Évek érthetetlen mozdulatlansága után nemrég megkaptuk a hőn áhított edzőcserénket, ezzel együtt végre meg is mozdult az állóvíz a csapat/a klub háza táján, talán nem felesleges megpróbálni összefoglalni, mi is a helyzet jelenleg. Kezdem is a szerintem legfontosabbal.

A focitörténelem számtalan alkalommal bebizonyította már, hogy közép,- és hosszútávú tervezés nélkül nem működik (jól) semmi. De túlléphetünk a focin és azt se túlzás kijelenteni, hogy a gazdaság világában koncepció nélkül nem működik semmi. Márpedig a futballklubok napjainkra nyilvánvalóan gazdasági szereplők lettek, annak minden vonzatával. Ha pedig nincs koncepció, ha majdnem minden döntés esetleges, körülbelül az lesz, ami most nálunk: káosz, kapkodás, következetlenség, bizonytalanság.

Ha végignézünk a klub elmúlt évtizedén, elég nyilvánvalóvá lesz, mit is eredményez az egyértelmű, következetes stratégia hiánya. Vagy éppen annak megléte. Guardiola annak idején határozott elképzelésekkel érkezett, ahhoz következetesen ragaszkodott is, az eredményeket tudjuk. És nagyjából azt is tudjuk, hogy ez olyan erős alap volt, amely még évekkel később is pozitívan tudta kifejteni a hatásait. (Persze egyben el is fedte a háttérben egyre halmozódó problémákat.)

Mert hiába kezdett el letérni az útról a klub, a csapat, hiába érkeztek valós és érdemi elképzelésekkel nem rendelkező szakemberek, a sikeres szezonok megmaradtak. (Egyben el is fedték a háttérben egyre halmozódó problémákat.) De mi lesz akkor, ha eltűnik a stratégia, a helyét pedig átveszi az esetlegesség, a rövidtávú gondolkodás?

Nos, akkor lesz az, hogy a 2015-ös tripla óta elköltünk 1 milliárd eurót 24 játékos leigazolására, akikből mára már csak 10-en vannak a klubnál, és mindössze 3 játszott közülük az idei szezon perceinek legalább 70 %-án! Meglehetősen mellbevágó ilyen számokkal szembesülni, egyben felveti ugyanazt a kérdést, amit a sajtó is feszeget már egy ideje: ki az, aki az igazolásokról dönt a Barcelonánál?

Mert ezek a számok alátámasztják az érzéseinket, miszerint itt olyan összevásárolt játékosokról van szó, akiket nem kért senki, csak a vezetőség akarta, leginkább marketing szempontok alapján. A dolognak persze rögtön van másik oldala is. Hol volt itt az edzőknek koncepciója, amihez konkrétan játékosokat lehetett volna venni?

És, ha konstruktívak akarunk lenni, mára már lényegtelen is, hogy ki kezdte. Mindegy, hogy a vezetőség erőltetett az edzőkre nem kért játékosokat, vagy pedig az edzők nem kértek valójában senkit, ezért aztán venni kellett a marketing, a versenyképesség fenntartása miatt, a végeredmény ez: pillanatnyilag se koncepció, se megfelelő játékosok ahhoz. Illetve egy pontosítás, mert koncepció Setién érkezésével már lenne, keret, vagy éppen idő azt felépíteni viszont már nincs.

Xavi se véletlenül mondott nemet, átlátta, hogy ez a jelenlegi helyzet nem alkalmas arra, amit ő meg akar valósítani. Mint ahogy Pepnek is volt egy éve a b-ben megtalálni a kulcsjátékosait, átlátni azt, hogy ott és akkor meg van mindene az azonnali sikerhez. Mert azt is tudta, hogy hiába hisz az elképzeléseiben, nem fog időt kapni a kiteljesedésre, ha nem mutat fel gyors, azonnali eredményeket. Innen nézve máris ideális választás volt Setién, aki elkezdhet valamit, hogy aztán gyorsan „dobható” emberként átadja a helyét valakinek, aki majd tényleges elképzelésekkel érkezik, ráadásul időt is kap majd valamelyik nyáron arra, hogy közel ideális körülmények között kezdhesse el a munkát. Van azonban egy másik szempont is, ami miatt örömmel üdvözölhetjük őt: van bátorsága használni a fiatalokat!

Márpedig – azt hiszem - mindenki számára világos, hogy nincs idő kivárni 2021-et, hogy majd akkor a nulláról kezdjen el egy szakember csapatot építeni, új vezetőséggel, az egykori csodacsapat kulcsjátékosainak „eltűnésével”. Mert akár ténylegesen visszavonulnak, akár fizikális okok miatt egy szezon elenyésző töredékében léphetnek pályára, a kulcsjátékosok addigra nem vehetők majd számba, mint alapemberek.

Tudomásul kell venni, hogy a generációváltás kínkeserves lesz. Még Messivel is az, de nélküle hatványozottan az lenne. Annyiban pedig mindenképpen üdvözölhetjük Puig, Collado megjelenését a pályán -, ráadásul éles helyzetben! -, hogy máris elkezdődni látszik valami. Mert a fiatalok beépítése kizárólag fokozatosan működik, ahhoz bizony idő kell. Messi volt talán az egyetlen kivétel, de jól emlékezhetünk arra, hogy még a későbbi korszakos egyéniségek, mint Xavi, vagy Iniesta, hosszú ideig erősen kérdőjelesek voltak a többség számára. Miért lenne akkor értelemszerű, hogy például Puig 2021 őszén, évek össze-vissza kölcsönjátéka után berobban az első csapatba és azonnal világklasszis kulcsjátékossá lesz?

Fogalmam nincs, hova fog kifutni például Puig pályafutása. Látszanak azok az erősségei, amik taníthatatlanok, ezért megfizethetetlenek, de látszanak a hiányosságai is, látszik, hogy a topfocira jelenleg még nem kész. De soha az életben nem fogja befutni azt a pályafutást, ami lehetőségként benne van, ha nem kezdjük el már most fokozatosan és tudatosan a csapatba illeszteni, engedni őt tapasztalatot szerezni, hagyni őt, hogy a legnagyobb mellett tanulhasson minél hosszabb ideig. És lényegtelen, hogy éppen őt nevesítem, ez vonatkozik minden egyes fiatalra, de egyébként a kész játékosként érkező újakra is. Még mindig azt gondolom, hogy Valverde legnagyobb hibája a bátortalansága volt, vele kizártnak tartottam levezényelni az elkerülhetetlen generációváltást. Nem mellesleg bármelyik játékos csapatba építését.

Néhány gondolat Setiénről, illetve arról, mit hozott ő máris nekünk.

Először is megjelent a kommunikációban a problémák nevesítése. Éveken keresztül hallgattuk a „javulnunk kell”, „fejlődnünk kell” semmitmondást, ezzel szemben jön Setién, aki alig néhány hét után azt mondja: gyengék vagyunk a pozíciós játékban. Minimum egy meghökkenés kijár a gondolatnak, tekintve, hogy évtizede azzal áltatjuk magunkat, mi vagyunk a holland iskola legnagyobb istenei, közben meg jön ő és szembesíti a játékosokat azzal: ez egyáltalán nem igaz. Miközben meg vagyunk arról győződve, hogy a saját neveléseink ezt a szellemiséget isszák magukba gyerekkoruktól kezdve, ha mást nem, itt, kiderül, hogy vagy nem tudják, mit kellene tenniük, vagy különböző okok miatt képtelenek megvalósítani a pályán! Mi pedig reménykedhetünk abban, hogy ez utóbbi lesz végül igaz. Ha pedig okokat próbálunk keresni, valószínűleg jó irányba tapogatózunk, ha a médiára támaszkodunk.

Előbb a bulvár, később az Internet megjelenésével hajlamosak lettünk szkeptikusan kezelni a médiát. Jogos persze, a kontrollálatlan hírterjesztés sokat ártott a hitelességnek, magam is meglepődtem a minap, amikor valaki azzal érvelt egy erősen kétes hír mellett, hogy: „dehát fenn van a facebook-on is!”. Ugyanakkor Katalónia kissé sajátságos helyzetben van ebből a szempontból. Nem vagyok szakértője a témának, és nem is akarok különösebben belebonyolódni, de tény, hogy Katalóniában a hiteles és minőségi újságírás létező dolog, mint ahogy létező dolog az, hogy a rádióállomások következetesen ragaszkodnak önmaguk hitelességéhez.

Az okokat minden bizonnyal Katalónia kulturális büszkeségében, a Franco-korszak kisebbségben töltött évtizedeiben, a katalán emberek szabadságvágyában kell keresni. Számunkra pillanatnyilag egy dolog igazán fontos: ami egy katalán rádióban elhangzik a Barçával kapcsolatban, az rendszerint igaznak bizonyul, amikor később napvilágra kerül az igazság.

Márpedig ezek a rádiók az elmúlt időszakban, és sorozatosan két olyan hírt közöltek a csapattal kapcsolatban, ami minimum aggodalomra ad okot: az öltöző klikkesedése, illetve a munkafegyelem hiánya uralkodó lett Valverde irányítása alatt. Egyikhez sem kell messzire mennünk példáért. Amikor Pep átvette a csapatot, Ronaldinho vezérletével már régen kézzelfogható volt a dél-amerikai klikk, szintén nem kell részletezni, miért kellett akkor távoznia például Decónak is, az addigra rommá lett fizikális állapotával együtt. Mint ahogy nem kell részletezni azt sem, milyen hatással van mindez a csapatmorálra.

Ezek után tekintsük csak rosszindulatú pletykának azt, miszerint Piqué totál kikészült, amikor Setién először meghajtotta a bandát edzésen, de akár azt is, hogy a csapat vezérbikái uralják elsősorban az öltözőt? És itt most lényegtelen, hogy éppen Piquét találták meg, ha már korábban azzal cseszegették, hogy mindennel foglalkozik, csak a focival nem, inkább fontos az, hogy a pályán látottak alapján okunk van ennek hitelt adni, mert a jelek eléggé nyilvánvalóak. Gyakorlatilag fényévekre vagyunk a topfoci fizikális követelményeitől, ehhez nem kell szakembernek sem lenni, jól látszik.

És itt visszakanyarodhatunk a kezdetben taglalt következetes koncepció hiányához is, azzal a különbséggel, hogy erőnlét, állóképesség amúgy kell a focihoz, még akkor is, ha taktika meg éppen nincs is. És, ha már taktika.

Idéztem már korábban is, bennem nagyon megragadt Xavi egykori nyilatkozata, amikor arról beszélt, hogy ha tanácstalanná váltak a pályán, a játékrendszerben való feltétlen hit volt, ami kirángatta a csapatot a bajból. Szintén többször szóba kerültek már a felépített automatizmusok, a rengeteg gyakorlás az edzéseken. Erre jön Setién, aki azt mondja, hogy javítanunk kell a pozíciós játékon, de továbblépek, azt is mondja, hogy de Jongnak fejlődnie kell bizonyos játékelemekben. De Jong itt most azért érdekes, mert elvileg egy olyan Ajax-ból érkezett, ami a holland hagyományokra építkezve csúcsfocit képvisel pillanatnyilag, ő annak kulcsjátékosa volt, közben meg Setién szerint ő sem tökéletesen csinálja a dolgát. Máris érdekes, hogy még benne is lát fejleszteni valót, de az is, hogy végre megjelent nálunk egy nagyon fontos vezetői eszköz: a nyilvános kritika a játékosok felé!

Szerintem nem kell senkinek bemutatni, Cruyff mára legendássá vált megjegyzésekkel volt képes nyilvánosan földbegyalázni a játékosait. És mi lett a hozadéka? Imádták érte! Nem lehet megoldás az, hogy következetesen kitér egy vezető a kínos kérdések elől, nem érdemes hosszútávon kivédeni a játékosokat minden kritikával szemben, még akkor sem, ha alapvetően szimpatikus egy személyben magára vállalnia a felelősséget a vezetőnek. Közép,- hosszútávon viszont inkább káros, nem pedig hasznos, mert kiöl egy nagyon fontos lehetőséget: a motivációt.

Tök egyszerű a képlet. Ha valakit folyton csak dicsérnek, elnézik minden hibáját, féket, korlátot, kritikát nem kap, el fog kényelmesedni. Lehet persze következetesen megpróbálni házon belül tartani a kínos témákat, de egyrészt úgyis felszínre fog kerülni ez-az, másrészt pedig a játékosok egy idő után semmitmondó panelekkel fognak reagálni minden negatívumra, miközben úgy igazán belül rohadtul nem fognak őszinte megbánást érezni. Ismerős? Hát nem véletlenül.

Az utóbbi években teljesen elharapózott a játékosok nyilatkozataiban (is) a panaszkodás, a hárítás, a mellébeszélés, az üres frázispufogtatás. A játékosaink gyönyörűségesen összezártak, ha kintről érkező kritikával kellett szembesülniük, nem akadt senki, aki nyíltan kimondott volna bármit, jogos tehát feltételeznünk, hogy ezt egymás között, zárt ajtók mögött sem teszik meg. Vagy ha igen, az sem áll másból, mint a többiek hibáztatásából. Ahogy arról olvashattunk néhány, öltözőből kiszivárgott, de "természetesen itt is kizárólag rosszindulatú és hazug" hírmorzsa alapján.

Persze, kell a csapategység, persze, nem szerencsés a közösségen belüli konfliktus, ugyanakkor jelen helyzet alapján joggal gondoljuk azt, hogy egyszerűen azért nincs, mert annyira sem motivált a többség, hogy az belső feszültségeket ébresszen. A hangadók szépen összezárnak, ahogy azt a kényelmes érdekeik diktálják, a „maradékban” szép lassan alábbhagy a belső igény többet dolgozni, tenni a sikerekért, míg eljutunk ahhoz a lagymatag állóvízhez, ami általánosságban érzékelhetően uralja is a jelenlegi csapatot. Aztán meg majd úgyis itt van Messi, aki csinál valamit.

Ha mégsem, akkor majd elnézést kérünk a szurkolóktól, megígérjük, hogy többet és keményebben dolgozunk mostantól. Retorzió úgysincs, nyugdíjig meg féllábbal is kibírjuk már, ami hátravan.