Biztos vagyok benne, hogy a következő néhány sor nem fog osztatlan sikert aratni az olvasók között, de mivel már hetek óta kikívánkozik belőlem, ezért úgy éreztem a keddi bukfenc után talán papírra vethetem a gondolataimat. Hajtás után realitás(?).
Pep Guardiolától vereséget szenvedni nem egetrengető dolog. Meggyőződésem, hogy a kopasz jelenleg a világ legjobb trénere, akinek a koncepciója barcelonai távozása óta folyamatason fejlődik, és válik egyre sokrétűbbé. Pep Guardiola kedden pontosan tudta, hogy az utóbbi idők bukdácsolása után a Barca ellen jött el a tökéletes alkalom arra, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és egy lehetséges győzelemmel olyan lökést adjon csapatának, amely akár hónapokra elegendő mentális üzemanyagként szolgálhat.
A lefújás után ennek hangot is adott, s amikor folyamatosan azt ismételgette a „legyőztük a világ legjobb csapatát”, nem (csak) a Barcának akart kedveskedni, hanem saját csapata tettét is igyekezett a számukra megfelelő köntösbe bugyolálni. A csapata szárnyalt a második félidőben, s bár több fordulópontja is volt a mérkőzésnek, a polgárok győzelme megérdemelt és vitathatatlan.
A kifogás-generátor a neten persze sorra köpködi a „Coelho szintű” tőmondatokat: Nem volt Piqué, nem volt vezér. Nem volt Alba, nem volt sebesség. Nem volt az isteni Iniesta, nem volt rózsabimbós középpálya. Jah, a második félidőre pedig nem volt igazán koncepció sem. A csapat úgy volt orrnehéz, hogy az MSN gyakorlatilag alig jutott labdához. Lucho alapjátékával még nem is vitatkoznék, hisz amit eddig letett az asztalra az egyszerűen megkérdőjelezhetetlen, ráadásul szeptember végén hatalmas dőreség lenne bárkitől beárazni a csapatot, de akadnak jelek, amelyek aggodalommal tölthetik el az egyszeri Barca drukkert.
Hetek óta (győzelem és vereség esetén is) érzek egyfajta esetlegességet a csapat játékában. Ehhez biztosan köze van a folyamatos sérüléshullámnak, Busquets enyhén szólva is ingadozó formájának az „emmegmiaszarvót” és az „óbazmeg” által szigorúan meghatározott régión belül mozogva, valamint az új fiúkra nehezedő elvárásoknak is.
Peppel, vagy inkább Xavival a fedélzeten megvolt az az alapjáték, amihez bármikor vissza tudtunk lépni, amolyan menedékként. Tudtuk, hogy biztonságban vagyunk, tudtuk, hogy el tudjuk rejteni a labdát, s tudunk mélyről építkezni. Mára azonban úgy tűnik, ezek az alapok kissé megroggyantak, illetve a csapat történelmében legnagyobbnak számító mesterének távozásával megeshet, hogy el is tűntek. Sergio Busquets lehet a világ legjobb játékosa a posztján, de egyedül ő sem képes dominálni a középpályát, és ezen keresztül az egész mérkőzést. Busquetsnek ebben partnerekre van szüksége, vagy inkább opciókra, passzlehetőségekre. Amennyiben ezek az emberek, passzsávok eltűnnek, az egyetlen út hátrafelé vezet, ahonnan megintcsak tőle várnak megváltást.
Az egydimenziós Guardiola 4-4-2-re váltva alakított ki fölényt a középpályán.. ismerős?
Pep a keddi meccsen nagyjából fél órányi Barca dömping után változtatott egy tőle talán kissé idegen, direktebb stílusra. A támadóinkat szorosan őrizték, s a plusz egy emberes „Bielsa szabálynak” köszönhetően kontroll alatt is tudták tartani. A középpályássoruk rendkívül sokat futva és nagyszerűen helyezkedve folyamatosan lezárta a területet Busquets és a tridente között, így maradtak a hátra és oldalpasszok, (vagy az MSN tagjaira ívelt labdák), s a kikényszerített hibák után gyakorlatilag törvényszerűen érkezett a labdavesztés is. Az MSN alig jutott szóhoz, a középpálya nem tudta megtartani a labdát, a védelem pedig egyszerűen nem bírta az újra és újra ismétlődő és növekvő egyenesovonalú nyomást. Kapituláltunk.
Az ember efféle rendszerszintű probléma felismerése esetén azonnal a megoldókulcson dolgozik. A kulcs – a csapat felkészültségétől függően - érkezhet például az említett alapjátékból, az ún.: automatismo. Olyan volt, mintha Pep megrántotta volna a félkarút, a képernyőn pedig kirajzolódott egy labda, két láb és egy háromszög, a csapat pedig tolta, amíg az ellen fel nem adta a céltalannak tűnő rohangálást. Másik megoldás a rutin, amely képes megnyugtatni a csapatot annak élére állva, vállalva a felelősséget és mutatva az irányt. Ez lett volna talán – a választékot tekintve(?) – Arda, de be kell, hogy lássuk, a középpálya közepén szinte pehelysúlyú, az európai elittel szemben pedig kifejezetten sovány. További lehetőség - amelyet a Mönchengladbach ellen is láttunk – a formációváltás. Lucho próbálta rotálni Rakiticet és Busit a védelem előtt, próbálta tologatni Sergi Robertót közelebb és távolabb Messihez, hátrébb és előrébb húzni André Gomest, megcserélni Umtitit és Mascheranót, de mindhiába, ha az alapvető dolgok, mint például passzjáték, gyors mozgásos helyezkedés és szabad folyosók megnyitása nem működtek. Iván lecserélése után a fizikai jelenlétünk is erősen megcsappant a középpályán, így Turanon és Rafinhán kanos bikahordaként átrohanó bugyikék csapat számára az egyetlen kérdés a lőtt gólok száma maradt.
Luis Enrique nem tudta hogyan reagálja le Pep kemény és egyenesvonalú letámadását, mivel nem voltak meg hozzá sem az eszközei, sem az embere. A keddi meccs mindettől függetlenül kiváló lecke volt az új igazolások számára, hisz ne felejdük, egy teljesen új csapatban, új játékstílusban kellett helytállniuk a világ egyik legkomolyabb focielméje ellen. Hogy ki, milyen következtetést von le a kedden, valamint az elmúlt hetekben látottakból, az mindenki szíve joga. Én hiszem, hogy a hetek óta húzódó „kínlódós” játékunk nem a véletlen műve. Hiszem, hogy Neymar és Messi nem véletlenül frusztrált mostanában a mérkőzéseken. Hiszem, hogy a csapat nem véletelenül kap ennyi gólt a szezonban, hogy nem csupán mentális gondok, vagy figyelmetlenség miatt történnek az egyre többször előforduló hibák, ugyanakkor hiszem azt is, hogy ez a csapat igenis talpra fog állni, s képes lesz ugyanarra a domináns játékra, amit megszokhattunk.
Az angliai vereséget nem kell túlmisztifikálni, de az tisztán látszódik, ez a csapat már nem AZ az FC Barcelona. Jelenlegi állapotában ez a csapat "csak" egy nagyon jó csapat, nem több, de nem is kevesebb.
ördögűző
ter Stégen – Döbrüjn löketében a szakik azt mondják benne volt.. sajnos csak a bal keze. 6
Sergi Roberto – a City egyenlítő góljánál sajnos a rosszabbik megoldást választotta (visszapassz helyett), így ő jött ki a legszarabbul az oroszrulettből. Az ezt követő újabb hajmeresztő hibáját sikerült megúsznunk, így jókor jött a szünet a srácnak. (Ha lett volna egy épkézláb védőnk még a cserepadon, talán ment is volna zuhanyozni.) Gond nincs drága fiam, hisz teher alatt nő a pálma. Alvesért sírni pedig még túl korai, és túl késő is egyben. 5
Mascherano – mocsok nagy nyomás alatt kellett játszania az egész második félidőt, hibáztatni pedig nem tudom, és nem is akarom a gólok miatt. Sokat javult a játéka, ez nem kérdéses. 6
Umtiti – a büntetőnél kapásból arra gondoltam, hogy ennek kampó. A meccs elején sárga és egygólos hátrány egy ilyen fiatal srácnál komolyan gondokat okozhat fejben. Aztán Kassai hála istennek máshogy látta, és megmondom őszintén már én sem vagyok meggyőződve róla, hogy nem volt igaza. Az első félidőben ettől függetlenül szinte tökéleteset játszott, de ez igaz az egész csapatra. Ez a csávó a jövőnk. 7
Digne – Sterling rengeteget fejlődött Pep kezei alatt, ennek pedig a drága jó Lucas látta kárát az első negyedórában. Sokan reklamálják – jogosan – a megúszott sárgát, ugyanakkor érdekes módon senki sem firtatja Fernandinho narancssárga színű becsúszását. Lényeg a lényeg, meggyűlt a baja a kis angollal, a végén pedig köpni-nyelni nem tudott a kuagyors kisjézus mellett. A hőtérképek és egyéb barlangrajzok alapján Guardiola egyértelműen az ő oldalára próbálta eltolni a pálya egyensúlyát, így szerencsétlen franciának hol Agüeróval, hol Raheemmal, hol Jézussal kellett versenytfutnia. Ekkora nyomás mellett valamilyen szinten érthető, hogy nem tudta segíteni a támadásokat és Neymart, így kijelenthető, hogy Pep csapdája szinte tökéletesen rabul ejtette a bal oldalunkat az „Etihad-háromszögben”. 5
Busquets – Szerencsétlenségére a pozíciója miatt ő az a játékos, aki ha jól játszik a csapat meg sincs említve, ha pedig büdös a puding, az elsők között ordít vele a nép. A teljesítményét – Lalyoséval ellentétben - nagyban befojásolja az egész csapat játéka, így a mostani kínlódásaink is főleg rajta csattannak. 6
Rakitic – az első félidei dominancia nagyban köszönhető fizikai adottságainak is. Ütközések, letámadások, gyors keresztpasszok után olyan volt, mint a gyertyaláng a temetőben. Egy ideig égett, aztán amikor már csak pislákolt, le is lett cserélve. 6
André Gomes – Nekem ez tetszett. Attól eltekintve, hogy Lucho még mindig nem tudja, hol is lesz igazán a helye,... vagy csak nem akarja elárulni nekünk. Ha az a második félidős kapufája – amiről azért tegyük hozzá, hogy gyakorlatilag az egyetlen valamirevaló helyzetünk volt egy böszme nagy hazai hibának hála – na szóval, ha az bemegy, akkor az gól kéremszépen. De nem ment be, így nem volt újabb fordulópont, így nem volt meg a rendkívül hiányzó lélektani plusz. 6,5
Neymar – Egyszer egy hullámvölgy közepén még a Guardiola korszak közepén Peptől megkérdezték mi lehet a gond. Akkor ő annyit válaszolt, hogy a helyzeteink megvoltak, de nincs meg bennünk a gyilkos ösztön, amivel rövidúton kivégezzük az ellenfeleinket, így esélyt adunk nekik, hogy visszatérjenek a meccsbe. A brazilnál is ezt érzem. Játszadozik az ellenféllel, tologatja jobbra-balra, és az elidétlenkedett helyzetek után dühösen pattog, amikor elúszni látszik a hajó. 6.5
Suarez – nagyon kíváncsi voltam Lucho mit ravaszkodik ki Pep ellen a visszavágóra, mivel az látszot, hogy a támadásépítéseinket alapjaiban volt képes elfojtani az első meccsen, amíg át nem tört a gát. Lalyos dolga a támadásvezetések során az ellen védelmének szétcincálása keresztbefutásokkal, sprintekkel üres területekre, ill. az ellen védelmének széthúzása. Kedden azonban a megszokottól eltérően Lalyosunk visszalépett a két középhátvéd elé, értsd háttal az ellenfél kapujának, átvette a labdát, és amolyan bójacenterként passzolta tovább Neymarnak és Messinek. Ez nem csak minket, de a Cityt is meglepte, így nem is tudtak vele mit kezdeni az első félidőben. Aprónak tűnő feladat, de hatalmas szerepe volt abba, hogy megfelelő sebességgel vezethessük a labdát az ellenfél védelmére. Második félidőben egy kötényre és egy „kvázi gólpasszra” emlékszem tőle. 6,5
Messi – zavart érzek az erőben, mester! Valami nem kóser vele, és bár lehet azt hinni, hogy a kapitányi feladatok miatt pofázik többet a megszokottnál, én másféle problémát gyanítok nála. A kis Thiago rosszul tanul, vagy morcos az asszony, vagy miatta sír Argentína.. én nem tudom mi, de nem a kiegyensúlyozott, nyugodt Messit látom a képernyőn egy ideje, az fix. A gólja pöpec volt, meg kell hagyni, de Gündogan és bandája úgy választották el őt a második félidőben a középpályánktól, mint Mózes a Vörös-tengert. 7
