Mivel a jó felütés rettentő fontos, kezdjük valamivel, ami pozitívabb, mint a Lance Armstrong vizeletmintája: a 2006-os BL-döntővel. Már csak azért is érdemes ide tenni a történet origóját, mert valóban ekkortájt tört el valami az ágyúban, ami azóta is megakadályozza őket abban, hogy veréb helyett valódi várra lövöldözzenek.
A 2003-2004-es szezon legyőzhetetlenjei ugyan 2005 nyarán elvesztették a kapitányukat, a Harry Potter regények Acromantulájának focipályán való megtestülését, a póklábú vaddisznót, Patrick Vieirát, de alapjában a csapat többi része egyben maradt, sőt a középpályán történő üresedésnek köszönhetően berobbant a köztudatba a 17 éves spanyol suhanc, bizonyos Cesc Fabregas. És ugyan a bajnokságban nem tudták megismételni már korábbi teljesítményüket, de a BL-ben némi meglepetésre elverekedték magukat a párizsi döntőig. A sztorit mindannyian ismerjük, hála az égnek elbuktak a történelmi siker küszöbén.
Wenger csodabagázsának gyakorlatilag ez volt az utolsó nagy dobása, a keret gerince nyáron távozott: az isteni Bergkamp visszavonult, a stabil kezdő Pirés, Lauren, Ashley Cole és Campbell pedig továbbálltak, de Cygan és Reyes elvesztése sem érintette kellemesen a klubot. Egy évvel később pedig még fájdalmasabb búcsú következett: Thierry Henry - nagyon helyesen - Barcelonába költözött, megérezvén, hogy ott még lesz esélye BL diadalra. Mivel a korosodó Ljungberg is vette a kalapját, így a "The Invincibles"-nek a nagypofájú Jens Lehmannon, és az idősbik Tourén kívül gyakorlatilag írmagja sem maradt.
A helyzetet súlyosbította, hogy 2006 nyarán átadták az új stadiont, az Emirateset, ami a klubot anyagilag rettentően megterhelte. (Ladlac jegyzetel.) A felvett kölcsönök miatt a nadrágszíjat szorosra kellett húzni, így a távozó sztárok megfelelő pótlására nemigen volt lehetőség. S ha mindez nem lett volna elég, az angol bajnokságba két hatalmas, a világ focijába pedig még néhány további, jobbára keletről érkező pénzeszsák is beömlött. Ez értelemszerűen rettentően felverte a piaci árakat, így vált végképp nehézzé a londoni ágyúsok és lengendás vénasszonyuk helyzete.
Mire újra randevúzni hívtuk őket 2010-ben, már nem igazán volt összemérhető a két keret játékereje. Londonban Ibrakadabra talán az utolsó faszipántos (ez de régen volt már) teljesítményét nyújtotta nálunk, de végülis egy olyan meccsen, ahol már az első félidőben le kellett volna rendeznünk az egész továbbjutás kérdését, csak egy 2-2-re futotta. Az egyenlítést jelentő büntetőt Puyol furcsa kiállítása után Fabregas lőtte be - de közben eltörte a lábát. Klasszikus vezéráldozat, igaz ez aligha nevezhető tudatosnak. A visszavágón pedig két percre minden hithű katalánnak felugrott a heréje a torkába - már akié nem volt eleve ott a Márquez-Milito hátsó tengely okán. Hiába tudjuk azóta, hogy akkor nem akart nekünk rosszat, hanem csak megtisztelt minket a góljával Lord Bendtner, és így teremtett igazán méltó körülményeket Leo legendás gólpókerének, azért szerintem egységesen leizzadtunk. És így lett a Chocapic.
S egy évvel később újra táncba elegyedtünk. Az első mérkőzés sok tekintetben másolta az egy évvel korábbit, meglehetősen peches körülmények között... jó, jó, egy ipari Valdés balfaszság miatt, sőt egy jogtalanul elvett gólt elszenvedve, előnyről buktunk 2-1-re. A győztes büntetőt Puyol furcsa kiállítása után Fabregas lőtte be - de közben eltörte a lábát. Klasszikus vezéráldozat, igaz ez aligha nevezhető tudatosnak. [Mea maxima culpa, megbocsájthatatlan tárgyi tévedés:(] A győztes gólt Arshavin lőtte, és a mérkőzés után a gunner szurkolók okkal-joggal voltak roppant lelkesek és bizakodóak. Ehelyett ez a jelenetsor az Arsenalt egészen példátlan szopórollerre ültette.
A visszavágón az 53. percben Busquets érthetetlenül a saját kapujába csúsztatott, 1-1-re alakítva a mérkőzés állását, s az addig nem sokat mutató Arsenalt pozicióba helyezve ezáltal. Hiába a kecsegtető lehetőség, a már a kiállítás szélén táncoló van Persie megtette nekünk azt a szívességet, hogy szinte elkérte a második sárgát, és megkezdődőtt az Arsenal BL-beli "majdnem továbbjutunk, de aztán inkább mégsem" sorozata.
Sorolom: 2012-ben Milánóban botrányosan nagy kuki a szájba, 4-0-ra verte őket a Milan, de a visszavágón a szünetben már 3-0-ra húztak otthon. A csodaszag ott volt a levegőben, de ez se nem Isztanbul volt, se nem a Liverpool. Egy évvel később, otthon csúnya 1-3 a Bayern ellen, de idegenben Koscielny a 86. percben 0-2-re alakítja az állást, mégsincs továbbjutás - ja, majd pont a németek ellen, mi? 2014, újra a Bayern, és a szabályt erősítő kivételt felvillantva, tisztességesen zúgtak ki Wengerék (0-2,1-1). De tavaly visszatértek a jól bevált recepthez, a nyolcaddöntő legnagyobb meglepetését produkálva, otthon kaptak ki 1-3-ra a Monacótól, hogy aztán a visszavágón 2-0-ra győzzenek, és megint kriminális körülmények között essenek ki. Szép széria, nem?
Az okokat a fentebb vázoltak környékén kell keresni. Hiszen ugyan anyagilag kezd rendbejönni az egyesület, de tíz év pont elég volt ahhoz, hogy a nagy nehezen megszerzett patina lekopjon. Mostanra az Arsenal elvesztette azt a képességét, hogy egy Henry szintű klasszist meg tudjon szerezni; és ne adj isten tartani is. Lepattanóznak, kukáznak, mások által leitatott csajokkal flörtölgetnek. Kiváló játékosok egytől egyig, de az a mentális plusz hiányzik belőlük, ami az abszolút nonplusultra osztályba emelhetné őket, amivel a kiélezett, nüanszokon múló párharcokat maguk javára lehetne fordítani. Így aztán mostanra körüllengi őket egy ilyen L'Arsenal jelleg, ahol már az L nem annyira a frasszia' többségű keretre, hanem valami sokkal kellemtlenebbre utal - még ha a trófeacsendet meg is törték két hú' de patinás fakupával (épp masszívan meg akarják reformálni, olyan jó).
Oké, adom, idén megint frankón festenek. Mert február van. Megint. Özil tényleg klasszis focistára emlékeztet, Giroud kurvára nem, de lövi a gólokat, és Sánchez, Koscielny meg a Kukilen is olyan játékos, akit vagy le fogunk előbb-utóbb igazolni, vagy már játszott nálunk. Egyelőre valahogy mégis lusta vagyok fosni tőlük.
Ezek egyszerűen majd' tíz éve olyan meggyőzően alakítják a vadászt, hogy az Atléti-hívek szinte irigykednek rájuk. Nem mondom, a trikó elleni nagymellényt is megszívtam már, hiszen egyszer-kétszer csúnyán belenéztük Simeone orkjainak az ánúszgyűrűjébe, de az egy másik kávéház volt azért. Az a helyzet, a mostani csapat van olyan, hogy ha úgy alakul, ráérünk majd aggódni a második meccsen. Nem lesz még akkor sem késő.
Arsenal - FC Barcelona
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés
2016. február 23., 20:45, Emirates stadion
Vezeti: Cakir (török), tévé: emnéty
Várható kezdők
Arsenal: Cech, Bellerin, Koscielny, Mertesacker, Monreal, Ramsey, Coquelin, Oxlade-Chamberlain, Özil, Sánchez, Giroud
Barcelona: ter Stegen, Vidal, Piqué, Mascherano, Alba, Rakitic, Busquets, Iniesta, Messi, Suárez, Neymar
