Zűrös egy szezon áll mögöttünk, zűrösnek tűnik a folytatása is. Közhelynek tűnik, de valóban annyira rendhagyó ez az év eddig, hogy már olyat sem mondhatunk, miszerint a BL-nek lenne esélyese. Viszont így azt se, hogy mi ne tartozhatnánk ebbe a kategóriába.

Itt van mindjárt Messi, aki még mindig olyan szinten meghatározó, hogy eleve kétségessé tesz minden latolgatást. És nagyon úgy tűnik, hogy a bajnokság elvesztése utáni „bűnbocsánata” komoly és eltökélt volt. Hiába érezhetjük néha joggal, hogy ebből a mindent megnyert csapatból már hiányzik a tűz, a motiváció, ő most bizonyítani látszik, hogy a kapitányi karszalagja nem csupán egy pozíció, az bizony valós és erős tartalommal bír.

Ennek következménye, hogy ő lehet az, aki ezzel az elszántsággal húzza maga után az egész csapatot. Kihozva mindenkiből azt a maximumot is akár, amit önmagukról sem gondoltak volna.

Vagy például itt a BL egyik örök igazsága: a rutin bármit és mindent eldönthet. Rutin alatt értve a nagy tornákon szerzett megingathatatlan magabiztosságot, ami gyakran döntő faktor a kis,- és nagycsapatok között. De egyébként nagy,- és nagycsapatok között is.

A BL valóban az a terep, ahol az előzetes esélyek könnyen megdőlhetnek. Itt valóban elég rossz öt-tíz perc a bukáshoz, mint ahogy valóban döntő lehet akár egyetlen klasszis megmozdulás is a dicsőséghez. Mint ahogy a mentalitás dinamikája is látványosan borulhat be, akár egyetlen pillanat alatt. Úgy gondolom, hogy lényegében a hátrány, vagy a hátrányra adott reakció dönt.

Hiába dominál szemre az egyik csapat, látványosan össze is zuhanhat egy kapott góltól. És hiába tűnik vesztesnek egy másik, pillanat alatt megfordulhatnak az erőviszonyok ugyanettől. De nem is feltétlenül szükséges ehhez gól.

Elég lehet akár egy vesztett párharc, ami aztán fél órával később újabb hibába fordul, ami szintén könnyen döntő pillanatnak minősülhet később. Vagy hiába egy rosszabb nap egy játékosnál, hőssé lehet egyetlen pillanat alatt, amikor valamelyik pillanata beüt.

Bár a foci csapatsport, a nagy tornák erős mértékben a klasszisokról szólnak. Bár egyes személyekre szűkíteni a focit az érthetőség - ,és persze a harsány szalagcímek - kedvéért, elsősorban a média trükkje, a nagy tornákon van némi jogos alapja ennek a megközelítésnek. És a nagy tornák közé sorolható nyilván a BL is.

Különösen most, amikor lebonyolítási rendszerében is egy nagy torna vár ránk.

Egyéni értékelő:

ter Stegen – ezúttal nem kellett hőssé válnia, amit látványosan megmutatott, az a hihetetlen magabiztossága a labdával, ha lábbal kell hozzáérnie. Amíg például Rakitics nem is utolsó emberként is hajlamos (volt) hibázni, ő nem remeg meg akkor sem, ha alig fél méterre a gólvonaltól kell egy lőtt passzt lekezelnie. Vagy közvetlenül a gólvonal előtt kell egy labdát akár egy érintéssel átpasszolnia az egyik oldalról a másikra. Mert például az ellenfél éppen annyira feltolta a vonalait. Kulcsfigurája azoknak a meccseknek, ahol a feltolt letámadás lényegében hasztalan a csapattal szemben. Ezzel együtt ő a tizenegyedik mezőnyjátékosunk, ez pedig kivétel nélkül minden esetben egy plusz embert jelent a pályán - 8

Semedo – talán rajta érhető nyomon Setién keze, talán most már azt mondhatjuk, hogy vele megoldotta a pálya szélesítésének problémáját. Éveken keresztül, az ellenfelek számára megoldhatatlanul működött a figura, amiben Messi elindul keresztbe, az eltolódó védelem mögé megérkezik Alba, aztán jön a keresztlabda, abból pedig a helyzetek, gólok. Aztán idővel ez is kiismerhető, levédekezhető lett, kellett hát valami, ha nem akarunk kizárólag középen próbálkozni, ahol meg a legnehezebb. És innen nézve már adja is magát, hogy ha nem tudunk Alba gyorsaságára építeni, akkor építsünk Semedóéra. És én azt gondolom, egyre jobb ebben. Látványosan egyre több alkalommal fut be a védelmek mögé, joggal feltételezhetjük, hogy ez nem ötletszerű, hanem kidolgozott és alaposan begyakorolt munka eredménye. Baj már csak akkor van, ha „lehagyja” az egész csapatot (márpedig nem ritkán lehagyja), ott nyilván megakad a folyamat. És ehhez kellene nagyon – jobb híján – Dembélé, csakhát… - 8

Piqué – szerencsére azt mondhatom, hogy semmi különösebb extra nem volt a tegnap estéje, csak a(z idén) jól megszokott magabiztos, határozott, megbízható önmagát hozta. Most is. Puyol azért is lett legendás játékos, mert akkor mutatta meg a legjobb önmagát, amikor a csapatnak nagyon nem ment. Piqué ehhez képest könnyű helyzetben volt, egy világverő csapatba kellett érkeznie és abban bizonyítania. Viszont azt gondolom, most mutatja meg a legjobb önmagát, amikor egy kevésbé csillogó, itt-ott erősen döcögő, akár problémás csapat vezérének kell lennie. És látva az idei szezonját, én azt gondolom, ez sikerült neki. Akkor a legjobb, amikor a csapatnak a legnagyobb szüksége van arra. Az én szememben ez nagyobb érdem és dicsőség, mint amikor a világot kellett „csuklóból” körbe,- össze,- és tönkreverni - 8

Lenglet – bár alapvetően „arról lettünk ismertek”, hogy az új érkezők megrekednek a pályafutásukban, esetleg az nálunk majdnem meg is bukik, ő lesz a legjobb példa arra, hogy vannak kivételek. Csendesen jött, csendesen létezik, és csendesen kivívta magának a jogot az alapember titulusra. Mostanra teljesen kézenfekvő, hogy a kezdőben az ő neve is joggal szerepeljen, mint elsőszámú opció. És nem csak azért, mert éppen nincs más. Vagy nála papíron jobb - 8

Alba – talán meg is kopott már a sebessége, terhelhetősége, talán csak áthelyeztük a súlypontot a jobb oldalra, az látszik, hogy már kevésbé látványos eleme a támadásoknak, mint volt éveken keresztül. Ettől függetlenül nagyon is hasznosak a váratlan felfutásai, részben azért is, mert váratlanok. Láthatóan de Jong is jót tett neki tegnap, értelemszerű, hogy neki is könnyebb volt az élete Iniesta mellett, mint azóta. (És itt most nem a konkrét nevek számítanak, hanem a minőség érzékeltetése.) Egyre inkább hiszek abban, hogy Semedo legalább középtávú alapembere lehet a csapatnak, így pedig kevésbé kulcskérdés az, hogy mi történik a bal oldalon. Az pedig nagyon is jó lehetőségnek tűnik, ha a vonalak melletti dominancia nem kiszámítható az ellenfelek számára. És így már Albában is benne van még egy-két év, amíg nem feltétlenül lesz égető az utódlásának megoldása - 7

Rakitics – többször megénekeltük már, újat mondani nem fogok, de a tegnap este kivonata volt az összes problémának. Nincs vele különösebb baj, amíg jobbra-balra, de főleg hátra kell tologatni a labdát, előre viszont abszolút felejtős. Ennél nagyobb gond viszont, hogy már a legkisebb nyomásra benne van a hibalehetőség. Nem számoltam, de feltűnő volt, hogy amint kicsit jobban megszorongatták, nem csupán azonnal hátramenekült, de inkább konkrét labdavesztésekbe kényszerült. Ezzel együtt jól megmutatta azt is, mennyivel kiemelkedőbb minőség Busquets. Még úgy is, hogy ő sem pályafutása csúcsán tart már. Szintén régi nóta, hogy Rakitics rombolásban megfelelő, építkezésre viszont alkalmatlan. És amíg ilyen karakterek vannak a középpályán, nem fogjuk tudni még halvány nyomatát sem látni egy olyan csapatnak, amilyet szívesen néznénk - 5

S.Roberto – nem újdonság az, hogy ha már a szélső védő felfut területet nyitni, akkor kell mögé valaki, aki biztosítani marad, különben könnyen baj lehet egy kontrából. Régen Alves mögött ez jellemzően Busquets volt, aki évekkel ezelőtt még bírta is ezt a nagyon kemény munkát, most viszont már kell plusz egy ember a középpályáról. Például az, aki a megnyíló oldalon van. És például tegnap Roberto, ha már ő volt ott. Nem egy hálás feladat, mert nem látványos, arra kényszeríti a játékost, hogy szürke maradjon, építkezésben nemigen jeleskedhet, a lényege gyakorlatilag annyi, hogy stabilan és magabiztosan tartsa a csapatot, akár labdával, akár a nélkül. De mivel Sergi egyébként nem is az a mindenáron kitűnni vágyó karakter, ideális számára a fegyelmezett, áldozatos meló a pályán - 7

de Jong – ha már ismét pályán láthattam, jöhet az elfogultságom diktálta áradozás róla, de azt gondolom, nem alaptalanul. Direkt külön figyeltem őt hosszabb időszakon keresztül és tudatosan akkor, amikor a közelében se volt a labdának. A verdikt: egyszerű és nagyszerű! A szó klasszikus értelmében megtestesítője a Cruyff alkotta fociszemléletnek. Neki nem szükséges utasításokat adni, mintha zsigerből tudná, mikor, hol a helye, érezni rajta, hogy tökéletesen átlátja a társak, a csapat mozgását és szinte kivétel nélkül helyesen reagál. Azt látom rajta, hogy képes túllátni a közvetlen közelében helyezkedő társakon, tulajdonképpen tökéletes szinkronban mozog az egész csapattal. Jól tudjuk, hogy ugyanez például Iniesta, vagy éppen Busquets egyik legnagyobb erénye: a labda nélküli mozgás. És ebben az egyik legfontosabb készség, hogy képes teljes egészében átlátni a pályát. Ezzel pedig képes a „jövőbe látni”, vagyis két-három lépéssel megelőzni mindenki mást. Erősen pozitív érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy a Barcelona kezdőjében egyszer csak majd sorozatosan ott láthatunk egy összeszokott, dinamikus, és mindenekfelett okos de Jong–Puig párost - 9

Messi – látva, milyen enervált lett a szezon végére, volt bennem aggodalom azt illetően, hogy képes lesz-e ugyanúgy beélesedni a BL-re, ahogy tette azt például tavaly. Tartottam attól, hogy csak a szavak szintjén „fogadkozik”, de tegnap egyértelműen rámcáfolt. És nem csak abban, hogy gólokat hozott a csapatnak, de abban is, hogy láthatóan élvezte a játékot. A szurkolók nélküli stadionoknak lett egy fura hozadéka: suták, erőtlenek lettek a gólörömök jellemzően minden csapatban. Őt egyértelműen kivételnek tekintem, neki nem kell a körítés ahhoz, hogy őszintén ünnepelje a csapat sikerét. Őszintén kirobban belőle az öröm, ezzel pedig arra sarkallja a csapatot is, hogy odafussanak a közös ünnepléshez. Ha pedig figyeljük más pályák történéseit, ez egyáltalán nem általános. Viszont nagyon fontos dolognak tartom. Nekem ez mutatja meg, hogy nem csak a játékban vezére a csapatnak, de kapitánya is, a szó legjobb értelmében - 10

Suárez – miközben például Vidalt lényegében a megérkezése óta azzal kínozza a helyi sajtó, hogy vajon megfelelő mértékben tartalmaz-e Barça-DNS-t a szervezete, a középcsatárunkra tulajdonképpen ráaggathatjuk a fa(,ízlés szerint bot)lábú jelzőt. Egyáltalán nem arról van szó az esetében, hogy rendelkezik-e azzal a kivételes látásmóddal, mint például egy Xavi, vagy éppen Messi, hanem arról, hogy vajon lesz-e egész meccs alatt LEGALÁBB EGY olyan passza, ami nem akasztja meg az egész csapatot támadásban. És tegnap például nem volt. Nemhogy nem képes észrevenni a nyilvánvalónál több agymunkát igénylő szituációt a pályán, de még a nyilvánvaló helyes, pontos kivitelezése is megoldhatatlan feladat számára. Mindezt úgy, hogy miközben – most már – évek óta a középpályát ostorozzuk a támadójáték akadozása miatt, ő ittmarad a nyakunkon még egy évre legalább. Nem számoltam, de nagyon felbosszantott, hogy sorozatosan az ő – nem ritkán elemi - hibái miatt akadt el minden ígéretes építkezésünk. Tegnap. Is. Ami pedig végképp fel tud bosszantani, azok a látványos műsorai, amikor láthatóan elront valamit, azután meg eljátssza a nagy halált, mintha valamilyen külső oka lett volna. Elcseszi az ezredik passzt is, azután meg földön fetreng, vagy teátrálisan biceg, mintha éppen rosszul lépett volna, vagy éppen annyira meglökték, hogy AZ volt a bénázása valós oka – 5

Griezmann – mostanra talán kimondhatjuk, hogy a legnagyobb probléma vele: nincs helye a pályán. Nincs posztja, nincs kidolgozva a mozgása a csapaton belül, leginkább mindig éppen odaszorul, ahol területet talál magának. Alapvetően szélsőként kellene működnie, de folyamatosan középre sodródik, érthető, mert teljesen idegen tőle a vonalak világa. Tetézi ezt az is, hogy pont baloldalon kellene lennie, ahol meg sorozatosan rosszul jön ki neki minden egyes lehetőség. Mire lövésre kerülne a sor, már régen rossz szögben van, cselezésben nem elég jó, az összjátékokból pedig rendre kimarad. És ez utóbbinál szó nincs arról, hogy a „Messi-Suárez duó ki akarná túrni őt a csapatból”, inkább arról, hogy nincs meg a helye, ahol legalább valamennyire komfortosan érez(het)né magát. A második félidőben aztán már előfordultak pillanatok, amikor kialakult egy 2-1 a csapat csúcsán, ahol a 2 ő és Messi lenne, némi támadásépítési, előkészítési feladatokkal, de távolról sem teljes még az sem, amíg nincs mellette tudatosan felfutó szélső, illetve összhang mögötte a középpályával. Lényeg a lényeg, egyelőre ő az a középső támadónk, akinek egyáltalán nem jött be, hogy a szélre akarjuk kényszeríteni – 6

Cserék is voltak, bár meglepően hosszas hezitálást követően érkeztek meg a pályára.