Mondtunk már ilyet ebben a szezonban (is), és biztosan fogunk is még, de eljött egy újabb sorsdöntő pillanat. Vagy – ahogy például Piqué is nyilatkozta a Rayo után – egy újabb döntő vár ránk. Mint ahogy vár még egy a kupában, néhány a bajnokságban, amíg matematikailag nem dől el, illetve a BL-ben is, amíg csak eljutunk.

Mivel évek óta tendencia, valószínűleg mindenki találkozott már azzal a statisztikával, milyen gyalázatosan sikerülnek mostanában az idegenbeli meccseink az egyenes kieséses szakaszban. De íme a számok megerősítés gyanánt az utóbbi három évből: 1 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség 3-13 gólkülönbség. Ugyanakkor – ha már a hazai pálya következik, - ugyanez az időszak otthon: 5 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség 18-4 gólarány.

Majd biztosan sor kerül arra is, vajon mi a fene lehet az a körülmény, ami miatt ennyire hajlamosak vagyunk elbizonytalanodni idegenben, most azonban azt gondolom, érdemes az utóbbi statisztikai sorra koncentrálni. Mert ahogy az elsőnek, a másodiknak is meglehetősen biztos alapja van, olyan, amelyre általánosságban véve támaszkodhatunk. És ha csak ezt nézem, akkor minden okkal azt mondhatom, mi vagyunk az esélyesebbek. A hazai visszavágón és a párharcban is. Csakhogy.

Nem kell messzebb mennünk, elég csak a múlt hét eseményeit alapul vennünk, hogy tudjuk, a BL-ről szóló közhelyek többsége lehet ugyan közhely, mégis kőkeményen igaz. Gondolok itt például arra, hogy ezen a szinten már nincsenek esélyesek. Sem előzetesen, sem pedig az első eredmény alapján. Vehetjük úgy, hogy első meccsen idegenben a döntetlen jó eredmény, csak egyáltalán nem igaz akkor, amikor rendre azt látjuk, hogy nem csupán a döntetlen „nem ér semmit”, hanem már az idegenben szerzett – akár több - gól sem.

A másik közhely, amit szokás elsütni a BL-lel kapcsolatban: hiába játszol jól – akár mindvégig - két meccsen, elég öt rossz perc és máris buktad a párharcot. Igaz, mert láttuk számtalan alkalommal. Ha pedig ezt a kettőt veszem alapul, máris tisztul a kép: a múlt, a klubok nevei semmit nem jelentenek itt, még akkor sem, ha egy „esélytelen” csapat az ellenfél.

Ugyanakkor, ha már a múlt heti eredményekből próbálok általánosítani, érdemes közelebbről is konkretizálni, mert az egyes csapatok helyzetei is érdekesek lehetnek. Az Ajax egy megfáradt és motiválatlan Realt tudott legyőzni, pont azt a Realt, amelyik éveken keresztül bizonyította, hogy a BL-ben a rutin bármit felülírhat, illetve azt, hogy a pozitív mentális erővel együtt pláne. Ha ezt veszem alapul, a titok valahol a higgadt és eltökélt győzelmi vágy lehet, és azért is lehet igaz, mert véleményem szerint ennek a kettősségnek az egyensúlya adta meg a Real győzelmi szériáját. Ellenkező esetben talán arról lehet szó, hogy bármelyik irányba is tolódik el egy csapat, az vagy görcsösséget hoz, vagy hitetlenséget. Ezek pedig végül eredménytelenséget.

És azt gondolom, mi ezekben most jó szinten vagyunk. Épp a minap jött ki a statisztika, hogy mi szereztük az öt topligában a legtöbb pontot hátrányból, ami – azt gondolom – éppen ezt az egyensúlyt hivatott igazolni bennünk. A győzelmi vágyunk, mentalitásunk adott, ugyanakkor nem görcsölünk rá egy hátrányra, nem ugrunk eszetlenül neki az ellenfélnek, hanem időt hagyva magunknak és az eseményeknek, lassan őröljük fel az ellenállást. Ahogy ez egyébként évek óta sajátja is a Barçának.

És ami miatt különösen érdekes most ez a lassú, de folyamatos megtörése az ellenfélnek, az, ahogyan a Lyon teljesen elfogyott az első meccs végére. Nem akarok és nem is fogok mélyebben belemenni abba, hogy mi történt ott, de azt gondolom, ez jó kiindulási alap arra, hogy semmi okunk nem lesz kételkedni a csapatban akkor sem, ha a félidőben nem állunk továbbjutásra. Nem szokásunk a meccsen belüli dinamikát végletek között diktálni, inkább vagyunk hívei annak a relatíve lassabb, de folyamatos nyomásgyakorlásnak, ami rendszerint eredményre szokott vezetni.

Nem szokásunk a meccseink – akár konkrétan előre megjelölt – bizonyos periódusaiban „indulatosan” nekiesni az ellenfélnek, hogy azt kövesse egy visszaállás a saját térfélre, amit aztán valamikor megint követ majd egy-két intenzívebb szakasz. A játékunknak van egy bizonyos ritmusa, amelyet igyekszünk folyamatosan fenntartani, ezzel pedig lehetőség szerint mindvégig diktálni az eseményeket.

A foci csapatsport, jogos tehát, ha elsősorban csapatként tekintünk önmagunkra (is), azonban, ha a nagy válogatott tornákon túl van valahol szerepe a kimagasló egyéniségeknek, akkor az minden valószínűség szerint a BL. A klasszisok attól klasszisok, hogy képesek akár egyedül is meghatározni a csapatukat, de attól is, hogy képesek behatárolni az ellenfél lehetőségeit is. A posztban fentebb említett "rossz öt perc" a másik oldalról nézve könnyen lehet egy-két klasszis játékos jó öt perce, közelebbről egy-két kiszámíthatatlan villanása. E téren pedig minden valószínűség szerint mi vagyunk előnyösebb helyzetben. Ráadásul itt most nem csupán névleges klasszisokról van szó, hanem olyanokról, akik határozottan helyre akarják hozni a tavalyi hibájukat és akik (ennyi év után már) nagyon akarják ezt a trófeát.

Hogy mire lesz ez ma elég? Meglátjuk.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő visszavágó

FC Barcelona – Olympique Lyonnais

Tv: 21:00, Spíler2