Tot El Camp

Bajnokok Ligája, sorsolás: párkereső kétéjszakás kalandra

2012. december 20. - totelcampblog

Őszintén szólva most úgy érzem, hogy a következő poszthoz kívánatos némi magyarázatot írnom. Remélem erre soha többé nem lesz szükség. A látszat nem csal, mert nincs látszat: fél nap alatt nem fordult meg a világ, senki sem vidám, mert nincs is rá ok. Talán a legutolsó hírek alapján kicsit megkönnyebbülhettünk - de akkor sem. És ez bizony - legalábbis szerintem - megkérdőjelezi az olyan posztok pillanatnyi létjogosultságát mint a most következő. Ami végül átbillentett a töprengés megannyi akadályán az az, hogy ez talán - legalábbis valamilyen elcseszett íratlan moralitás szerint - így helyes: Titónak a gyógyulásra kell koncentrálnia, a csapatnak meg kell próbálnia a játékra - Titóért, ennek a blognak meg a posztírásra - értetek. Ez ugyanis csak miattatok készült, és kilövésre vár több mint két hete. Tegnapról mára biztos nem született volna meg, így viszont kirakom. A megkezdett úton járni - a szurkolóknak is -, természetesen nem tettetve a gondtalanság látszatát - úgy gondolom talán helyes. Hát ennyi.

Európa szikár terepeire élezett fegyvereink tavaszig a szertárban pihennek, mi mégsem nyugodhatunk teljesen: felszerelésünket ledobva is ideje valami móka után nézni, hiszen szex nélkül az életnek nincs értelme vala. Először csak öt gömbölyű sziluettet látunk körvonalazódni, majd a kontúrok egyre élesebbek lesznek, végül egészen szemzavaróan kivehető mindőjük testi domborzata. Minő erotika, ó! Alá kell hát vetnünk őket szigorú erkölcsi és minőségi követelményeinknek! Nem írunk százalékokat, nem vagyunk mi Útwenger, csak amolyan választásra nem jogosult felnőtt módjára nézzük át a felnőtt tartalmakat.

Shakhtar Donyeck - Ősszel egész Európa bámulta koraéretten fiatalos szépségét, hogy csak egy erkölcstelen céda.

FC Shakhtar Donetsk - Az ukrán származású brazil hölgy koraéretten fiatalos szépségétől egész ősszel el voltunk bűvölve, Europé átlátszó testén át ámulva néztük, ahogy a Bányászok Főterén kecsesen odavetette a koszos zsebkendőjét a királykékbe öltözött szélhámos parasztoknak - hogy aztán egyik pillanatról a másikra minden eltörjön, és lelepleződjön az igazság: ő csak egy istentelen céda. Tagadhatatlanul bizsergető elképzelni, ahogy átrágjuk vele az erkölcskódexeket, majd rácsapunk a seggére - csak az a baj, hogy kiszámíthatatlansága idegölő, titokzatossága veszélyt hordoz. Sajnos oly határtalanul nimfomán, hogy kéjsóvársága még telhetetlen katalán libidónkat is elemészthetné. Márpedig semmi durvulás: nem szeretjük, ha az ágyhoz kötnek minket, miközben alul vagyunk. Összességében persze feltétlenül jobb, hogy nem a saját magát másodosztályú olasz bordélyok első számú kéjnőjéből gondos családanyává küzdő istennőt kell meghódítanunk. Ilyen álomszép arctól még a mi legendásan szoknyavadász lábaink is elbizonytalanodnak. Szóval őket mosolyogva meghagyjuk a Madridnak.

FC Porto - A portugál szépségvilág tradícióinak fokozott hanyatlása közben egyedül ő őrzött meg valamicskét az ország korábban oly sokat csodált feminin mintáiból. Neki nemcsak a combja meg a hasa van rendben, de ráadásul még törékeny nőhöz méltó módon is viselkedik. Erős akarattal és mindig határozott véleménnyel bíró örökifjú tanító néni, aki nem fogja be a száját és hajt fejet csak azért, mert a fizetését rendszeresen befagyasztja az állam vagy mert a legtehetségesebb gyerekeket folyton elviszik a keze alól. Ahogy a luzitán asszonyok többségénél, valószínűleg nála is könnyen bevágódnánk, még ha semmit nem is kapnánk ingyen. Harapásnyomok és kiszívott nyakak öveznék találkáink útjait. Vad és szenvedélyes éjszakák is lehetnének az egészből - olyan nagy kedvünk mégsincs hozzá. Azért ne legyünk finnyásak: egyelőre legalább nem kell találkoznunk a Párizsba szakadt bosnyák azaz horvát izé  svéd banyával, kinek akkora az orra, hogy a csuklós busz megfordul benne ipszilonba'.

AC Milan - A hölgy, kinek vadítóan telt alakja és érett vonásai tavaly minden elismerésünket kivívták. Az ismert kétes ügyletek miatt azóta kénytelen volt beállni ungabunga-nanának, majd ezt követően el kellett adnia mindenét: nemcsak a ruháit, de a haját és a fogait is. Mikorra úgy-ahogy egyenesbe jött, addigra sajnos érthetetlen kapuzárási pánik lett úrrá rajta, és indokolatlanul csúffá operáltatta magát. Jó, jó, némi ráncfelvarrás tényleg esedékes volt már - de a zsírleszívás, az ajakfelfújás, az ismételt botoxok és a fenékplasztika mire volt jó? Tudjuk, persze: kényszer. De hát akinek nem ungabunga, ne vegye magára! Érdekes, hogy a csapat összetételének alakulása és Silvio magánélete mennyire összhangban van, nem? Fáj őket így látni, de ami minket illet: egy szépen megmunkált marokkói fülbevalótól - még ha belénk is szúr, miközben ellentmondást nem tűrően leteperjük választottunkat - nem riadunk vissza.

Galatasaray SK - Csinos, csinos, szeretjük is a török nőket, de egyszerűen nem tudjuk eltitkolni, hogy kezeinket összekulcsolva szorítottunk a szexi szomszédlánynak - idáig alig-alig vettünk róla tudomást, holott már csak egy álfal van szobáink között. Szegényke: a bikinibemutatón hiába kapott tőle infarktust az addigra jól belakott borvörös képű angol zsűri, éppen az azt megelőző számban esett hasra Isztambul szépe előtt - onnan meg nem volt visszaút. Na de visszatérve hastáncosunkra: hasonló 3&1 gruppent nyomott az ősszel mint mi, csak ugye ő passzív fél volt. (Értsd: ő a három volt, nem pedig az egy.) Ami így elsőre feltűnik, az a decens atatürki nevelés, a leomló hajzuhatag alól sokszor elővillanó homlok erős vonalai és a virítóan gusztustalan import brazil köldökpiercing. Ha őket hozná felénk Platini szele, akkor a buja és érzelmektől túlfűtötten berendezett lakás ellenére is bevett és gyors mozdulatokra, majd menetrendszerű orgazmusra számítanánk.

Arsenal FC - Felajzott ujjainkból tölcsért csinálva kiálthatjuk: az eddigiek mit sem számítanak! A végén úgyis a véletlen dönt, és a nagy európai kupleráj Madame-ja lesz az, aki az egészet közli az érintetettekkel. Nekünk meg persze, hogy ő marad - már megint. Bizony, bizony: ő, a Holloway művészkocsmáinak sikertelenségébe lecsúszott nagyreményű bölcsészlány; az egykor szép jövőjű karrierrel indult elhivatott francia szakos, aki mára képtelen kilépni rögeszméivé váló téveszméinek csapdáiból. Egyre csak erőlteti a fiatalabbnál fiatalabb - elsősorban - frankofón szerzőket, és hiába, hiába magyarázzák neki, hogy bizonyos versformák kifaragásához elengedhetetlen az élettapasztalat, ő csak dadog tovább makacsul maga elé. A befelé fordulásból egyenes út vezetett a frigiditáshoz: hét éve (!) nem volt olyan szexuális kapcsolata, melyben gyönyörben részesülhetett volna - és ez bizony már klinikai eset. Orvoshoz azonban csak más okból fordult: teljes zavarodottságát bizonyítva egy remek spanyol plasztikai sebésszel megcsináltatta a melleit, szépre is sikeredtek - csak hát mit számít az egész, ha valójában a belső az, ami meg van ereszkedve.

Mielőtt szó érné a blog elejét, mi igazán minden olvasónkra gondoltunk, nemtől, ízléstől és minden mástól függetlenül: alternatív képek a csapatok sorrendjében, tehát Shakhtar, Porto (nem is tudjátok, milyen nehéz portugál futballistát találni), Milan, Galatasaray, Arsenal alatt elérhetőek. A szövegtestek is csak a feltételezhető többségi igény miatt olyanok, amilyenek, az opcionális posztok megkaphatóak a gáláns úr, férfi, hapsi, hímk*va, kigyúrt mellkas, hagymafenék, nonfiguratív tetoválás, kocsmatöltelék és berluszkóni szavak, szóösszetételek megfelelő helyre illesztésével. A kommentekben lehet kérdezni, ha valamelyik hölgy (úr) nincs meg. Azért azt nagyon ajánlom, hogy Mrs. Juventust felismerjétek - különben lesz nemulass!

A várható kezdő:

Gianni Infantino - Giorgio Marchetti - Steve McManaman - Patrick Kluivert

TV: Eurosport, 11:30.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása