Kezdjük a legfontosabbal, mert két olyan játékosunk is van, akit nagyon hiányol(t)unk és ez lesz a pillanat, amikor visszatér(het)nek a sérülésükből (a pályára is). Természetesen Messiről és Umtitiről beszélek, akik közül – már csak a sérülésük természete miatt is – inkább az előbbitől várjuk, hogy játsszon, a franciánál valamivel kisebb az esély erre. Sőt, Leo esetében azon se lepődnénk meg, ha azonnal a kezdőben láthatnánk a nevét.
Umtiti esetében már más a helyzet, sokkal valószínűbb, hogy leginkább a végén mozgathatja meg magát élesben is, bár azért nyilván nem fogadnék arra sem, hogy Messi nevét a kezdőben láthatjuk néhány óra múlva. Különben is imádjuk, amikor egy nagy kedvenc meccs közben le, vagy felmegy a pályáról/ra és az egész stadion a nevét skandálja. Szóval nem lenne rossz megélni egy ilyen, „tízezer decibellel dübörgő stadionos” pillanatot sem. Még akkor sem, ha nyilván nem ez a legfontosabb szempont ebben az esetben.
A hét másik eseménye, ami szerintem mindenképpen említést érdemel, az a Dembélé körül egyre inkább fokozódni látszó szituáció, merthogy reménybeli fiatalunk igencsak kezd valami egészen szokatlan irányba mozdulni minálunk. Akár a közeljövőbe is elég visszatekinteni, hogy tudjuk, voltak nálunk problémás figurák, akikkel így vagy úgy nem jött ki az edző, se a szurkolók, se a klubvezetés, azonban Ousmane újabban „azt vallja”, hogy lehet itt bőven lazítani, lehet itt komolytalankodni, következménye úgyse lesz. Vagy ha lesz is, hát ki nem szarja le?
Személy szerint legalábbis ilyesmit érzek a mögött, hogy egyszer még „csak” elkésik az edzésről, egy következő alkalommal viszont már el se megy, de ráadásul még csak nem is jelzi a klub felé, hogy hol van és miért. Erre én pedig egyrészt azt mondom, hogy basszameg, hát az iskolába, meg a munkahelyre is beszólunk, ha betegek vagyunk, de akkor is, ha nem vagyunk betegek, csak éppen rohadtul nincs kedvünk megjelenni akármilyen okból kifolyólag! Másrészt pedig azt mondom, hogy egyszer elfogy a „rutintalan fiatal vagyok, türelmet, megértést kérek” kártya, mert ezen a szinten már nem csupán amatőr, de egyre inkább röhejes is, ami történik körülötte. Vagy vele.
És mindezt mondom úgy, hogy egyike vagyok azoknak, aki a rengeteg hibája ellenére is bízott benne és a rengeteg kritika ellenére is azt gondoltam, hogy érdemes időt adni neki, hadd forrja ki magát, mi lesz belőle. Viszont a végtelenségig alázatos, legendásan vérprofi és a klubjukért bármire képes „Puyolok, Iniesták, Mascheranók, Xavik, Busquets-ek, Rakitic-ek, Messik” árnyékában azt gondolom, hogy ne már egy ilyen szarházi kis hülyegyerek akarja itt a meg nem értett zsenit játszani, hanem rohadtul kapja össze magát és kezdjen el komolyan melózni, ha pedig nem megy, akkor az ajtó nyitva áll!! Lehet menni, még akkor is, ha nyilvánvalóan anyagi bukta lesz a vége. Méghozzá nagy! Saját magát hozza egyre nehezebb helyzetbe, mert egy dolog, ha a játéka kritizálható, de meg is bocsátható, viszont a fegyelmezetlensége, és a tiszteletlensége az edző, a csapat, a klub felé soha!
Néhány szó a Betisről. Hétközben játszottak ők is, ráadásul csütörtökön, ahol is a sokkal szebb napokat is megélt Milan ellen fociztak és döntetlent játszottak, így pillanatnyilag vezetik is a csoportjukat az Európa Ligában. Ez azt jelenti, hogy fizikálisan nincsenek előnyben velünk szemben, sőt annyira nincsenek, hogy inkább hátrányban vannak. A bajnokságban pillanatnyilag a tizenötödikek úgy, hogy kikaptak a Levantétől, a Valladolidtól, az Atléticótól, a Getafétől, ugyanakkor intő jelként álljon itt az, hogy legyőzték a Gironát, még inkább a Sevillát! Az eredményeikből kitűnik, hogy a pontvesztéseik az Európa Ligával egy időben kezdtek el sokasodni, adja magát a következtetés, hogy nagyon nehezen bírják a kettős terhelést, pláne mellettünk szól, hogy ezen a héten kevesebb pihenőidejük maradt két meccs között, mint nekünk.
Ahogy azt megszokhattuk, ismerős arcokkal találkozhatunk náluk is, Tellót valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, ha Sanabriát esetleg már inkább, aki egyike azoknak, akik öt év után a B csapatig jutottak nálunk, vegyítve mindezt néhány közös edzéssel a nagyoknál. Akit szintén nem kell bemutatni, az Bartra lesz, aki némi német kitérő után ez év elején tért vissza Spanyolországba, ott is nyilván a Betishez, ha már itt említem őt.
Azt hiszem, egységes kedvencük a spanyol focitársadalom egyik nagy öregje, Joaquin, aki harminchét évesen már nyilván nem tud kimondottan meghatározó lenni, viszont a Barçát és főleg Messit dicsérő szavaival mindenképpen örökre belopta magát a szívünkbe. Ugyanakkor ismét találkozunk a közelmúltunk egyik nagypofájú főtahójával is. Közelebbről Pau Lópezről beszélek, akinek ezúttal is lesz lehetősége Messitől megkapni a választ arra, miért lenne jobb felismerni az erőviszonyokat és tisztelettel, sportszerűen viselkedni a jobbakkal szemben (de úgy egyáltalán is), még akkor is, ha egyébként Barcelona királyabbik felén szocializálódott valaki.
Spanyol bajnokság 12. forduló
FC Barcelona – Real Betis
16:15!!!!!!! Ma!!!!!!
