Laureano Ruiz szezon közben (1976. április 2.) váltotta a kispadon Hennes Weisweilert, aki hiába nyert 1971-75 között három bajnoki címet, két német kupát és UEFA kupát a Borussia Mönchengladbachhal, elkövette azt a hibát, hogy képtelen volt szót érteni Cruyff-fal. Ruiz mindössze két hónapot kapott a padon, utólag kiderült, hogy Rinus Michels következő szezonbeli visszatéréséig kellett csupán egyben tartania a csapatot. Később mégis olyan meghatározó alakja lett a Barçának, ami miatt posztot érdemel(t volna már sokkal hamarabb is).

Mindössze tizenkét meccset kapott az első csapat mellett, ezt a sorozatot a Barça nyolc győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel zárta. Az eredménysor nem rossz, külön említést érdemel közte egy 2-0-ás győzelem a Bernabéuban (1976. április 30.). A csapat végül második lett a bajnokságban, ezzel megszerezte az indulás jogát a következő szezonban is az UEFA kupában. A történet itt véget is érne, ha nem jönne az előző mondat után egy „de”…

Laureano Ruiz szezon közben (1976. április 2.) váltotta a kispadon Hennes Weisweilert, aki hiába nyert 1971-75 között három bajnoki címet, két német kupát és UEFA kupát a Borussia Mönchengladbachhal, elkövette azt a hibát, hogy képtelen volt szót érteni Cruyff-fal. Ruiz mindössze két hónapot kapott a padon, utólag kiderült, hogy Rinus Michels következő szezonbeli visszatéréséig kellett csupán egyben tartania a csapatot. Később mégis olyan meghatározó alakja lett a Barçának, ami miatt posztot érdemel(t volna már sokkal hamarabb is).

Mindössze tizenkét meccset kapott az első csapat mellett, ezt a sorozatot a Barça nyolc győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel zárta. Az eredménysor nem rossz, külön említést érdemel közte egy 2-0-ás győzelem a Bernabéuban (1976. április 30.). A csapat végül második lett a bajnokságban, ezzel megszerezte az indulás jogát a következő szezonban is az UEFA kupában. A történet itt véget is érne, ha nem jönne az előző mondat után egy „de”…

Ruiz 1937. október 21.-én született a kantábriai Escobedo Villafutre-ben. 18 évesen a Racing Santander első csapatának tagja úgy, hogy közben már mentorként dolgozik a helyi fiatalokkal. Később munkája elismeréseként állami kitüntetésben részesítik, egy időben a Kantábriai Edzőiskola (Escuela de Entrenadores de Cantabria) igazgatója, mindeközben a Katalán Edzőiskola professzora. A labdarúgásról írt szakkönyveit számtalan nyelvre lefordították, elismertségét jelzi, hogy nem egyet például mandarinra is.

A Barça első csapata mellett töltött két hónap után két évig vezeti a B csapatot, amely ekkor ugyan kiesik a másodosztályból, de ez az időszak később meghatározza életművét: végleg az utánpótlás felé fordul. A hetvenes években dolgozik a Celta és a Santander utánpótlása mellett is, részben neki köszönhetjük (már amennyire köszönet persze), hogy megismerhettük De la Peňa, Helguera és Munitis nevét. Számunkra természetesen legfontosabb a Barçánál töltött tizennégy éve. Ez idő alatt ugyanis alapjaiban reformálta meg a helyi utánpótlás-képzést: ő volt az, aki kitalálta a rondót, mint a (fiatal) játékosok technikai képzésének alapgyakorlatát. Már ez a tette is elég lenne ahhoz, hogy megjegyezzük a nevét, azonban edzői hitvallása több ponton visszaköszön ma is. Mindig is alapelve volt, hogy a futball játékosságát helyezze előtérbe, másik alapvető gondolata volt megértetni a gyakorlatok mibenlétét és a játékelemek célját a fiatalokkal.

A filozófiája elsősorban Michels munkásságából táplálkozott, hagyományosan támaszkodott a támadásban rejlő erőforrásokra, jelentős szerepe volt abban, hogy később a játékosok már ismerősként köszönthessék a Cruyff-stílust a pályán. „Pályafutásom során találkoztam nagyobb edzőnevekkel is, de számtalan olyan dolog van, amit ő tanított meg nekem. Számtalan olyan dolog, amiről nélküle nem is tudtam volna, vagy nem lettem volna képes technikailag végrehajtani. Annyira világos és tiszta fogalmakkal ismertetett meg, hogy később nem is értettem, miért nem beszélnek ezekről és így más edzők. Egyszerűen más szint volt. Olyan oldaláról közelítette meg a labdarúgást, amire addig senki nem vállalkozott” – Tente Sánchez. Annak ellenére, hogy a csapat edzője Cruyff volt, Ruizra úgy emlékeznek, ő volt a bal keze, aki lehetővé tette számára a Dream Team felépítését. „Én azt hiszem, Laureano volt a legjobb edző, aki valaha is együtt dolgozott Cruyff-fal” – meséli De la Peňa, aki jól ismeri Ruizt gyerekkorából is.

Ruiz mester szeme mindig felragyog, amikor a focira terelődik a szó. Árad belőle a nyugalom, mégse képes elrejteni, mekkora szenvedélye a futball. Kiemeli Helenio Herrera történelmi szerepét, mesél a Dream Teamről, szóba hozza Rijkaardot és természetesen Pepet. „Guardiola valóra váltotta az örök álmomat: a csapat közel háromnegyede saját nevelés és csupán kevesen érkeztek kintről. Mindegyik játékosnak van saját feladata, mégis felcserélhetők a szerepek. A csapat olyan, mint egy puzzle, a darabok tökéletesen illeszkednek egymáshoz, mégis folyamatosan változhat a pillanatnyi összkép.” Laureano Ruiz adta saját utánpótlásból a Barçának Carrasco-t (1978-89, 262 meccs) és Tente Sánchezt (1975-86, 352 meccs), már jóval azelőtt, hogy megismerhettük volna a "Cruyff bébiket". Később általa érkezett Rojo (1983-87, 63 meccs) és Calderé (1984-88, 110 meccs), ezzel biztosítva a Barça saját futballművészetének életben tartását a zűrzavaros nyolcvanas években. Mintha ez idő alatt is arra az edzőre várt volna, aki majd felismeri a munkájában rejlő lehetőségeket.

Hogy érzékelhető legyen, milyen nehéz volt abban az időben kitartania és hinnie a Barça utánpótlásában, elég felemlíteni Messi esetét, akiről tudjuk, hogy még a 2000-es években is komoly dilemmát jelentett, vajon van-e idő arra, hogy megvárja a klub, amíg az első csapatig juthat. Ezzel szemben a hetvenes-nyolcvanas években még gyakorlatilag nem is gondolkodott a klub az utánpótlásban, mint az első csapat gerincében, inkább tekinthettük egyfajta távoli és ködös jövőbeni célnak az intézmény szerepét. Ha belegondolunk, ilyen környezetben milyen lehetett Ruiz számára kitartani, és töretlenül hinni egy akkor még elképzelhetetlen álomképben, talán közelebb jutunk ahhoz, hogy igazán értékelhessük őt.

Laureano Ruiz ifjúsági csapatai összesen hét bajnoki címet szereztek. Ebből ötöt a Barçánál nyert, munkájának még nagyobb elismerése, hogy két alkalommal a Racing Santandert is erre a szintre tudta emelni. Hiába dolgozott a fiatalokkal, az első csapatban külön foglalkozott olyan nevekkel, mint Neeskens és Migueli. Később Stoichkov mentoraként olyan meghatározónak bizonyult a játékos pályafutásában, hogy a Hristo Stoichkov Futballakadémiák kizárólag az ő alapelveire építik edzésprogramjukat. Ruiz jelenleg a Dél-koreai Labdarúgó-szövetség tanácsadójaként dolgozik, miközben saját futballiskoláját vezeti Barcelonában és New Yorkban. Sok mindent elárul róla iskolái mottója: „a futballjátékosok nem születnek, hanem teremtik őket”.

Laureano Ruizt tekinthetjük látnoknak is, ha elfogadjuk, hogy a látnokok azok az emberek, akik környezetük - esetleges visszatartó - hatásaitól függetlenül, töretlenül haladnak kitűzött céljaik felé, mert hisznek önmagukban és az elképzeléseikben. Ő akkor fektette le napjaink Barçájának alapjait, amikor még azt se tudhatta senki, hogy Michels totális futballja másodvirágzását éli majd a kilencvenes években Cruyff kezei alatt, de még inkább Pep irányításával az utóbbi években. Munkásságának értéke csupán évtizedekkel később válik számunkra nyilvánvalóvá. Akkor, amikor már az egész világ megcsodálhatta a Barça rondóját, és akkor, amikor már az egész világ rácsodálkozhatott egy saját utánpótlásra épülő világverő futballcsapatra.