Itt az idő, most vagy most!

Facebook Tweet Tetszik

2012. augusztus 28. - johneagle001

Ha hagynánk magunkat elkábítani a szezon eddigi történéseitől, gyorsan összegezhetnénk a meccselőzetes mondanivalóját azzal, hogy egy ellentmondást nem tűrő Barça elhozza majd a kupát egy gyengélkedő Madridtól.

Azután folytathatnánk azzal, hogy a ténykérdésen túl még azt is eléri a csapat, hogy a kupát nem csak a Madridtól, de egyenesen Madridból fogja elhozni. Szinte előttünk a kép, ahogy a Bernabéu villámgyorsan kiürül, a Real játékosok a hátsó kapun osonnak ki szégyenükben, miközben a Barça játékosok a magasra emelt kupával parádéznak, lelkesen mutogatva azt a villogó vakuk fényében és a TV előtt ülő szurkolóik nagy-nagy örömére.

Szolg. közl.: tudom, hogy a mellékelt illusztráció nem passzol tökéletesen a pillanathoz (a Real lesz otthon), de nagyon megtetszett és csak most találtam meg, nem a múlt héten.

A kép tetszetős és semmi kifogásom ellene, viszont ha már a meccs előtt így gondolkodnánk, azzal 'Sant Josepet' csapnánk arcul, egyben azt a gondolkodásmódot, amit ő meghonosított korunk legmeszkeunabb klubjában.

A posztban már csak ezért is igyekszem hű maradni/lenni a visszafogott kommunikációs vonalhoz, de minden pozitívum ellenére se látok okot elhamarkodottan ítélni, vagy bármit felelőtlenül beígérni. Viszont, ha már abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy kommenthez képest jó hosszan pofázhatok, képtelen vagyok megállni, hogy előbb megemlítsek egy jelenséget, amit érezni vélek a csapat körül.

Az idei szezon eddigi legkellemesebb (és rég vártan legváratlanabb) meglepetése, hogy az évek óta hőn áhított Larsson (=bármikor bevethető Jolly Joker játékos) megérkezni látszik a csapathoz. Jelen helyzetünkben nem egyetlen emberben összpontosul a jelenség, inkább abban, hogy a keret bősége lehetőséget ad a rotációra, ez pedig azt jelenti, hogy a (meccsenkénti) pad(ok) minősége megadja, hogy Larssonok sokasága állhasson Tito rendelkezésére.

A pad minősége alatt számomra nem az az újdonság, hogy kiket tartalmaz a névsor, sokkal inkább az, mit jelentett az előző szezonban például a Pedro név a szurkolók értékítéletében és ahhoz képest, mit jelent idén. Mert amíg tavaly a meccsek nagy részében a Pedro név egyenlő volt a „darabszám a keretben” fogalmával, most úgy látszik, hogy a név régi/új értelmet nyer(t).

Ennél még jobb, hogy ez a gondolatmenet már nem csak egy játékosra igaz, mert Pedron túl megemlíthetek egy „a legszebb álmaimban nem gondoltam volna, de tetszik” Tellot, egy „reméljük, egész szezonban egészségesen rotált lesz, ezért mindvégig penge” Xavit, egy „bakker! benne van a gól!” Villát, egy „térjen vissza és meglátjuk” Cuencát, de akár egy „hűdefasza kis focista” Sergi Robertot is. Mindezt pedig úgy, hogy a padon ülhet egy tavaly kirobbanthatatlan Mascherano, szintén számolhatunk egy több, mint ígéretes Songgal, valamint az idén még nem is láttuk Thiagot, és reményeink szerint Abidalt is egyszer csak a pályán üdvözölhetjük. Ebben a helyzetben az a legjobb, hogy apró taktikai módosításokra, vagy a pályán belüli súlypontáthelyezésekre is alkalmassá válik a csapat egyes cseréket követően. Sőt! Jelen pillanatban az a csoda is megtörténhet velünk hétről-hétre, hogy világklasszis focisták ülnek a padon, miközben a pályára lépő csapat is minimum brutálisnak nevezhető.

Semmiképpen nem szeretném elkiabálni, de ez a szezon eddig azt mutatja, hogy van értelme a legideálisabb(nak tűnő) kezdőket is latolgatunk. Az edző legnagyobb problémája nem az a zsonglőrködés, hogyan tákoljon össze egy akármilyen tizenegyet, ahol mindenki legalább nagyjából a posztján játszik, hanem válogathat aszerint, hogy a pihent és jó formát futó játékosok közül éppen ki kapjon lehetőséget (továbbra, avagy ismét) bizonyítani.

Ha majd jövő májusban elmondhatjuk, hogy az általam vázolt gondolatsor a szezon egészére nézve igaznak bizonyul, akkor legalább abban biztosak lehetünk, hogy megszűnik a kényszerkezdő fogalma. De akár arra is jó esély van, hogy tavasszal nem kell fizikálisan a végletekig kifacsart, mentálisan pedig totálisan lefásult Barcelonát látnunk meccsről-meccsre a pályán. Ez a háttér kulcsfontosságú lehet a szezon egészére nézve, és döntő lehet az egyes meccseken is, például ma este.

Nehezen lehet vitatkozni azzal a megállapítással, hogy mi várhatjuk nyugodtabban a második meccset. Utólag majd biztosan kiderül, mi volt az oka José 'Egyetlenpont' Mourinho és csapata meglepő szezonkezdetének, egyelőre annyi látszik biztosnak, hogy valamit (nagyon) elcsesztek a felkészülési időszakban.

Jelenleg még nem tudhatjuk, hogy ez fizikai gondokat jelent, vagy fejben maradtak a strandon a játékosok, de mielőtt nagyon megkönnyebbülnénk, jelezni szeretném, hogy biztosan eljön a pillanat, amikor „csakazértis” összeszedik magukat. Amikor pedig ez az összeszedés megvalósul, én borítékolom, hogy borzalmas aprítást rendeznek majd az adott ellenfél soraiban. A kérdés minket annyiban érint, hogy az aprítási eljárás a Barça játékosok csontszerkezetében manifesztálódik, vagy pedig abban, hogy a hétvégén 12-0-ra legyőzik a Granadát?

Én nem érzem, hogy éppen most lenne képes éppen ez a Real meglepni éppen ezt a Barçát, de inkább vagyok híve az óvatos latolgatásnak, mert abból mindig kisebb a pofára esés. Pillanatnyilag nem látom a Barça gyenge pontját, és szintén pillanatnyilag nem látom ezzel összevetve a Madridban azt az erőt, ami képes lenne meglepni a világot azzal, hogy végül zsebre teszik ezt a kupát.

Ebben a Barçában benne van az, hogy legyőzze ezt a Madridot, ebben a párharcban pedig benne van az, hogy a kupát elhozzuk. A jelenlegi helyzetben minden adott ahhoz, hogy Tito pályafutása alig negyedik meccse után máris munkát adjon a múzeum dolgozóinak, a csapat pedig újabb csecse-becsét mutogasson ország-világnak, bizonyítva, hogy nem idegen tőlünk egy újabb sokkupás év gondolata. Vétek lenne nem élni a helyzeti előnyünkkel, vétek lenne hagyni, hogy elveszítsünk valamit, ami félig már a kezünkben van. Pillanatnyilag jobbak vagyunk, pillanatnyilag előnyben vagyunk, „csupán” az i-re kell egy pontot tennünk, hogy bebizonyítsuk: a tavalyi év átmeneti állapot volt, a helyzet pedig alapvetően nem változott jelentősen, se Spanyolországban, se Európában.

Meg lehet próbálni maszatolni a szuperkupa jelentőségét, az igazság viszont az, hogy ez a siker lélektani előnyt jelent ebben a párharcban, egyben némi kihatással lehet a szezon egészére is. Körülbelül tíz forduló után ki fog kristályosodni a spanyol mezőny helyzete és valószínűleg nem tévedek nagyot, hogy addigra beáll a "megszokott rend” és a versenyfutás megint a két nagy dominanciáját mutatja majd.

Ha pedig ez így lesz, most lehetőségünk van világossá tenni azt a kérdést is, hogy ki a jobb, melyik csapat ígérkezik az erősebbnek ebben a szezonban. Ehhez pedig „mindössze” annyit kell tennünk, hogy élünk a helyzeti előnyünkkel és elhozzuk a kupát. Egy olyan tettet kell megvalósítanunk, amiről tudjuk, hogy nem lehetetlen, mert a csapat az utóbbi években számtalanszor képes volt győzni a Bernabéuban. (Négy év alatt öt győzelem, két döntetlen.)

Komolyan kell venni a meccset, meg kell tisztelni az ellenfelet azzal, hogy nagyon koncentráltan játsszunk, de minden óvatoskodás ellenére most van itt az alkalom helyére tenni az erőviszonyokat, és meggyőző játékkal zsinórban negyedszer hazahozni a kupát.

Real Madrid-Barcelona, Spanyol Szuperkupa visszavágó

TV: Sport1, 22:30