Barcelona - Juventus 0-0

Nincs ezen mit szépíteni, utoljára alighanem Sophia Loren sikerült ilyen jól az olaszoknak, mint ez a Buffon-Bonucci-Chiellini trió, ennek következtében még csak a továbbjutás reményének halványan derengő körvonalait sem láthattuk egy pillanatra sem. Bár előzetesen, még az első meccs előtt egy proaktív, játszó Juvéra lehetett számítani, valójában a párharc 180 percéből 150-et klasszikus olasz csapat üzemmódban töltöttek.

Félreértés ne essék, csupán azzal a 150 minutával is továbbmentek volna, mert tökéletesen hozták az attól elvárható fejesgólos 1-0-t. Ha nem lett volna az első meccs első fél órája, tán még fanyalognék is, hogy pfej, meg fosbekkelés. Csak hát ott volt az a szűk 30 perc, és amíg kellett, addig a Juve tükörsimán lefocizott minket. 2-0 után meg szinte mindenkinek - de egy olasz csapatnak különösen - egyszerűen muszáj óvatosabban hozzáállni, mert az taktikailag kifizetődőbb. Benito kommentelte be még az első meccs előtt, hogy a Masche-Dybala párharc lesz a döntő - hát ezzel nagyon betalált, a kisfőnök kétszer nézte végig közelről az ifjú argentín akcióit, és így utólag kijelenthető, hogy azokkal el is dőlt minden lényeges kérdés. Igazából nem teszteltük le a Juvét, így az sem derülhetett ki, hogy egy taktikailag nem elbazilikázott első mérkőzéssel milyen esélyeink lehettek volna.

Az olasz futball meg köszöni szépen, de megvan, hangyányit el volt tűnve az utóbbi időben, de úgy tűnik, nem tudja elnyomni semmiféle trendi taktika vagy stílus, és még arra sincsenek rászorulva, hogy "ámerikaiul beszéljenek".

Mindenesetre egy ijesztő aspektusa van ennek az egész kiesésnek: a gólképtelenségünk. Az MSN létrejötte tulajdonképpen logikusan hozta magával azt, amit sokan negatívumként szoktak felhozni: a támadások "megszervezése" lényegében az, hogy majd ők hárman megoldják. Én a magam részéről ezt nem tartom különösebb hibának, fölösleges őket keretek közé szorítani, amíg nem muszáj, ezt bizonyította az első két közös szezon, amikor azért elég jól működött ez a primitív modell. Guardiolára is hivatkozhatunk itt, aki szerint a támadóharmadba eljuttatni a labdát az edző és a taktika feladata, gólt lőni viszont a játékosoké - bár azt hozzá kell tenni, hogy az ő téziséből nem következik a Lucho-féle megoldás.

Összességében mostanra mégsem egészséges ez a berendezkedés, ez világos. Ugyanis ha a teljes MSN-t kikapcsolják, nincs valódi támadási opció, elképzelés, csak a kínlódás marad (ami aztán néha mégis bejön). Valahogy kivesztek a csapatból azok az MSN és a többiek közötti játékkapcsolatok, amik ilyenkor kibillenthetnék a gárdát a holtpontról. Még Iniesta sem tudott igazán most felnőni a feladathoz, csakis Neymar és Messi villanására vártunk 180 percig - mindhiába. Persze eleinte (mármint bő két évvel ezelőtt) joggal hittük, hogy az MSN teljes betlije olyan ritkán történik meg, amit nyugodtan tekinthetünk kalkulált vereségnek. Most azonban a BL egyenes kiesése rávilágított, hogy ez már nincs így: négyből háromszor gólképtelenek voltunk, ebből kétszer gyakorlatilag nem létező támadójátékot produkáltunk.

Érdmes ránézni az MSN számaira, még ha ezek csak a tangabugyi-statisztikán alapulnak is.

Messi teljesítménye az első, csodás, triplázós szezon után zuhant le arról a szintről, amire csak és kizárólag ő képes, a szimpla világklasszis szintre, de ezt kompenzálta Lalyos és Neymar javulása - legalábbis a bajnokságban. Idén azonban Suárez statjai a bajnokságban kicsit, a BL-ben azonban rettenetesen visszaestek, ezt egyszerűen nem bírjuk el. Az egész dolog alapja, hogy elöl három abszolút világklasszis játszik. Zárójelben megjegyzem, hogy Neymar idén úgy hozza koppra a tavalyi pontjait, hogy sokkal kevesebb gólt lő, ez is mutatja mennyire elképesztően jó szezonja van. De ha az az alsó hangon 15 dugó, ami biztosan a lábában maradt idén, még ott fityegne a neve mellett, egyrészt 9 közelében lenne a pontátlaga, abban a magasságban, ami eddig kizárólag Messi számára tűnt elérhetőnek, másrészt nem így állnánk a bajnokságban, ahogy.

És hogy Messi se maradjon ki: valamelyest a 2009-2010-es szezonra emlékeztet a jelenlegi helyzet. A kilences mögött futballozik Messi, jobb szélső meg nincs koncepció hosszú távon nem megy. (Lásd még Cruyff 11. törvényét.) Guardiola először a 4-2-3-1-re áttéréssel oldotta meg a problémát (bizony, azt a végletekig kiélezett bajnoki hajrát nem 4-3-3-ban toltuk le), majd jött a hamis kilences világsikere.

Konklúzióként én azt mondanám, hogy az MSN Luis Enrique-féle felhasználásának lejárt az ideje, idén a csapat egyértelműen nem képes kiaknázni a sztártrióban rejlő lehetőségeket. És itt visszaköthetünk a korábban elemzett középpályás gondokra is, de az már nagyon messze vezetne. Lesz mit bütykölnie az új edzőnek.