Nem könnyű mostanában a Barçáról írni. Leginkább azért, mert véleményt is kellene mondani itt-ott, viszont abban a képlékeny állapotban vagyunk pillanatnyilag, aminek nem most –, februárban – lenne itt az ideje.

Ugyanakkor eltelt néhány hét és talán látszanak olyan vonalak is, amelyek közelítenek a tendenciózushoz, talán ezekről érdemes szót ejteni. Az biztos, hogy Setién munkásságát, tevékenységét nem korrekt felemlíteni, pláne nem minősíteni. Ennyi idő után sem, de főleg azért, mert kényszerhelyzetben, kész tények elé állítva dolgozik. És fog is, egészen a szezon végéig.

Nyilvánvaló baromság volt például elküldeni/engedni Todibót. Felfoghatatlan, miért gondolta bárki, hogy majd három középső emberrel letoljuk a szezont, nem is kellett hozzá egy hónap se, hogy máris az kerül a kezdőbe, aki nem sérült, vagy éppen eltiltott. Közte egy évek óta kétségesen bevethető Umtitivel és egy nyilvánvalóan több pihenésre szoruló Piquével. De elég csak azt megemlíteni, hogy ha a következő bajnokin Umtiti, és/vagy Lenglet sárgát kap, akár egyikük sem játszhat a Real ellen.

Miközben itt van a középpályánk, ahol egyértelműen sok Rakitics ÉS Vidal, még úgy is, hogy Alená elment. De itt van a támadósorunk is, ahol meg Fati most már akkor is kezdő, ha adott esetben – és főleg a pályafutása tekintetében - nem feltétlenül lenne szerencsés szerepet kapnia.

Pocsék a keretünk annyiban, hogy rosszak az arányok benne, nem mondok semmi újdonságot ezzel, az igazoláspolitikánkon nagyon gyorsan kategóriákat kellene javítani. Csak ugye pénz meg „sehol”, leginkább pedig azért, mert ez a nyár minden bizonnyal egy támadó megvásárlásáról (Suárez kiöregedőben, egy újabb kényszerlépés!) fog szólni, ami viszont akkora teher, amely lényegében kizárja, hogy máshol is elkezdjük a minőségi kiigazítást.

Innen kezdve viszont kényszerpálya szinte minden, az elmúlt évek kényelmeskedése, sorozatos tévedései, hibái, lassan komoly és akut problémákban összegződnek, ebből kiindulva pedig bármilyen épkézláb szezon máris sikerként értékelhető.

A siker pedig jelen állás szerint egyáltalán nem egyenlő trófeák megszerzésével.

Egyéni értékelő:

ter Stegen – ennyi idő után nyilván nem kellene, mégis újra, meg újra le tudok döbbenni a teljesítményén. Ugyanakkora világklasszis zseni a posztján, mint a futballtörténelem leghangosabban emlegetett legendás támadói - 10

Alba – kicsit azt érzem, légüres térben mozog mostanában, bár ennek oka lehet az is, hogy Messi szerepe változóban van (ld. lentebb), így pedig kevésbé markáns tud lenni az, amivel Leo emelte/emeli az ő szintjét is.

Piqué – egyre inkább úgy tűnik, hogy a klub rendesen elcseszte ezt a középső védő témakört. Kizárólag de Ligtre koncentráltunk a nyáron, ha meg nem sikerült, nemhogy értelmeset, de lépést sem tettünk arra, hogy záros határidőn belül megtaláljuk az utódját. Most pedig ott tartunk, hogy bár levegőben még mindig pótolhatatlan játékosunk, minden egyéb tekintetben szükségünk lenne kiváltani őt a kezdőből. Nem elsősorban az ő hibája, hogy még így is bőven a legjobb opció a posztján, még akkor sem, ha láthatóan egyre inkább küszködik a pályán, hogy megfelelhessen az elvárásoknak – 5

Umtiti – az előzőekben írtak itt is megfelelnek nagyjából. Gyakorlatilag két éve fogalmunk nincs, mi is a helyzet vele. A sérülése állítólag rendben van, mégis folyamatosan ott lebeg a kétség, folyamatosan kihagy teljes edzéseket, de leginkább cirka fél éve képtelen meccsritmusra felpörögni. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha „félértékű” lenne, évek óta nem volt egy összeszedett, pláne kimagaslóan emlékezetes meccse. Folyamatosan Neymar, meg most éppen Martinez áll a média középpontjában, közben meg egyre jobban éget a védelembe igazolni alapembereket. És kiemelem: kezdőjátékosokra lenne most már szükségünk, kiegészítőkkel nem érhetjük be - 6

S.Roberto – nemrég történt, hogy vigvik rácsodálkozott: a mi kis Robertónk, a mi kis sajátnevelésű büszkeségünk 28 éves lett. A kölyökarcával valóban becsapós, a lényeg azonban az, hogy levonhatjuk a konzekvenciát: a pályafutása ennyi volt. Mindegy már, hogy az edzői össze-vissza dobálták a pályán, valójában nem sok lehetősége volt igazán kiforrnia magát, a végeredmény az, hogy túlságosan szürke játékos. Megvannak a minimális alap adottságai, vitathatatlanul rengeteget dolgozik a pályán minden egyes alkalommal, a sérülései elhanyagolhatóak, de az összegzés ennyi: középszerű játékos. Mondom ezt úgy is, hogy most éppen győzelmet érő gólt szerzett - 7

Busquets – ha már Piquénél oda futattam ki a gondolatmenetet, nála is ez lesz a vége: egyértelműen le,- és kifutó szakaszba érkezett a pályafutása. És szintén nem az ő hibája, hogy még így is elengedhetetlen a pályára küldeni őt. Egyszerűen arról van szó, ahogy a védelem közepén, a pálya közepén is elkényelmeskedtük a generációváltást. Vagy azért, mert nincs ember, vagy azért, mert nem építettük fel az átmenetet. Olyan irgalmatlan mennyiségű középpályással kezdtünk a szezonnak, hogy elküldeni kellett közülük januárban, miközben valós és érdemi opció nincs Busquets helyett sem. Persze, de Jong valószínűleg elbírná a posztját, valószínűleg jó is lehetne ott, akkor viszont támadásban, támadásépítésben döglene le újra a csapat, ahogy azt bámulhattuk az elmúlt nagyjából másfél évben. Elnézve a szezon eddigi alakulását, azt gondolom, nemigen tűr halasztást a dolog, villámgyorsan meg kell oldanunk, hogy őt is rohamléptekkel kiváltsuk a kezdőcsapatból. Persze azt is látom, hogy vannak még most is kimagasló meccsei, valószínűleg lesznek is, ugyanakkor egy egész szezonon keresztül képtelen már tartani egy minimális szintet - 5

de Jong – ha még emlékszünk rá, Valverde csapatának (egyik) legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem létezett kapcsolat a csapat sorai között. Suárez magányosan birkózott elől, miközben megpróbált alkalmanként helyet csinálni másoknak, a szélsők egyéni fel-lefutásokkal próbáltak területet nyitni a szélsővédőkkel párban, a többiekre pedig maradt jellemzően a védekezés, leszámítva ugye Messit. Ebből lett aztán a teljes esetlegesség, kibővítve azzal, hogy a pálya közepén tátongott egy 20-30 méteres lyuk, ahova leginkább senki nem mozgott be, maradt tehát az „egyetlen lehetséges” megoldás: Messi visszalép a labdáért és elindul vele előre. Ahol aztán vár rá minimum 30 méter futás labdával, közben meg mindenféle akadékoskodó ellenfél játékossal. Természetes, hogy az idővel megkopó sebességével aztán egyre kevésbé volt képes megfelelni ilyen – egyébként irreális – elvárásnak, tetézve azzal, hogy még így is a csapat legjobbja tudott lenni számtalan alkalommal. Ez az egész kicsavart szituáció ugyanakkor kellően megágyazott alapja is lett a Messi-függőségnek. Most viszont határozott változás érzékelhető, ugyanis de Jong lett az, akin minden támadás átfut. Kísérteties a hasonlóság a Pep-féle csapattal, ugyanis tegnap ráadásul jellemzően Xavi helyén játszott. Csak kevésbé statikus pozícióban. Megfelelt-e az új szerepkörének? Nem. Vagy legalábbis nem egyértelműen igen. Sok hibával játszott, a sok hiba ráadásul a saját hibás döntéseinek volt köszönhető, és ez még akkor is igaz, ha a Getafe különösen kellemetlen ellenfél a lényegében 90 percen keresztül fenntartott szoros emberfogása miatt. Ugyanakkor értékelem a szándékot, értékelem, hogy látszik valamilyen tudatosság a csapat sorainak összekapcsolására, egyben időt is hagyok arra, hogy kiforrja magát hosszútávon a dolog - 6

Arthur – megérkezése óta "tudjuk", hogy ő lesz a Barça középpályájának alappillére, dicsértük eleget a tökéletesen idepasszoló kapcsolatáért a labdával, a világklasszis színvonalú labdafedezéséért, hogy mostanra eljöhessen az idő, amikor elkezdjük számonkérni, mikor is lesz az a nagy durranás, ami kódolva van belé. Merthogy valami megtört a titokzatos tavalyi sérülése óta, azóta valahogy nem akar összeállni egyik meccse sem. Pedig volt idő, amikor ő volt az egyetlen, aki képes volt magasan tartani a labdát, nem pedig egyre csak hátrébb szorulni, ha az ellenfél nem engedte a félpályánál tovább a csapatot. Mostanra viszont kettős lett a játéka. Képes a szürke passzivitásra akár negyedórákon keresztül, de képes abból akár egy váratlan zseniális mozdulatra is, amit azonban elég nehéz észrevenni. Ha elfogadjuk, hogy de Jong lesz mostantól, akin minden labda keresztülmegy, minimális elvárás vele szemben, hogy tegye hozzá a magáét, maximálisan segítse meg a középpályát a saját adottságaival és hozza ki magából azt, ami benne van. Különösen azért, mert most olyan csapat van épülőben, amiben képes lehet komfortosan érezni magát - 5

Messi – ha van látványos pontja a Setién hozta változásnak, az mindenképpen az ő szerepe lesz. Konkrétan arról van szó, hogy ő lett egyszemélyben az a kreatív játékosunk, aki kiszolgálja a többieket. Már a statisztika is egyértelmű: irgalmatlan mennyiségű gólpassza lett az utóbbi néhány meccsen, de a futásain is látszik, azok ugyanis nem irányulnak elsősorban a befejezésekre. Minden egyéb mellett üdvözlöm, hogy folyamatosan vannak befejezésre felfutó embereink, legyen az akár a középpályás mellette, akár a jobb oldalon támadó, vagy védő. Egyértelműen látszik a tudatosság, hogy valaki MINDIG érkezik a passzaira, valaki mindig érkezik befejezésre, akár keresztbefutva az ellenkező oldalról is. Így aztán Messi számára is folyamatosan van passzopció, nem szorítkozhat kizárólag arra, hogy neki kell befejeznie a támadást, egyben ki is használhatjuk a benne rejlő zsenialitást, amit a látásmódja és a pontosan helyezett passzai jelentenek - 8

Fati – a Getafe kiváló teszt volt arra, hogy megmutassa nekünk, hol kereshetjük elsősorban a fiatalok beépítésének nehézségeit. A Barça kiválasztási folyamatainak alapja, hogy elsősorban a labdával való kapcsolatra koncentrál, figyelmen kívül hagyja a gyerekek fizikai adottságait. Az elmélet működőképes, hisz ezzel olyan merítési lehetőséghez, rejtett kincsekhez juthat a klub, amelyeket mások nem is fedezhetnek fel, fel se tűnik számukra, mint potenciális játékos. Baj van viszont akkor, ha ezek a fiatalok nem kapják meg a játékrendszert a kiteljesedésükhöz. Magyarán arról van itt szó, hogy ha(!) él a Barça szisztémája, miszerint megóvja a játékosokat a fizikai kontaktoktól, akkor nagy karrier vár a fiatalokra, ha viszont nem, akkor szinte törvényszerű a sokadik lépcsőben a középszint, majd akár a sokadosztály. Fatinál még nyilván szó nincs erről, az viszont biztos, hogy nagyon nehéz dolga van, ha keményen és szorosan fogják, illetve ahogy labdához ér(ne), máris fizikai kontaktokkal találkozik. Ezen az időszakon nyilván minden fiatalnak át kell esnie, sok tapasztalat kell megszokni az ellenfelek „trükkjeit”, valamint túl kell lendülni azon is, hogy a bírók nem fogják „megvédeni”, neki csak a legegyértelműbb esetekben jár a szabadrúgás. A kétségesek szinte soha - 7

Griezmann – tekintve, hogy túlvagyunk az első hónapjain, talán időszerű lehet beszélni arról a rengeteg pénzről, amit kifizettünk érte, az összegzés bennem pedig pozitív irányba mutat leginkább. Vitathatatlanul az a támadónk, aki a legtöbbet ad védekezésben, összjátékban is inkább pozitív, mint negatív, ami viszont a legfontosabb, hogy Suárezzel ellentétben dinamikus a pályán, nem pedig elsősorban statikus. Sokat piszkálják a Messivel való – és lassan épülő - kapcsolatát, én azt gondolom, ha már jellemzően távol vannak egymástól, inkább lenne érdemes a balvédőre és a bal oldali középpályásra koncentrálni ez ügyben. Ott lenne érdemes javítani a fennálló helyzeten. Ami továbbra is zavar benne: annyira bántóan egylábas, hogy sokszor amiatt vesznek el lehetőségek a csapat számára - 8

Firpo – a gólpassza nyilván kulcspillanat, mégis korainak érzem komolyabb összegzést mondani róla. Addig se nagyon jutottunk még el, hogy egyáltalán a karakterét felismerhetnénk a pályán.

Rakitics – volt annyi néző a stadionban, hogy már a füttyöket is ki lehetett hallani, nehéz is lenne okát találni annak, hogy miért maradjon egy újabb szezonra.

Vidal – a személye a legjobb példa arra, hogy mit tud kihozni magából egy élsportoló, ha meg van benne az elszántság, a megingathatatlan akarat. Egyben tökéletes ellenpéldája Dembélének, aki nem kényszerült kitartó munkára az adottságaiért, hát feljogosítva érzi magát arra is, hogy elherdálja őket.