A Legenda szerint nem pusztulhat az egyik, amíg él a másik.

Holnap ismét farkasszemet néz Casillas ügynök és Leo, a profi, összecsapnak a Birodalmiak és a katalán szeparatisták. Vajon miképp alakul a két örök ellenség csatája? Mi történt az utóbbi bő fél évben? És egyáltalán mire föl ez az eszeveszett küzdelem? Hajtás után mindenre fény derül!

[Akinek a felvezetés nem teljesen világos, az mindeképp olvassa el előbb ezt, azután meg ezt.]

A Legenda szerint nem pusztulhat az egyik, amíg él a másik.

Holnap ismét farkasszemet néz Casillas ügynök és Leo, a profi, összecsapnak a Birodalmiak és a katalán szeparatisták. Vajon miképp alakul a két örök ellenség csatája? Mi történt az utóbbi bő fél évben? És egyáltalán mire föl ez az eszeveszett küzdelem? Hajtás után mindenre fény derül!

[Akinek a felvezetés nem teljesen világos, az mindeképp olvassa el előbb ezt, azután meg ezt.]

I. Barcelona, 2012. április 20.

Pep Guardiola gondterhelten lépkedett a kihalt folyosón, igyekezett rendet tenni a fejében, de nem állt össze a kép. Az egész ügy zavaros és érthetetlen volt. A Birodalom váratlanul gyorsan talpra állt, hiába a L.A.B.D.A leleplező bizonyítékai. Számított rá, sőt biztos volt benne, hogy ez meg fog történni, de titkon bízott benne, tovább tart majd a hanyatlás. Most pedig újra szembekerültek, de valahogy minden túl egyszerűen alakult. A kémek jelentették, hogy három illegális atomtöltetet várnak hajón a barcelonai kikötőbe. A feladat világos, meg kell akadályozni, hogy a fegyverek az Presidente és az Admirális kezei közé jussanak, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. De miért pont Barcelonába fut be a szállítmány? És hogy a pokolba jutottak hozzá ilyen könnyen ehhez a fontos információhoz?

Mire az irodájába ért, megszületett az elhatározás. Nem is volt olyan nehéz. "Hűek maradunk önmagunkhoz" - gondolta, és előkotorta fiókjából a barcelonai kikötő részletes térképét, valamint a Birodalmiak aktáit. Nagyot sóhajtott, majd a papírokat bújva jegyzetelni kezdett. Így világosodott rá.

II. Barcelona, 2012. április 21.

A három egység Puyol, Xavi és Iniesta vezetésével már idejekorán elhelyezkedett a búvóhelyeken. A terv az volt, hogy amint a hajó feltűnik a láthatáron, megpróbálnak feljutni rá, még mielőtt az kikötne. Úgy gondolták, a legbiztosabb módszer, ha még akkor átveszik a helyzet irányítását, amikor az ellenség még nem tud reagálni. B-terv nem volt, Guardiola szerint ez szükségtelen, ha balul sül el valami, akkor úgyis rögtönözni kell.

A kikötőben csend honolt, kellemes idő volt, az elmaradhatatlan szél a sós párával fáradthatatlanul vájta a barázdákat a homlokokra. Pep mester egy elhagyatott, romos templom tornyából figyelte a terepet éjjellátó távcsövével. Lassan eljött az idő, de semmi mozgást nem észlelt. Vajon a Birodalmiak is kifejlesztették azt a speciális páncélzatot, amit az éjjellátó készülék sem észlel? Rossz érzései voltak, évek óta nem történt ilyesmi vele. Az órájára majd az adó-vevőjére pillantott. Mintha csak megérezte volna, hogy az meg fog szólalni.

-Mester, itt Carles. Aggódom. Miért nem történik semmi? - szólalt meg recsegve a rádió. Pep a szájához emelte a készüléket, és válaszolni készült. Valaki azonban megelőzte:
-Viszlát a pokolban - suttogta egy ismerős hang, majd tompa puffanás hallatszott.
Egy szempillantással később Pep Guardiola megtántorodott, majd az ablak korhadt deszkáit átszakítva 30 métert zuhant.

Mourinho Admirális elégedetten gyújtott szivarra, miközben a tengerparton dél felé hajtott. Egyedül megfékezte az egész csürhét, Guardiola halott, mindeközben az emberei éppen a várva-várt rakományt pakolják ki vagy ötven kilométerrel odébb. Terve tökéletesen működött, technikai újításaik fantasztikus szolgálatot tettek, a három robbanóegység különösebb gond nélkül megérkezett.

III. Barcelona, 2012. május 26.

A félhomályban úszó teremben a koccintások utolsó zaja is kihalt, és immáron síri csend honolt. Szinte mindenki üres tekintettel bámult maga elé, Piqué a poharával játszott szórakozottan, Messi pedig a telefonját nyomkodta gőzerővel. Ha valaki nem ismerte Messit, akkor tiszteletlennek gondolhatta volna, de a többiek rá sem hederítettek, mindig külön utakon járt.

Hosszú percek után Puyol felállt, és így szólt:
-A háború még nem ért véget - talán soha nem is fog. Új vezetőt kell választanunk!
-Legyen Tito! - kiáltotta be Piqué a hátsó sorból, majd idétlen vihogásba kezdett.
A többiek együttértően morgolódtak, 'legyen Tito' ismételgették a bajszuk alatt. Piqué egy nagyon elkésett próbálkozást tett arra, hogy nevetését köhögésnek álcázza, majd igyekezett elsüllyedni a székében. Puyol néhány másodperc után ismét felemelte a hangját:
-Ki szavaz Titóra?
Minden kéz a magasba emelkedett, kivéve Messié és Titóé. Az összes tekintet az újdonsült főnökre szegeződött, a továbbra is telefonját bújó Leoval senki nem törődött. Tito arca rezzenéstelen volt, komolyan mérlegelte lehetőségeit, majd így szólt:
-Rendben, vállalom!

Ebben a pillanatban Messi ugrott fel a helyéről, s megvadult oroszlán módjára járkálni kezdett. A frissen választott vezető köszöntése helyett újra egy pisszenést sem lehetett hallani - soha nem fordult elő korábban, hogy valaki ellene menjen Puyol és Xavi akartának. A Guardiola mester temetése okozta gyászt hirtelen óriási feszültség váltotta fel. Ezúttal Xavi törte meg a csendet, már a megszólítással éreztette, hogy ki a főnök.
-Lionel, valami problémád van talán Titóval?
Messi felpillantott, és meglepve tapasztalta, hogy mindenki őt nézi.
-Hogy mi? Ja, nem, dehogy. Gratulálok, Tito!

Mint a kipukkadó lufi, úgy tűnt el a pillanatra beálló merevség, ezúttal tényleg mindenki egy kisebb ünneplésre készült, de Messi folytatta.
-Figyeljetek, találtam valami érdekeset a neten.
Piqué csalódottan forgatta a szemét és letette a borosüveget. Újra minden tekintet Leóra szegeződött, de ezúttal a számonkérő pillantásokat kíváncsiak váltották fel.
-Félek, hogy a Birodalmiak a három robbanófejükkel végképp elnyomhatnak minket, és kontroll alá helyezik az országot. Szerencsére itt van nekünk a baszk barátainktól szerzett bomba. Ez persze csak egy, és kisebb is, mint az övéik, az egyensúly megtartására aligha elegendő.
Többen a fejüket csóválták egyetértően. Messi folytatta:
-Emlékeztek a Szuperkapura, amit tavaly nyáron véletlen vettünk el a Birodalmiaktól egy kisebb összecsapás során? Értéktelen kütyünek gondoltuk, a hátsó szobában van azóta is. Találtam róla valami érdekeset. Mi azt híttük, ez valami gúnynév, de a leírás szerint nem véletlen hívják Szuperkapunak. Ha minden igaz, bele lehet építeni atomtöltetekbe, és akkor a hasadás során kiszakadó részecskéket egy speciális mágneses tér segítségével újra a fúz...
-Leo, térj a lényegre! - szólt közbe Puyol.
-Szóval ha beleépítjük a bombánkba, az nagyságrendileg húszszor hatékonyabb lesz, s így egyedül nagyobb pusztításra képes, mint a Birodalmiak három töltete együtt.

A termen elismerő moraj futott végig. A remény újra felütőtte a fejét. Xavi szólalt meg:
-Vajon erről ők is tudnak?
-Ha még most nem is, de napokon belül biztosan rájönnek. Kiépített megfigyelőrendszerük van.
-Mennyi ideig tart összeépíteni a bombánkkal?
-Nem tudom megtippelni, majd igyekszünk, de minimum pár hét.
Tito ekkor először emelkedett szólásra az este folyamán.
-Uraim! Guardiola küldetést hagyott ránk. Aligha kétséges, hogy a Szuperkapu nincs biztonságban többé a hátsó szobában. Minden erőnkkel meg kell védenünk!

IV. Madrid, 2012. augusztus 29.

Vég nélkül szakadt az eső. A kis embercsoport egyetlen homogén masszává vált a járókelők szemében, ernyőik és esőkabátjaik alatt egy kisebb fadoboz lapult. A gyalogos szállítás mellett döntöttek, így biztosan lenyomozhatatlan marad az útjuk. Piqué fejében csak az járt, hogy ha ezen túllesznek, akkor végre lazíthatnak kicsit. Nem mert ugyan tiltakozni az ellen, hogy ebben az ítéletidőben akciózzanak, de a hócipője tele volt az egésszel, nem értette miért olyan sürgős átvinni a ketyerét a madridi titkos laborba. Puyol ráadásul olyan tempót diktált elöl, hogy alig bírta követni. Az új házáról kezdett ábrándozni... A hálóban kezdték, megvolt már mindhárom fürdő, a konyha... Igen, a konyha az véletlen kétszer is... Ma jön a vendégszoba, és ha majd kitisztul az ég, akkor az erkélyek. Először a keleti, onnan rálátni a tengerre... A tompa ütést még érezte a tarkóján, de a fájdalom már nem járta át igazán, azonnal ájultan esett össze...

V. Madrid, 2012. augusztus 30.

Casillas ügynököt majd' szétvetette a boldogság. A fadobozzal a kezében a hosszú asztal vége felé lépkedett. Kimérten, elegánsan, az alkalomhoz illően, már-már ünnepélyesen menetelt a Presidente felé. Társai a teremben körben álltak, és csillogó szemekkel figyelték. Az akció könnyebb volt, mint hitték. Doktor Valdés igazi fajankó, bármit kifecseg, ha éppen nem figyel. Fel sem tűnt neki, hogy elárulta terveiket.

Az asztalfőn ülő Presidente kevésbé érezte át a pillanat fontosságát. Egykedvűen szivarozott. A barátainak mindig azt szokta mondani, hogy "ő mán az ilyasfajtasághoz hozzá vagyon szokódva". Casillas ügynök lehelyezte elé a Szuperkaput tartalmazó dobozt, majd a helyére sietett a többiek közé. A Presidente akkurátusan elnyomta a havannait, majd lassú mozdulattal az új szerzemény felé nyúlt, és pár kattintás után felnyitotta a tetejét úgy, hogy az takarja a tartalmát a többiek elöl. Egyedül akarta látni, miért küzdöttek ennyit.

Azonnal világos lett, hogy valami nem stimmel, a Presidente arca paprikavörös lett, és felpattant a helyéről. Dermedtség lett úrra mindenkin. A Presidente tekintetével végigpásztázta a termet. Néhány pillanat múlva felüvöltött.
-Azonnal kerítsék elő!

Egy heves kézmozdulattal lesodorta a dobozt az asztalról - az üresen koppant a fényesre sikált márványpadlón.

Epilógus, Barcelona, 2012. augusztus 30.

Az íteletidő csak erősödött. Senki nem járt az utcákon, a közvilágítás fénye gyéren szűrődött át az egybefüggő esőfüggönyön. A katalánok főhadiszállása előtti hatalmas fémszobor rendíthetetlenül állta a zimankót. Kevesen tudták, hogy a monumentum praktikus célokat is szolgál.

Egy magányos alak közeledett felé, sötét köpenybe burkolódzott, villogó szemeivel a környéket pásztázta, mintha attól félne, hogy követik. A szobor talapzatához érve egy ügyes mozdulattal egy titkos rekeszt nyitott ki, egy kisebb tárgyat helyezett bele, majd egyre inkább remegő kezével gyorsan be is csukta a tárolót. Annak fedele észrevétlenül simult bele környezetébe, lehetetlen volt felfedezni, ha nem tudta az ember, hogy ott van. A köpenyes alak néhány tétova lépés után térdre rogyott, és rázkódni kezdett a sírástól. Nem tudta magát tovább kontrollálni. Lerántotta a csuklyát a fejéről, s kezeit a szobor felé nyújtotta. Arcát kérlelhetetlenül mosta az eső, felhígítva ezzel sós könnyeit. Hangosan fohászkodni kezdett:

-Apám! Bocsásd meg bűneimet! Nem tudtam, mit csinálok, elvakított a siker. Visszahoztam most neked és fiaidnak, amiért annyit küzdöttek. Ígérem ezután hű leszek elveidhez!

Óriásit dörgött az ég, és ezzel egyidejűleg vakító világosság vágott bele a sötétbe. A környezetéből kimagasló szobor jó célpontnak bizonyult a villámnak - a közvetlenül mellette térdelő ember sem menekülhetett. Néhány másodperc múlva már újra csak az eső kopogása hallatszott.

Az Admirális halott volt.