Ha már szokásunkká vált Barca szurkolókként, egy nehézkes nemgyőzelem után jöhet a majdnem kötelező csapatboncolgatás, némi próbálkozással arra, hogy a lehetséges jövőbe (is) tekintsünk. Sok újat valószínűleg nem fogok mondani, azt gondolom, az előző szezont és a jelenlegit is érzékelhetően a generációváltás határozza meg. Kintről érkezik a nyomás a csapatra, hogy emlékeztessen egykori önmagára, bent pedig erősen küszködik ezzel minden érintett fél.

A rutinosak tudják, mit kellene csinálniuk, de már hiányzik belőlük a szükséges állóképesség, a fiatalok pedig nem mindig vannak tisztában a teendőkkel, így viszont sok esetben elpocsékolják az energiájukat. Ugyanakkor a rutinos játékosok megtesznek mindent azért, hogy tapasztalattal pótolják az esetleg hiányzó fizikális összetevőket, míg a fiatalok elképesztő tempóban szívják magukba a tudást, hogy a váltás végére összeállhasson minden, ami kell. Hogy valamikor 2021 környékén ne egy folyamatosan visszaszoruló Barçát unhassunk például előnyben, hanem azt a domináns változatot, amit legtöbben legszívesebben látnánk hétről-hétre.

A Sociedad elleni meccs pedig több szempontból is jól megmutatta nekünk ezt a dilemmát. És részben azt is, miért nem működik a csapat úgy, ahogy szeretnénk. Ezúttal a fókusz azon van, mit csinálunk, ha nincs nálunk a labda. Íme:

Már a meccs elején érezhető, hogy labda hiányában Busquets helyezkedik legmagasabban, folyamatosan fel is lép, támadja a labdás embert.

Alig fél perccel később ugyanaz a kép, a középpálya tolódik a labda felé, de az ék csúcsa folyamatosan Busquets.

A Real Sociedad köszöni szépen, ők vannak annyira labdabiztosak, hogy átjátsszák ezt a letámadást, jelentős szabad terület előttük, a három védőnkre három támadó jut.

Újabb pillanat, látható a szándék, a középpályások folyamatosan támadják a labdát...

...ismét hasztalanul, futhat vissza az egész csapat, miközben két Sociedad játékos a védelem vonalában, három pedig a középpályásaink mögött. Van területük futni, de Jong olyan hátrányban, amivel már esélye nincs közbeavatkozni.

A középpálya ismét magasan helyezkedik, nagy távolság a védelemtől, a Real Sociedad három játékosa is a védelem előtt, egy már lépéselőnyben, a védelem eltolódása miatt a szélsőjük előtt nagy terület futni.

Egyre durvább a helyzet, három játékosuk a védelem vonalában, másik három a középpályánk mögött, Rakitic-nek sincs sok esélye közbeavatkozni, de legalábbis választania kell, kire mozduljon. Itt például már Griezmann is kénytelen visszalépni, hogy enyhítse a létszámhátrányt.

A helyzet hasonló, vagy változatlan. Ugyan ebben a pillanatban csak egy játékos a védelem vonalában, viszont a középpálya (újabb) hatástalan letámadása/területszűkítése miatt másik négy érkezhet lendületből a védelemre. Itt most éppen Rakitic az, aki csak végignézheti a támadást.

Sokadik alkalom: öt Real Sociedad játékos a négy védőnkre a középpálya mögött, és még úgy is szabadon játszhat az ellenfél, hogy a támadóink is a labda mögött helyezkednek.

Újabb területszűkítés, amelyet egyetlen emeléssel átjátszanak, a szélső védők magas helyezkedése miatt hárman is futhatnak a két középső védőnkre.

Folytathatnám, mert hasonlót találhatnék még a meccsről, a fenti képsor leginkább egy momentumot igyekezett megmutatni: azt, miért vagyunk képtelenek dominálni a pályát. Szokatlan módját választottuk a szándéknak azzal, hogy Busquets lépett fel magasan és támadta folyamatosan a labdát, de a cél emellett is értelmezhető: meg akartuk lepni az ellenfelet agresszív letámadással. Nem akartuk hagyni játszani őket, viszont a képekből az is kiderül, hogy az idő haladtával nemhogy megzavartuk őket, inkább a kezükre játszottunk.

A Real Sociedad van annyira labda,- és magabiztos csapat, hogy akár egy-egy hátsó embert is „magára hagyjon”, ők ettől nem jönnek zavarba, viszont ezek a játékosok lehetőséget adnak arra, hogy több – és a képek alapján idővel egyre több – játékos helyezkedjen a középpályánk mögött. Amely középpálya pedig a letámadás szándéka miatt folyamatosan távol van a védelemtől, helyet és időt hagyva a támadásoknak. Amik aztán tompítás nélkül érkeznek meg a védelemre. És, hogy ez esetleg ismerős? Nem véletlen.

A Real Sociedad pontosan ugyanazt játszotta, amit a Barcelonától szeretnénk látni. Bendak írta nemrég, hogy ha anno bármelyik csapat vette volna a bátorságot olyan magasan letámadni a Barçát, mint tette azt a Prága, 0-6-tal jönnek le az első félidőről. Megmaradt bennem ez a gondolatsor, mert nagyon találónak érzem. Itt pedig bizonyságát láttuk annak, hogy ha a bátor és labdabiztos csapathoz kíméletlenül hatékony befejezés is társul, akkor az közel áll a legyőzhetetlen kategóriához. 

Ha pedig így nézem, csakis a Sociedad rutintalanságának, egy-egy kulcspillanatokban elbizonytalanodó játékosának köszönhetjük, hogy nem szenvedtünk vereséget. Számunkra pedig a tanulság?

Először is dönteni kell. Feltételezve, hogy a végső célunk a generációváltás végén egy domináns, támadófocit játszó csapat, egyre inkább a fiatalokra kell hagyatkoznunk, bevállalva akár egy-két eredményekben kevésbé gazdag szezont is.

Nem lenne szabad hagynunk, hogy a váltás kényszer legyen! Nem kellene megvárnunk, amíg az idős játékosokat a sorozatosan egyre pocsékabb teljesítményük miatt idővel kiköveteli a csapatból a népharag. (Ezzel is csúfossá téve pályafutásuk lefutó szakaszát, elcsúfítva szép emlékeinket.) De azt se kellene megvárnunk, hogy a fiatalok felkészületlenül szembesüljenek azzal, rájuk hárul a kulcsszerep. Ha készen állnak, ha nem, nekik kell vinni a prímet, mert már nincs senki, aki átvállalhatná ezt tőlük.

Személy szerint ugyanis a létező legszerencsétlenebb kombinációnak tartanám, ha ez a két ív egyetlen szezonra csapódna le a közeljövőben.

Egyéni értékelő:

ter Stegen – éppen elégszer és hangosan dicsértük az utóbbi időszakban, „ideje volt” egy bakinak is. A második kapott gólunknál ugyanis igaz, hogy Rakitic-en változtat irányt a labda, de ettől még ugyanúgy rosszul és rossz helyre ütötte ki a labdát, mintha az a beadás saját játékos érintése nélkül érkezett volna meg középre - 6

S.Roberto – ha már hozzá helyezkedik legközelebb, Messi nyilván alapjaiban fogja meghatározni a játékát, ezúttal nagyon nyögvenyelősen alakulgattak a támadások, ennek egyik oka az, hogy a Sociedad magasra tolt játéka nem hagyott lehetőséget a szélső védőinknek (sokszor) felfutni. Márpedig Roberto nagyon is bizonyította már számunkra, hogy hatalmas pluszt adhat Messi játékának. Már persze, ha ez ellenfél hagyja ezt - 6

Piqué – egészen döbbenetes módon 22 alkalommal avatkozott közbe sikeresen, ez erős részben volt köszönhető annak, hogy a meccs egy számottevő részében konkrétan nem volt előtte középpálya. Ráadásul abban az időszakban szinte minden hozzá is érkezett meg. Maximálisan helytállt, kulcsemberként tartom számon abban, hogy nem (akár) négygólos hátrányban kezdtük meg egyáltalán a második félidőt - 9

Lenglet – bár Piquét emeltem ki elsősorban, neki is bőven kijutott a jóból, megengedhetetlenül sok alkalommal szembesült a védelem közepe egy-egy, egy-kettő elleni védekezéssel. Ő ezúttal a játék olvasásában volt kiemelkedő, nagyon sok, 8 megelőző szerelése volt! - 8

Alba – sejtésem szerint a cél itt az lett volna, hogy legyen némi kilométer a lábában a sérülése után, mert az nyilván nem kérdés, hogy neki kell játszania a clásicón. Pontosabban Valverde számára nem kérdés ez, miközben egyáltalán nem biztos az, hogy Firpo kevesebb lett volna most, vagy kevesebb lenne konkrétan a Real ellen. Cserében viszont beáldoztuk ezt a meccset, mert ha nem is rajta ment el szó szerint, nagyságrendileg mínusz egy ember volt - 5

Busquets – a szöveges részben lényegében elég sok mindent leírtam róla is, nálam abszolút plusz pont, hogy egyénileg ilyen magas intenzitású meccset hozott le. Van, amikor indokolt a kritika vele szemben, de képes bizonyítani, hogy még mindig posztjának egyik kiemelkedő egyénisége az egész nemzetközi mezőnyben - 8

Rakitic – a dilemma elsősorban a középpályáról szól, de amellett, hogy elismerem az alázatosságát, a munkabírását, iszonyatosan karcsú az, hogy támadásban képtelen pluszt adni a csapatnak - 5

de Jong – a dilemma másik sarokpontja ő (és Arthur). Egyre inkább azt gondolom, akkor tud jobb meccset játszani, ha JÁTSZHAT (mert azt nagyon tud!), ha neki is csak a rakkolás marad, beleszürkül a mezőnybe - 6

Messi – van az a szituáció, amikor ő sem tehet csodát, és ez egyébként nagyon is rendben van. A Real Sociedadban volt annyi kraft, fegyelem, taktikai tudás, hogy a pálya lényegében minden pontján folyamatosan létszámfölényben legyenek, így pedig a létező legnehezebb feladat többet rúgni, mint kapni - 6

Griezmann – a Bajnokok Ligája tipikusan az a versenysorozat, ahol a rutin/klasszis és a helyzetkihasználás jellemzően dönteni szokott. Ha pedig nála továbbra is így alakul a kapuralövés/gól arány, az nagyon rendben lesz - 7

Suárez – amúgy is hajlamos csetleni-botlani-bénázni, most már azt is a neve mellé jegyezhetjük, amikor úgy szerez gólt, hogy a lövése csak azért megy be, mert a saját támaszkodó lábára rúgja rá a labdát - 7

Alená – egyike azoknak, akik jól jelképezik a dilemmát. Ha nem is mindenképpen kulcsjátékos, de simán a jövő játékosa lehet(ne) nálunk. Bizonyította, hogy elfér akár a kezdőben is, vele a csapat semmivel nem kevesebb, megkockáztatom játékban többet is ad(hat) a csapatnak, mint például Rakitic, vagy Vidal. Ezzel szemben minden valószínűség szerint távozni kényszerül majd, a visszatérés pedig onnan már borzasztóan kétséges. Ugyanakkor a dilemmát az ő esetében még akkor se értem meg, ha az állandó eredménykényszer miatt nem engedhetünk meg magunknak egyetlen gyengébb szezont sem. Védekezésben, futásban, állandó jelenlétben már most sem kevesebb, mint az „öregek”, ugyanakkor lényegesen jobbnak gondolom őt náluk, amikor a labdával kell kezdeni valamit.

Semedo – a sérülése után kellett a játékperc.

Vidal – ha hihetünk az egyre több helyről érkező hírmorzsáknak, a távozása januárban erősen valószínűsíthető, a célpont pedig minden valószínűség szerint az Inter. Utólag persze könnyen rámondjuk, de ilyen iszonyatos mennyiségű középpályással a keretben várható volt, hogy lesznek elégedetlen játékosok. Hát lettek.