Tot El Camp

A La Masia legfényesebb csillagai

2013. szeptember 10. - ladlac

Az utánpótlás-nevelés mindig is hangsúlyos volt Barcelonában, de Guardiola reformja óta a szurkolók is árgus szemmel figyelik a fiatal tehetségeket. A B csapattal már nagyjából tisztában vannak a drukkerek, elég sok hírt lehet olvasni róluk, sőt, egy-egy meccsüket még a SportTV-ben is meg tudjuk nézni. Ezért ez a poszt sokkal inkább a 11 és 18 év közöttiekkel, vagyis tényleg az akadémia neveltjeivel fog foglalkozni, bemutatva a játékstílusukat, erősségeiket, gyengéiket. Azt azért zárójelben megjegyezzük, hogy a nagy reménységekből sokszor nem lesz felnőtt szinten világklasszis, elég csak a ’87-es generáció egyik tagjára, Victor Vasquezre gondolnunk, aki fiatalon Messi-szintű tehetség volt, manapság pedig a belga Club Brugge csapatában játszik. Azért reménykedünk, hogy a következő fiatalok közül lesz még valaki a nagy csapat meghatározó tagja.

Az utánpótlás-nevelés mindig is hangsúlyos volt Barcelonában, de Guardiola reformja óta a szurkolók is árgus szemmel figyelik a fiatal tehetségeket. A B csapattal már nagyjából tisztában vannak a drukkerek, elég sok hírt lehet olvasni róluk, sőt, egy-egy meccsüket még a SportTV-ben is meg tudjuk nézni. Ezért ez a poszt sokkal inkább a 11 és 18 év közöttiekkel, vagyis tényleg az akadémia neveltjeivel fog foglalkozni, bemutatva a játékstílusukat, erősségeiket, gyengéiket. Azt azért zárójelben megjegyezzük, hogy a nagy reménységekből sokszor nem lesz felnőtt szinten világklasszis, elég csak a ’87-es generáció egyik tagjára, Victor Vasquezre gondolnunk, aki fiatalon Messi-szintű tehetség volt, manapság pedig a belga Club Brugge csapatában játszik. Azért reménykedünk, hogy a következő fiatalok közül lesz még valaki a nagy csapat meghatározó tagja.

 

Emlékeztetőül: Prebenjamin (6-7 évesek), Benjamin C,- B,- A (8-10 évesek), Alevín D,- C,- B,- A (10-12 évesek), Infantil B,- A (12-14 évesek), Cadete B,- A (14-16 évesek), Juveníl B,- A (16-18 évesek)

Wilfred Kaptoum: Azt mondják, amikor Martino megérkezett a csapathoz, róla érdeklődött elsők között. A 17 éves középpályás (jobbra) évek óta bizonyítja tehetségét, korábban támadóként játszott, ma azonban sokkal inkább olyan szerepkörben játszik, mint Sergi Busquets. Technikailag és taktikailag is érett játékos, természetesen a passzjátéka is kiváló, hasonlóan sokoldalú lehet, mint Thiago Alcantara.

Munir el Haddadi: Az idei Juvenil A csapat egyik sztárja, a Juvenil B-ben tavaly házi gólkirály lett 23 góljával. A bal lábas támadó csatárként és a két szélen is bevethető, előszeretettel tolja az erősebbik lábával a kapu felé a labdát és onnan tüzel, így valószínűleg a jobboldali tükörszélső posztja fekszik neki a leginkább. A stílusa leginkább Angel di Mariara emlékeztet.

Rodrigo Tarin: Rodri (balra) a spanyol utánpótlás egyik legígéretesebb védője, így a Barcában is megvan mindig esélye, hogy elérje a felnőtt csapatot. 2011-ben került a La Masiára, és egyből megmutatta, hogy a 96-os generáció egyik nagy tehetsége. A minden félelmet nélkülöző szerelései, a domináns fejjátéka és a labdakihozatalai Sergio Ramosra emlékeztetnek. Az idei szezonban Munirral és Kaptoummal egyőtt ő is a Juvenil A csapatot fogja erősíteni, reméljük az idén induló U19-es BL miatt lehetőségünk lesz őket látni.

Ayoub Abou: Az utánpótlás ’98-as generációja három nagy tehetséggel is büszkélkedhet, Lee, Aleña mellett Ayoub Abou (lent) a harmadik. Marokkóban született, majd kilenc évesen Barcelonába költözött, hogy a bátyjával éljen. A középpályás már most is olyan hallatlan eleganciával nyúl a labdához, amelyről egyből Zidane vagy Iniesta ugrik be. Képességeit jól jellemzi, hogy a korosztályánál mindig egy-két évvel magasabb szinten játszik, idén a Juvenil B csapatot fogja erősíteni. Azt sajnos nála sem lehet tudni, hogy milyen pályát fut be, de az biztos, hogy nagyon kevés 15 éves bánik úgy a labdával, ahogy Abou bánik.

Carles Aleña: A ’98-asok másik nagy reménysége, egy ballábas Fábregas, aki tizenegy évesen is magasan kiemelkedett a korosztályából. 2012-ben hirtelen növésnek indult, így már fizikálisan is egészen kiváló a hasonló korban lévőkhöz képest. A labdavezetése már most közel olyan szinten van, mint a kiforrott játékosoknak. Nagyon szereti a gyors, egyérintős játékot, a háromszögeléseket, és sűrűn felér a tizenhatoson belülre is a gólszerzés reményében. A Juvenil B csapattal készült fel a szezonra, miközben az ő korosztálya még a Cadet A.

Lee Seung Woo: Egyértelműen az utánpótlás legnagyobb reménysége Abouval együtt. A BarcaTV egyik riporterének jellemzése szerint egy középpályás lelkével megáldott csatár, aki sokat lép vissza a mélységbe, hogy elindítsa a támadásokat. Könnyedén szlalomozik a védők között, a labda végig nagyon közel marad a lábához, de az előkészítésben is ügyes, nem véletlen, hogy sokakat Messire emlékeztet a stílusa. Jogi problémák miatt egyelőre csak barátságos, felkészülési tornákon lehet a csapattal.

Oriol Busquets: Csak névrokona Serginek, de ő is védekező középpályás, aki akár a középső védőt vagy középső középpályást is tud játszani. A nyurga tizennégy éves igazi vezéralkat kiemelkedő fizikai és technikai tulajdonságokkal. Az Infantil A-ban nyújtott teljesítménye meggyőzte az edzőit, hogy a következő lépcsőfokot kihagyhatja nyugodtan, így idén már a Cadet A játékosa lesz.

Alex Collado: A srác (jobbra) technikailag emelkedik ki a társai közül, aminek segítségével a nehéz szituációkat is kezelni tudja. David Silvához hasonlóan ballábas, bevethető a pálya közepén és a széleken is. 2013-ban a neves utánpótlástorna, a Mediterranean International Cup legjobb játékosa (MVP-je) lett. Fizikailag egyelőre a korosztályához képest is gyengébbnek tűnik, de a tinédzserkor elején ezzel nincsen különösebb probléma.

Arnau Comas: Ahogy Oriol Busquets a ’99-es, ő a 2000-es generáció vezére és legjobb középpályása. Posztjaik is hasonlítanak, elsődlegesen védekező középpályás, de a védelem és a pálya közepén is számíthatnak rá edzői. Magasságuk és játékstílusuk is hasonló, Comas talán egy kicsit már most izmosabb.

Abel Ruiz Ortega: A La Masia Ibrája, aki mindig képes lenyűgözni a közönséget. Tavaly, tizenkét éves korában érkezett a Valencia akadémiájáról, és egyből megmutatta, hogy ő az egyik legígéretesebb támadó az utánpótlásban. Trükkjeinek repertoárja végtelen, és félelmetes jobb lába van. Fizikailag is kiemelkedik a többiek közül, így akár több védővel szemben is képes megtartani a labdát, amíg a társak felérnek a támadáshoz.

Lee Seung Woo és Abel Ruiz

Enric Martinez: Nincs hiány minőségi belső középpályásokból az akadémián, de Enric egy különleges játékosnak tűnik. Abellel egy korosztály, és ő is Valenciából érkezett. Xavihoz hasonlóan igazi csapatjátékos, a tavalyi Torneo de Arousa-n Del Bosque előtt csillogtatta tudását, és lett a legjobb játékos.

Takefusa Kubo: A 2001-es generáció ékköve, aki tagja volt annak a tavalyi Alevin A csapatnak, amit sokan minden idők legjobbjának tartanak. „Take” a Barca japán fukuoka-i iskolájából érkezett, azt meg tudjuk, hogy külföldről tényleg csak a legjobbaknak van esélye Barcelonába költözni. Fizikai korlátait technikájával és intelligenciájával pótolja. Korához képest is kicsi, az erősebb játékosok könnyen eltolják, de az ázsiai tinédzserekre egyébként is jellemző, hogy későn kezdenek el nőni. A legutóbbi szezont egyébként 79 góllal zárta.

Anssumane Fati: Ha „Take” a jin, ő a jang. Fizikailag sokkal fejlettebb a japán tehetségnél, kiválóan lát a pályán, és technikailag is az átlag felett van. A guineai fiatal a legutóbbi Torneo de Arousa, Spanyolország egyik legnevesebb utánpótlástornájának gólkirálya lett, úgy, hogy egy évvel fiatalabb volt, mint az ellenfelei.

Ansu és Take

Adrià Bernabé: A 2001-es generáció legjobb spanyol középpályása már valószínűleg a La Masían pallérozódnak tovább, miután Barnabé idén nyáron az Espanyoltól átigazolt a város első számú csapatához. A srác, aki tavaly szinte az összes utánpótlás eseményen elvitte az MVP díjat, idén már Ansu, Take, és Adria Altamira játékát fogja segíteni, még inkább magabiztossá és stílusossá téve az Infantil B csapatot.

Eric Garcia: Az eddig emlegetett korosztály egy újabb gyémántja. A fiatal középhátvéd nem csak a Barca utánpótlás, de Spanyolország egyik legnagyobb védőtehetsége. A csapat legmagasabb játékosa, labdakihozatalban és szerelésekben is nagyon jó, de a legfontosabb, hogy fejben is kiváló, tudja olvasni a játékot, remek meglátásai vannak. A 2001-es generáció minőségét mutatja, hogy olyanokról nem esett szó, mint Adria Altimira, Nico, Nil, Arnau, Marco, Amor, Ivan, Mortimer, pedig nem tűnnek tehetségtelenebbeknek, mint az itt említettek.

A 2001-es generáció, és Ansu - megismétlik a '87-esek sikerét?

A szövegek alapja és a képek forrása is ez a cikk.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása