Otthon, újra otthon. Éjszaka van. Olyan éjszaka, amikor a felnőttek biztosan aludni fognak, és semmilyen kérdésre nem adhatnak választ. A kevés figyelmet kapó, csenevész gyermekek azonban kibújnak az ágyból: talpaiknak hideg a föld, mégis magabiztosan lépkednek, hiszen ismerik a ház minden szegletét. Hangtalanul bevonulnak a nappaliba, és a dohányzóasztal üveglapján felnyitják a családi albumot. Céltudatosan és halálos csendben lapoznak, mígnem megtalálják azt, amit kerestek: az utolsó fejezet Apu gyönyörű férfias kézírását viseli magán - címe: A levantei tizenegy -, utána üres oldalak. Elszántan és szó nélkül egymásra pillantanak, a többieket bátorítva mindenki aprót biccent. A dolgozószobából előhozzák a kalamárist és a lúdtollat: régi idők eszközét a régi idők módszerével - mégis így akarják csinálni. Talán azt hihetnék senki sem figyel rájuk, de tudatalatt érzik a távolból őket pásztázó szeretteljes tekinteteket (halkan félre: mi vagyunk). A szülők a hálószoba sötétjében, a könyvnek pedig mindegy, hogy írnak-e bele - lázasan dolgozó fejükben mégis varázslatosnak tűnhet a feladat: tintafoltot kéne hagyni a semmi margóján.

Otthon, újra otthon. Éjszaka van. Olyan éjszaka, amikor a felnőttek biztosan aludni fognak, és semmilyen kérdésre nem adhatnak választ. A kevés figyelmet kapó, csenevész gyermekek azonban kibújnak az ágyból: talpaiknak hideg a föld, mégis magabiztosan lépkednek, hiszen ismerik a ház minden szegletét. Hangtalanul bevonulnak a nappaliba, és a dohányzóasztal üveglapján felnyitják a családi albumot. Céltudatosan és halálos csendben lapoznak, mígnem megtalálják azt, amit kerestek: az utolsó fejezet Apu gyönyörű férfias kézírását viseli magán - címe: A levantei tizenegy -, utána üres oldalak. Elszántan és szó nélkül egymásra pillantanak, a többieket bátorítva mindenki aprót biccent. A dolgozószobából előhozzák a kalamárist és a lúdtollat: régi idők eszközét a régi idők módszerével - mégis így akarják csinálni. Talán azt hihetnék senki sem figyel rájuk, de tudatalatt érzik a távolból őket pásztázó szeretteljes tekinteteket (halkan félre: mi vagyunk). A szülők a hálószoba sötétjében, a könyvnek pedig mindegy, hogy írnak-e bele - lázasan dolgozó fejükben mégis varázslatosnak tűnhet a feladat: tintafoltot kéne hagyni a semmi margóján.

Heten vannak: Marci, Karcsi, Szerdzsi, Jánoska, Krisz, Dzsorzsdi és Oier*. Még ki sem osztották egymás között a szerepeket, de Oier máris leül a kanapéra: nemcsak azért, mert szégyelli magát, hogy nincs normális neve, hanem mert ez lett megígérve Pinto bácsinak is. Alighogy leült, Marci kényelmesen és fölényessége biztos tudatában a szoba jobb sarkába húzódik: nemrég írhatta le első sorait, ráadásul egész szép lett a külalak, úgyhogy ő már félig felnőtt - nem kíván részt venni semmilyen gyerekes vitában. Vele ellentétben Karcsi valósággal beleszédül a gondolatba, hogy esetleg szükség lehet rá a szöveg megfogalmazásában, csak hát félénk szegény és balkezesekre amúgy sincs szükség - az est hátralévő részében alighanem észre se fogjuk venni. Maradnak hát a többiek: Szerdzsi, Jánoska, Dzsordzsi és Krisz. Ők továbbra is tántoríthatatlanul nézik egymást.

Végül Krisz töri meg a mozdulatlanságot: a könyvet Jánoska kezébe adja, ő maga letekeri a kupakot a tintatartóról, majd odanyújtja Dzsordzsinak, aki határozottan belemártja a penna végét. Szerdzsi eközben észreveszi Anya aranyozott hajfürtjeit a lépcsőfordulóban és izgatottan pisszegve jelzi ezt a többieknek. Egyként fordítják Anya felé az arcukat, de ő csak szótlanul mosolyog rájuk: jelen van, de közbeavatkozni nem akar - csupán biztosítja, hogy a könyv ne szakadjon szét és eljusson a mórok egykori városába. A gyerekek - titokban - mindannyian olyan lelkierőt szeretnének mint Anyáé - még nem tudják, hogy ez isteni adottság. Annyit tudnak, hogy Anya maga a könyv. Ebben a pillanatban apróbb zaj hallatszik: Ferenc bácsi sármos arca tűnik fel az emeleti korlátnál. Ő aztán valódi bálvány: az elmúlt időben számos önálló fejezetet írt, most mégis készségesen átengedi a terepet. A gyerekek megnyugszanak és bátorság költözik a szívükbe: ha ők itt vannak, nem lehet semmi baj.

Egyszerre csak mindenki magának követeli a tollat. Krisz azzal érvel, hogy ő már számtalanszor végignézte, hogyan is írnak a felnőttek a könyvbe, mire Dzsordzsi azt feleli, hogy ez Kriszt 'lófaszra sem jogosítja fel'. Erre reagálva Krisz emlékezteti Dzsordzsit, hogy ő a legkisebb, örüljön, hogy 'lyuk van a seggén' és hogy egyáltalán itt lehet. Ebben a pillanatban Szerdzsi felkiált: 'pisilnem kell', Dzsordzsi bevágja a durcit, és gúnyosan Krisz felé köhinti, hogy 'te csak egyetlen betűt tudsz, paraszt', amire is Krisz elborult arccal fújtatni kezd. Jánoska jól időzítve közbekotyogja, hogy 'ez közös feladat, össze kell tartanunk, fiúk', de csak azt éri el, hogy Krisz és Dzsordzsi egyszerre röhögi körbe.

A veszekedésnek nem lehet gátat szabni: Krisz megfenyegeti Dzsordzsit, hogyha nem adja oda az írószert, akkor ő bizony 'lefingja a kezét', mire Dzsordzsi megesküszik Krisznek, hogyha megpróbálja, akkor 'átszúrja valamilyén a tollat, és az a valami bizony nem a keze lesz'. Erre Krisz nem bírja tovább és Dzsordzsi felé üt, aki elhajol és lendületből visszarúg, de mivel megcsúszik, ezért célt tévesztve csak szerencsétlen Jánoska tökeit éri el. Szerdzsi eközben szóhoz sem jut, pizsamáját átizzadva sokkos állapotban ugrál a többiek körül. A verekedés durvul, Krisz a legagresszívebb, Dzsordzsi viszont helyzeti előnyben van: továbbra is görcsösen szorongatja a pennát. A többiek egyként kiabálják, hogy 'Dzsordzsi, Dzsordzsi, add ide a tollat', amire Dzsordzsi makacsul csak annyit felel, hogy 'nem adom, nem adom, kapjátok be a f*szom'.

Ekkor a szoba rejtett zugából előbukkan legfiatalabb bátyjuk, Thiago, és a következő éles szóváltás zajlik le:

Thiago: "Most aztán kuss legyen! Úgy civakodtok mint az óvodások."
Kórusban: "De hát azok is vagyunk!"
Thiago: "Csitt! Akkor is. Örüljetek inkább, hogy itthon mindenki természetesnek tarja, hogy a könyv közelében vagytok. Vagy netán a Fehér Házban szeretnétek lenni, ahol a megkeseredett portugál portás rögtön a kezetekre csapna?"
Kórusban (rémült arccal): "Szent Tito irgalmazz: dehogy!"
Thiago: "Hát akkor ehhez tartsátok magatokat, vagy elveszem azt a nyamvadt tollat."
Kórusban: "Igenis, Thiago bácsi."
Thiago: "Ne feledjétek: mi itt valamennyien a könyvből léptünk elő."
Kórusban: "Tudjuk, Thiago bácsi, nem feledjük."

A gyermekek felkészültek, a felnőttek nehézsúlyú délibábjai szertefoszolhatnak. Végre megértették: csakis rajtuk múlik, hogy holnap fanfárok dallamát hallják, sosem látott földmozgás otromba zaját vagy néma ünnepélyt, ember utáni csendet**.

A mesébe nem fért be, a csapatba be fog

A várható kezdőnk (az Alavésnek minden tisztelet, de róluk sajnos nem találtam):

Pinto - Montoya, Puyol, Mascherano, Adriano (Planas) - Song, Sergi Roberto, Thiago (Dos Santos) - Krisz, Villa, Dzsordzsi

TV: Digi Sport 2, 21:30. Streamvadászat a kommentekben.

* A katalán oviban így hívják őket, ugye: Martín (Montoya), Carles (Planas), Sergi (Roberto), Jonathan (Dos Santos), Cristian (Tello), Gerard (Deulofeu) és Oier (Olazábal).

** Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz.