A klub az idei Gamper rendezvénysorozatot (egész napos fesztiválhangulat a Camp Nou környékén, az első keret és az új érkező Song hivatalos bemutatása, zárásként pedig maga a kupameccs) a húsz évvel ezelőtti BEK győzelem emlékének szentelte. Ezért aztán a jelenlegi első csapat beszédei mellett is a legnagyobb érdeklődés a ’Dream Team’ fellépését kísérte, a legnagyobb ovációt pedig ezúttal se nem Puyol, Iniesta, vagy éppen Messi, hanem Stoichkov tudhatta magáénak.
A végeredmény (0-1) meglehetősen kínos, és ez még akkor is igaz, ha Tito a szerencsétlen időpontnak köszönhetően egyfajta első keret második vonal – B csapat egyveleget küldött pályára. Viszont arra mégiscsak alkalmat ad, hogy egy kicsit körülnézzük a hátországban, és legalább egy meccs (általam látni vélt) tapasztalatait megosszam azokkal is, akik látták a meccset, de főleg azokkal, akik nem. Ez utóbbiaknak jelzem, hogy a végeredmény inkább a Barçára nézve hízelgő, mert amíg a Sampdoria gólt lőtt és kihagyott két ziccert, nekünk gyakorlatilag említésre méltó igazi helyzetünk nem volt a meccsen. Hajtás után egyéni értékelő.
A klub az idei Gamper rendezvénysorozatot (egész napos fesztiválhangulat a Camp Nou környékén, az első keret és az új érkező Song hivatalos bemutatása, zárásként pedig maga a kupameccs) a húsz évvel ezelőtti BEK győzelem emlékének szentelte. Ezért aztán a jelenlegi első csapat beszédei mellett is a legnagyobb érdeklődés a ’Dream Team’ fellépését kísérte, a legnagyobb ovációt pedig ezúttal se nem Puyol, Iniesta, vagy éppen Messi, hanem Stoichkov tudhatta magáénak.
A végeredmény (0-1) meglehetősen kínos, és ez még akkor is igaz, ha Tito a szerencsétlen időpontnak köszönhetően egyfajta első keret második vonal – B csapat egyveleget küldött pályára. Viszont arra mégiscsak alkalmat ad, hogy egy kicsit körülnézzük a hátországban, és legalább egy meccs (általam látni vélt) tapasztalatait megosszam azokkal is, akik látták a meccset, de főleg azokkal, akik nem. Ez utóbbiaknak jelzem, hogy a végeredmény inkább a Barçára nézve hízelgő, mert amíg a Sampdoria gólt lőtt és kihagyott két ziccert, nekünk gyakorlatilag említésre méltó igazi helyzetünk nem volt a meccsen. Hajtás után egyéni értékelő.
Pinto – a gólt bekapta, de alapvetően nem az ő hibája volt (cirka tíz méterről kapta a tiszta fejest), okok lásd lentebb. Ugyanakkor tulajdonképpen semmi dolga nem volt addig, amíg egy hatalmas bravúrral ki nem védte Maxi Lopez lövését (egy-egyben ment rá és kb. tízről lőtte), aztán meg egy szintén egy-egyes szituációban futott ki és fedezte olyan okosan a szögeket, hogy az ellenfél kapufát lőtt gól helyett.
Montoya – a nagy csapathoz képest szokatlan volt, hogy a jobb oldal ennyire passzív támadásban (a végén aztán persze már ő is felment, ahogy mindenki), viszont a védőmunkája kiérdemel némi kritikát. Leginkább gyámoltalannal minősíthetem, de legalábbis szokatlan volt, hogy milyen vacak harci szellemmel vette fel a labdás embereket, mozdult rájuk letámadni őket. Volt legalább két pillanat, amikor meglehetősen bénáskodva próbált beavatkozni, cserébe szerencséje volt, mert azokat éppen elrontotta az ellenfél. A gól előtti beadás az ő oldaláról (szinte mellette) jött, és ha ez bocsánatos bűn is, sokkal harcosabban kell játszania, ha bizonyítani akar Alves mögött.
Bartra – ahogy a felkészülési meccsek jelezték, jó esélyünk van arra, hogy váratlan „kihívója” akadt Piquének. (Az ő helyén játszott, ezért említem éppen őt.) A meccsen ő volt a védelem oszlopa, gondolkodás nélkül vállalta a legnehezebb szituációkat és tulajdonképpen hibátlanul meg is oldotta azokat. Legalább öt alkalommal kulcspillanatban (és utolsó emberként) szerelt, a játéka legnagyobb kihívása pedig az volt, hogy folyamatosan kijavítsa Montoya, Fontás és a középpályás védekezés hibáit. Maximálisan elégedett vagyok vele, talán az se elhamarkodott kijelentés, hogy komoly jövő előtt áll, és az se kizárt, hogy ez a jövő a Barçában vár rá.
Fontás – ha a meccs bűnbakját akarnám megnevezni, gondolkodás nélkül rá szavaznék, mint leggyengébb pontra. Már eleve a gól előtt mellette (mögötte) futott el az ellenfél támadója, de ezen túl se sikerült egyetlen értelmes megmozdulását észrevennem. Gyalázatos helyezkedési hibák, rossz ütemű szerelési kísérletek, nem csak haszontalan, inkább káros volt a jelenléte a pályán. Egyetlen pillanatot vettem észre, amikor a 16-oson belül fontos pillanatban lépett közbe, de az ismétlésből kiderült, hogy tulajdonképpen fejbe rúgták a labdával, ami aztán szerencsés helyre (kifelé és társhoz) pattant róla. A bekapott gólhoz annyit meg kell jegyeznem, hogy a meccset összegezve végül is az igazi probléma a védelem összeszokatlansága volt, az ellenfél nagy lehetőségei mind a hibás ütemű lesreállítási kísérletekből adódtak. Nem véletlen, hogy először őt vette le Titot, azt mondani se kell, hogy ennél lényegesen több kell, ha nem csak brahimeccseken akar pályára lépni az első csapatban.
Planas – ha nem éppen az idén üdvözöltük volna lelkesen Alba leigazolását, most azt mondanám, hogy két-három év múlva házon belül megtalálnánk Abidal utódját. A csapat „fordított” játékának (nem a jobb védő játszott támadóan, hanem ő a balon) köszönhetően többször is remek felfutásokkal bizonyított, amiknél okos összjátékokkal, elmozgásokkal, ellenfél védelem megbontással segítette a támadókat. Ennél is komolyabb érdeme, hogy tulajdonképpen egyszer sem ragadt fenn, és a védőmunkája is kifogástalan volt. Ez a leglátványosabban akkor jelentkezett, amikor Fontás bénázásait ő javította ki, azzal, hogy befutott mellé és szerelgette az ellenfeleket nem egyszer. Nagyon-nagyon tetszett a játéka, jelenleg azt gondolom, hogy egy nagyon ígéretes opció a személye a nagy csapat mögött. (És közben meg már ott toporog a sarkában Grimaldo, de róla később.)
Dos Santos – személy szerint kedvelem a fiút a korábban látottak alapján és (még mindig) azt gondolom, hogy egy ígéretes játékos. A meccsen mutatott játéka viszont erősen közel áll a lófütty minősítéshez, mert elsősorban fogalmatlan, másodsorban pedig gyámoltalan volt az összkép, ami a képernyőn átjött. Nem igazán állt bele a szituációkba, nem igazán sikerült jó közbelépésekkel szűrnie, ennek a vége pedig az lett, hogy jobbára futhatott a labda után, illetve a védelemre hárult a munka java. Persze erőállapotot építget, persze nem tudom, hogy áll a felkészülésben, de ez a produkció hosszútávon kevés lesz.
Sergi Roberto – ha az első félórából indulok ki, azt mondom, hogy ha minden így folytatódik, ez a gyerek két év múlva csuklóból kijátssza a kezdőből Cesc-et. Már a felkészülési meccsek alatt is érezhető volt, hogy nagyon korrekt játékos, most azonban a körülményeknek köszönhetően kulcsszerepet kapott és nem hogy nem vallott szégyent, de én is azt mondom, hogy jogosan kapta a ’meccs játékosa’ címet. Először is Xavit játszotta, viszont azzal a különbséggel, hogy bírta erővel a robotolást, magyarán az elvárásoknak meg tudott felelni mind védekezésben, mind támadásépítésben. (Mielőtt túlzásokba esnék, azt meg kell jegyeznem, hogy Xavi gyilkos passzaira még nem képes, de elég kreatív játékosnak érzem ahhoz, hogy idővel azok is működjenek a tapasztalattal együtt.) És mivel mindkét funkciónak meg tudott felelni, védekezésben a legjobb, legharcosabb Mascheranot (a hozzáállása inkább őt idézte, mint a kifinomultabb Busquets-et) láthattam benne, támadásban pedig a legügyesebb, legokosabb, legváratlanabb Iniestát is. Szimplán kurva jó volt a srác, már csak az kellene, hogy ne félóráig tartson a tűzijáték.
Espinoza – a meccsen koppra Iniesta posztját játszotta, és természetesen élből igazságtalan lenne hozzá hasonlítani őt. Voltak ügyes megoldásai, ígéretes betörései, jó összjátékai Villával, Planas-szal, olykor Afellay-jal, vagy éppen Sergi Robertoval. Természetesen folyamatos hibák csúsztak a végjátékokba (bővebben a poszt végén), ezért nem is akarom őt lehúzni, vagy bántani. Egyelőre azt gondolom, hogy ügyes játékos, aki több csapatban is befuthat majd valamilyen karriert, de az nem a jelenlegi Barcelona első csapata.
Deulofeu – ha röviden akarnám az érzéseimet összegezni, akkor csak annyit mondok, hogy piszokul felbosszantott a gyerek. Valószínűleg másokat is fel fog, ha elmondom, hogy a kétséges erőállapotú, de amúgy "csicska második vonalas Villa" többet melózott a meccs alatt, mint ez a "trófeahalmozó, amúgy meg betonbiztos nagy csapat kezdő szupersztár". Hogy a tökömbe jön ő ahhoz, hogy végigácsorogja a meccs javát, és úgy viszonyuljon a csapatjátékhoz, ahogy azt csak a legócskább, legnagyképűbb és önző játékosok engedik meg maguknak? Az egyik jellemző megmozdulása például az volt, hogy bőszen bicikliflikk-flakkokat csinálgat, miközben a védők "méterekről" nézik a semmirevaló mozdulatsort, a következő pillanatban meg elront egy tök egyszerű passzt és odaadja az ellenfélnek a labdát. (Amiből meg jól lekontráztak, mert persze baszott a labda után menni.) Valójában az összkép ennél jóval árnyaltabb, mert csinált ügyes és szép dolgokat (meg nem egyszer visszajött védekezni is), de ez a produkció lófütty ahhoz képest, ahogy a média nyomja. Nem hogy az új Messit nem látom benne, de még az új Bojant se, mert ő legalább túrta a földet akkor is, ha a játéka meg pocsék volt! Ilyen hozzáállású játékost és embert én nem akarok látni a Barcelonában, és perpillanat azt se bánom, ha a végén Kazahsztánban köt ki, mint szupersztár és helyi főbohóc.
Afellay – tulajdonképpen ajándékot kapott azzal, hogy az igazi helyén játszhatott, értsd: támadó középpályás volt, aki középen szervez a támadók mögött, olykor meg a befejezéshez érkezik. A baj csak az volt, hogy folyamatosan rosszul döntött. Amikor egy gyors összjáték lett volna a tuti, akkor tötyörgött a labdával, amikor meg ki kellett volna várni az igazán jó pillanatot, elrontotta a kapkodással. Volt néhány ígéretes megmozdulása, kétségtelenül kivette a részét a csapatmunkából, de a sérülése óta megjárt már egy EB-t is, szinte végig itt volt a elkészülés alatt, egyszóval ennél lényegesen több kellene, ha előre akar lépni a csapatrangsorban.
Villa – a csapat összetételéből adódóan ő lett a meccs vezéralakja, rá épültek a figurák, rá indultak a variációk, szinte nem is volt támadás, amiben ne vett volna részt. Tudom, hogy erősen meccshiányos, így nyilván nem fogom kritizálni, de egyébként különösebb okom sincs rá. A játéka semmit nem változott abban az értelemben, hogy folyamatosan mutatta magát, folyamatosan bemozgott, elmozgott, kereste az áttörési pontokat. Sok jó összjátékban vett részt, több egyéni betörési kísérlettel próbálkozott, az eredményből tudhatjuk, hogy ez végül góllá nem tudott érni. Az értelemszerű, hogy őt is befolyásolja, milyen csapat áll mögötte, az első keret nyilván sokkal alkalmasabb arra, hogy pontos és végzetes labdákkal szolgálja ki.
Sergi Gómez – volt nagyjából félórája, hogy megmutassa Fontás-nak, milyen egy ígéretes fiatal védő és nekem be is bizonyította, hogy ő az. Legalább két jó ütemű szerelést láttam tőle, ennél is érdekesebb volt, hogy fantasztikusan találta meg a labdakihozatal útvonalait az ellenfél feltolt játékosai között. Kicsi az esélye, hogy egyszer majd kezdő lehessen a nagy csapatban, de az máris biztos, hogy piszokul tud „barszául” védőt játszani. 
Dongou – bár csupán öt percet kapott, kiemelem őt, és ezt egyetlen momentum miatt teszem. Remélem, hogy nem csak belelátni akarom, de feltűnő volt, hogy az első labdaérintését másodpercek tört része alatt befejezéssel zárta. A 16-oson belül kapott labda használhatatlan volt (magasan jött és lassan), abban a helyzetben (védő támasztja őt háttal a kapunak) tulajdonképpen semmi esélye nem volt, mégis az első gondolata volt levenni mellel, és fordulásból kapura húzni. Ennyi alapján persze korai lenne bármit mondani róla, de én nagy örömmel látnék az első csapat mögött egy Eto’o karakterű támadót, mert az ilyen célirányosan kapura törő csatár ritka kincs bárhol a világon.
Grimaldo – ő szintén kiérdemel egy rövid gondolatsort, mert a kapott öt perc ellenére is feltűnt valami vele kapcsolatban. Hiszem, hogy a legnagyobb egyéniségek, a legkiválóbb futballisták mind-mind rendelkeznek egy sajátságos mozgáskultúrával, aminek köszönhetően szinte bárki felismeri őket, még akkor is, ha csupán apró pálcikák a képernyőn, vagy a stadion (leg)olcsóbb kategóriás ülőhelyein. Ez a srác döbbenetes abban az értelemben, mennyire egyedi a mozgása és mennyire jellegzetes az, ahogy a labdával bánik. Persze meglátjuk a jövőjét, de gyanítom, hogy nem véletlenül lépett előre ilyen gyors ütemben a Barça ifjúsági hierarchiájában.
Patri, Román – ők ketten voltak azok, akik a meccs vége felé érezhetően igyekeztek tenni valamit támadásban. Láttam tőlük pár ügyes összjátékot, ígéretes próbálkozást, azt meg most már tudjuk, hogy ez gól(ok)ban nem tudott jelentkezni.
Oier, Lobato, Ilie – ők voltak, akiket nem különösebben vettem észre, de ez nyilván nem kritika, csak így hozta a meccs.
A végére egyetlen gondolatsor, amit látni véltem a második vonal és a B keret hiányosságaként. A meccsen az egész csapat legnagyobb problémája az volt, hogy képtelen volt a labdatartást a támadóharmadban fenntartani. Ment-mendegélt a tili-toli lábról-lábra és működött is egészen addig, amíg a védelem és a középpálya hátsó fele lett csak bevonva. Viszont azonnal elkezdődtek a gondok, amikor nagyobb népsűrűséggel találkozott a csapat, ez pedig abban összegződött, hogy gyakran csak néhány centi hiányzott a jó befejezéshez, gyakran csak néhány centi hiányzott a tökéletes utolsó (előtti) passzhoz. A csapat összetételét tekintve ez nem kritika akar lenni, csak egy megjegyzés, hogy észrevegyük, mit jelent az, amikor tökélyre csiszolt lesz a passzjáték és a labdakezelés-fedezés-vezetés technika együttese. Egyben azt is érdemes észrevenni, hogy milyen sokat ad Messi és/vagy Iniesta egyéni játéka, valamint azt is, hogy mennyire hiányoztak tavaly az éles, ügyes, vállalkozószellemű és egyéni megmozdulásokban sokat a csapatjátékhoz tenni képes támadók.
