Aki olvasott már (valaha is) ún. motivációs könyvet, jó eséllyel találkozott azzal a mondattal, mely szerint: „ha citromot kapsz az élettől, készíts belőle limonádét”. Ez a jó tanács (életbölcsesség?) gyakorlatilag a magyar „minden rosszban van valami jó” amerikai változata, ám azzal ellentétben nem csupán arra buzdít, hogy nehéz időkben is vegyük észre a pozitívumokat, hanem arról is beszél, hogy cselekedjünk még annak ellenére is (vagy éppen azért), ha valami negatívum történt. Hmmm, hmmm… Lehetséges, hogy akaratlanul is megfogtam egy alapvető különbséget két nemzet (hozzáállása és gondolkodásmódja) között?
Úgy alakult az életem, hogy egy hosszabb időszakra (két hét volt, talán három?) el lettem vágva mindennemű kapcsolattól a külvilág felé, ezért fogalmam nem volt arról, mi történik a csapattal. Ez azt jelenti, nem hogy nem láttam a meccseket, de még az eredményekről se tudtam beszerezni semmilyen információt. Egy olyan átmeneti helyzetről van tehát szó, amely az én „citromom” lett, ez a poszt pedig egy szándék arra, hogy „limonádét készítsek belőle”.
Aki olvasott már (valaha is) ún. motivációs könyvet, jó eséllyel találkozott azzal a mondattal, mely szerint: „ha citromot kapsz az élettől, készíts belőle limonádét”. Ez a jó tanács (életbölcsesség?) gyakorlatilag a magyar „minden rosszban van valami jó” amerikai változata, ám azzal ellentétben nem csupán arra buzdít, hogy nehéz időkben is vegyük észre a pozitívumokat, hanem arról is beszél, hogy cselekedjünk még annak ellenére is (vagy éppen azért), ha valami negatívum történt. Hmmm, hmmm… Lehetséges, hogy akaratlanul is megfogtam egy alapvető különbséget két nemzet (hozzáállása és gondolkodásmódja) között?
Úgy alakult az életem, hogy egy hosszabb időszakra (két hét volt, talán három?) el lettem vágva mindennemű kapcsolattól a külvilág felé, ezért fogalmam nem volt arról, mi történik a csapattal. Ez azt jelenti, nem hogy nem láttam a meccseket, de még az eredményekről se tudtam beszerezni semmilyen információt. Egy olyan átmeneti helyzetről van tehát szó, amely az én „citromom” lett, ez a poszt pedig egy szándék arra, hogy „limonádét készítsek belőle”.
Visszaérkezvén a „száműzetésből”, először is rávetettem magam a blogra és végignéztem a végeredményeket. A Depor meccs láttán ugyan majdnem lefordultam a székről, de összegzésként konstatáltam magamban, hogy alapvetően nélkülem is megvolt a társaság és gyűjtögették lelkesen a bajnoki és BL pontokat.
Azután elolvastam az összes általam kihagyott írást és még itt se érzékeltem jelentősebb problémát, mindaddig, amíg a kommentsort végig nem figyeltem. A szurkolói véleményekben ugyanis tömegével olvashattam mélyen tudásuk alatt játszó Barça játékosokról és az egész összkép abban a formában jött át, hogy hiába az eredményesség, itt valami földindulás-szerű katasztrófasorozatnak kellett végbemennie. 
Ugyanakkor sehogy nem értettem, miért ez a sok negatív (vissz)hang, ha a meccsek meg sorozatos győzelmeket hoztak számunkra? Nyilvánvaló volt, hogy a végső megoldás: halál visszanézni a meccseinket, mert a bajtömeg és a szurkolói elégedetlenkedés forrása akkor válik majd nyilvánvalóvá számomra is.
Persze, hogy fals az eredmény tudatában meccset nézni, az is világos, hogy egészen másként csapódik ez le, amikor élőben szurkol-buzdít valaki, és azt kell látnia, hogy a csapat folyamatosan éles-veszélyes szituációkba keveredik. De mindezek ellenére se láttam semmi olyat, ami valóban indokolttá tette volna a jellemzően érezhető hangulatot. Bevallom, gondolatom volt, hogy „ráncba szedjem” a szurkolói közösséget azzal a felütéssel, amelyet már mindenki un szerint „hogy gondoljuk mi, hogy a győzelem alanyi jogon jár a Barçának?”, „miért gondolja bárki, hogy a Barça a meccsek lejátszása nélkül máris győz, csak azért, mert esélyes?”. Vagy éppen „milyen eltorzult gondolkodásmód az, amely szerint az ellenfélnek semmi ráhatása nem lehet a Barça meccseire, azok könnyed focigálák csupán?” 
Azonban azt is gondoltam, hogy lekezelő lenne ez a megközelítés, nem tekintelek Titeket (kis)gyereknek, így mégse teszek ilyet. De az események következménye az lett, hogy talán sikerült megfognom egy olyan gondolatot, ami rávilágíthat arra, valójában mi is a "baja" a Barça szurkolóknak.
Nekem az utóbbi hetek-hónapok eseményei abban a formában összegződtek, hogy meg vagyunk lepődve, ugyanis folyamatosan olyan szituációkba keveredik a csapat, amelyek nagyon távol állnak attól, amit Pep megadott nekünk. Ezzel együtt azt érzem, hogy véget ért az az időszak, amikor a csapat egymás után játszotta a steril meccseket. Nem azt mondom, hogy könnyű éveken vagyunk túl, mert értek minket csalódások is, de egyáltalán nem meglepő, hogy a Barça szurkolók (tévedés ne essék, magamat is idesorolom!) jellemzően elkényelmesedtek, mert nagyon hozzászoktak a jóhoz. 
Az utóbbi évek ugyanakkor magukkal hozták azt is, hogy nagyon ritkán volt lehetősége a Barça szurkolóknak átélni azt, milyen úgy ISTENIGAZÁBÓL SZURKOLNI. Ismét előcibálok egy szót, mert nagyon találónak érzem. Egy olyan fajta sterilitásban és sebezhetetlenségben éltük meg az utóbbi négy évet, amiben csak igen kevés szurkolótábornak lehetett része, ha egyáltalán valaha is. Persze hogy jó volt ezt megélni és persze, hogy bízunk a további jó folytatásban. Ugyanakkor én például nem egyszer néztem (nagyon kicsit) irigykedve más csapatok blogjait, akik nem csupán egy végeláthatatlan cukorszirupban pörgették mindennapjaikat, hanem éltek.
Én minden felmerülő probléma ellenére azt gondolom, végre mi is ÉLÜNK! Ismét szorítunk, ismét izgulunk, ismét aggódunk, ismét SZURKOLUNK! Nyilván nem kell velem egyetérteni, de azt gondolom, jó érzés felébredni. Jó érzés kilépni a sterilitásból, jó érzés egy olyan csapat meccseit nézni hétről-hétre, akik maguk is emberek és csak egy kicsit tévedhetetlen istenek.
Jó érzés NEM elaludni a meccsek utolsó negyedórájában (az első félidő végén?), jó érzés az, hogy érdemben van miről és ki(k)ről beszélni a csapattal kapcsolatban. És jó érzés az is, hogy a szurkolótábor kilépni látszik a jellegtelen, sokszor már-már érzéketlen tudomásulvételekből.
Ráébredni valamire egyáltalán nem könnyű dolog, olykor fájdalmas is. De elmondhatom, hogy még akkor is jobban szorítottam - az általam kihagyott meccseket visszanézve - a csapatért, ha pontosan tudtam a végeredményt, mint az utóbbi években nem egyszer, amikor élőben követtem az eseményeket.
Spanyol bajnokság, 12. forduló
FC Barcelona – Real Zaragoza
TV: Sport2, 20:00
