatívban van, vagyis Cruyff és Alemany hiába túrja fel a világ összes valamire való kukáját és hozza el az ingyen játékosokat, fegyelmezett és kitartó munkával hiába igazol (jelenlegi tudásunk szerint) zseniális karaktereket Xavi elképzeléseihez, a klub jelen állás szerint (még) nem tudja őket regisztrálni.
Vagyis hiába vannak, vagy lesznek új játékosok a Barcában, a pillanatnyi állás szerint ők nem léphetnek pályára.
MIT TUDUNK?
A hagymázas-lázálmos-galaktikus vágyakat kergető Bartomeu vezetés által összehordott rothadó, bűzlő és minden rétegében újabb és újabb mérges gázokat felböfögő trágyadombjának egyik kiváló mutatója, hogy a legutóbbi öt esztendőben több mint a háromszorosára nőtt a klub adóssága, amelynek igen jelentős része nem más, mint az agyatlan igazolások transzferdíjainak hátralevő részletei – vagyis egy brutális tartozás, ami már egyrészt biztosan kidobott pénz, másrészt viszont legalább biztosan ki kell fizetni. Mindezek többségére ráadásul hiteleket is vettünk fel, vagyis a kamatszolgálatokkal súlyosítva kell értelmezni a butaság eurószázmilliókban megjelenő manifesztumiat.
Mindezek tetejében ráadásul LaLigában működik egy limite salarial, (tulajdonképpen a liga pénzügyi fair-play szabályzata), aminek a veleje, hogy a klubok beszámolója alapján a LaLiga előre meghatározza azt a következő évre vonatkozó összeget, amelyet a csapatok összességében elkölthetnek majd fizukra, igazolási díjakra, stb. Vagyis a LaLiga előre mondja meg, hogy a kluboknak mennyi kiadásuk lehet és nem utólag büntet, mint az UEFA (höhö, hogy a PSG-góré Khelaifit idézzem), hanem azonnal szankcionál. Ha egy klub nem felel meg a LaLiga feltételeinek, akkor baszhatja, mert nem regisztrálhatja az új játékosát, vagyis ugyan megszerezheti, de pályára már nem léptetheti.
A fenti regulák alapján a spanyol élvonalban egyedül a Barcának volt tavaly negatív a bérkerete (-144 millió euró), ami ebben az állapotban éppen sakk-matt. Se előre, se hátra. (Hiába a gránátvörös, nem sárga.)
(Hogy éveken keresztül miért nem hallottunk erről? Mert nem volt vele dolgunk. Egy évtizeden keresztül annyi pénzt termelt a csapat, hogy ez a szabály Barcelonára soha nem húzott meg veszélyesen alacsony limitet. Utána pedig a Bartomeu-éra Gyurcsányt megszégyenítő trükkök százait vetette be, hogy ez a mérlegprobléma ne látszon, ékes például az Arthur-Pjanic transzfer.)
ÉS AKKOR ITT JÖN LAPORTA!
Ahogy fent is látszik, nem egy, hanem több problémával állunk szemben. Nem csak az adósságok magasak és a bevételek rosszak, hanem a leszerződött bérek is elképesztőek, amiken így együtt nem feltétlenül egyszerű egyszerre változtatni.
Vagyis több folyamatot kell tudni a Laporta-rezsimnek párhuzamosan menedzselni:
- egyensúlyba kell hozni a klub általános pénzügyi helyzetét rövid-, közép- és hosszútávon
- teljesíteni kell a költségvetési célokat
- meg kell felelni a LaLiga pénzügyi fair-play szabályainak
- és versenyképes csapatot kell összehozni abból, ami ezek mellett kitermelhető, vagy épp marad.
A Barcelonának tehát szélsebesen csökkenteni kell a költségeit a fizetések megvágásával, a létszámfeletti játékosok jófogásra tevésével, közben növelnie kell a bevételeit és ami marad, azt pedig úgy elkölteni, hogy az jövedelmező hosszútávú befektetés legyen. Ezen célok elérése érdekében köttetett a 240 millió eurós Spotify deal, de abban is reménykedhet a klub, hogy a maszkkorszak végével újra lesz ember a stadionban, lesz bevétel, meg habzsidőzsi, tejbevaj.
Csakhogy, drága barátaim, ez rohadtul nem elég. (Most idézzük fel újra a trágyadombot.)
J. Laporta és a Kartel tehát egy újabb furmányos megoldást kellett, hogy kitaláljon. Ezt a megoldást ők palancasnak, vagyis karoknak, egyfajta gazdasági emelőknek nevezték el.
A megoldás lényege, hogy a klub kölcsön kér saját magától, vagyis egy mai, egyszeri bevételért mond le hosszútávú bevételről. Miért? Mert most kell a pénz, nem jó 25 évre szétosztva.
Annyit csinálnak, hogy a licencing, marketing jogok bizonyos részét és a közvetítési jogok bizonyos részét adják el adott időre egy egyszeri, azonnal kifizetendő összeg fejében.
A gyakorlatban ez azt jelentette eddig, hogy a csapat a hazai televíziós jogdíjakból származó bevétel 10%-át adta el 25 évre 207,5 millió euróért a Sixth Street nevű amerikai cégnek. A Barcelona jelenleg évi 166 millió euró közvetítési díjat kap, aminek a 10 százaléka 16,6 millió. Ha ezt felszorozzuk 25 évvel, akkor 414 millió eurót kapunk, ami közel kétszer annyi, mint amennyit most egy összegben kap a Barca. Csakhogy nekünk a pénz ma kell, nem jó 25 évre szétosztva, mint ahogyan azt fentebb már bölcsen beláttuk. Miért kell ma pénz? Hogy egyensúlyba kerülhessen a klub, és kikerüljünk a LaLiga büntisávjából, vagyis legyen lehetőség pályára léptetni az újonnan megszerzett játékosokat.
És elég ez a pénz? Dehogy elég. Még a Spotify-tól kapott lovettával együtt sem az. Vagyis még kell bevétel. De ezzel is számoltak ám az urak, nem véletlenül kértek a közgyűléstől a tévés jogok 25%-ig, a marketingjogokat birtokló cégnek pedig 49,9%-ig történő értékesítésére felhatalmazást.
Ma (július 22-én) ráadásul bizonyossá vált, hogy a Sixth Streetnek megnőtt az étvágya és újabb 15%-ot vásárolt meg a TV-s jogokból 25 évre, további kb. 315 millió euró értékben. Ezzel a TV-s jogok eladása kimaxolva (elértük a 25%-ot), a tervezett 500 millió euró bevétel helyett összesen kb. 522,5 millió eurót.
És még hátra vannak a marketing és licensing jogok is (ott 49,9%-ig lehet elmenni), amire a klubnak már van egy 200 millió eurós ajánlata, de Laporta előre jelezte, hogy ő ennél többet akar.
(Ide tartozik az az iparági pletyka, hogy volt a Barcelonának egy 1 milliárd eurós egy összegű ajánlata a TV-s jogok 100%-ára 25 évre, amit nem fogadott el. Nem kell egy fejszámoló művésznek lenni ahhoz, hogy belássuk mennyire kötött jó üzletet Laporta. 1 milliárd lett volna a 100% amivel szemben kb. 540 millióért adta el a 25%-ot. Gracias, padre!)
NA DE HOGY LESZ EBBŐL REGISZTRÁCIÓ?
Olybá tűnik, hogy bejön Laporta nagy terve, és végre regisztrálhatja a Barca az új igazolásokat, és minden visszatérhet a normális kerékvágásba. És ha nem jött volna be? Nos, akkor sem lett volna ultranagy gáz, ugyanis a La Liga a koronavírus-parák és gazdasági következmények miatt könnyített picit a szabályokon. Az 1:4 szabály bevezetésével megengedték a tróger kluboknak is, hogy minden négy megtakarított euró után egyet befektethetnek, vagyis, ha mondjuk 50 millió euróért eladnak egy játékost, vagy például ugyanennyi pénzt sikerül lefaragni a bérekből, akkor ebből 12,5 millió eurót mehet akár igazolásra is. A liga a 2022-es nyári átigazolási időszakra ráadásul az 1:4 szabályt 1:3-ra változtatta, vagyis az 50 millió spórolásból nem 12,5 költhető el, hanem 16,6 millió a mozgástér.
Már ha szükség lesz egyáltalán rá. Mert ma olybá tűnik, hogy erre már nem leszünk rászorulva, ugyanis sültek a TV-s jog-eladások, és ez már önmagában képes a csapatot az 1:3 szabály alól is kivenni és az 1:1 lép érvénybe, vagyis: amit keresünk, azt el is költhetjük. A bevételekkel elért 400 millió eurónyi tőkenyereség ugyanis így már egész szép táncparkettet alakít ki.
A gyakorlatban viszont ez nyilván nem lesz így, mert a fent említett 1,2-1,3 milliárd adósság az nem tűnik csak úgy el egy kis unortodox csillámportól, meg jövőérték zsonglőrködéstől. Aztat, kérem, törleszteni kell, vagyis várhatóan százmilliós nagyságrendben fizetünk mindezenközben hitelt is. (Abból a kölcsönből, amit a saját jövőbeni énünktől vettünk fel.)
A pénzügyi küzdelem eredményeképp a Barca (ma úgy tűnik) megfelel majd a La Liga pénzügyi szabályainak, és még talán azt is megúszhatja, hogy eladja Frenkie-boyt. Esetében azonban újabb probléma áll elő, mégpedig az ő szerződésben garantált fizetésemelése, amiről neki várhatóan majd le kell mondania, miután a csapat tartja magát a 10 millió/év bérplafonhoz, de Jong gázsija pedig a 22/23-as idényben már 20 millióra ugrana.
A Kessiével, Christensennel, Rapinhával, Lewandowskival megerősített csapat tehát jó eséllyel a gyepen mutathatja meg, hogy nem volt felesleges a beléjük ölt munka, miközben a rezsifizucsökkentésbe beleegyező Oszmán és Sergi is szerződést hosszabbított.
Ahogyan azonban ifjú Bendak testvérünk legutóbbi cikkében kiválóan megjegyezte „a vezetőség idén kívánja lezavarni a keretfrissítést a következő néhány évre előremenőleg", ne csodálkozzunk azon ha még az idén belandol a César Azpilicueta, Marcos Alonso, Jules Koundé, Bernardo Silva kompániából egy-két-három figura.
Ugyanis ne feledjük a feladatlista 4. pontját „és versenyképes csapatot kell összehozni abból, ami ezek mellett kitermelhető, vagy épp marad”, mert a versenyképes csapat az egész projekt célja és valójában az egyetlen gazdasági biztosítéka, alapja és fedezete is egyben.
És ez maga az ismeretlen.
(Köszönet Sid Lowe /espn.com/, Jonathan Wilson /si.com/ Swiss Ramble Twitter, és Szilágyiné /ő a közgáztanárom volt az egyetemen/)
