Tot El Camp

Madarat tolláról…

2017. augusztus 17. - Bendak

fcb-wallpapers.jpg

CF Real Masia – FC Órák Kérdése 2:0

Ha igazából szemléltetni szeretném az eredményt, akkor az a nulla lehetne sokkal nagyobb nulla, az a kettes pedig lehetne mondjuk egy bazi nagy kettes, akár a négyzeten is.. vagy még több.

Isten tudja miért, de tegnap este Zizu és bandája inkább úgy döntött nem tapossa ki komolytalan ellenfeléből a meleg trágyát is. Ne is áltassuk magunkat: megtehette volna. Dark Mou biztosan rátaposott volna a gázra, a francúz azonban okosabb ennél. Végig kontroll alatt tartva a mérkőzést, okos, szép játékot produkálva szépen lassan kivéreztették a csapatot, a puskapor nagy részét így a zacsiban tartva.

Kilenc év telt el azóta, amióta a madridiak utoljára feltörölték velünk a padlót. Kilenc év alatt megjártuk a mennyet, és jelen állás szerint nagyon közel állunk ahhoz ahhoz, ami minden Barca szurkoló számára maga a pokol: A Real Madrid a jobb csapat. Erőnlétileg, taktikailag, mentálisan, szakmailag, védekezésben, támadásban, csapatként… mindenben. Nincs gyenge pontjuk. Kilenc év  kellett ahhoz, hogy a csúcsokat megjárva visszasüllyedjünk abba a posványba, amiből kemény munkával és megfelelő vezetéssel kiemelkedtünk. A történelem ismétli önmagát, mi pedig úgy fest megint nem tanultunk belőle.

2011 vs 2017

Az ellenfél további dícsérete nem az én dolgom. Meghagyom azt a merengő srácoknak, nekik úgy fest most jött el az a korszak, amit mi már megértünk. Megszenvedtek érte ugyanúgy ők is, ahogy a csapatuk is. Elviselték Perez álmokfutásait, végignézték, ahogyan felmostuk velük a padlót, de tanultak a hibáikból, s új alapokra helyezve kivitelezték azt, amiről Cruyff is mindig papolt. Szomorú, vagy sem ez a realitás.

A tegnapi mérkőzés pocsék teljesítménye nem egy véletlen kisiklás, vagy egy elcseszett előszezon eredménye. Ez egy hoszabb folyamat "terméke", amely bár nem visszafordíthatatlan, de komoly sebeket ejtett a csapaton, s amelyet ideig-óráig Messiék leplezni tudtak. A saját magunk által diktált tempót nem hogy nem tutduk, de meg sem próbáltuk tartani. Lucho új utat mutatott a csapatnak, amely inkább az egyéni képességekre támaszkodott, s amely egy-egy akadozó fogaskerék miatt egyre többször ragadt be, s a tavalyi év végére egy teljesen idegen területre vezette a csapatot, ahonnan úgy fest nagyon nehezen találunk vissza.

Ahhoz, hogy ezt az utat a „katedrálishoz” mihamarabb lefussuk, a csapatnak, a vezetőségnek és a szurkolóknak is egy irányba kell húzniuk. A távolság azonban a három tábor között kb. akkora, mint Trump és az épeszű vezetés között. A csapat küszködik. Mentálisan, taktikailag és úgy fest fizikálisan is megszenvedik a kakadu távozását. A Barca szurkolók sosem voltak a türelmesebb fajtából, de elnézve a vezetőség munkásságát és megnyilvánulásait, nem is csoda, ha sokaknál betelt a pohár. Laportának volt mindig a mániája hangoztatni, hogy elsősorban a stílus az, ami igazán fontos. Legyen egy elv, ami alapján haladunk, nevezzük hitvallásnak, hogy nehéz helyzetben tudjuk majd merre menjünk tovább. Itt állunk most néhány évvel később a senki földjén, és Paulinhókra meg Gomesekre nézve vakargatjuk a fejünket, miközben Messi leszegett fejjel sétál le a pályáról edzés után.

Vigvik már célzott rá az értékelőben, hogy „a fejétől büdösödik a hal”, nekem pedig – ezen a vonalon tovább haladva – egy helyi legenda ugrik be. A Rosell-Bartomeu adminisztrációról ugyebár tudjuk, hogy nem szűzlányok egylete, és évek óta figyeljük áskálódó tekintettel az összes büdös kis bizniszt. Pontosan úgy, ahogyan az egyszeri vidéki bácsi, aki életében először felutazott a fővárosba, hogy megnézze mégis milyen az a "híres pesti kultúra". Beült az Otellóra, s nagyjából az előadás felénél nem bírta tovább. Felállt, s az öklét rázva a színész felé így kiáltott: „Figyellek Iago. Geci vagy!”

20785908_1346928982097024_4179198093797910395_o.jpg

Internettel rendelkező Barca drukkerek 

Ebből azért hashtag kampányt ne csináljunk, hisz van annak számos más módja, hogy elmozduljunk a holtpontról, de az nem lehet véletlen, hogy a Twitteren a két napja megkezdett #BartomeuDimisso kezdeményezést a világ minden tájáról ezrek támogatják, s jelenleg a csiripdoboz legtrendibb „üzenete”.

(Javítás: Ha már egyszer ki mertem tenni, akkor vállalom a felelősséget és nem írom át, de a hír téves! A #BartomeuDimisso sosem volt top tweet a Zinterneten. Elnézését mindenkitől. Olvass tovább. Több marhaságot elméletileg bem írtam..)

Őszintén szólva kissé tanácstalanul állok a szezon előtt, vagy inkább csalódottan, pedig még el sem kezdődött. Az előszezonban látottakból gyakorlatilag semmit nem köszönt vissza a pályán. A csapat fáradtnak, nyomottnak tűnt, minden tekintetben. A struktúra, ami újra kialakulni látszott teljesen szétesett. A minőség, amire annyire büszkék voltunk, s ami a többiek felé emelt eltűnt. A vezetőség, amely valaha céltudatos és nagyratörő volt, ma már nem csak a „riválisok intrikáitól”, de a saját szurkolóik által gyakorolt nyomás (és persze önmaguk dilettáns húzásai) miatt is napról napra gyengül... Rossz úton járunk.

Ter Stegen – nem hibáztatom semmiért, de azt tényleg nem értem, miért nem adtuk meg az esélyt Cilikének legalább az egyik meccsen. A gól miatt nem venném elő, tökéletesen eltalált lövés volt. 5

Mascherano – első félidő szörnyű volt, másodikban akadtak életjelek, megelőző szerelésekkel, kemény becsúszásokkal. Már csak harmadik számú középhátvéd, és ez így is van rendjén. 4

Piqué – egyszemélyes légelhárítás, bónusz sérülés. Igazi twitter betyár, de egyet nem lehet tőle elvenni: mindig az igazat mondja. A meccs után meg is tette. 5

Umtiti – annyira örülök, hogy itt van, hogy még Vermaelen, Douglas és Matyiő leigazolása sem tud érdekelni. Benzema a gólnál becsapta, de nem tudok rá haragudni. Rajta nem múlott a dolog. 6

Jordi Alba – Eltekintve a kollektíve szar performansztól az első két meccs során legalább az felüdülés, hogy nem picsog az ellenféllel. Biztos pontnak tűnik hátul, kár, hogy előtte nincs kivel összejátszania. 6

Sergi Roberto – nem volt jó meccse neki sem, de mekkora szíve van ennek a gyereknek. Ha valóban elhúzna a vezetőség miatt, személyesen mennék Barcelonába, és herélném ki Bartot egy körömcsipesszel... persze csak feltételezni tudom, hogy még megvannak a tökei... valahol Perez fiókjában. 5

Gomes – Speciel nem igazán értem, Ernőbá mire alapozza ezt a "Gomes a csapat fontos eleme" cuccot, amikor a csávót játszani még nem láthatta (Samperrel és Alenával ellentétben), edzéseken meg én is úgy nyomom néha mint Maradona. Erősen sanszos, hogy idén sem váltja meg a világot. 4

Busquets – ezdeszarvót, pedig felfelé lógott ki a „középpályánkról”.. vagy csak én voltam nagyon fáradt 4

Rakitic – A meccs végén volt egy jelenetsor, amikor négyen vezették a labdát Navas kapujára, Iván pedig a tengernyi hely mellett mégis sikerült belepasszolnia/vinnie az ellenfél védőjébe. Oké, hogy szezon eleje, meg fizikailag szörnyű állapotok, de fejben ennyire hogy lehet valaki szétesve? 4

dhbtdy8umaem0bt.jpg

Messi – szörnyen sajnálom őt. Nagyon azt éreztem, hogy ha akarunk valmit, megint egyedül kell megoldania. Balra néz: Gomes pislog vissza, mint Butters a Southparkból. Jobbra néz: Iván pislog vissza, mint egy vietnami veterán aki puskalövéseket hall vécézés közben is. Hátra nem mehet, mert már így is harminc méterre van a kapunktól, így marad az előre öt madridi ellen. Lalyos igyekezett néhényszor a segítségére lenni, de ő meg olyan volt, mint a mókus az erdőtűz után. Lövése nem volt merre van az arra. Az megvan, hogy (hivatalosan) még mindig nincs aláírva az új szerződése? 6

Suarez – Lalyosra egyetlen taktikát lehet építeni: eljutattatod hozzá a labdát az ellen tizenhatosán belül. Ennyi. Minden többi az esetek 90%-ban gyakorlatilag instant labdaeladást eredményez. A rövidpasszos játékra szegénykém szinte alkalmatlan, ráadásul eddig a helyzetkihasználásban is gyenge, mint Quasimodo hátúszásban. A hírek szerint legalább egy hónapra kidőlt. 4

Semedo – Gyors. Labdaügyes. Védekezésben máris veri Vidalt. Bíztató.

Deulofeu – Gyors. Többit meg meglátjuk.

Digne – számomra még mindig rendkívül szimpatikus. Alba mögé tökéletesen megfelel.

+ 1 Ramos – “Vesztesnek is rossz volt, győztesnek is az.“

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása