Szinte biztos vagyok abban, hogy ha ezzel az Atléticóval tavaly, vagy tavalyelőtt találkozunk, akkor bucira vertek volna minket. A játék képe valószínűleg az akkor megszokottat hozta volna: mi eszetlenül erőltetjük a támadásokat, ők meg köszönik szépen, elszaladnak pár kontrával és lőnek annyi gólt, amennyi csak a befejezéseik higgadtságába fér.

Hogy ezúttal nem így lett, annak szerintem Martino az oka. Bár első ránézésre tűnhet csalódásnak is a végeredmény és főleg a játékunk, az tény, hogy a Barça idén sokkal okosabban játszik, mint korábban. Nekünk nem ezt a meccset kellett megnyernünk, így nem is hoztuk magunkat abba a helyzetbe, hogy a sokat markol helyett keveset fogjunk. Ha felszínesen próbáljuk összegezni a tegnap látottakat, hamar rámondhatjuk, hogy a Barça még mindig képtelen a leparkolt buszokat kezelni, de több olyan momentum is volt/van, ami azt igazolja, hogy inkább a szemléletváltásunk miatt nem akartuk mindenáron eldönteni a meccset, nem pedig a tehetetlenségünkről van szó.

Szinte biztos vagyok abban, hogy ha ezzel az Atléticóval tavaly, vagy tavalyelőtt találkozunk, akkor bucira vertek volna minket. A játék képe valószínűleg az akkor megszokottat hozta volna: mi eszetlenül erőltetjük a támadásokat, ők meg köszönik szépen, elszaladnak pár kontrával és lőnek annyi gólt, amennyi csak a befejezéseik higgadtságába fér.

Hogy ezúttal nem így lett, annak szerintem Martino az oka. Bár első ránézésre tűnhet csalódásnak is a végeredmény és főleg a játékunk, az tény, hogy a Barça idén sokkal okosabban játszik, mint korábban. Nekünk nem ezt a meccset kellett megnyernünk, így nem is hoztuk magunkat abba a helyzetbe, hogy a sokat markol helyett keveset fogjunk. Ha felszínesen próbáljuk összegezni a tegnap látottakat, hamar rámondhatjuk, hogy a Barça még mindig képtelen a leparkolt buszokat kezelni, de több olyan momentum is volt/van, ami azt igazolja, hogy inkább a szemléletváltásunk miatt nem akartuk mindenáron eldönteni a meccset, nem pedig a tehetetlenségünkről van szó.

Személy szerint nagy örömmel üdvözlöm ezt a szemléletváltást. Ugyanis ha meg akarunk felelni az elvárásoknak akkor is, ha igazán komoly ellenfelekkel állunk szemben (például jó sokáig el akarunk jutni a BL-ben), akkor alkalmazkodnunk kell a körülményekhez. Véget értek azok az évek, amikor a Barça dominanciája önmagában képes volt eldönteni a meccseinket, ezt el kell fogadnunk, egyben más szemmel várni előzetesen a nagy meccseket, illetve más szemmel értékelnünk azokat utólag. Már többször megtettem, de ismét csak arra a párhuzamra tudok utalni, amikor 2005-ben 4-5-tel elvéreztük az – egyébként marha hősies, de - eszetlen támadófocival a BL-ben, hogy aztán a következő évben okosan felmérve gazdálkodjunk a lehetőségeinkkel, és a végső győzelemig meneteljünk.

Szerintem a szezonunk legnagyobb kérdése az volt/van/lesz: tudunk-e alkalmazkodni ahhoz, hogy a Barça egyeduralmának vége? Az eddig látottak tükrében kimondhatjuk: igen! Azt még nem tudhatjuk, mire lesz ez elég a szezon végén, de az nem kérdés, hogy változnunk kell(ett). Ha pedig kellett, akkor a választott út nagyon is helyesnek tűnik.

Egyéni értékelő:

Valdés – annak mindenképpen örülhetünk, hogy sikerült igazolnia: a szezonja első fele nem a véletlen műve. Ha minden igaz, idén végre számításon kívül hagyhatjuk a korábbi évek egyik legnagyobb hiányosságát, mert van olyan kapusunk, aki képes lesz hozzátenni a magáét a legfontosabb meccsekhez. És ez még akkor is igaz, ha arra a hihetetlen védésre les miatt nem is lett volna szükség. Amúgy talán két kósza lövéssel kellett foglalkoznia, ez viszont azért jó, mert a korábban sokat kritizált védelem dicséretét jelenti. Elhiszem, hogy akkor is képes lett volna megfelelni az elvárásoknak, ha több dolga akad - 7

Alves – az ő tegnapi játéka volt az egyik jele annak, hogy itt bizony tényleg utasításra voltunk óvatosak. Emlékeim szerint egyetlen egyszer fordult elő, hogy egy kontra beszaladt a maga mögött hagyott területre és ez a korábbiakhoz képest mindenképpen pozitívum. (Az már kevésbé, hogy természetesen ő adta el a labdát.) A korábbiakkal ellentétben tegnap még fogalmatlan beadások tömegét se láthattuk tőle, de ennek legfőbb oka a visszafogott játéka volt, nem pedig az, hogy elkezdett ésszel játszani. Egyre kevésbé gondolom azt, hogy ő napjaink egyik legjobb szélső védője, mert gyakorlatilag most már hónapok (évek?) óta nem ad semmi alapot arra, hogy ez lehessen a véleményem róla - 4

Piqué – ha volt a tegnapi meccsnek pozitívuma, akkor az mindenképpen a középső védőink kimagasló teljesítménye. Gyakorlatilag nulla támogatást kaptak a középpályáról (ld. ott), ráadásul az első negyedórában az Atlético nagyon is komolyan gondolta, hogy lehetőség szerint minél hamarabb lezárja a meccset. (Aztán meg csak kontrázgat az előny birtokában.) "Jó Gerardunk" (ilyenkor, egyébként csak "bazmegpiké!") nagyon határozott volt, nagyon sokszor lépett közbe magabiztosan és ezúttal a levegőben is alapvetően sikerült uralnia a tizenhatosunkat. Ha csak ilyen produkciókat látnánk tőle, nem is lehetne kérdés, hogy a védelem alapköve - 9

Mascherano – az előzőek alapján a meccs másik hőse értelemszerűen ő volt. Ráadásul neki passzolt leginkább az Atlético felfogása – ha már komolyan beleállunk minden szituációba, akkor tegyük azt teljes erőbedobással, ha már küzdünk a pályán, akkor tegyük azt úgy, hogy az ellenfélnek momentuma ne legyen. Pedig jellemzően ő kapta Diego Costát, aki nyilván nem véletlenül áll előkelő helyen a góllövő-listán, mert hihetetlenül veszélyes, főleg 1-1-ben. Alapvetően nem jó nekünk az ilyen bírói felfogás, de Mascherano pont az a játékos, akinek nagyon fekszik, ha engedik a kemény focit - 9

Alba – az elején sikerült talán két hülyeséget is bemutatnia, de azután már abszolút rendben volt részéről a meccs. Pedig ő is elsősorban Diego Costával múlatta az idő, ez pedig (igen)csak (magasra) emeli a teljesítménye értékét. Az nagyon jó nekünk, ha Alves helyett inkább ő lép fel támadásokkal. Egyrészt a beadásai valóban érnek is valamit, másrészt ő valóban hasznosan tud a támadójátékba lépni, végül  pedig vissza is ér, ha nagyon futni kell az ellen után. A második félidőben éreztem visszafogottabbnak, ez megint egy jel arra, hogy Neymar akkor már ott volt előtte az elsődleges célunk az volt: ne kapjunk gólt, ha meg lövünk, csak annál jobb - 7

Busquets – ha korábban éveken keresztül a „vegyük ki a játékból Xavit és kinyírtuk a Barçát” lehetett az ellenfelek jelmondata, akkor az Atlético nagyon okosan Busquets nevével módosítva tervezte nyerni a meccset tegnap. Simeonéból kinézem, van annyira dörzsölt, hogy már előre tudatosan kalkulált a nagyvonalú (csak ahhoz, hogy ezt profin csinálja, nem elég képzett) játékvezetéssel és a ténnyel, hogy Busquets nagyon hajlamos feltételezni a maximális bírói védelmet. Amikor az Atlético letámadott, láthatóan rá utaztak és zárták le előtte a vonalakat, mindez pedig az indokolatlan flegmaságával igencsak izzasztó pillanatokat generált a védelmünk előtt. Egyik oldalról az Atlético egyik legnagyobb erőssége valóban az, hogy hihetetlenül jól zárják le a területeket, ez pedig az 1-1-ek mindenáron való nyerésével együtt gyilkos kombináció. Másik oldalról pedig Busquets érezhetően képtelen volt kezelni a kialakult játékszituációkat. Pillanatnyilag úgy néz ki, hiába gondoljuk őt ideális Xavi utódnak, utóbbi valóban annyira kivételes játékos, aki legjobb esetben is csak évtizedenként bukkan fel a fociban - 2

Xavi – sajnos egyre inkább nyilvánvaló, hogy egyre inkább képtelen lesz megfelelni az elvárásoknak a topcsapatok ellen. (Persze én leszek a legboldogabb, ha rámcáfol, de az esély – valljuk be – nagyon csekély.) Az eddig sem volt kérdés, hogy a támadásépítési feladatoknak már csak a „kicsik” ellen képes megfelelni, de tegnap jelét láttuk annak, hogy a stabilitást is képtelen fenntartani egy hatékonyan védekező - és főleg visszatámadó - csapattal szemben. Az egész meccse úgy nézett ki, mintha lassított felvételen láttuk volna, az ellenfél egyszerűen folyamatosan két lépéssel előtte járt. Nemhogy a kreatív játékra nem maradt ideje, de még arra is képtelen volt, hogy az agresszív letámadásokat kordában tartsa. Ráadásul védekezésben se tudott emlékezeteset alkotni, ami nem csoda, tekintve, hogy folyamatosan lekésett mindenről. Megköszönhetjük az Atléticónak, hogy a kulcspillanatokban folyamatosan rossz döntéseket hoztak - 2

Iniesta – majdnem ő volt az egyetlen, akiben volt fantázia az első félidőben, ezért is jött nagyon rosszul a kényszerű cseréje. Elképzelhető, hogy számunkra jobban alakul a meccs, ha még ő is a pályán van, amikor Messi megérkezett. Talán ő képes lett volna megnyitni (Albával, később Neymarral párban) az ellenfél védelmének jobb oldalát, ezzel pedig némi területet adhatott volna a többieknek, akár középen, akár a mi jobb oldalunkon - 7

Cesc – egy ideje már megfordult a fejemben a gondolat, hogy azért képtelen évek óta mindenki megfejteni a játékát, mert az valójában nincs is. Abszolút esetleges az, hogy mikor jön/ér vissza védekezni, abszolút a körülmények összejátszásán múlik az, hogy mikor tud akár a támadósor mögött, akár a támadósorban egy jó helyezkedésre, összjátékra, vagy éppen befejezésre. A tegnapi meccsen tulajdonképpen az észrevehetetlen kategóriába tartozott, de az is tény, hogy folyamatosan benne van meg mostanában (így tegnap is) egy váratlan és okos húzás, amivel végül nyerhetjük a meccseket - 2

Pedro – Iniestáról azért írtam fentebb a „majdnem az egyetlen” kitételt, mert Pedro volt a másik, akiről pozitív kép alakult ki bennem. Ha nekem tavaly bárki is azt mondja, hogy ez a fiú lesz egyszer még a csapat egyik legbátrabb, legaktívabb támadója, nem is hiszem el. Ehhez képest tegnap ő volt az, aki legalább megpróbált cselezni, elfutni, az ellenfél védelmét betörésekkel zavarni, összegezve szinte végig az aktív támadófocira törekedett. A saját korlátai persze a saját korlátai maradnak, de részemről kijár az elismerés ezért a szemléletváltásért, főleg a korábbi évek tükrében. A második félidőben igazán fontossá már a védőmunkája lett, amibe irdatlan sok melót tett. Akkor már ő lett az egyik oka annak, hogy az Atlético bal oldalát gyakorlatilag észre se vehettük a pályán - 6

Sánchez – a legkönnyebb lenne rámondani, hogy pocsék meccset játszott, viszont az is tény, hogy nagyon magára maradt az ellenfél sorai között. Köszönhető volt ez nagy részben annak, hogy Alves szokatlanul visszafogott volt, de amúgy is irreális elvárás egy támadóval szemben, hogy kétpercenként három-négy védőn átcselezze magát, aztán meg még kapura is lőjön. Nagyon hálátlan feladatot kapott, a második félidőben meg már hiába kapott több támogatást a középpályáról. Több kellett volna ahhoz, hogy a támadóink érdemleges meccset produkáljanak, beleértve őt is - 4

Messi – utólag már több okát is láthatjuk annak, miért nem tudott igazán átütő lenni a játéka. Martino maga mondta el, hogy Iniesta kiesése miatt idő előtt kellett pályára lépnie, ráadásul szerintem azt is a lelkére kötötte a szünetben, hogy kerülje a veszélyes 1-1-eket. Tulajdonképpen ahogy sikerült az első betörése, máris megkapta a „kötelezően kijáró” durva belépőt, egyáltalán nem csodálom, hogy úgy döntött, inkább érdekli a szezon hátralevő fele, mint egy esetleges győzelem árát újabb hosszadalmas sérüléssel megfizetni. A csapatnak nagyobb szüksége lesz rá a következő hónapokban, mint a tegnapi győzelemre

Neymar – szerintem ő is megkapta ugyanazt az utasítást, amit Messi: „inkább ne menj bele a kétes szituációkba, mint hogy lesérülj”. Erre látszik utalni az, hogy hosszú időszakon keresztül gyakorlatilag nem is próbálkozott támadásokkal, csak az utolsó percekben indult meg egyszer úgy igazán. Egyik oldalról nézve jó az, hogy óvatosan kezeljük a legnagyobb értékeinket, másik oldalról meg elég nagy baj az, hogy már eleve figyelembe kell vennünk az óvatosságot, csak azért mert favágók ellen focizunk

Sergi Roberto – valószínűleg nagyon ideges (egyben rossz) volt, ami a tétet tekintve nem is csoda. Ilyenkor jöhetne el a pillanat, hogy azok a türelmetlen utánpótlás játékosaink, akik az első csapatba követelik magukat, ráébredjenek arra, mennyire keveset érnek, ha a másodosztály után szembetalálkoznak egy igazi topcsapattal