Spanyol Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó: CA Osasuna - FC Barcelona

Facebook Tweet Tetszik

2012. január 12. - vigvik

A BATE elleni sörmeccs után itt egy újabb összecsapás, ami csak egy epszilonnyival lesz izgalmasabb annál, legfeljebb a sci-fi rajongók olvashattak olyanról, hogy 4-0-ás első meccs után egy Pep Guardiola edzette csapatot meglegyinthet a kiesés szele. Még akkor is így van ez, ha most épp "válság" van a hétvégi pontvesztés miatt. Így aztán némileg hibrid poszt kerekedett ebből a beharangozóból, amiben keveset foglalkozom az Osasunával illetve a Barcelona jelenlegi állapotával (tulajdonképpen semennyit), viszont törleszteni igyekszem egy kisebb adósságot, és reflektálok a hét elejének történéseire. Akinek már a könyökén jön ki Messi, Xavi, az Aranylabda és az egész parttalan vita, annak ezt az írást semmiképp nem javasolom.

Így hirtelen a Messi-féle csodagóllal spékelt Getafe elleni elődöntő jutott eszembe, ahol mindannyian azt hittük, hogy 5-2 után már nem lehet gond - tévedtünk. A párhuzamot erősítendő abból az évből is van ilyen "kapjátokbe" utóérzésű katalán derbink is (igazából kettő). Szóval aki esetleg unatkozni tervezett a meccs alatt, az gondoljon arra, hogy nem véletlen lettek Murphynek azonnal törvényei, nem pedig javaslatai meg indítványai. Oké, de az egy szétesőben levő csapat volt, és még ők se tudtak annyira kikapni a második meccsen, hogy a mostani eredményről kihulljanak (legalábbis a rendes játékidőben, ugye). Ráadásul az Osasuna aligha gondolhatja komolyan, hogy idén kupát nyer, hiszen ha most végre is hajtanák a csodát, a következő fordulóban (jövő héten) a címvédő birodalmiakkal kéne megbírkózniuk, szóval nem valószínű, hogy extra motiváltak lesznek.

Maradjunk annyiban, hogy akárhogy csűrjük-csavarjuk ezt, nehéz lesz bemagyarázni, hogy reálisan kieshetünk. Ha mégis megtörténik, majd kimosdatom magamat valahogy, de most inkább pótólnék egy adósságot, és a beharangozó szokásos témái helyett tennék néhány megkésett megjegyzést az Aranylabda-osztás margójára. Messi nyert, Xavi bronzérmes lett - zsinórban harmadjára. Ha a dobogós helyezéseket is figyelembe vesszük, akkor az argentín ezzel mind az Aranylabda örökranglista, mind a Fifa World Player díj örökranglista élére állt. Számszkilag (is) a világ valaha volt legjobb játékosa lett - legalábbis azok között, akik nyerhettek ilyen csecsebecséket. (Korábban csak európai játékosok kaphattak Aranylabdát, 1995-ben liberalizálták a díjat.)

Az idei elsőségéhez kétség sem férhet, minden szempontból kiemelkedőt nyújtott. Nem meglepő módón sokan felemlegették hát a tavalyi, sokat kritizált elismerését. Rögtön egy tévképzet eloszlatásával kell kezdenem: az Aranylabda nem a világbajnok csapat legjobb játékosának jár (cf. 1974). Csak szimplán a világ (korábban Európa) legjobb játékosának. Pont. Nem a legtöbb kupát nyert, a legnagyobb orrú, vagy a legokosabb játékosnak, hanem a legjobbnak. Szintén nem életműdíj. Megjegyzem, ha az lenne, akkor se nagyon tudnék mit kezdeni az ilyen alapon Xavi mellett kardoskodókkal, vannak aktív játékosok (oké, nem sokan), akik a pályafutásuk egészét nézve egyelőre előtte járnak, és korábban is kismillió kiemelkedő futballista maradt eme elismerés nélkül, brilliáns karrierje ellenére.

Hello, mi? A kedvencem az objektivitás hiányának kifogásolása a szavazásban. Persze, hogy nem tárgyilagos, képzeljünk már el egy szépségversenyt, ahol a zsűri egy colostokkal méricskéli a hölgyemények orrnyergét, illetve vádliját, majd valami irgalmatlanul bonyolult képlet alapján kiszámítja, hogy Olga szépségindexe 113,4. Lehetne csinálni egy ilyen Aranylabdát, de minek. Viszont ha már mindenképpen szubjektív, akkor nincs sok értelme félig-meddig leszabályozni valamiféle álobjektivitást mímelve. Szintén tévedés, hogy az összevonás előtt, az eredeti Aranylabdánál léteztek ilyen vezérlő elvek, legfeljebb az utóbbi néhány évben volt megfigyelhető egy trend. Szóval jó ez most így, ahogy van.

Persze az eredménnyel egyetérteni nem kötelező. Én sem hiszem azt, hogy Cannavaro, Sevcsenko, Figo vagy Sammer az adott évben a legjobb volt, de ettől még elfogadhatom a döntést - mások máshogy látták. Amivel pedig talán még nehezebb sokaknak megbarátkozni az az, hogy a hormonkezelt, centihiányos mitugrálsz, aki ráadásul minden idők legjobb legantipatikusabb csapatában játszik, ennyire jó. Pedig az. És amíg a többség szerint ő a világ legjobb játékosa, addig normálisan gondolkodva neki kell kapnia az Aranylabdát - ha nyolcszor egymás után, akkor annyiszor. Steffi Graf miatt sem változtatták meg a tenisz szabályait (pedig ugye neki az egyetlen komoly riválisát elég konkrét módón állították félre az útból), és a BEK kezdeti kiírásáit sem fontolták meg újra (mfha).

Mindezektől függetlenül már én sem tudom fejből felsorolni az összes nyertest dátummal úgy, mint tizenöt évvel ezelőtt, de nem azért mert a szavazás igazságtalanabb vagy rosszabb lett, mint akkoriban, hanem mert túl sokszor ért "tövényszerű csalódás", így már nem foglalkoztat annyira a téma. Sőt, igazából azt gondolom, hogy a technika fejlődésével, illetve a televíziózás térhódításával a voksolóknak egyre jobb rálátásuk van a futball egészére, így az eredmény is egyre pontosabb.

Összességében -felelősségem teljes tudatában- kijelentem: jó helyen van immár harmadik éve az Aranylabda. Most már inkább az izgat, hogy a frissen triplázó úriember képes lesz-e egy ilyen finoman szólva sem túlzottan hangsúlyos meccsen feledtetni a hétvégi rettenetet, vagy kezdhetünk izgulni, hogy lassan, de biztosan őt is maga alá gyűri majd a "Labda Átka".