A címben idézett film híres-hírhedt kislánya talán kissé elrugaszkodott hasonlat az utóbbi évek spanyol bajnokságára. Mindenesetre tény, hogy nem is egy, hanem két karizmatikus démon tette rá a kezét a pontvadászatra, és formálta kénye-kedve szerint. Ebből aztán valami egészen amorf dolog sült ki, ahol egy márciusi vereség után okkal gondolhattuk, hogy a hajó elment. Nem mondom, volt valami betegesen csábító a feszülettel maszturbálásban, meg a pap pofánokádásában, de azért hosszú távon aligha egészséges a démonizált légkör.
A címben idézett film híres-hírhedt kislánya talán kissé elrugaszkodott hasonlat az utóbbi évek spanyol bajnokságára. Mindenesetre tény, hogy nem is egy, hanem két karizmatikus démon tette rá a kezét a pontvadászatra, és formálta kénye-kedve szerint. Ebből aztán valami egészen amorf dolog sült ki, ahol egy márciusi vereség után okkal gondolhattuk, hogy a hajó elment. Nem mondom, volt valami betegesen csábító a feszülettel maszturbálásban, meg a pap pofánokádásában, de azért hosszú távon aligha egészséges a démonizált légkör.
Másrészt így a vége felé ez bajnokság már nem is rendes futball-ligára hajaz, hanem a Viasat szépemlékű Sofőrök című sorozatát juttatja eszembe. Oké, ez megintcsak degradáló párhuzam szegény La Ligára nézve (bár be kell valljam, akkora Gyuri-fan vagyok, hogy bármennyire is prímó műsor, minden részt láttam), de a Majkáék által kitalált teljesen idióta szabályrendszer eredményezett ehhez hasonló versengést, hogy a végén már szinte szándékosan szerencsétlenkedtek a szereplők (kivéve persze Gyurit, aki a tizedik héten sem tudott még elindulni). Jó, most feltehetően azért senki nem direkt balfék, de azért elég meglepő volt a teljesen szinkron pofáraesés a három bajnokaspiránstól - s külön mókás, hogy a tradícionális lúzer Atlético az, aki azért egyelőre többé-kevébé képben van.
A Barca viszont az egyébként is meglehetősen gyatra játékot sikeresen fejelte meg egy a vezetőség által ügyesen kikavart őskáosszal. Rosell lemondása óta mint valami kártyavár dől össze minden: a Neymar körüli herce-hurca, a FIFA-féle átigazolási botrány (work in progress), az idejekorán kiszivárgott valószínűsíthető edzőváltás, a rengeteg átigazolási pletyka, a sajtóban megjelenő belső dokumentumok, és még sorolhatnánk.
Őszintén szólva én továbbra sem bízom igazán ebben a bajnoki címben. Egyszerűen a csapat körüli légkör nem olyan, mint akik minden idegszálukkal a bajnokságra koncentrálnak, így pedig nehéz sikert elérni. A három pont megszerzése persze kötelező, hiszen anélkül semmi esély nem marad. És még ha ma sikerül is idegenben megtörni az Elche kilenc meccsre nyúló hazai veretlenségét, akkor is meg kellene verni a Barbárokat a végén, ami idén ugye ötből ötször nem sikerült. Ha az utóbbi hetekben látott kínlódás közepette valahogy begyűrjük őket, akkor sok jót nem jósolok a jövő hét végére sem. Óriási szükség lenne arra, hogy valami csoda folytán elkezdjünk felpörögni az utóbbi egy hónap apátiája után, hogy jövő hét végére legalább 80%-os állapotba kerüljünk, és "megtartsuk az esélyt az utolsó sanszra".
Na, ki lőtte az elsőt?
Ez a végjáték (mint gyakorlatilag minden sportban minden szoros befutó) elsősorban a fejekben dől majd el, de azért a taktika is szerephez juthat. A teljesítmény elkutyulásával párhuzamosan nyúltunk vissza egyre inkább a Guardiola által favorizált játékhoz mostanság, amikor is az akcióink sémája olyan szinten megjósolható, hogy sokszor az ember már nem tudja, az élő képet nézi, vagy a visszajátszást. A tömörítsük be őket amennyire lehet, aztán Xavi kitossza Alvésnek elgondolás már néha olybá tűnik, hogy talán soha nem is működött. Ezért könnyű elővenni Alvést persze, hiszen valóban botrányos hatékonysággal (gyakorlatilag kizárólag Messit keresve) centerez, és szinte folyton ott van mögötte a szabad terület, de az az igazság, hogy ha ő nem kattogna ott a jobb szélen, akkor Xavi óriási bajban lenne, hiszen a bal oldalról meg többnyire úgy jönnek vissza hozzá a labdák, mintha egy fallal egyérintőzne.
Nem Alvés kiebrudalásában látom a megoldást. Abszolút feltűnő, hogy Fabregas beállása szinte mindig gólban, gólokban manifesztálódik - talán itt az ideje újra az elejétől kezdve a pályára tenni. Egyszerűen Xavi, és az általa képviselt tiki-taka empirikusan bizonyíthatóan nem működik most. Nem kell ezen hitvitát nyitni, és nem állítom azt sem, hogy a Xavi-féle vegytiszta tiki-taka ideje végleg lejárt, de jelenleg szerintem nem az a legjobb sanszunk.
Ezek fényében én egy meglepő kezdőben reménykedem. A védelemben nagy variációs lehetőségek továbbra sincsenek a sérülések miatt. Középen, Busquets előtt, viszont mindenképp a lendületes Cesc-Iniesta duót látnám szívesen. A támadók közül senki nincs igazán jó passzban. Messi keresi önmagát, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy iszonyú energiákat mozgosít a javulásra, hanem orrát lógatva, zsebre dugott kézzel rugdossa a port maga előtt. Alexis a szezonbeli átlagához képest halovány, Pedro meg egyenesen a tavalyi minősíthetelen önmagát idézi (bár még mindig többet vállalkozik azért). Jelenleg sajnos Tellóban sem látok több fantáziát igazából, de valahogy tőle hamarabb tudok elképzelni egy nem várt jó teljesítményt, szóval miért ne.
Én a magam részéről azért mindenképp Pinto-módra készülök már a mai estére is: fekete csíkok a szem alá, Barcás jégeralsó és csipkemelltartó, nagy mennyiségű sör (utóbbi kettő időben fordított sorrendben). Akármennyire is a béka segge alatt van mind a csapat, mind a szurkolói morál, bármennyire is alapértelmezett pesszimista vagyok, ez a csapat azért még mindig tud nyerni, és épp a - tőlük független - körülmények miatt érdemelné meg talán jobban, mint eddig bármikor.
Elche-Barcelona, Spanyol bajnokság, 37. forduló
Várható kezdő: Pinto, Alvés, Mascherano, Bartra, Adriano, Xavi, Busquets, Iniesta, Alexis, Messi, Pedro
Kezdés: 19 óra, TV: Sport2