Mivel a válságnak pillanatnyilag vége, marad időnk olyan eseményekről szót ejteni, amik gyakori beszélgetésekre – olykor vitákra – késztették/késztetik a Barça szurkolóit, lényegében már a szezon kezdete óta. Ezen belül is van egy olyan téma, ami jellemzően megosztja a tábort, ez pedig Xavi jelenlegi helyzete és/vagy szerepe a pályán. Múlt héten botlottam bele valamibe, ami ha nem is adhat teljes értékű választ, talán segíthet megérteni, miért is csábította vissza őt Luis Enrique, illetve miért is ragaszkodik – első ránézésre ostoba módon – ahhoz, hogy minél több percet kapjon a pályán.
Részlet Graham Hunter: Barça c. könyvéből:
„Az első szezonjában Rijkaard minden egyes meccsen játszatta Luis Enriquét. Megkérdeztük tőle, mi értelme van ennek, hiszen Luis már a visszavonulásához közeledett, és talán technikai szempontból sem volt szerencsés ennyi játékidőt adni neki.
Frank erre azt mondta: „Először az öregeknek kell lehetőséget adnom, ők a hangadók az öltözőben, nem engedhetjük meg, hogy úgy érezzék, nem fair módon bánunk velük. Aztán ha eljön az ideje, hogy lecseréljem őket új arcokra, nem mondhatják, hogy nem kapták meg a lehetőséget a bizonyításra.”
Egy idő után aztán Luis egyre kevesebbet és kevesebbet játszott, de pont annak köszönhetően, ahogyan a klub bánt vele, kulcsfontosságú szerepe lett az öltözői egység kialakításában. Bízhattunk benne, hogy Luis mindenben segíteni fogja az újakat, és csak akkor távozik majd, ha elvégezte a feladatát, amit az új csapat kialakításában neki szántak. Ez volt Frank Rijkaard edzői pályafutásának egyik legnagyobb húzása.”
Természetesen több mindenben különbözik az akkori (2003) helyzet a maitól, és már a kiindulási pont is jelentősen eltér, hisz Xavi konkrétan távozni akart, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, Luis Enrique a saját játékos pályafutásából merített ihletet, így próbálva meg felépíteni egy hasonló szituációt és ebben remélve egy hasonló sikertörténet kezdetét-alapját. Minden jelenlegi értetlenkedésünk és esetleges ellenérzésünk dacára nem tehetünk mást, mint reméljük, a történelem ezúttal valóban ismétli önmagát, és idővel – persze az se baj, ha minél hamarabb – megbizonyosodhatunk arról, hogy létjogosultságot nyert az elmélete.
Egyéni értékelő:
Bravo – egy igazán komoly védés jutott neki tegnap este, ami viszont említést érdemel az, milyen gyorsan és tökéletesen alkalmazkodott a Barça passzjátékához. Éveken keresztül dicsértük Valdést emiatt, idővel pedig amolyan utolsó erőtlen indok maradt a személye mellett. Láthatjuk, nem sok okunk volt azt hinni, hogy ebben egyedi lett volna - 7
Alves – sok okosságot látok abban, ahogy egyre kevésbé bóklászik fenn bizonyos meccseken, vagy bizonyos periódusokban. Lényegében nem zavarna különösebben az sem, hogy Messin kívül senkit nem hajlandó észrevenni a pályán, azonban akkor már igen, ha adott pillanatban lett volna lényegesen kézenfekvőbb/hatékonyabb megoldás is. Főleg akkor, ha/amikor meccsek mennének el ezen. Bár csapattársat ezúttal sem talált, bevéshetünk a statisztikába és emlékeinkbe egy darab gólt érő beadást a neve mellé - 7
Piqué – kizárt dolog, hogy olvas minket, mégis sikerült annyit dicsérnünk az utóbbi hetekben, hogy úgy gondolta, ezúttal belefér egy gyengébb produkció is. Vagy komoly problémái akadnak a stábnak azzal, hogy kivétel nélkül minden egyes meccsre harapósan küldjék fel a csapatot, így a játékosok „maguk döntik el”, mennyire érdekli őket az adott ellenfél. Ez utóbbi jót is jelenthet (már persze, ha igaz!), mert ígéretes alapot ad a kupasorozatokhoz, és persze rossz is, mert gondot okozhat(ott már eddig is) a bajnokságban. „Gyönyörűen” hozta a szokásos hiányosságait – nem csak lendületből, de akár statikus helyzetből is képes bárki megverni őt, akiben van némi sebesség. Ugyanakkor megint döntő faktor tudott lenni a magas labdák elleni védekezésünkben - 6
Mascherano – 3-0-nál kisprintel a védelemből egy teljesen ártalmatlan és láthatóan elérhetetlen labdára, ugyanakkor felméri, hogy nem kell mindenáron a védők dolgába avatkoznia, amikor már középpályás, és fontosabb az, hogy a labdakihozatalra helyezkedjen. „Puyolizmus” és „észizmus” egy személyben – kiváló egyveleg - 8
Alba – ha és amikor működik a csapatszintű védekezés, kevésbé lesznek problémásak a szélső védőink felfutásai, ő ráadásul jellemzően vissza is ér, amikor kell. Tegnap védekezésben ritkán kellett kisegíteni őt, támadásban pedig – most már kijelenthetjük – piszokul érti-érzi Neymart. Ha nem is ez lesz a szezon legnagyobb durranása, voltak meccseink, amikor már nagyon fontos szempont volt, de lesznek is, amikor érdemben meghatározhatnak eredményeket - 7
Busquets – először az lepett meg, hogy a meccs első felében mennyire hagyományos védekező középpályást játszott. Tőle szokatlan módon gyakran állt bele fizikai párharcokba, de ráadásul az első félórában szinte végig csúszott, meg mászott is a pályán. Nem véletlen, hogy toronymagasan ő szerezte a legtöbb labdát (13!), de azt hiszem, ez nem kizárólag neki volt köszönhető, hanem annak, hogy a Pep-csapattól látott mértékben uraltuk az első fél órát. Korai még kijelenteni, hogy ez tendencia lesz ezután, de az Atlético után megint érezhető volt, milyen brutális módon akarunk többet futni-mozogni, így fojtva meg az ellenfél bármilyen érdemi próbálkozását. Viszont ha ez a feltételezés/várakozás igaznak bizonyul a későbbiekre nézve, akkor az is, hogy Luis Enrique a szezon elején jósoltaknak megfelelően, tényleg tavaszra járatja csúcsra fizikálisan a csapatot… Aztán persze „volt szerencsénk” a tőle megszokott flegmáskodás-bénázásból is látni néhányat, "nehogy véletlenül" egyértelműen jó meccset láthassunk tőle - 6
Rakitic – fentebb kaptunk egy lehetséges magyarázatot arra, miért is szorulhatott (például) ő (is) háttérbe Xavival szemben, tegnap pedig egy újabb igazolást arra, miért is lesz a vége az, hogy ő lesz az alapemberünk a kezdőben. Bár éveken keresztül kerestük a lehetséges Xavi utódokat, nem kizárt, hogy végül nem is konkrétan egy klón lesz a megoldás, hanem egy részben más karakterű játékos. A „részben más” jelentése ez esetben az lehet, hogy a passzok helyett ütköző játékost kapunk, akiben viszont van annyi kreativitás, hogy nem kizárólag a tőlünk eddig megszokott módon legyen képes előrejátékokkal megsegíteni a csapatot - 8
Iniesta – Albánál említettem a csapatszintű védekezést, azt érzem, az ő megváltozott szerepe lehet az egyik kulcs ebben. Érezhetően védekezőbb felfogásban lép pályára, mint az megszokott tőle - szokatlanul sok alkalommal veszi fel szemből az ellenfeleket, bátran bevállalja még a fizikai kontaktokat is, támadásban pedig inkább már csak akkor indul meg, ha adott a terület, vagy az eredmény azt nyilvánvalóan megengedi. A statisztikákban, de a pályán is érezhető, hogy a megváltozott középpályás feladatok milyen hatással vannak a védekezésünkre (a meccseink 62 %-án nem kaptunk gólt), és most már az is, hogy nyomokban felfedezhetjük támadásban is azt az Andrést, akit ámulva láttunk cikázni, ahogy hihetetlenül szűk területen is beviszi a labdát az ellen tizenhatosára - 7
Messi – feltűnő az, mennyire élvezi a játékot, ahogy az is feltűnő volt néha korábban, mennyire feszült a pályán. Nagy titkok felderítésébe bele se akarnék kezdeni, talán az tett jót neki, hogy csapatkapitányként már kötelessége volt kiállni a nyilvánosság elé egy őt közvetlenül – a csapatot pedig közvetve - érintő témában, nem tehette meg, hogy szótlanul a háttérben marad, ahogy azt korábban megszokhattuk tőle. Talán jót tett neki, hogy – akár csak kényszerből is, de – kimondhatott dolgokat, amik problémát jelentettek számára. De az sem kizárt, a szakmai stáb felismerte, kénytelen lesz kezdeni valamit az öltözőn belüli kommunikációval, ha nem akarja, hogy kezeletlenül maradjanak esetleges kétségek egyes játékosokban. Elnézve az eseményeket, nagyon valószínű, hogy valami(lyen mértékű) feszültség valóban volt az öltözőben, ami ráadásul közvetlenül őt érintette, de egyelőre úgy tűnik, ez valóban (és végérvényesen?) a múlté - 9
Neymar – a „titok” az ő esetében az lehet, hogy most már abszolút komfortosan érzi magát a közegben. Nem csak bevállal váratlan megoldásokat, de jó százalékban sikerülnek is azok, ráadásul egyre jobban reagálja le fejben is a pályán történteket. Amíg például az Atlético ellen ő maga is rátett jó néhány lapáttal az ellenfelek frusztrációjára, tegnap már esze ágában nem volt hisztizni, pedig szokás szerint most is durván aprították. Bár nem akarok mindenáron ezen lovagolni, egyre inkább érzek benne párhuzamot Ronaldinhóval, a különbség az, hogy ezúttal létrejöhet a rég elsiratott „brazil fenegyerek-Messi duó” - 8
Suárez – idő kell még ahhoz, hogy végleg kiderüljön számunkra, milyen is lesz a támadóhármasunk csúcsra járatva, tegnap ugyanakkor felvillant egy újabb lehetőség ebben a forgatókönyvben. A Neymar-Messi páros kiforrottnak tűnik, ő viszont meglepően idegen testként játszott, szinte végig. Akkor nincs is probléma, amíg küzdenie kell a tömegben, és akkor se, amikor a beadásaira van szükség, viszont a tegnapi csetlés-botlásai elég komoly kérdőjeleket vetnek fel a Barça gyors, rövidpasszos játékának megértésében. Vagy annak végrehajtásában. Ugyanakkor az is látszott, mennyire jó és váratlan az egyéni megoldásokban! Felmerül a lehetősége annak, hogy hosszútávon éljünk azzal a kettősséggel, amit a támadóink-középpályásaink összjátéka jelent, de ezen túl azzal is, amit Suárez egyénileg adni képes támadásban. Természetes, hogy időt kell adni neki, az is, hogy könnyen megtehetjük, amíg meccsek nem mennek el a pillanatnyi hiányosságain, de az se kizárt, hogy más elvárásokat kell támasztanunk vele szemben, mint amit egyébként megszoktunk a csapat játékosaitól. Akárhogy is, meg van a lehetőség arra, hogy a karaktere új színt hozzon a csapat játékába úgy, hogy egyszerre illeszkedik is abba, de ki is lóg abból - 6
Bartra, Rafinha, Pedro – hálátlan dolog ennyire győztes meccsen csereként beállni. Jelentősége sincs, de érdemben is nagyon nehéz bármi emlékezeteset alkotni
