Mindig érdekes az, amikor kilépünk a spanyol környezetből Európába, leginkább azért, mert gyakran egészen más trendek figyelhetők meg ilyenkor. Oka ennek elsősorban pedig az, hogy míg a spanyol csapatok minimum évi kétszer, és évente jellemzően mindig találkoznak egymással, a nemzetközi mezőnyben gyakran évek is eltelnek, amíg összeakad két csapat. Vagy akár évtizedek.
Érdekes például rögtön az, hogy míg Spanyolországban a csapatok távolról sem gondolkodnak a Barcelona ellen kizárólag védekezésben, tegnap szerencsénk volt azt látni, ahogy megelevenedik a múlt. A múlt, amikor az ellenfeleknek nem is volt választásuk, az egyetlen elképzelhető forgatókönyv az volt, hogy a kapujuk előtt töltik szinte az egész meccset, ott is jellemzően két szorosra zárt és fegyelmezett vonalban.
Szeretném minél előbb leszögezni, hogy egy, a saját kapu előtt nagyon szűkre húzott csapat ellen MINDENKI megszenved. Egyáltalán nem a Barcelona (játékának) sajátossága ez, egyszerűen iszonyatosan nehéz ezzel bármit is kezdeni. (Valamint konkrét példáért sem kell a távoli múltba révedni, ld. Atlético-Liverpool három hete.) Lehetséges megoldások azonban vannak, és majdnem mindet láthattuk is tegnap.
Ha már Barcelona, akkor az első megoldás az ellenfél folyamatos oldalirányú mozgatása egészen addig, amíg bármelyik szélen valaki be nem juthat a védelem mögé. Lényegében már Cruyff óta „hitvallás” nálunk kihasználni a pályát horizontálisan (is!), példát rá ma is gyakran láthatunk. Közelebbről azt a pillanatot, amikor Messi keresztlabdája rendszeresen megérkezik Albához, aki – mivel terület is van előtte az addigra eltolódott védelem miatt – azután már be is adhat, szintén jellemzően nem elsősorban közvetlenül a kapu elé, inkább hátra, a második hullámban érkezőkhöz. Mert ezzel kihasználja vertikálisan is a visszafelé mozgó ellenfelet.
A második megoldás kevésbé csapatszintű, inkább épít arra, hogy lesz a csapatban legalább két-három olyan játékos (támadó), aki képes egy-egyeket, egy-kettőket, akár egy-hármakat (jó százalékban) nyerni, így az ellenfél sorainak megbontása amiatt működik, mert ezek a játékosok folyamatos figyelmet igényelnek, egyben rákényszerítik az ellenfelet arra, hogy – akár biztosítani – folyamatosan kilépjenek a fegyelmezett sorból.
Harmadik megoldásként szóba jöhetnek a távoli lövések, ehhez nyilván jól lövő játékosok szükségesek, hasznuk pedig az, hogy folyamatosan ki kell lépni az ilyen szituációkra, a sorok szintén megbomlanak, a terület nagyobb lesz, így ez a variáció esélyt biztosít arra is, hogy ne kizárólag lövési szándék, de kiugratás legyen a következő lépés. Itt teszem hozzá, hogy a Barcelona filozófiájába leginkább azért illeszkedik nehezen ez az elképzelés, mert a kiszámíthatatlanul mozgó labda esetlegessé teszi a szituációt, a csapatnak egy levágódó, blokkolt lövést követően nehezebb lereagálni egy kontrát.
A negyedik megoldás a labda megemelése lesz, ezen belül két irány kézenfekvő: egy emeléssel átívelni az ellenfelet, így kiugratva valakit, vagy amikor a beívelés fejesre irányul, nyilván mindkét esetben közvetlen befejezési lehetőséget adva a csapatnak.
Nagyjából ennyi, jöjjön ugyanez a tegnapra konkretizálva.
Az ellenfél oldalirányú mozgatása, majd a lehetséges rések keresése tulajdonképpen alapja a csapatnak, mióta pedig érezhetően ismét törekszünk a labdabirtoklásra, egyértelműen felismerhető a pályán. (Ha pedig nem lenne egyértelmű, ez az ún. labdatoszogatás.) Ezzel elsősorban az volt a gond, hogy a Napoli mindvégig centire fegyelmezetten tolódott, így aztán mire ki is jött a lépés, hogy a szélső játékos labdához jutott, már ugyanúgy nem volt területe neki sem, ahogy középen, vagy előtte mondjuk a másik oldalon. Egyben itt érdemes megemlíteni, hogy ennek a fárasztásnak rendszerint a meccs végefelé jön meg az eredménye, amikor az ellenfél nem is feltétlenül fizikálisan, inkább fejben fárad el a folyamatos labdakergetésben. Nincs ebben semmi meglepő egyébként, a Barça fénykorában is gyakran a második félidőben nyerte a meccseit.
A második általam felvázolt megoldással az a probléma, hogy pillanatnyilag egyetlen játékosunk van, aki felvállal és meg is nyer egy-egyeket, az sem titok, hogy itt Messiről van szó. Az sem újdonság, hogy az MSN lényege is gyakorlatilag ez volt: Messi ÉS Neymar már elégséges volt ahhoz, hogy kedvükre ziláljanak szét ellenfél sorokat, kiegészülve nyilván Suárezzel, aki vagy helyet csinált nekik, vagy a hatékony befejezéseivel tudott a trió elengedhetetlen tagja lenni. Most viszont ezért is hiányzik nagyon Dembélé, aki a jelenlegi keretből egyáltalán alkalmas lehetne ilyesmit játszani.
A harmadik változatra (ld. távoli lövések) tulajdonképpen láttunk példát tegnap is, emlékeim szerint kimerült egy tömegbe rongyolt és két „Holdba elszállt” bombában. Meg aztán valahogy soha nem is tudott a csapat erőssége lenni ez.
A végére is érek a témának, az emelések ugyanis érezhetően megvoltak. Sőt, mostanában meg is vannak! Biztosan emlékszünk még azokra a bámulatos, bokából emelt labdákra Xavitól és Iniestától, jelenleg Busquets az, aki ezzel az eszközzel él egyre gyakrabban, tegnap azonban nem igazán tudott működni, köszönhetően annak, hogy egyszerűen nem volt hely hova beemelni a labdát. Mert ha éppen ki is tudott valaki ugrani, az emelés ívének olyan magasnak kellett lennie, hogy vagy a kapus ért oda kényelmesen, vagy egyszerűen kiment a labda az alapvonalon. Ugyanakkor a magas beadásokat középre inkább tudom már be a tanácstalanságnak, sehogy nem életképes elképzelés az, hogy Griezmannra, vagy Messire akarunk fejesre feltenni labdákat.
És végül hiába vázoltam én fel lehetséges megoldásokat, sikert az a pillanat hozott, amikor lett területünk, amikor futni tudtunk, amikor az ellenfél nem rendezetten állt fel.
Ami mindenképpen a pozitívuma az estének, hogy a Napoli már nem játszhatja ugyanezt a visszavágón, gólt kell szerezniük, ha tovább akarnak jutni. Azt pedig nem is szükséges kifejteni, mennyivel jobb az nekünk, ha lesz területünk, nem pedig a felállt fal ellen kell végigjátszanunk a meccset.
Egyéni értékelő:
ter Stegen – ha Messi mellett meg kell nevezni valakit, aki kulcsfigurája a jó eredményeinknek, ő jut elsőként eszembe – 9
Firpo – egyértelműen kijött, hogy nagyon sok még neki a BL – 5
Umtiti – nagyon örülnék, ha leírhatnám, hogy visszakaptuk az áthatolhatatlanul magabiztos egyszemélyes falunkat, de még úgysem lenne igaz, hogy durva hibájára nem emlékszem – 7
Piqué – a BL az a színtér, ahol egyértelműen neki kell lennie az egyik középső védőnknek – 7
Semedo – még ilyen minimális területen is ő volt, aki érdemben tudott többször is jól megérkezni, azt nem vetem a szemére, hogy látványosan nem értik meg egymást Vidallal – 7
Busquets – megvoltak a „kötelező” brutális belépőbe forduló ütemkésései, viszont nem véletlenül választották a meccs emberének. Nálam is a csapat egyik legjobbja volt – 9
de Jong – lehet, hogy túl nagyok lettek az elvárásaim vele szemben, de sehogy nem tetszik, amit mostanában látok tőle. Különösen az zavar, hogy hajlamos nem csak bután hibázni, de egyszerűen rossz döntést hozni kulcspillanatokban, mintha észre se venné a nyilvánvalóan jó/jobb megoldásokat. Pedig neki aztán megvan az esze és a szeme is a(z okos) focihoz – 6
Rakitics – különösen akkor kevés az, hogy nem tud semmi pluszt adni a csapatnak, amikor elfogynak a támadók. És a középpályásoknak kell megoldaniuk azt is, ami alapból nem feltétlenül az ő dolguk lenne – 5
Griezmann – a tegnapi meccsnek számomra az volt a legnagyobb pozitívuma, ahogy megmutattuk, milyen lenyűgöző határozottsággal vagyunk képesek labdát visszaszerezni, egyben ellenfél kontraszándékot már az első pillanatokban megfojtani. Neki pedig kulcsszerepe volt ebben, amúgy meg szerzett egy gólt is – 9
Messi – személy szerint örülök annak, hogy nem neki kellett egyedül eldönteni bármit is – 7
Vidal – kényszerhelyzet őt támadóként játszatni, posztidegen is tőle ez, ehhez képest pedig ő volt, aki a leginkább pengés megoldásokat hozta össze Messivel. (Vagy itt is kijön Messi zsenialitása, hogy képes bárkiből két kategóriával jobb játékost faragni.) Ugyanakkor a legrosszabb önmagát hozta a kiállítással – 6
Arthur – ha már Valverdénél kérdés volt, milyen is legyen a középpálya, most nem szabadna annak lennie. Játszatni kell minél többet, hadd hasonlítsunk egyre jobban a legjobb önmagunkra. Kreativitással, ésszel, szép játékkal.
Fati – Setién utólag sajnálta, hogy nem hozta már be hamarabb, lett volna fantázia benne egy egyre jobban kitámadó Napoli ellen.
Lenglet – kényszerű csere volt.
