A cím önmagában leírja a miérteket és a hogyanokat, az írás ennek ellenére se lesz számonkérés, ennek oka pedig igen egyszerű. Aki azt gondolta volna előzetesen, hogy a Valencia hazai pályán könnyen verhető ellenfél, bírálja felül a gondolatait, egyébként meg vessen magára. Aki viszont reális várakozással ült a TV (monitor, mindegy) elé, elfogadhatónak, igazságosnak értékeli a végeredményt. Ez a párosítás nem véletlenül érdemelte ki az elmúlt években a rangadó megnevezést, a pályán látottak pedig újabb alapot adtak arra, hogy ne legyen túlzó a minősítés. Fordulatos, izgalmas, szép játékot, taktikai csatát hozó meccsen láthattunk gólokat, jó egyéni és csapatteljesítményeket, összegezve mindent, ami a jó foci lényege. Bővebben a hajtás után.
Számomra a Valencia már évek óta etalon abban, hogyan is kell jól és okosan játszani a Barça ellen. Jó ideje megfigyelhető, hogy Emery irányítása alatt a Valencia kivételesen magas szinten játssza a feltolt letámadást és ez máris elegendő indok ahhoz, hogy elismerjük a munkáját. Önmagában tegnap este ez nem jelentett volna különösebb meglepetést, azonban az ellenfél játéka olyan elemekkel is gazdagodott, amik egyébként meg éppen a Barça erősségei. Az egyik ezek közül a nagyon gyors és magabiztos labdajáratás volt a pálya bármely pontján, de főleg a saját védelem előtt. Mivel a meccs alapvetően arról szólt, hogy a Barça (ismét) méltó ellenfelére akadt a Valencia személyében, ezúttal nem a csapat játékosainak lassú mozgásában és reakcióiban találnám meg az okot, hogy ritkán működött részünkről az agresszív letámadás, hanem abban, hogy az ellenfél tette ilyen jól a dolgát. A Valencia másik nagy erőssége tegnap este az volt, hogy csapatszinten képesek voltak folyamatosan a labda mozgását követve letámadni a pálya bármelyik pontján. Ez egyébként szintén a Barça egyik fegyvere, így újabb játékelemet jegyezhettünk be a Valencia mellett a „ki tanult legtöbbet Európa csúcsfocijából?” rovatba.
Ezeken túl a Valenciának van egy olyan erőssége, amiben a Barça nem jó: a védekezésből támadásba váltás saját térfélről indulva, magyarán a kontrajáték. Nem elég, hogy egyénileg is képzett játékosok alkotják az ellenfelet, most már Banega is megérett arra a feladatkörre, amit évek óta szánnak neki. Így az ellenfél részéről olyan játékos is a pályán volt tegnap, aki képes volt a megszerzett labdákat gyorsan, kreatívan és pontosan előrejátszani, és mivel a Barça középpályáját amúgy is leginkább csak a labda kergetése foglalta le, már akár egyetlen jól irányzott passzal sikerült indítania a támadókat. Amely támadók pedig könnyedén robogtak tökiggázon a Barça védelmére leginkább 1-1-ben, alkalmanként létszámfölényben. A Valencia egyébként is a legjobb példája annak, hogyan kell csapatszinten tökéletesen váltani a feltolt letámadásból, a saját térfélen bemutatott zárt területvédekezésre, az említett egyéb szempontokkal kiegészülve a tegnap esti produkciójuk őszinte elismerést érdemel.
A sok dicsérő szó mellett egyetlen hiányossága volt a Valencia játékának: nem tudták megvalósítani azt a domináns labdabirtoklási fölényt, amire a Barça képes. Az én értelmezésemben ez volt az oka annak, hogy a végére teljesen kihajtották magukat, ezzel együtt az addig vergődő Barça játékosok (főleg a középpálya) területet, időt és lehetőségeket kaphatott megfordítani a meccset. Végül ez nem sikerült és ebben a címben érzékeltetett probléma volt a döntő.
Pep a lehető legrosszabb pillanatban gondolta úgy, hogy meglepi az ellenfelet egy taktikai húzással és valamiért azt feltételezte, hogy működőképes lehet három hátsó emberrel stabil védekező játékot kialakítani. A Valencia hamar rácáfolt az elképzelésre, a baromi sok területet kapó Mathieu kedvére játszadozhatott a vele szemben álló (=fejveszetten és rendezetlenül visszafutó) védelemmel, és ez a tény alapjaiban el is döntötte az első félidőt. Könnyen rámondhatjuk, hogy Pep elképzelése nem jött be, de ugyanakkor különösebb kritika se érheti az edzőt, mert kevésen múlt, hogy az utolsó negyedórában végül nem sikerült begyűjteni a három pontot. A Mestallában a 2-2 kiváló eredmény és az onnan elhozott egy pont is jónak mondható.
Bajnoki tabellát egyelőre még nem mazsolázgatunk, tanulságokat, jövőre vonatkozó feltételezéseket nem vonunk le belőle. Megvárjuk a 8-10. fordulót, amikor már körülbelül elképzelésünk lehet a spanyol bajnokság őszi szakaszának várható alakulásáról.
Említést érdemel még az, hogy tegnap két jubileumot jegyezhettünk fel a csapat tagjainál: Puyol a 350. (spanyol) bajnoki meccsét játszotta, Xavi pedig a 150. meccsét Pep irányítása alatt.
Egyéni értékelés:
Valdés – A két bekapott gól ellenére se olyan meccse volt ez, ahol kulcsfontosságú védéseket bemutathatott volna. A gólokról nem tehetett, illetve eddig nem derült ki, hogy Abidal öngóljánál ő hibázott inkább, vagy a védő? (Az ő hibája értelemszerűen abban merülhet ki, ha nem szólt a társnak, hogy érkezik mögötte.) A lényeg, hogy a Valencia helyzeteire érdemben már nem reagálhatott: vagy kiszolgáltatott helyzetben volt, vagy megköszönhettük az ellenfélnek, hogy nem élt a lehetőségeivel. Maradjunk egy semleges megítélésnél - 5
Mascherano – Nálam a védelem egyik legjobbja volt. Ha azt veszem figyelembe, milyen sokszor kellett 1-1-ben levédekezni a lendületből érkező támadókat és azt, hogy ez a szituáció a létező legrosszabb egy védő számára, akkor nagyon jó százalékban sikeresnek ítélhetem a megoldásait. Legalább öt alkalommal kulcspillanatban lépett közbe és ez még akkor is nagy szám, ha egyébként ő se bírt Mathieu-vel. Alapvetően azt gondolom, hogy „nem szabad” ilyen nagy terhet hárítani a védelemre, így elnéző vagyok az előforduló hibáikkal szemben is. Az a kapufán csattanó távoli löket remek egyéni alakítás volt, ha bemegy, ő a meccs hőse - 7
Puyol – Nagyon kellett már a csapatba és még akkor is azt mondom, hogy kulcsszerepe volt, ha egyébként az első bekapott gólt megelőzően éppen ő adta el a labdát. Ilyen kiélezett helyzetekben Mascheranohoz hasonlóan kivételes érték egy ellentmondást nem tűrő védő, nála is megemlíthető, hogy a nagy teher ellenére sok létfontosságú közbeavatkozása volt. Szintén azt gondolom, hogy reálisan nem elvárható védőtől ilyen kihívás mellett az abszolút hiba nélküli játék, a pontszám is ugyanebből ered - 7
Abidal – Újabban az van vele, hogy a meccsek elejét pocsékul kezdi, a meccsek első szakaszában jellemzően határozatlan, bizonytalan. Ezúttal egy hiba sorsdöntőnek bizonyult, szerintem még akkor is lehetett volna szerencsésebben labdába érni (még inkább hagyni a labdát Valdés-nek), ha amúgy tipikusan nehezen lereagálható beadás volt. Ezúttal később se sikerült a „betonfal kategóriába” játszania magát, remélem, hogy hamarosan formába lendül, jó lenne, ha minél több magabiztos játékosra számíthatnánk hátul - 4
Xavi – A Valencia nem bízta a véletlenre a sikert. Amellett, hogy remekül és fegyelmezetten tolódó területvédekezést játszottak és ezzel lebénították a középpályát, külön figyeltek Xavira is. A többi játékosnál is alapvetően figyelembe veszem azt, hogy az ellenfél volt ennyire jó, így önmagában nem a játékosok egyéni teljesítményében akarom keresni a hibákat. A megszokotthoz képest sok labdát veszített ő is, megtartani se volt képes a meccs legnagyobb hányadában azokat. Azonban ezt nem kizárólag az ő hibájának tartom, hanem annak, hogy a Valencia megmutatta, milyen kellemetlen helyzet a Barça ellenfelének lenni. Nem tudott kitűnni a csapatból, de így is fontos láncszeme volt a középpályának - 6
Busquets – A játékát alapjaiban rontotta el az, hogy túl nagy területet kellett volna bemozognia. Nem is volt képes megfelelni annak a kihívásnak, hogy egy személyben érkezzen kisegíteni a védelemre indított kontrákra, és legnagyobb feladatként még az Alves mögött tátongó hatalmas lyukat is be kellett volna tömnie. Egyik kedves kommentátoromat idézve, talán motorbiciklivel közlekedve sikerülhetett volna megfelelni ennek az elvárásnak, de azt értelemszerűen nem teszik lehetővé a futball szabályai. A Valencia gyorsan átjátszotta több alkalommal is a középpályát, így neki is utolsó védőként kellett funkcionálnia, ebben a helyzetben pedig igen nehéz részt venni a labda kihozatalokban, illetve a labda osztogatásában. Többször mentett fontos helyzetben, de a Barça szokásos játékát alapjaiban zilálta szét az ellenfél, neki se adódott sok alkalom pozitívan kitűnni - 6
Keita – Számomra nagyon kellemes meglepetés volt a játéka. Talán a meccs elején volt felfedezhető nála egy-két egyéni hibának tekinthető rossz megoldás, de amúgy jól megtalálta a helyét a pályán és rengeteg mozgással segítette a csapatot. Bár a helye elsősorban a bal oldali vonal mellett a támadó mögötti terület levédekezése volt, nem egy alkalommal mozgott át a másikra is kisegíteni, amikor csak lehetséges volt. Az igazi meglepetés emellett az volt, hogy pont egy ilyen kiválóan letámadó csapattal szemben volt képes kevés eladott labdával játszani, lehet, hogy ő éppen ebben a játékrendszerben érzi jól magát - 7
Fábregas – Kérdés nem lehet, hogy ezúttal is a csapat egyik legjobbja volt. Nagyjából olyan szinten érzik egymást Messivel, ahogy azt a Xavi – Iniesta párosról elmondhatjuk, ez pedig a szezon egészére nézve több, mint ígéretes. Az új érkezők számára a legnagyobb problémát éppen Messi váratlan megoldásainak megérzése és az azokra való helyes reakció jelenti, ők máris remek párost alkotnak. Labdavesztések nála is gyakran előfordultak, de én ezt most a többiekhez hasonlóan az ellenfél dicséretének tudom be, és nem a csapat kritikájának minősítem. Ezúttal is mindkét gól tevékeny részese volt, az elsőnél az a sarokból perdítés, a másodiknál pedig a kiváló ütemű előrefutás és a határozott befejezés mindenképpen plusz pontot érdemel - 8
Alves – Nem fogom tudni megmondani, hogy az első félidőben nem volt feladata a védekezés, vagy pedig nem volt képes megoldani, de akkor is pocsékul csinálta. Egy dolog, hogy elhibázott volt a koncepció, de még ha támadónak is tekintjük a feladatkörét, akkor is kötelessége lett volna visszajönni az ellenfél kontráival és megtámogatni a védelmet, mert éppen a mögötte kialakuló hatalmas terület volt a legnagyobb baj. Ráadásul egy egész félidőt légüres térben töltött úgy, hogy támadásban teljesen halott volt a jobb oldal és egy játékosnak akkor is reagálnia kellene a pályán a kialakult problémára, ha arra egyértelmű utasítást adott esetben nem is kap az edzőtől. A második félidőben aztán helyreállt a rend, ő is a helyére került és Mathieu se tudott annyira hatékony lenni, de futnunk kellett az eredmény után és még akkor is rosszul játszott, ha csak a kapott utasításokat tartotta be - 4
Messi – Nála is megemlíthetjük a sok eladott labdát, a kevésbé penge játékot, de a Valencia az ő semlegesítését is nagyon hatékonyan oldotta meg és még a kiemelt figyelem mellett is kulcsfigurája lett részünkről a meccsnek. Több ígéretes mélységi kiugratása is elakadt a tömegben, ennek ellenére is két gólpasszt adott, plusz egy olyan zseniális emelést Villának, ami győzelmet érdemelt volna. Kihagyott egy ordító helyzetet, amit hibapontként is értékelhetünk, de nálam ezzel együtt is a csapat egyik legjobbja volt - 8
Pedro – Nehéz feladat jutott neki azzal, hogy ennyire féloldalas volt a támadójáték és igazán hatékony támogatást se kaphatott amiatt, hogy a középpályát jól semlegesítette az ellenfél. Egy támadónak elsősorban az a dolga, hogy gól(oka)t lőjön, a megítélésének is ez az egyik legfontosabb mérőszáma - 7
Adriano – A beállásával életet hozott a jobb oldali támadójátékba, apró betűkkel érdemes megemlíteni, hogy addigra már nagyon elfáradt az ellenfél. Egyre inkább igazolja, hogy ígéretes alternatíva akár szélső támadó szerepben is, ez a jövőre nézve nagyon fontos lehet a csapat számára.
Thiago – Szintén egy fáradt Valencia ellen lépett pályára, a Messinek dobott „gólpassza” zseniális megmozdulás volt, győzelmet érdemelt volna.
Villa – Sajnos nála ismét az a legnagyobb probléma, hogy a kevésbé fontos 3.-4. gólokat könnyedén meglövi, viszont a sorsdöntő elsőket és utolsókat rendre kihagyja. Tavasszal is az volt a legnagyobb hiányossága, hogy nem tudott segíteni a csapaton a ziccerei gólra váltásával, és amíg ez a helyzet nem változik, a kritika jogos felé.
