Biztos voltam benne, hogy ez a sokak által lesajnált Sevilla nem lesz sétagalopp, pláne nem Messi és Busquets nélkül, de hogy egy ilyen "őrültek háza" lesz a vége, arra álmaimban sem mertem gondolni... pláne nem kettő gólos hátrányban néhány perccel a vége előtt.
Aki nagynéha veszi a fáradságot, és megtekint egy-két piros-fehér meccset, az elsősorban arra lesz figyelmes, hogy ez a Sevilla rendkívül élvezhető, jó focit játszik. A titok nyitja javarészt a rendkívül erős és labdabiztos középpályásoknál keresendő, pontosabban egy bizonyos francia fickónál.
Steven Nkemboanza Mike Christopher Nzonzi még Sampaoli regnálása idején ment át elképesztő átalakuláson, amelyből a sevillaiak azóta is folyamatosan profitálnak. A kopasz argentín gyakorlatilag dekára ugyanazzal a szerepkörrel ruházta fel az egykori Stoke játékost, amit Busquets is képvisel ideát (nem hiába a hasonlóság Sampaoli, Guardiola és Bielsa játékfilozófiája között). Gyakorlatilag csapata origója, aki stabilitást és kreativitást is nyújt a társainak (nem csak a labdakihozatalok során). Ez már eleve rengeteget dob Montella csapatának játékán, de van tovább is. Nzonzi fizikai adottságainak köszönhetően a nagyszerű szervezőként ismert Banega egy sokkal szabadabb, lazább pozícióban lubickolhat közel helyezkedve a majd kétméteres csapattársához. Régebben Emery próbált hasonló felállást kialakítani számára, de mivel ő inkább a Krychowiak tipusú rohamosztagos labdaszerzőkkel próbálkozott a kis argentint rendszeresen felőrölte a játékszervezés és a fizikai párharcok kettős nyomása.
Nzonzi és Banega = Sevilla középpálya
A tegnapi mérkőzésből továbbá azt is megtudhattuk, hogy miért is szerepel a Sevilla a BL legjobb nyolc csapata között – kiváló kombinációs játék, kreatív középpálya, nagyszerű szélsők -, valamint azt is, miért fog rövidúton kizuhanni a Bayern ellen – instabil szélsővédők, gyenge helyzetkihasználás, mentálisan gyenge, top szinten rutintalan támadó(k).
Montella gyakorlatilag tökéletesen húzta fel a kezdőtizenegyet a tegnapi mérkőzésre, de elkövetett egy óriási hibát, ami felett még mindig nem térek napirendre. Ben Yedder a spanyol bajnokság a jelenleg egyik legjobb formában lévő támadója. Tizenkilenc gólnál jár a jelenlegi szezonban, és többek között a pöcsarcú Mou is mesélhetne róla, milyen az, amikor elkezd ficánkolni az ellenfél tizenhatosa körül. Meg vagyok róla győződve, ha csak tizenöt perccel a vége előtt bedobja Muriel helyett, akkor most kókadtabb állapotban megyünk öntözni holnap a lányokat. Fene tudja, talán a kupadöntőre tartogatja őt az olasz..
Ami a csapatot illeti, stílusra volt ez minden, csak „Barca a la Valverde” nem. Játszottunk már vacakul, sőt, kilátástalanul is az idei szezonban, de mindig érezhető volt egyfajta „Valverde-féle stabilitás” a játékunkban. A védők és a középpályások mindig tudták a dolgukat, s ha már támadni nem tudtunk, szinte tökéletes helyezkedéssel tartották fel az ellenfél támadásait. Ez helyett tegnap láthattunk egy eszetlen, majdhogynem felelőlten, rohanós adok-kapok „labdarúgást”, ami egy ilyen komoly megterhelésű válogatott szünet után akár végzetes is lehetett volna. Pontatlan passzok tömkelege, szörnyű pozíciós játék, a helyzetkihasználásról pedig jobb nem is szólni... se itt, se ott.
Hogy ez mi a büdös rücsök akart lenni, azt nem tudom...
Aggodalomra jelenleg azonban nincs okunk. Még. Majd ha a tegnapi játékunk többször köszön vissza a pályán – amit Ernőbá karaktere miatt kétlek – akkor megkezdheti a mélyen tisztelt szurkoló a nyafogást. Addig viszont fölösleges.
Szerdán az olaszok ellen természetesen az ilyen játék nem fog beleférni, de megnyugvásunkra ott már lesz a kezdőben egy bizonyos Sergio Busquets, akinek a hiányát tegnap frontális pofánverésként érezhettük, valamint a kezdősípszótól egy bizonyos Leo Messi, akinek a jelenlétét tegnap frontális pofánverésként érezhette az egész Ramón Sánchez Pizjuán.
Ter Stegen – nem gondolom, hogy bármelyik gól miatt is elővehetnénk, sőt, megannyi alkalommal mentette meg a seggünket a harmadik, nagy valószínűséggel mindent eldöntő góltól. Valamiért azonban ugyanazt éreztem rajta is, amit az egész csapaton: egyfajta kollektív bizonytalanságot. Remélhetőleg ez csak a válogatott szünet utóhatása volt. 7
Sergi Roberto – bár volt két blokkolása is az első félidőben, összajátékban, labdakihozatalokban nagyon összeszedetlennek éreztem. Joaquin Correa egy nagyszerűen cselező játékos, de akkor is túl sokat engedett meg a fiatal argentínnak a jóból, a szörnyűbbnél szörnyűbb beadásait meg már nem is mondom. Már az első félidő után a lecserélését vártam, de akkor nem lett volna később lehetőség behozni Denist, vagy Pákót... 6
Piqué – nagyon örültem, amikor a nézők fütyülés helyett megtapsolták a válogatott meccsen, de már ott is ugyanúgy markolászta a térdét, ahogyan két héttel előtte, és ahogyan tegnap este is. A szezon legfontosabb szakaszához értünk, ilyenkor pedig minden „közbelépés” pontokat, győzelmet érhet... persze, ha a játékos képes közbelépni, és nem a térdét markolászva rogy le a gyepre. Mentés a gólvonalon megvolt, és ha hétköznap még nem is, de a Leganés ellen remélhetőleg pihenteti végre Don Ernesto 6,5
Hogy ez mi a mámoros retye-rutya akart lenni, azt nem tudom...
Umtiti – az egész szezonban nem láttam tőle ilyen sok helyezkedési hibát, igaz az egész szezonban nem láttam ennyire trágyán játszó Barca védelmet sem. 6,5
Jordi Alba – nem jellemző rá ez a fajta felelőtlen bóklászás, ill. maga mögött hagyott szántóföld nagyságú terület, de tekintettel az eredményre, és a tényre, hogy a jobb oldal volt a Sevilla legsebezhetőbb pontja, talán érthető a kockázatvállalás (parancsra tette, tudom). Amikor egy az egyben állt Ricóval szemben, azért felvillant, hogy egy bizonyos madridi kollégája valószínűleg ezt hezitálás nélkül küldte volna a valamelyik sarokba. 7
Rico is beadásra számít, így talán érdemes lett volna megcélozni a rövidsarkot... vagy visszatenni Coutinho elé
Iniesta – sok lett ez így a válogatott szünettel, és egy felpörgetett Sevillával. Jogos volt a cseréje, és a szerdát szem előtt tartva talán kicsit kései is.. 6
Paulinho – gyenge kezdés után erősen visszaesett. Mindig mondom mennyire kedvelem, mint karaktert/játékost, de jobb szeretem csereként a csapat közelében látni. Nem neki való ez a rohangálós, eszeveszetten pörgős játék, pláne nem a középpálya szívében, box-to-box szerepkörben.. vagy mi a fityfiritty volt ez.. 5,5
Rakitic – általában (gyengébb csapatok ellen) nem aggódok sokat, ha Busit kell helyettesítenie. Általában. De ha az ellenfél a Sevilla, idegenben, tizenhathétezer kilométer repülgetés után azért nekem sem mindegy, ki irányítja a középpályát. Szemre minden jó megoldására jutott egy rossz, minden jó passzára egy pontatlan. Nem mondm, hogy csakis az ő hibája, hogy a Sevilla úgy rohant át a középpályánkon, mint Szabó bakter a bakterházon, de így nem lehet/szabad irányítani a Barca legfontosabb „szervét”. 6
Ivánon az első félidő után láthatóak voltak a fáradtság jelei, a második felidőre pedig már csak a szíve vitte előre a horvátot... A kép csak egy a sok közül. Hibás pozíciós játék, nehézkes visszazárások, gyenge letámadás... Megúsztuk.
Dembele – még mindig nem értek egyet az őt kritizálókkal. Az árcimke nem az ő hibája, a Dortmundon kívül senki más nem mondta, hogy ennyit ér. Fiatal még, és hatalmas tehetség. A megoldásai meccsről meccsre jobbak. A mozgásai és pozíciós játéka is egyre inkább beleolvad a csapatéba. Fogunk mi még ódákat zengeni erről a srácról.. 6,5
Coutinho – A középpálya legjobb, legaktívabb tagja, aki végül az egyenlítő gólpasszt is kiosztotta. Baromira jó végre azt látni, hogy van egy ember a csapatban, akinek húszról sem gond rászúrni. 7
Suarez – Így tizenharmadszorra visszanézve sem tudom hogy sikerült ezt bevernie.. 7,5
Lalyos egy képen
Messi – Aki Leóhoz hasonlít bárkit a jelenkor labdarúgásából, legyen az a brazil pojáca, vagy az önjelölt portugál, az saját magából csinál idiótát. Nincs még egy ember a világon, aki ilyen hatással lenne egy mérkőzésre/csapatra/sportra... NINCS. 9
Denis – Azt kell, hogy mondjam, Valverde egy istenverte zseni. Fene sem hitte volna, hogy épp Denisre volt szükségünk x hónapnyi kihagyás és tétmeccs után. Igaza lett. A szűk negyedóra alatt nagyszerűen vette fel a játék ritmusát, s adta meg a hiányolt kicsi extrát, amivel Messiék meg tudták menteni a menthetetlent. Négy győztes párharc, két labdaszerzés, két sikeres csel, egy kulcspassz. Ha csak ezt tudná nyújtani a szezon hátralévő részében, már tökéletesen boldog lennék vele.
Pákó – Rövidsarok. Gólpassz. Feltámadás. Húsvét. Szerelem.
