Rosszul játszott a Barca? Igen. Tapló volt a Getafe? Igen. Kit feszítsünk keresztre? Senkit.

Ha valaki egy fikatív, Griezmann-ekéző, Dembele-gúnyoló írást keres, már most lapozzon, mert ez nem az lesz.

Az egységsugarú szurkoló, mint magam is, rettenetesen bosszús (és ennél még rosszabb is) a pontvesztés miatt, hiszen a győzelem simán elvárható lett volna ezen a madridalsói derbin. De ami talán még sokkal idegesítőbb, hogy ezek a taplók ilyen játékkal és ilyen körülmények között (igen, itt most a játékvezetést is értem) vettek el akárhány pontot. Nagyon nem fair, szar érzés, de ennél nem több - kezeljük ezt a helyén.

Meg lehetett volna nyerni ezt a meccset? Persze. Benne volt a meccsben? Tulajdonképp igen.

Ennek ellenére van bennem szándék felmenteni a társaságot és nem azért, mert minden áron fel akarom menteni, hanem azért, mert így igazságos.   

Nézzük az okokat:

• a Barcelona a mérkőzés előtti pénteken edzhetett együtt először, a mérkőzést a csapat szombaton játszotta, vagyis a felkészülési, regenerációs idő egy napra olvadt
• a 33 éves Messiben nem csak a kevés pihenés, hanem a baromisok utazás és egy 3600 méteren lejátszott meccs is benne volt, pont ennek megfelelően volt tompa
• a szombati csapatösszeállítás eddig még nem is létezett, sok ideje nem volt Koemannak sokkarátosra csiszolgatni a gyémántjait
• a Getafe ezzel szemben két hétig gyakorolhatta azt az igen magas szintű arrogáns taplóságot, amiért a borsodi megye kettőben simán megbicskáznak

 Most akkor tegyük fel újra a kérdést:

 Meg lehetett volna nyerni ezt a meccset? Nem feltétlenül. Benne volt a meccsben? Ennek ellenére igen.

Laikus szemmel ugyanis úgy tűnik, működni tud a Koeman-modell – ezt a szombati meccsel együtt állítom. Motivál, erősít, felráz elsősorban; fiatalokat, újakat épít be másodsorban; új taktikai elemekkel kísérletezik és dolgozik harmadsorban. És teszi mindezt korántsem a legideálisabb körülmények között.

Nézzük az okokat:

• Kőman szerződtetése nem egy végiggondolt sportszakmai projekt eredménye volt, hanem egy pánikigazolás (ahogy az nálunk manapság szokás) és ezt ő is tudja, mert nem hülye
• a napnál is világosabb, hogy a csapat szarban van, anyagilag, vezetésileg, megítélésileg, ami mindenkire hatással van, rá is
• valójában a csapat kasszájából nem futotta azokra a nem túl ambiciózus igazolásokra sem teljesen, amiket új edzőként kért
• van egy távozásból visszatáncolt, fásult Kecskénk, aki a csapat (nem csak pályán való) működése miatt megkerülhetetlen
• van egy szedett-vetett társaság, amiben van minden, mint a tökös-mákos rétesben, hatszoros aranylabdástól, aktuális világbajnokokon és jobb híján itt rekedt játékosokon át, nullkilométeres csodatinikig, akik még pezsgőt sem ihatnak

Ronald, ebből főzzön nekem valami finomat!

És Ronald próbálkozik is becsülettel - motivál, erősít, felráz, fiatalokat épít be és új taktikai elemekkel dolgozik.

Mit várunk még?

El kell fogadnunk, hogy az űrfocit játszó Bracelona hozzánk képest már egy messzi-messzi galaxisban van (höhö), a bajnokságban korántsincs már meg az a távolság, ami az elmúlt években a Barca és a többi csapat között volt, nemzetközi szinten pedig (ki kell mondani) a második vonalban vagyunk. Nem sokkal, de sajnos ott.

És innen indulunk.

Ebből a pozícióból indul(t) Kőman munkája, ami, még ha a lehető legjobban be is jön, lesznek fostos meccseink, ez benne van a pakliban – ehhez hozzá kell szoknunk.

Teljesen felesleges egymást és magunkat azzal hergelni, hogy Suarez bezzeg gólt lőtt a Ticó-ban. Milyen jelentősége van ennek? Ideje lenne szakítanunk azzal az ostoba szurkolói hagyománnyal, hogy a vesztes meccseket mindig a hiányzók nyerték volna meg.  

Ideje lenne szakítanunk azzal, hogy visszasírjuk a Pep-korszakot. Ne hasonlítsunk ahhoz, ne támasszunk irreális elvárásokat, mert csak nekünk lesz rosszabb. Nem lesz többé soha Pep-Barca, nem lesz Xavi és Iniesta, nem lesz Puyol, nem lesz fiatal Messi. Lesznek újak, akik mások lesznek, mert más emberek.

(Próbáljuk ki ezt a módszert a párunknál. Mondjuk meg neki, hogy bezzeg ....-vel jobb volt. Várjuk ki az eredményt, de én arrébb lépek, mert nem szeretem a tányértörmeléket.)

Tegyünk meg annyit magunknak szívességként, hogy megpróbáljuk értékelni az eredményeket. A szezon kezdete óta elvertük a Villarrealt (amely jelenleg a tabellát vezeti), Vigóban a Celtát (nem túl gyakori), igazságos döntetlent játszottunk azzal a Sevillával, ami kifejezetten meg tudta szorongatni azt a Bayernt, ami 8-2 vel árazott be minket ott és akkor.

Miről beszélünk?

Nézzünk előre és figyeljük azokat, akiktől a csapat jövőjét várjuk. Merítsünk erőt a tizenéves Pedriből és Fatiból, akikben olyan tehetség és tűz van, hogy öröm nézni! Azt viszont ne várjuk, hogy ez a két tojáshéjseggű majd minden héten konzisztensen hozza Trent Alexander-Arnold szintjét. Lesznek jobb, meg rosszabb meccseik, lesznek jobb meg rosszabb meccseink.

Értékeljük, hogy még egy évre van egy Messink. Értékeljük Trincaot, Coutinhot, még Robertot is. Értékeljük, hogy van egy edzőnk, akinek láthatóan van gondolat a fejében és nem is fél használni. Értékeljük, hogy van hová fejlődnünk, mert a csúcsról már csak bukni lehet. Jártunk már ott, tudjuk milyen – bele fog telni néhány évbe, de lehetünk majd újra ott.

Szokjunk hozzá, hogy ma ez a Barca. És innen megyünk felfelé.