Forog a Föld, szarban a gazdaság - a cím meg nem úgy van ám (billegő mutatóujj)! Ez ugyanis nem Pepe-poszt - a futball gyökere, értitek -, annak itt helye nincs (vessünk keresztet - távozz, Sátán!). Nem, nem: a most következőkben epedő szívünk szeretettel vizslató pedagógus-szemüvegén keresztül  az osztály rosszcsontjának buksijába pillantunk bele. A zseniális képességű, de link illetve a link, de zseniális képességű gyermek fejébe, aki letörölhetetlen vigyorával örökösen valamelyikünk képzeletének szamárpadjában csücsül; az öltözködés terén kacagnivalóan szocializált gyermek fejébe, aki a maga által gerjesztett divathullámot meglovagolva képes egy délkelet-afrikai diktátor jelmezébe bújni - igen, a csillogó szemű gyermek fejébe, aki mindemellett mindenki másnál szorgosabban rakosgatja egymásra a könnyfakasztó tanulmányi eredményeket. Leülünk hát vele négyszemközt, beszéltetjük és lám csak, beszél! Folyik belőle a szó játék - és klubfilozófiáról, gyökerekről, a védekezés mikéntjéről, de végre kiderül az ég a Stamford Bridge-i döntetlen napjainkig homályos lankái felett is, sőt, megtudhatjuk, milyen egy veretes névjegykártya és ki a Killers énekes dublőre. Mire a végére ér a mondókának, garantáltan el leszünk bűvölve, és a stílusát átvéve fogjuk bátorítani: rakjad neki, Dani!

Forog a Föld, szarban a gazdaság - a cím meg nem úgy van ám (billegő mutatóujj)! Ez ugyanis nem Pepe-poszt - a futball gyökere, értitek -, annak itt helye nincs (vessünk keresztet - távozz, Sátán!). Nem, nem: a most következőkben epedő szívünk szeretettel vizslató pedagógus-szemüvegén keresztül  az osztály rosszcsontjának buksijába pillantunk bele. A zseniális képességű, de link illetve a link, de zseniális képességű gyermek fejébe, aki letörölhetetlen vigyorával örökösen valamelyikünk képzeletének szamárpadjában csücsül; az öltözködés terén kacagnivalóan szocializált gyermek fejébe, aki a maga által gerjesztett divathullámot meglovagolva képes egy délkelet-afrikai diktátor jelmezébe bújni - igen, a csillogó szemű gyermek fejébe, aki mindemellett mindenki másnál szorgosabban rakosgatja egymásra a könnyfakasztó tanulmányi eredményeket. Leülünk hát vele négyszemközt, beszéltetjük és lám csak, beszél! Folyik belőle a szó játék - és klubfilozófiáról, gyökerekről, a védekezés mikéntjéről, de végre kiderül az ég a Stamford Bridge-i döntetlen napjainkig homályos lankái felett is, sőt, megtudhatjuk, milyen egy veretes névjegykártya és ki a Killers énekes dublőre. Mire a végére ér a mondókának, garantáltan el leszünk bűvölve, és a stílusát átvéve fogjuk bátorítani: rakjad neki, Dani!

A klub játékospolitikájáról saját példája kapcsán*

"Mindig is hasonló elképzeléseim voltak a futballról mint a Barcelonának: ez megkönnyítette az idejövetelemet. Éppen ezért igazoltak le: tudták, hogy illeni fogok a játékba, ami csupa érintés, technika, egymás közötti kombináció - támadás. Ez a klub mindig olyan játékosokat vásárol, akik osztják a filozófiáját és a megfelelő tulajdonságokkal rendelkeznek. Itt sosem mondanak olyat, hogy 'az emberek róla beszélnek, nosza, vegyük meg'. Nem. Ott van például Alexis: bámulatos a srác, de hát nem egy médiaalkat. A Barca mégis kifizetett érte egy csomó pénzt, mert tudták, milyen pluszt nyújthat a játéka."

Arról, hogy milyen kurva nehéz is

"A legbonyolultabb dolog a Barcelonával kapcsolatban nem is az, ahogy játszanak, hanem megérteni azt, ahogy játszanak. Taktikailag sokat fejlődtem Pep kezei alatt: megtanultam, hogy a legegyszerűbb megoldást válasszam a pályán - ami néha a legnehezebb. De a kulcs mégis inkább az, hogy rárontunk az ellenfélre, és a letámadást vezető első emberünk éppen a legjobb játékosunk, Leo Messi. Ez a kiindulópontja az egész filozófiának. Sosem gondoltam volna, hogy egy csapat képes lehet úgy nyomást gyakorolni, ahogy mi tesszük: az első perctől az utolsóig, végig támadva a másik térfélen. Pep legnagyobb eredménye éppen ez: sikerült meggyőznie mindenkit - még a legnagyobbakat is - arról, hogy ezt így csináljuk."

Arról, hogy mi is zajlik pontosan a világ legszebb műhelyében

"Visszavisszük a labdarúgást a gyökereihez. Az érdekek ugyanis mindent megváltoztattak: csak az számít, hogy nyerj - bármilyen módon. Ha ez nem sikerül, akkor értéktelen vagy. Számomra ez nem futball. Gyerekkoromban mindig győzni akartam - de játszva, mert úgy volt szórakoztató. A mi felfogásunk erről a tőről fakad: élvezni szeretnénk azt, amit csinálunk. Szerelmes vagyok a játékba, rajongok érte és valamit muszáj visszaadnunk a szurkolóknak is."

Kivonatos hitvallás a védőjátékról

"Én jobbhátvéd vagyok: a brazil iskola a támadásra helyezi a hangsúlyt, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék védő. Vegyük Gareth Balet - ő egy olyan játékos, akit nagyon kedvelek: brazil öntőformájú bekk, ugyanazzal a felfogással. Európában szélsőként játszatják, de az én csapatomban mindig védő lenne. Vannak akik félnek és a támadó szellemű hátvédeket a középpálya szélén játszatják: úgy gondolják így többet fognak támadni, de gyakran éppen kevesebbszer teszik - és rosszabbul. Ez történt Roberto Carlossal: szélsőként kevésbé volt hatékony, hamarabb kellett megkezdenie az elfutásokat. Ezen a poszton Bale jobb és ügyesebb nála, de a Barcelonában akkor is védő lenne."

Arról, hogy a védekezés és a támadás nem egymást taszító pólusok

"Az emberek automatikusan azt gondolják, hogyha támadsz, akkor nem védekezhetsz. Na ez nem igaz. Amit nem tudunk csinálni az az, hogy tizenegy emberrel álljunk a labda mögött. Védekezni? Mi ellen? A hagyományos értelemben nem lehet védekezni egy olyan csapat ellen, amelyik nem támad. Mi úgy védekezünk, hogy megakadályozzuk az ellenfelet a támadásban. A Madrid ellen például alig-alig kolbászolhatok össze-vissza mehetek előre, mert remekül kontráznak. Kontrollra van szükségünk, máskülönben átrohannának rajtunk. Ha arra kérnek, hogy védekezzem - ami persze nehéz, mert szeretek elől játszani, részt venni az akciókban -, akkor megteszem."

Az végtelen hülyeségről és az véges félelemről

"Az emberek azt hiszik, hogy a futballisták csak rugdossák a labdát egymás között: ha nyernek, rendben van, ha nem nyernek, rendben van az is - nem történt semmi. Nem! Egy játékosnak kötelességei vannak, felelősséggel bír. Én elég régóta benne vagyok a játékban ahhoz, hogy ezt tudjam kezelni, de még így is vannak olyan pillanatok, amikor az idegek felülkerekednek. A vereségtől való rettegés erősebbé tesz, mert nem engedi, hogy csapongjanak a gondolataid. Nagy csapatokkal és nagy játékosokkal is előfordul ez néha. Csak játszál - attól soha nem kell félned."

Tudjuk kiről, burkolt eleganciával

"Elég irritáló, hogy néhányan folyton keresik a hibáidat, megkérdőjelezik a sikereid érvényességét - persze ezzel csak a tehetetlenségüket nyilvánítják ki és a figyelmet vonják el. Ahelyett, hogy a versenyhelyzetre koncentrálnának, megpróbálnak visszarántani."

Én mondom London, nincs már több gondom

"Azt mondják, hogy a Chelseanek kellett volna nyerni, csakhát ott volt a bíró - de ez ellen mi ugyan mit tehetünk? Szerintem más okból nem jutottak döntőbe: a félelem miatt. Amikor láttuk, hogy nem akarnak előre jönni, akkor rájöttünk, hogy feladták az egészet: elégedettek voltak az eredménnyel - elégedettek, csak közben elfelejtették, hogy 1-1-gyel mi megyünk tovább. Annak a csapatnak, amely emberelőnyben volt hazai pályán 1-0-ás vezetésnél, annak bizony támadnia kellett volna. Az angolokból azonban hiányzott a bátorság, hogy még egy lépést tegyenek előre. Ehelyett tettek egyet hátra - és megfizettek mindenért. Bármi, amit csináltak arra irányult, hogy megszabaduljanak a labdától - és így megajándékoztak minket vele. Márpedig a legrosszabb dolog amit a Barcelona ellen tehetsz az, hogy odaadod nekik a labdát. Persze, ha nincs koncepciód, akkor ez törvényszerűen bekövetkezik: visszavonulsz, visszavonulsz - és már ki is estél. Soha nem szabad hátul maradni. Soha!"

Hát ő!

A kecsegtető játékvezetői pályafutásról

"Na ne. Az emberek már így sem szeretnek: el lehet képzelni, mi lenne, ha bíró lennék. A nyomás rengeteget számít - ez a Napnál világosabb."

Egy gondolat, melyben Guardiola-Wembley-Vidic

"Az egyetlen dolog amit kért tőlünk az volt, hogy támadjunk - ez az egy módja létezik a győzelemnek, különösen az olyan fizikálisan erős csapatok ellen, akiknek elsöprő kontrajátékuk van. Nem hagyhatod őket labdához jutni: amint hozzájuk kerül, vissza kell azt szerezned, mégpedig gyorsan. A döntő után Vidic odajött hozzánk, gratulált nekünk és azt mondta, hogy lenyűgözőek vagyunk. Amikor egy ilyen játékostól hallod ezt - aki tényleg mindent tud a futballról és arról, hogy milyen is futballistának lenni -, akkor az az igazi dicséret: tejecske, mani - tiszta biznisz. A kanapémon ülve ugyanis én is a világ legjobbja vagyok, csak hát ki kell menni és meg is kell mutatni."

A menedzsment könyvekbe illő mottó

"A lúzerek hátul állnak, a győztesek elől."

Mr. Alves, akkor ez lenne az Ön névjegykártyáján? Vagy valami más?

"Daniel Alves da Silva, jobbhátvéd."

*Készült Sid Lowe riportja alapján. Az eredeti persze remek, és nagyon más is, úgyhogy bátran ajánlom mindenkinek. Több mint féléves anyag, de elég általános érvényű dolgokról zajlik a társalgás - ezért mertem/mertük még most is kidobni.