Másnap van, némi higgadtság is, ezért minden valószínűség szerint nem fogok trágár szavakkal minősíteni senkit és semmit. Pedig valószínűleg senki nem vetné a szememre, ha most megtenném. Mert ok az lenne rá.
Kezdjük azzal, hogy ha objektívek akarunk maradni, akkor a két meccs alapján a jobb csapat jutott tovább. A második nyilván nem kérdés, de ha az elsőre visszatekintünk, kijön, hogy a háromgólos győzelmünk tulajdonképpen irgalmatlan szerencse volt. Csak ugye így fájdalmasabb dolog, mert egy hete nem kaptunk kettőt, így meg elhihettük, hogy nálunk van az esély. De azért bontsuk ki egy kissé ezt a tegnapit.
Ijedtek voltunk, zavartak voltunk, tanácstalanok voltunk, pluszban hitetlenek és motiválatlanok is. Még akkor is, ha ez mind majdnem ugyanazt jelenti. Ugrok egyet előre és ennek a felelőseként Valverdét nevezem meg. Mégpedig azért, mert UGYANEZ megtörtént már tavaly is, mi pedig nem tanultunk belőle. És nem csak azért nevezem meg egyszemélyi felelősként, mert őt könnyebb megtalálni, hanem azért, mert a lélektani felkészítés elsősorban az edző felelőssége. Még akkor is, ha ott van a cséká, meg x darab győztes mentalitású játékos a keretben. De azért is, mert az edző jelöli ki a kezdőt, a pályán levő játékosok pedig meg fogják határozni azt, mire lehet képes a csapat.
Márpedig.mostanra.egyértelmű.lett.hogy.nálunk.nem.működik.a.kiscsapat.mentalitás. És pont.
Tolerálhatjuk, sőt akár el is fogadhatjuk, hogy nem feltétlenül érdemes egyenesen és hősiesen a „kardba rohanni” mindenáron, elfér – sőt kell! - az okos taktika egy csapat életében. Főleg amikor már nagyon nagy a tét. És pláne akkor, amikor a csapat magas átlag életkora már nem teszi lehetővé a folyamatos agresszív letámadást, a folyamatos labdabirtoklást, mert a játékosok egyszerűen képtelenek a pályára vinni azt a futásmennyiséget és állóképességet, ami ehhez kell. Azt viszont képtelenség tolerálni, ha egy edző – most már - sorozatosan képtelen fejben beélesíteni a csapatot a kulcspillanatokra. Ráadásul amikor ott a baj élőben a pályán, képtelen bármit is tenni ellene.
Itt persze jöhet(ne) az, hogy „túl korán” nyertük meg a bajnokságot és kiengedtünk. Ami szerintem meg nem igaz, mert itt nem arról van szó, hogy három hete bajnokok vagyunk, csak egy-két meccs maradt ki, ami összejöhetett volna akár a sorsolásból is. Mert ez csak heti egymeccses terhelést jelent, nem pedig kettőt. De ha ez elég lenne ahhoz, hogy a kezdőjátékosok kiessenek a meccsritmusból, már régen megette a fene az egészet.
Ami miatt viszont azt gondolom, hogy mindenképpen itt az ideje Valverde lemondásának, hogy képtelen kezelni ezt a csapatot. Ráadásul úgy képtelen kezelni és irányítani, hogy az valójában nem is jelent kihívást! Például nincs egy Ibrahimovics, vagy Neymar kaliberű mindegyki, aki „keresztben lenyelné őt” akkora ívben nem érdekelné, hogy mi a véleménye. Neki semmit nem kell ezzel tennie, mert itt van Messi, aki a személyiségével eleve kizárja, hogy bárki is elszállhasson, így gyakorlatilag „csak annyi dolga lenne”, hogy tüzet vigyen a játékosokba. Amikor kell. De most őszintén, kinézné bárki is belőle, hogy képes az angolosan elegáns(nak tűnő) merengésen, meg a rengeteg unalmas közhelyen kívül bármit adni a csapatnak mentálisan? Mert én nem.
Márpedig igenis van az a pillanat, amikor hatástalanná válik a rengeteg udvarias, semmitmondó, intelligens blabla, hanem bele kell állni az ügybe és oda kell baszni néhány megjegyzést, ami üt! És be is talál. Nem azért, hogy arrogánsak legyünk, sem azért, hogy mindenáron szájkaratézzunk, hanem azért, mert a játékosok figyelnek arra, aki elvileg a vezérük és nem lehet éveken keresztül motiváltan tartani egyik csapatot sem az állandó jófejséggel, meg a nagyívű semmitmondással! Nem kell messzire menni, Cruyff mestere volt ennek, de eljött a pillanat, amikor Pep is elhajtotta a kurva anyjába Mourinhót! És mi volt a hozadéka? A játékosok tűzbe mentek az edzőjükért és a pályát felszántották, mert úgy érezték, hogy kiállt mellettük. Lényegtelen, hogy tudatos, vagy sem, tudni kell használni ezeket az eszközöket, a nagy edzők ismérvei között kivétel nélkül megtalálhatjuk ezt.
Egy éven belül másodszor sült be úgy a csapat, hogy nulla tűz volt (majdnem!) az egész társaságban. És elhiszem, hogy sokszor fáj, de Suárez látványos fetrengéseit most hadd ne tudjam be a mindent felülíró győzelmi éhségnek. Hadd tekintsem inkább szánalmas bohóckodásnak. És nem célom személy szerint megtalálni őt, inkább csak érzékeltetni akarom, mikor megy át a tanácstalanság és a bizonytalanság teátrális szenvedésbe. Úgy egyéni, mint csapatszinten.
Lehet, hogy Valverde taktikája egyszer eredményekben is mutatkozna. Ha addig meg nem halunk, akár ki is várhatnánk. Az is lehet, hogy Valverde kiválóan látja és el tudja mondani, mik a kulcspontok egy sikeres, vagy éppen sikertelen szezonban. Az viszont biztos, hogy amíg nem tudja a csapatot motiválni, a szerencsére és az egyéni villanásokra bízza az események alakulását, abból ez lesz várhatóan minden évben. A becsődölés a kulcspillanatokban.
Nem kell ennek a csapatnak csodataktikát adni, mert ott van benne. Ennek a csapatnak csodaigazolások se kellenek, mert önmagában a keret akár a jelenlegi formájában alkalmas bármit elérni. És ez nem csak duma, a kezünkben volt most is a tripla lehetősége! Ami szükséges: meg kell találni a helyét néhány kilógó játékosnak és igazolni pár játékost néhány posztra, hogy igazán kerek lehessen a történet bármilyen összetételben. A fiatalítás már (egyre inkább) időszerű, de látjuk, hogy a folyamat elkezdődött. És az irány se tűnik rossznak, sőt!
Ami viszont nagyon kell érzésem szerint: egy olyan edző, aki fejben tudja kezelni, felpörgetni, lenyugtatni, irányítani, kézben tartani a csapatot akkor és úgy, amikor és ahogy az pozitívan jön ki a pályán. És azt gondolom, miután már két évet adtunk neki erre, nem Valverde az, aki képes (lesz) ezt megvalósítani.
Csalódottak vagyunk? Hát persze! Dühösek vagyunk? Naná! De azt is amolyan Valverdésen. Ahogy a csapatból, belőlünk is kiölte a tűzet. Mert valljuk be, lehet szeretni ezt a csapatot, lehet szorítani ennek a csapatnak, de szívvel-lélekkel rajongani érte? Hát, az nagyon nehéz.
