Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, a Barça szurkolóit most leginkább egy dolog foglalkoztatja, mégpedig a rotáció és Valverde szerepe abban. Szintén valószínűleg nem fogunk összeveszni azon, hogy az előző szezon legnagyobb problémájának – a Rómában történtek miatt - a rotáció hiányát tartjuk, így az se meglepő, hogy a gondolatmenetünk, a kritikánk(?) Valverde felé elsősorban ebben koncentrálódik. Márpedig változtatási szándéknak a szezonban eddig nyoma nem volt a csapatban, aztán Valverde tegnap váratlanul meglépte. Viszont a lehető legrosszabb pillanatban. Vagy mégsem?

Mesék ritkán érnek úgy véget, hogy a furfangos legkisebb fiút, annak minden hősiessége és eszessége ellenére a gonosz, nagy húsdaráló annak rendje és módja szerint elnyeli, össszezúzza és kiköpi a picsába.

Pedig vasárnap ezt a mesét láttuk. És jó volt. 

A múlt szombaton egy kicsit azt hiszem mindannyian valóban úgy éreztük, hogy egy hétnyi türelmes várakozás után elvették, ellopták a „játékunkat”. Tovább súlyosbította a "széttrehánykodott libalegelőn" lenyomott nézhetetlen pogózásunkat Lalyos szerencsétlenkedése, és a kedvetlenül kókadtan maga elé érthető szomorúsággal bámuló Messi is, valamint az „ezzel a pályával most miafaszt csináljak” tekintetű Valverde is... Az étvágyunk ennélfogva még mindig óriási, a hátunk közepére kívánt válogatott szünet előtt pedig jó lenne betolni enyhítésül egy igazi „steak a la Barca”-t egy testes kis dél-amerikai vörösborral.. (ha francia lesz az sem gond).

A cím láttán könnyen gondolhatná bárki, hogy a Valladolid, mint verhető kiscsapat könnyed és egyértelmű legyőzését hiányolom, esetleg máris egyes játékosok teljesítményével lennék elégedetlen – a pályáról már nem is beszélve -, de a helyzet az, hogy leginkább a saját játékunk azonnali feladása a problémám az egygólos vezetés birtokában.