Tot El Camp

Isaac vigyorog odaát

2013. április 23. - totelcampblog

Két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú, egymással ellentétes irányú erő hat*. Szemléletesen: a kalapács ugyanakkora erővel hat a szögre, mint a szög a kalapácsra.

További intelem gyanánt ráadásul:

Ha valaki egy kalapácsot tart a kezében, akkor mindent szögnek lát**.

(Kétkedő csend. Aztán felbátorodott kérdések:) Mi a fasz vaaan? Áááá, semmi, semmi: csupán taktikai és technikai gondolatkacatok a bajorokkal kapcsolatos elméletek kognitív szemétdombjáról.

Két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú, egymással ellentétes irányú erő hat*. Szemléletesen: a kalapács ugyanakkora erővel hat a szögre, mint a szög a kalapácsra.

További intelem gyanánt ráadásul:

Ha valaki egy kalapácsot tart a kezében, akkor mindent szögnek lát**.

(Kétkedő csend. Aztán felbátorodott kérdések:) Mi a fasz vaaan? Áááá, semmi, semmi: csupán taktikai és technikai gondolatkacatok a bajorokkal kapcsolatos elméletek kognitív szemétdombjáról.

Jó, jó, íme egy alternatív megfogalmazás! A most következő Bayern elleni meccsek, az idény futballgasztronómiai püspökfalatjai***, alapvetően két pontatlanul körvonalazható illetve még pontatlanabbul megfogalmazható problémahalmaz elé állítják Csapatunkat, és így persze a gránátvörös-kék közösség éhezően nyeldeklő torkát:

1. A München abszolút és önmagában való ereje. Ez utóbbi szót most a lehető legátvittebb értelemben forgatjuk: csupa pozitív futballvonást - boncolgatjuk még részleteiben - foglal is magában. Az eddig feltárt dimenziókban a párharc a fizika aranykönyvének lapjaira kívánkozik mint amolyan kísérleti leírása a megállíthatatlan tömeg és a mozdíthatatlan test találkozásának. Hatás-ellenhatás: robbanás, ugye.

2. A Barcelona önmagában való és felvállalt játékbeli merevsége. Ez egy feltételezhetően újkeletű - holnap este születik - tapasztalás lesz. Ugyanis hiába nálunk az egy főre jutó zsenialitás kalapácsa, hiába dörmöghetjük, hogy a Bayern is csak egy szög: a kölcsönhatás vizsgálatához még sincsenek adataink. Az elmúlt öt évből sem. A paradoxon ott bújik meg, hogy a mi kezünkben a Pep-éra kezdete óta a sínépítő munkások sok kilós szerszáma forog: odacsaptunk, utánunk csak a visszhang, csókolom. Nem biztos, hogy ez így elég lesz: most először. A Bayern ugyanis egy eddig még nem látott módon masszív és rugalmas, szakaszos szög: nagyon is elképzelhető, hogy a száznyolcvan perc bizonyos periódusaiban különbözőképpen kell majd ütögetni. Keményen-visszavéve-keményen-puhítva-finoman, satöbbi. Légkalapács - barkácsszerszám - diótörő, diótörő - légkalapács - barkácsszerszám... Mindez persze nem azt jelenti, hogy nem a monumentális fegyvert szeretnénk látni, sőt nagyon is. Elvégre ki tudja...?

Mert ugye kettő lesz: így tessék kalkulálni!

Hatás-ellenhatás törvénye

(Hatás.)

A bajor szél hozta kifejezések keringenek a katalán légben: 4-2-3-1, szélsőjáték, letámadás, kontrajáték, labdabirtoklás, kapus a klasszissá válás útján, klasszis szélsőhátvédek, egy klasszis szélső, egy hülye hólyag holland - hm, ennek az alliterációnak tényleg az elődöntőben a helye -, klasszis brazil a kispadon, nem klasszis spanyol a kezdőben, hiányzó horvát hős - hohó: második! -, Mario Gomez. Aztán még: motiváció, rugalmasság, gyors átmenet, dominancia, stabilitás. Dominancia átadása? Kvázi feltörhetetlenség? Nos, igen: talán ezek is; úgyhogy ideje megszívni az orrunkat. Mindez persze gólyafos a levegőben elveszik, ha mi is csak kiáltozunk és nincs alaptézis. Ez pedig a következő lehetne:

A Bayern München igazából nem is sokfélét tud játszani, hanem egyvalamit, egy szilárdan elképzeltet, de azt minden körülmények között. Konkrétan: bárhogy. Még a labdára sem mindig van szükségük! Kontrák, passzrengeteg, technika képzettség, fizikai felépítés: ez mind csak eseti eszköz. A rendszerük mindig stabil, és mindezek az alapját képezik.

Nevezzük tehát ezt harmóniának: igen, igen, ez roppant megtévesztően olyan mintha az eredmény lenne, mindaz, amiért az egészet építik; pedig valójában a kezdet, az ok, ami feljogosít, sőt, felszólít az elemek konstruktív pakolgatására. Röviden: a taktikai rendszer az a priori létező, mindennél korábban jelenlévő. Ők speciel ebben működnek: ilyen módon érintkezik minden puzzle. De esetükben aztán valóban hézagmentesen.

Tényszerűen ez körülbelül így fest1:

Igazából képben rejlik a szó, de ezen felül is érdemes kiemelni:

1. Ööö: nincs hely. A Bajor Brigád ellen borzasztóan szűk a pálya: rettenetesen kevés a megjátszható terület. Nem, nem amiatt, hogy az infografikában fel vannak nagyítva a mezek. Ez elsősorban a tökéletesen összehangolt együttmozgások és az ellenfeleikkel szembeni relatív technikai képzettségbeli fölény miatt kristályosodik ki. (Ráadásul van hátra zárt védelmi alakzatuk is - ld. Arsenal-parti (odavágó); Juventus-parti (visszavágó) -, csakhogy még jobban szorítson az irhanadrág.)

2. Magában a rendszerben két elsődleges kulcsposzt körvonalazható: a transzformátoré (Schweinsteiger) és a villanykapcsolóé (Müller). (Apróbb kitérő:) Előbbihez hozzá van rendelve egy hűtőház (Martínez), utóbbihoz meg kettő lófasz-tudja-hány-megawattos izzó (Robben, Ribéry). (Kitérő vége.) Ebből a kettőből az egyiket egy arra alkalmas, de elsődlegesen nem oda rendelt alkatrész (Müller), és kényszerűségből semmiképpen sem a legalkalmasabb műszer (Kroos) fogja irányítani. Ez talán számíthat. A javunkra.

3. Bizonyos súlyponteltolódást előidéző okok - technikai képzettség, rutin, megbízhatóság, közösségi tudat - miatt az előbbi pont mégsem feltétlenül igaz: az offenzív főszereplő általában a generátor, Ribéry. (Robbennek az említett négyből az utolsó kettő rendszerint hiányzik. Reméljük most is fog.) Ráadásul Alabával, az osztrákkal - már önmagában elégséges eposzi jelző - kölcsönösen biztosítják és segítik egymás hátországát: ez minden bizonnyal a világ legjobb baloldala. Memento Bernabéu? (A túloldalt nincs ekkora szinergia, de az egy szóval sem hangzott el, hogy akkor a jobb az a gyenge. Ellenkezőleg: piszok erős. Lahmmal mégis milyen lehetne?)

4. Kilencven perc erejéig hiányozni fog a letámadás mikéntjét a Juventus ellen az egész idényben állítólag remekül megvilágító volfrámszál, Mandzukic; helyette csak egy ormótlan viaszgyertya van kéznél, de korántse röhögjünk előre a pillanatnyi bőrgatyás áramszüneten!

5. A Van Buyten - Dante kettős azért egyrészt nem egy Nesta - Thuram pár (valószínűleg még csak nem is egy Thiago Silva - Alex), másrészt elég kevés alkalommal - számszerűsítem: nulla - nézett idáig szembe Messi-kaliberű támadóval. Márpedig a látható és bizonyos szempontból racionális bajor logika - pontrúgás-variációk, ifjonti centerhalf-duó kerülése, talán koncentráció - miatt minden bizonnyal ez lesz a hátvéd. (Boateng egy az egyben azért félelmetesebb mint a Belga Buldózer, de ez már tényleg nem a mi reszortunk.)

No de akkor2:

(Ellenhatás.)

Ismét képben a lényeg, de az írott katalán reakciók:

1. Nem számít, ha nincs: csinálni kell. Valahogy. És a maximális fordulatszám közelében pörögve ez nem is annyira elvetélt írmagú kényszer. A recept volt már: sebesség, dinamika (lefordulások, rágyorsítások, villámjátékok), vertikalitás, klasszis középpálya - ez, igen, ez kell. Ahogy a Milan ellen. Az összehangoltság tekintetében kell megközelíteni őket, mert technikailag - ezt ők is tudják - itt az előny. (Ezért félig-meddig jogos is úgy aposztrofálni az egészet mint a Jelenlegi Legjobb kontra Legzseniálisabb.)

2. Az első szerep hasonlóan jelen van nálunk is, bár máshogy osztva (Busquets, Xavi), a másodikat pedig teljesen máshogy kezeli a 4-3-3, még az az erősen orrnehéz változat is, amit mi játszunk (nagyjából a három legjobbunk, tehát Xavi, Iniesta és Messi felé van szétvágva a feladatkör). Mindegy is, remélt eredő: uralom. Egyszerűen muszáj. Bár alakult - nem is keveset - a variációs térképünk Titóval, de még mindig elsöprően centrálisak vagyunk (főleg, hogy mindehhez szottyadt szélsőjáték adódik). Ott jobbnak kell lenni és kész. Egyenként persze kijön: nyilvánvaló, hogy Sergio miért is kezd mondjuk a spanyol válogatottban is, Martínez pedig miért nem fér még a keretbe sem - csak semmi sértődés, Bajor Barátaink, hiszen kaptok dicséretet, eleget! -, Schweinsteigerből pedig hiába hozták ki a világklasszist a középre rántással, azért tág kontextusban nem említhető Xavival egy napon. Csak hát ez egy (kettő) meccs: adott forma, motiváció, hasonló fityfasz dolgok simán felborítanak bármit. És ha még Müller is jól zavar, és Iniesta kénytelen elől (az oldalán) besegíteni: adott a létszámhátrány. (Ami hátul Boateng, az itt középen egyébként Luiz Gustavo: ő például biztosan dobogós védekező középpályás. Mármint a világon.)

3. Egy az isten, neve Daniel Alves, és Alexis Sánchez az ő prófétája. Hihetetlen vagy sem, de pont ahol a bajor tőr hegye áll állunk mi is relatíve mindenki máshoz - pl. Real, Juventus - képest is jól defenzíve. Minden reményünk ez: Alves világklasszis - és amúgy is talán csak Lahm jobb nála, támadásban pedig nyilván ő sem -, Jordi Alba pedig nagyon teper azért, hogy e címet kiérdemelje, ráadásul már azt is láthattuk, hogy ennek eléréséért áldozatokat képes hozni. Persze ez most védelmi fegyverhordozók nélkül nem fog menni, a félig higgadt, félig álmodozó ésszerűség pedig Iniesta segítő kezét - erre visszatérünk - és egy csodálatos, nem csúszkáló, nem balfaszkodó Alexis idegtépő - mármint a másik szemszögből - aknamunkáját vízionálja.

4. A statikus csatárképünk már részint megdőlt a PSG ellen, pedig valóban kalkulálható lenne, hogyha legalább lassan fordulgat Geri - egyébként nem lenne annyira lassú, úgyhogy ez érthetetlen -, akkor majd szépen elverekszik és tanári helyezkedéssel megfojtja a mamlaszok játékát - aztán mégsem egészen. Jó: Gomez nagyon messze van Ibrahimovictól, de inkább ne fagyjon semmi huncutul az arcunkra. Tavaly a madridista öcsém - igen, ez az én keresztem - nem mert a szemembe nézni. És nem a párharc, csak az odavágó utolsó percei miatt. Ráadásul ugye - valljuk be - rendesen le is vagyunk hátul szedálva: Bartra és Abidal mögé is teljes mellszélességgel állunk be. Hangsúlyozott lényeg: ne trükközzünk, védő legyen!

(További mondanivaló:)

Rövid óda Piquéhez

Ó, te drága, te szép, te Babaarc!

Eddzél fejben, kérlek, jön az óriás-harc:

rúgdosd majd a labdákat rendre elfele,

hogy ne villanhasson felénk Gomez alfele.

5. Fent hatásosan kimaradt, hogy ez sem valami olyasmi, amiért csak lehajolni kell: a jegelés ellenére Argentin Topforma, a csapat részéről pedig elegendő hely kialakítása szükségeltetik. (Utóbbi jaj, de könnyedén hangzik, és milyen rohadt nehéz, ugye! Fogadok, hogy ő - mármint Isaac - mindezt tudta: ült a differenciálszámítás alapjai fölött, várta az alma esését, és közben nagyokat röhögött azon, hogy ezek háromszáz év múlva egy színes lufiban kifingatják egymást!)

A pofátlan sárga nélkül stimmel!

Kalapácsok és szögek

Van még egy metaforikus megvilágítás: választási lehetőség (kalapács) kontra kiszolgáltatottság (szög). Na persze nem a párharc szintjén, hanem a saját játékelemeinken belül. Nem támadás kontra védekezés, hiszen ezek csapatszintű dolgok, ennél sokkal csupaszabb: támadó részleg kontra védelmi részleg. Az elsőt mi választhatjuk meg, és valahol azért melengető érzés, hogy még ezen Bayern-hátvéd által teremtett defenzív problémakörnek is le tudnánk sújtani külön-külön minden elemére. A kijózanító szembesülés viszont az, hogy egyszerre aligha. Ez persze nem kizáró oka, de mindenesetre akadálya hőn áhított sikerünknek. Íme a kalapácsok:

1. Milan-adaptáció: Pedro és Villa birkózik a homokozóban, Messi meg építi a várat, illetve amikor egyikük lélegzetvételhez jut, akkor szépen kitűzi a zászlót. De ehhez kellene negyedik csatárnak Alves, és ez a fentieken túl ez alkalommal már csak az esetleges hátsó létszám miatt is valószínűtlen. (Annál is inkább, mert még nem is veszett a helyzet, ez meg amolyan kényszerű kamikaze-módi.)

2. Rengetegszer elsikkad, az elhivatott Barcelona-szurkolót roppant mód idegesíti is, főleg amikor az ellenkezőjét állítják, de: Iniesta a világ legjobban védekező támadó középpályása. (Sokadszori lecke: Rijkaard szűrőként kezdte játszatni!) Megfejelve mindezt azzal, hogy az elmúlt 5-6 évben csak egyetlen ember tudta konzekvensen felzabálni Lahmot**** a világfutball amúgy giccses kis ketrecében, és az éppen ő, nos így adódik, hogy a müncheni jobboldalhoz bontószerszám lenne a kivezénylése. Csakhogy akkor borul Az ellenhatás alaptétele, vagyis hogy alaptaktikát csak fokozni és erősíteni szabad, megbontani viszont tilos. Egy Messire kötött jó Cesc-kel még talán foltozható az opció - offenzív feladatkörök átvétele Iniestától -, de ez még úgyis hereszorítóan ingoványos, hogy gyorsan elszállt a fejekből Fabregasnak azért milyen fontos és remek meccsei (Málaga, Real) is voltak január-februárban. (Meg aztán ott volt a már linkelt elemzés vigviktől.) Pedig tetszik vagy sem: egyénileg ez lenne a megvalósítható ideális, ráadásul a Bayern ellen a tengernyi labdatartónak is van értelme.

3. Szélső csatárok. (Nagyon komor arccal ingatva fejünket:) Röhej, de úgy tűnik nincs elég minőségi emberünk hozzá, és így hiába lenne ez a globális értelemben vett ideális taktikai válasz, a katasztrófa kockázatát rejti magában. Az idén látottak alapján csak Alexisről lehet elképzelni, hogy gátat tudna valamennyire szabni mondjuk Alabának - pusztán a játékával, még csak kapu elé sem kellene kerülnie -, de még tőle is nagyjából a szezonbeli legjobbja kellene. Villát ilyenben már kár őrölni - hatástalan -, Tellót meg korai és felesleges is - önbizalmat pusztító, a labdát sem tudná átvenni Lahm mellett -, marad tehát Pedro. És ez most igencsak veszélyes lehet! Az egy dolog, hogy élete formájában sem tudna semmit csinálni előrefelé ilyen kiosztott párral szemben, de félő, hogy védekezésben sem... (Elharapjuk. Ne így legyen!)

Azért a sors furcsa fintora, hogy igazából egy dimáriányira vagyunk az optimálistól...

Mindezek vizualizálva:

A második, a védelem: a kiszolgáltatottság terepe. Szögvilág. Minimális a variációs lehetőségek száma - szám szerint: kettő, minden más: felforgatás -, éppen ezért ildomosabb és jobb egy-egy referencia meghatározása:

Valdés - PSG.

Alves - Tavaszi csúcsforma.

Piqué - Hajh, ez nehéz, az kívánkozik a nyelvre, hogy ahogy csak tud. Példa: Copa del Rey, clásicó, idegenben.

Bartra - Töretlenül és egyszerűen, ahogy az elmúlt meccseken.

Abidal - Ha játszik, akkor ahogy csak akar: ünnep. Több mint egy BL-elődöntő.

Jordi Alba - Koncentrálva, teret sem hagyva, fegyelmezetten: hibátlanul. Milan.

Ím leírva minden remény. Izé: ámen.

Elkellenél, Capí!

A modernkori futballtörténelem erőviszonyai

Néhány kopott, kékes árnyalatú atlétatrikót viselő eltévelyedő majd hevesen protestál; mások, az áligazságos álobjektívek - valójában csak döntésképtelen egyének flegma bagázsa - pedig rosszallóan ciccegnek, de hiába, mert a metafizikai igazság mélyebb és nem maradhat a felszín alatt, és ez utóbbi bizony azt susogja: az elmúlt négy évben, a Guardiola-érában mindig a Barcelonának kellett volna megnyernie a Bajnokok Ligáját. Nem azért, mert a legjobb volt, nem: érdem szerint. Ugyanis minden évben legalább annyit tett a sikerért mint bárki más: csúszott - mászott, örömködött - szenvedett, levegőbe bokszolt - könnyet hullatott. Persze a BL nem szociális intézmény, nem eszerint oszt, és amúgy is nehézkes filozófiai kategória az érdem fogalma, de ettől ez még jelenlévő igazság volt - legtisztább bizonyíték: egyesek tagadni igyekeztek -, kapaszkodóként a miénk, emlékeztetőként mindenki másé.

Idén - egészen pontosan holnap, a kezdősípszó pillanatában - ez a tétel lezárul. Mostantól nincs evidencia, amire bólinthatunk, ha testet ölt, és amibe zokoghatunk, ha elbújik. Összeérés van, ha csak egy szűk elit szintjén is, de van. Többféle forrásból indulva, más dolgok által motiválva, de mégis hasonló nagyságú erők gyülekeznek, hogy a törvény szellemében kölcsönhatásba lépjenek. Aki nyer, az négy év után először és őszintén lobogtathatja majd a győzelem zászlaját, a saját színeivel, jogosan. Kevésbé dicsőségesen mint az elmúlt kvartett-esztendőkben tettük azt mi, elvégre a különbség távolról sem lehet akkora, ugyanakkor legalább olyan boldogan, éppen a nüanszok megismételhetetlensége miatt. A végét nyilván nem látni még, hiszen el sem kezdődött.

Igen: az egyenlő erők kora. Legyenek hát benne a törpék a legegyenlőbbek!

A meccs húsába nem vág, de azt hiszem innen nem maradhat ki: az úr Abidal unokaöccse, a hölgy pedig a felesége. Utaztak ők is. Két szó csak: tisztelet és köszönet!

 

1Azt hiszem nem árt némi jelmagyarázat. A nyilak értelemszerűek: a játék irányát, folyását, lehetőségeit mutatják. A kettőzött nyilak Robben és Ribéry esetében az általuk leginkább kedvelt opciók kihangsúlyozását szolgálják: előbbinél egyéni betörés; utóbbinál alapvonal irányú cselsorozatok, onnan centerezés szorgalmazása, kombinációk Alabával. A belső védőkettős kettős nyilával - gagyi nyelvtörő! - csak annyit akartam jelezni, hogy a kizárólagos feladatuk a játéképítésben a középpálya megjátszása. Boateng ebben is más egy kicsit (lásd még: linkelt poszt). A két merőleges szakasz a félpályánál a szélsők visszazárását, a szélső védő kisegítését jelzi. A két satírozott terület közül az egyik a Mandzukic-zónát hivatott jelölni, vagyis azt, ahol a letámadás megkezdése zajlik; a másik pedig értelemszerűen a védelmi vöröslámpás negyed, és elsősorban Messi játéka miatt van így területileg jelölve.

2A kölcsönhatást bemutatni vágyott szándék és nem a lustaság miatt lett az eredeti ábra megterhelve. A feliratok egyszerűek: a neveket abban a zónában jelöltem, ahol feladatuk van. A bajor játékosoktól induló piros és kék nyilak a kényszer útjai (szükséges bezárás, kisegítés, satöbbi), ahol ez már korábban sárgával is jelölve volt, ott a játékos jelenlétének, szerepének ilyen irányú fokozását jelöli a dolog. (Tehát például Martíneznek - remélhetőleg - rendszeresen vissza kell majd zárnia Messire, ezzel több lenne a helyünk a középpályán és más hasonló gondolatmenetek.) A Messitől Neuerig vezető két nyíl csak poén (gyenge, elismerem). A sárga nyilakat áthúzó piros-kék kettős szakaszok az általunk remélt játékakadályozást jelentik, a megfelelő szereplők neve a közelben. A két jelölt zónával és az azokba mutató nyilakkal a játék esetleges széthúzását és előrébb vitelét akartam jelezni: nem a centerjáték miatt, hiszen olyan nekünk nincs, hanem a Messi előtti területek szellősebbé tételének jegyében.

 

 

* Newton III. törvénye vagy ismertebb nevén a Hatás-ellenhatás törvénye. A megfogalmazás ezen formáját a wikipédiáról vettem.

** Utánanéztem: állítólag angolszász közmondás, de kételkedem: ezt és ilyen formában Abraham H. Maslow: A lét pszichológiája felé című kiváló munkájában olvastam, nem  is olyan rég.

*** Via the_illusionist. Roppant találó: köszönöm!

**** Javaslom tanulmányozni Philipp koma buráját a Vb-elődöntő utolsó perceiben. Vagy az Eb-döntőben. Egy ember, aki inkább meg akar halni, csak ezt ne! Pedig tavaly simán leszedte Cristiano Ronaldót, sőt, gólpasszt is adott, ugye...

 

 

Szolgálati közlemény:

Nem kell aggódni, ez nem a szigorú beharangozó: az remek SWOT-keretében nemsokára érkezik!

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása