Úgy alakult, hogy csapatkapitányokban szegény korszakot élünk meg. Puyolt a francba is, már megint műteni kellett, Xavi nem bírja a sorozatterhelést, és mostantól csak a legfontosabb meccseken játszhat, Valdés pedig még mindig a klasszikus bírójával való szívélyes beszélgetéséért kapott négymeccses eltiltását tölti, így Iniesta húzhatta fel a karjára a kapitányi karszalagot. Amikor pedig a második félidőben Roura őt is lekapta a pályáról a vb-selejtezőre való pihentetés jegyében, már Messin virított a katalán-csíkos szent darab. Meglehetősen furcsa látvány volt, ezelőtt csak viszonylag komolytalan meccseken szerepelt ő kapitányként. Maradona egyszer azt mondta, hogy Messi nem való csapatkapitánynak, mert nem vezéregyéniség, de attól még, hogy ő mondta, nem biztos, hogy mérhetetlen ökörség. Idővel meglátjuk, mindenesetre Messi eltöltötte mással a meccset, ahelyett, hogy ezen gondolkodjon.
A meccs elején a Rayo nekünk esett, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket – úgy tűnt, hogy a látványos és magabiztos játék mellett a gyenge meccskezdést is visszahozzuk a Pep-korszakból. A Rayo úgy döntött, hogy kipróbálja az ellenünk alkalmazott kétfajta taktika közül azt, amelyben a leparkolt busz helyett az agresszív letámadás kap szerepet, de néhányszor túlzottan is beleélték magukat a mezükön szereplő Iron Man feliratba. Kellemetlen ellenfélnek bizonyultak, többször is csúnyán odarúgtak egy-egy játékosunknak, eközben pedig, sok más csapattal ellentétben, azt sem tartották elvetendő ötletnek, hogy támadjanak is. Lehet valami a madridi levegőben, mert a stílusuk erősen emlékeztetett egy másik fővárosi csapatéra, és itt most nem a Realra gondolok, sokkal inkább a barbár Atléticóra. Falcaójuk ugyan nincs, de van helyette Tamudójuk, aki persze messze nem az a szint, viszont a colombianóhoz hasonlóan hozza a körülbelül 1 gól/1 Barça elleni meccses átlagot. Ez az ember, aki leginkább egy osztrák-módi kertitörpére hasonlít, az iránta érzett szeretet jeléül már a becserélésekor nagyobb füttyöt kapott a Camp Nou közönségétől, mint Pepe szokott ittjártakor, és valahogy minden évben előkerül pár percre, hogy egy kicsit keserítsen minket. A szerencse az, hogy a bajnokság végkimenetelébe most sok beleszólása nincs.
Próbálkozott a Rayo a támadással, azonban a kapujuk előtt szabadon hagyott hatalmas (értsd: több mint egy tizenhatosnyi) területek a Barça ellen még mindig csúnyán megbosszulják magukat. Ezen az estén Messi és Villa olyan tökéletes szimbiózisban működött együtt, hogy duettjük előadása közben, míg egyik karjukkal átöltelték egymást, a másikkal egyszerre mutatták fel középső ujjukat a madridi sajtó összes meseírójának. Ha ez az összeköttetés a későbbiekben is megmarad közöttük, az biztató jel a tavaszra nézve.
Pinto (7) – A kapott gól nélküli sorozatunk csak két meccsig bírta, a kobold góljáról viszont ő nem tehet. Magabiztosan mozgott a kapuban, és egyre inkább úgy tűnik, nem nagy veszteség, ha ő játszik Valdés helyett, de ez betudható annak is, hogy az évek alatt hozzászoktunk minden idegesítő baromságához, így mostanra csak a bravúros védései tűnnek fel.
Adriano (–) – Ha Puyol nem sérülne meg állandóan, akkor őróla tartanánk úgy, hogy rendszeresen finanszírozza a katalán orvosok új-zélandi nyaralásait. Igazán nagy kár érte, sérülésével duplán veszítettünk, mert ezzel elöl és hátul is csökkent eggyel a lehetőségeink száma a PSG elleni meccsekre az elkövetkező 4–6 hétre.
Gudjohnsen Alves (6,5) – Védekezésben hagyott kívánnivalót maga után, támadásban viszont sokat adott hozzá a játékhoz, csak tartsa meg a jó formát későbbre is. Arra, hogy ellőtte a labdát oldalról úgy, hogy középen ketten várták üresen, az egyetlen magyarázat az lehet, hogy látta Alexist érkezni, és inkább úgy döntött, jobb lesz, ha megpróbálja ő. Hátulról meg úgy néz ki, mint Iniesta elölről.
Piqué (6) – A védelmünk továbbra is távol áll az áttörhetetlen fal fogalmától, ismét visszakaptuk a bekapott gól nyújtotta „élvezetet”. Tamudo a beállása után olyan pofátlanul gyorsan rúgta a gólt, hogy ennyi idő alatt nem tudtunk reagálni az új emberre. Komoly hibája nem volt, de rajta mindig meglátszik, ha Puyol nem parancsol mellette.
Mascherano (6,5) – Magabiztosabb volt most, mint Piqué, de azért látszólag ő sem ellenzi, ha a „rúgjunk többet, mint ahányat kapunk” felfogásban játsszuk a meccseinket. Magához képest sokat járkált előre, már tényleg várjuk, mikor szerzi meg első gólját. A bekapott gólban épp annyira hibás, mint Piqué, talán mindketten Puyol eligazítására vártak.
Alba (6,5) – Szokás szerint robotolt fel-le, és bár most nem futotta le a két tizenhatos közötti távolságot 7 másodperc alatt, így is ő volt a leggyorsabb a pályán. A támadásokban most kevesebbszer vett részt, ennek nyilván oka volt a Rayo feltolt játéka is, de cserébe most védekezésben nem lehetett rá panasz. Meg sem kottyan neki, hogy mióta nem pihent már.
Busquets (6) – A saját maga által felállított sztenderdhez képest kifejezetten pontatlan volt, többször is elszórta a labdát. Ezzel most csak egy normális középpályás szintjét hozta. Tekintve, hogy a válogatottban úgyis pályára fog lépni, igazán játszhatott volna most helyette Song.
Fábregas (5) – Eddig ráfoghattuk, hogy a csapatszerkezet nem kedvez neki, most viszont Xavi időszakos kiválásával új szerepkörben kellett volna tündökölnie – a sikerességének mértéke ezt illetően igencsak közelített egy bizonyos tojás alakú számhoz. Nem hibázott, de gyakorlatilag semmi pluszt nem adott hozzá a játékhoz. Az első félidő végén jó helyzetbe hozta Villát, de ilyenből nem egyet szeretnénk látni tőle meccsenként. Szerencsétlenségére most nem volt a pályán Pedro, így nem nehéz eldönteni, hogy tegnap éppen ki jelentette a legnagyobb emberhátrányt.
Iniesta (7,5) – Titóék egy időre befejezték a kísérletezést a szélsőként való szerepeltetésével, és ez láthatóan felszabadultabbá tette őt. Villantott egyet-kettőt, de ő is inkább a hőstett levezető meccseként fogta fel az egészet.
Alexis (6,5) – Néha csuda dolgokat művel, aztán a legkönnyebb részt elrontja, de ez már régóta nem újdonság vele kapcsolatban. Mégis, látványosan jobb vele, mint Pedróval, legalábbis a belé vetett hitünk még nem fogyott el annyira, mint kanári kollégájánál. Messi és Villa örömteli egymásra találása után a következő lépésben valahogy bevehetnék őt is a klubba, mert kizárt, hogy ennél nem tud többet.
Messi (8) – 18 meccsen lőtt gólt zsinórban, ilyen sorozata egyetlen csapatnak sincs a ligában. De számokat sorolni vele kapcsolatban már nem is érdemes, a kérdés az, hogy elég motivációt jelent-e neki megdöntögetni a saját maga rekordjait. Az egész azzal kezdődött, hogy lehetetlen módon eltalálta a kapufát, Villa gólja előtt megcsinált egy lehetetlen labdaátvételt, a lehetetlen második gólja előtt pedig eléggé lehetetlen módon futotta le a védőjét. Az ufológusok azonnali konferenciát hívtak össze.
Villa (7,5) – Megmutatta, mi az, amit egy csatártól várunk, és eddig hónapokig nem kaptuk meg. Remélhetjük, hogy a Milan ellen tulajdonképpen továbbjutást érő gólja végleg áttörte a gátat, mind a játékát, mind a rendszeres kezdőcsapati tagságát illetően. Hogy Messi szerzett két gólt, már nem is számít különösebb hírnek, viszont az, hogy mindkettőhöz Villa adta a gólpasszt, a lehető legjobb, ami a csapattal történhetett.
Thiago (6,5) – Az már biztos, hogy a kiscsapatok ellen akár tökéleteset is tud nyújtani, viszont egyelőre benne van még a hibázás lehetősége. A gólról éppen nem tehet, semmiképpen nem az ő feladata lett volna fogni Tamudót.
ng (–) – Még mindig kaphatna több játéklehetőséget, most a középpálya bármely posztján bevethette volna őt Roura.
A keddi katartikus élmény utáni másnaposságban nehéz lett volna most olyan meccset játszanunk, ami hasonló hatást vált ki, mint a Milantól vett könnyes búcsúnk, de miután a bajnokságban a pontelőnyünk 13-10-re vezet a hátralévő fordulók számával szemben, összességében teljesen elégedettek lehetünk a tegnap történtekkel. A feladat letudva, a három pontunkat ünnepélyesen hozzábiggyesztették a tabellán a nevünk mellé, különösebb megerőltetés nélkül győztünk, eközben pedig a Messi-Villa páros produkciójával pozitív fejleményeknek lehettünk szemtanúi. Talán Jordi Roura utolsó meccsét láthattuk vezetőedzőként, ugyanis a hírek szerint a válogatott szünet után Tito akár vissza is térhet (kopp-kopp).
Úgy alakult, hogy csapatkapitányokban szegény korszakot élünk meg. Puyolt a francba is, már megint műteni kellett, Xavi nem bírja a sorozatterhelést, és mostantól csak a legfontosabb meccseken játszhat, Valdés pedig még mindig a klasszikus bírójával való szívélyes beszélgetéséért kapott négymeccses eltiltását tölti, így Iniesta húzhatta fel a karjára a kapitányi karszalagot. Amikor pedig a második félidőben Roura őt is lekapta a pályáról a vb-selejtezőre való pihentetés jegyében, már Messin virított a katalán-csíkos szent darab. Meglehetősen furcsa látvány volt, ezelőtt csak viszonylag komolytalan meccseken szerepelt ő kapitányként. Maradona egyszer azt mondta, hogy Messi nem való csapatkapitánynak, mert nem vezéregyéniség, de attól még, hogy ő mondta, nem biztos, hogy mérhetetlen ökörség. Idővel meglátjuk, mindenesetre Messi eltöltötte mással a meccset, ahelyett, hogy ezen gondolkodjon.
A meccs elején a Rayo nekünk esett, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket – úgy tűnt, hogy a látványos és magabiztos játék mellett a gyenge meccskezdést is visszahozzuk a Pep-korszakból. A Rayo úgy döntött, hogy kipróbálja az ellenünk alkalmazott kétfajta taktika közül azt, amelyben a leparkolt busz helyett az agresszív letámadás kap szerepet, de néhányszor túlzottan is beleélték magukat a mezükön szereplő Iron Man feliratba. Kellemetlen ellenfélnek bizonyultak, többször is csúnyán odarúgtak egy-egy játékosunknak, eközben pedig, sok más csapattal ellentétben, azt sem tartották elvetendő ötletnek, hogy támadjanak is. Lehet valami a madridi levegőben, mert a stílusuk erősen emlékeztetett egy másik fővárosi csapatéra, és itt most nem a Realra gondolok, sokkal inkább a barbár Atléticóra. Falcaójuk ugyan nincs, de van helyette Tamudójuk, aki persze messze nem az a szint, viszont a colombianóhoz hasonlóan hozza a körülbelül 1 gól/1 Barça elleni meccses átlagot. Ez az ember, aki leginkább egy osztrák-módi kertitörpére hasonlít, az iránta érzett szeretet jeléül már a becserélésekor nagyobb füttyöt kapott a Camp Nou közönségétől, mint Pepe szokott ittjártakor, és valahogy minden évben előkerül pár percre, hogy egy kicsit keserítsen minket. A szerencse az, hogy a bajnokság végkimenetelébe most sok beleszólása nincs.
Próbálkozott a Rayo a támadással, azonban a kapujuk előtt szabadon hagyott hatalmas (értsd: több mint egy tizenhatosnyi) területek a Barça ellen még mindig csúnyán megbosszulják magukat. Ezen az estén Messi és Villa olyan tökéletes szimbiózisban működött együtt, hogy duettjük előadása közben, míg egyik karjukkal átöltelték egymást, a másikkal egyszerre mutatták fel középső ujjukat a madridi sajtó összes meseírójának. Ha ez az összeköttetés a későbbiekben is megmarad közöttük, az biztató jel a tavaszra nézve.
Pinto (7) – A kapott gól nélküli sorozatunk csak két meccsig bírta, a kobold góljáról viszont ő nem tehet. Magabiztosan mozgott a kapuban, és egyre inkább úgy tűnik, nem nagy veszteség, ha ő játszik Valdés helyett, de ez betudható annak is, hogy az évek alatt hozzászoktunk minden idegesítő baromságához, így mostanra csak a bravúros védései tűnnek fel.
Adriano (–) – Ha Puyol nem sérülne meg állandóan, akkor őróla tartanánk úgy, hogy rendszeresen finanszírozza a katalán orvosok új-zélandi nyaralásait. Igazán nagy kár érte, sérülésével duplán veszítettünk, mert ezzel elöl és hátul is csökkent eggyel a lehetőségeink száma a PSG elleni meccsekre az elkövetkező 4–6 hétre.
Gudjohnsen Alves (6,5) – Védekezésben hagyott kívánnivalót maga után, támadásban viszont sokat adott hozzá a játékhoz, csak tartsa meg a jó formát későbbre is. Arra, hogy ellőtte a labdát oldalról úgy, hogy középen ketten várták üresen, az egyetlen magyarázat az lehet, hogy látta Alexist érkezni, és inkább úgy döntött, jobb lesz, ha megpróbálja ő. Hátulról meg úgy néz ki, mint Iniesta elölről.
Piqué (6) – A védelmünk továbbra is távol áll az áttörhetetlen fal fogalmától, ismét visszakaptuk a bekapott gól nyújtotta „élvezetet”. Tamudo a beállása után olyan pofátlanul gyorsan rúgta a gólt, hogy ennyi idő alatt nem tudtunk reagálni az új emberre. Komoly hibája nem volt, de rajta mindig meglátszik, ha Puyol nem parancsol mellette.
Mascherano (6,5) – Magabiztosabb volt most, mint Piqué, de azért látszólag ő sem ellenzi, ha a „rúgjunk többet, mint ahányat kapunk” felfogásban játsszuk a meccseinket. Magához képest sokat járkált előre, már tényleg várjuk, mikor szerzi meg első gólját. A bekapott gólban épp annyira hibás, mint Piqué, talán mindketten Puyol eligazítására vártak.
Alba (6,5) – Szokás szerint robotolt fel-le, és bár most nem futotta le a két tizenhatos közötti távolságot 7 másodperc alatt, így is ő volt a leggyorsabb a pályán. A támadásokban most kevesebbszer vett részt, ennek nyilván oka volt a Rayo feltolt játéka is, de cserébe most védekezésben nem lehetett rá panasz. Meg sem kottyan neki, hogy mióta nem pihent már.
Busquets (6) – A saját maga által felállított sztenderdhez képest kifejezetten pontatlan volt, többször is elszórta a labdát. Ezzel most csak egy normális középpályás szintjét hozta. Tekintve, hogy a válogatottban úgyis pályára fog lépni, igazán játszhatott volna most helyette Song.
Fábregas (5) – Eddig ráfoghattuk, hogy a csapatszerkezet nem kedvez neki, most viszont Xavi időszakos kiválásával új szerepkörben kellett volna tündökölnie – a sikerességének mértéke ezt illetően igencsak közelített egy bizonyos tojás alakú számhoz. Nem hibázott, de gyakorlatilag semmi pluszt nem adott hozzá a játékhoz. Az első félidő végén jó helyzetbe hozta Villát, de ilyenből nem egyet szeretnénk látni tőle meccsenként. Szerencsétlenségére most nem volt a pályán Pedro, így nem nehéz eldönteni, hogy tegnap éppen ki jelentette a legnagyobb emberhátrányt.
Iniesta (7,5) – Titóék egy időre befejezték a kísérletezést a szélsőként való szerepeltetésével, és ez láthatóan felszabadultabbá tette őt. Villantott egyet-kettőt, de ő is inkább a hőstett levezető meccseként fogta fel az egészet.
Alexis (6,5) – Néha csuda dolgokat művel, aztán a legkönnyebb részt elrontja, de ez már régóta nem újdonság vele kapcsolatban. Mégis, látványosan jobb vele, mint Pedróval, legalábbis a belé vetett hitünk még nem fogyott el annyira, mint kanári kollégájánál. Messi és Villa örömteli egymásra találása után a következő lépésben valahogy bevehetnék őt is a klubba, mert kizárt, hogy ennél nem tud többet.
Messi (8) – 18 meccsen lőtt gólt zsinórban, ilyen sorozata egyetlen csapatnak sincs a ligában. De számokat sorolni vele kapcsolatban már nem is érdemes, a kérdés az, hogy elég motivációt jelent-e neki megdöntögetni a saját maga rekordjait. Az egész azzal kezdődött, hogy lehetetlen módon eltalálta a kapufát, Villa gólja előtt megcsinált egy lehetetlen labdaátvételt, a lehetetlen második gólja előtt pedig eléggé lehetetlen módon futotta le a védőjét. Az ufológusok azonnali konferenciát hívtak össze.
Villa (7,5) – Megmutatta, mi az, amit egy csatártól várunk, és eddig hónapokig nem kaptuk meg. Remélhetjük, hogy a Milan ellen tulajdonképpen továbbjutást érő gólja végleg áttörte a gátat, mind a játékát, mind a rendszeres kezdőcsapati tagságát illetően. Hogy Messi szerzett két gólt, már nem is számít különösebb hírnek, viszont az, hogy mindkettőhöz Villa adta a gólpasszt, a lehető legjobb, ami a csapattal történhetett.
Thiago (6,5) – Az már biztos, hogy a kiscsapatok ellen akár tökéleteset is tud nyújtani, viszont egyelőre benne van még a hibázás lehetősége. A gólról éppen nem tehet, semmiképpen nem az ő feladata lett volna fogni Tamudót.
ng (–) – Még mindig kaphatna több játéklehetőséget, most a középpálya bármely posztján bevethette volna őt Roura.
A keddi katartikus élmény utáni másnaposságban nehéz lett volna most olyan meccset játszanunk, ami hasonló hatást vált ki, mint a Milantól vett könnyes búcsúnk, de miután a bajnokságban a pontelőnyünk 13-10-re vezet a hátralévő fordulók számával szemben, összességében teljesen elégedettek lehetünk a tegnap történtekkel. A feladat letudva, a három pontunkat ünnepélyesen hozzábiggyesztették a tabellán a nevünk mellé, különösebb megerőltetés nélkül győztünk, eközben pedig a Messi-Villa páros produkciójával pozitív fejleményeknek lehettünk szemtanúi. Talán Jordi Roura utolsó meccsét láthattuk vezetőedzőként, ugyanis a hírek szerint a válogatott szünet után Tito akár vissza is térhet (kopp-kopp).
Úgy alakult, hogy csapatkapitányokban szegény korszakot élünk meg. Puyolt – sírnak szemeink –, már megint műteni kellett, Xavi nem bírja a sorozatterhelést, és mostantól csak a legfontosabb meccseken játszhat, Valdés pedig még mindig a bíróval való szívélyes társalgásáért kapott négymeccses eltiltását tölti, így Iniesta húzhatta fel a karjára a kapitányi karszalagot. Amikor pedig a második félidőben Roura őt is lekapta a pályáról a vb-selejtezőre való pihentetés jegyében, már Messin virított a Puyol-cucc. Meglehetősen furcsa látvány volt, ezelőtt csak viszonylag komolytalan meccseken szerepelt ő kapitányként. Maradona egyszer azt mondta, hogy nem való csapatkapitánynak, mert nem vezéregyéniség, de attól még, hogy Maradona mondta, nem biztos, hogy mérhetetlen ökörség. Idővel meglátjuk, mindenesetre Messi nagy ügyet nem csinált belőle, eltöltötte mással a meccset, például azzal, hogy megkísérelte felülmúlni szépségben a keddi góljait.
A meccs elején a Rayo nekünk esett, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket – úgy tűnt, hogy a látványos és magabiztos játék mellett a gyenge meccskezdést is visszahozzuk a Pep-korszakból. A Rayo eldöntötte, hogy kipróbálják az ellenünk alkalmazott kétfajta taktika közül azt, amelyben a leparkolt busz helyett az agresszív letámadás kap szerepet, de néhányszor túlzottan is beleélték magukat a mezükön szereplő Iron Man feliratba. Kellemetlen ellenfélnek bizonyultak, többször is csúnyán odarúgtak egy-egy játékosunknak, eközben pedig, sok más csapattal ellentétben, azt sem tartották elvetendő ötletnek, hogy támadjanak is. Lehet valami a madridi levegőben, mert a stílusuk erősen emlékeztetett egy másik fővárosi csapatéra, és itt most nem a Realra gondolok, sokkal inkább a barbár Atléticóra. A Rayóban ugyan nincs Falcao, de van helyette Tamudo, aki persze messze nem az a szint, viszont a kolumbiaihoz hasonlóan hozza a körülbelül 1 gól/1 Barça elleni meccses átlagot. Ez az ember, aki leginkább egy osztrák-módi kertitörpére hasonlít, az iránta érzett szeretet jeléül már a becserélésekor nagyobb füttyöt kapott a Camp Nou közönségétől, mint Pepe és Mourinho szoktak együtt ittjártukkor, és valahogy minden évben előkerül pár percre, hogy egy kicsit keserítsen minket. Szerencse, hogy a bajnokság végkimenetelébe most sok beleszólása nincs.
Próbálkozott a Rayo a támadással, azonban a kapujuk előtt szabadon hagyott hatalmas (értsd: egy tizenhatosnyinál nagyobb) területek a Barça ellen még mindig csúnyán megbosszulják magukat. Ezen az estén Messi és Villa olyan tökéletes szimbiózisban működött együtt, hogy duettjük előadása közben, míg egyik karjukkal átölelték egymást, a másikkal egyszerre mutatták fel középső ujjaikat a madridi sajtó összes meseírójának. Ha ez az ördögi összeköttetés a későbbiekben is megmarad közöttük, az igencsak biztató jel a tavaszra nézve. A góljaink nem a tipikus barçásból valók voltak, de Messiéknek szemmel láthatóan tetszett a sok hely, a gyors játék és a mély indítások. A meccs csordogált, néhány újabb rekord megdöntésén kívül nagy események nem történtek, de ez most pont elég is volt. Két hét szünet következik, mindenki elutazik szép hazájába, és elintézi, hogy legyen majd programja 2014 nyarára, azután viszont belecsapunk a lecsóba, és a FIFA-vírusunkat a Celta ellen kikúrálva indulhatunk is rögtön Párizsba, Londonért!
Egyéni szereplés:
Pinto (7) – A kapott gól nélküli sorozatunk csak két meccsig bírta, a kobold góljáról viszont ő nem tehetett. Magabiztosan mozgott a kapuban, és egyre inkább úgy tűnik, nem nagy veszteség, ha ő játszik Valdés helyett, de ez betudható annak is, hogy az évek alatt hozzászoktunk minden idegesítő mozdulatához, így mostanra csak a bravúros védései tűnnek fel.
Adriano (–) – Ha Puyol nem sérülne meg állandóan, akkor őróla tartanánk úgy, hogy rendszeresen finanszírozza a katalán orvosok háromhetes új-zélandi nyaralásait. Igazán nagy kár érte, sérülésével duplán veszítettünk, mert ezzel elöl és hátul is csökkent eggyel a lehetőségeink száma a PSG elleni meccsekre az elkövetkező 4–6 hétre.
Gudjohnsen Alves (6,5) – Védekezésben hagyott kívánnivalót maga után, támadásban viszont sokat adott hozzá a játékhoz. Létszükséglet, hogy a jó formáját megtartsa, mivel Adriano kiesett, de most meg is van benne a potenciál, főleg így, hogy Albával felváltva veszik le a támadások terhét egymás válláról. Amikor ellőtte a labdát oldalról úgy, hogy középen ketten várták üresen, arra az egyetlen magyarázat az lehet, hogy látta Alexist érkezni, és inkább úgy döntött, jobb lesz, ha megpróbálja ő.
Piqué (6) – A védelmünk továbbra is távol áll az áttörhetetlen fal fogalmától, ismét visszakaptuk a bekapott gól nyújtotta „élvezetet”. Tamudo a beállása után olyan pofátlanul gyorsan rúgta a gólt, hogy ennyi idő alatt reagálni sem tudtunk az új emberre. Komoly hibája nem volt, de rajta mindig meglátszik, ha Puyol nem parancsol mellette.
Mascherano (6,5) – Magabiztosabb volt most, mint Piqué, de azért láthatóan ő sem ellenzi, ha a „rúgjunk többet, mint ahányat kapunk” felfogásban játsszuk a meccseinket. Magához képest sokat járkált előre, már tényleg ideje lenne végre, hogy megszerezze az első gólját. A bekapott gólban épp annyira hibás, mint Piqué, valószínűleg mindketten Puyol eligazítására vártak.
Alba (6,5) – Szokás szerint robotolt fel-le, és bár ezen a meccsen nem futotta le a két tizenhatos közötti távolságot 7 másodperc alatt, így is ő volt a leggyorsabb a pályán. A támadásokban most kevesebbszer vett részt, ennek nyilván oka volt a Rayo feltolt játéka is, de cserébe védekezésben nem lehetett rá panasz. Meg sem kottyan neki, hogy nagyon régóta nem pihent már.
Busquets (6) – A saját maga által felállított sztenderdhez képest kifejezetten pontatlan volt, többször is elszórta a labdát, így ezzel most csak egy normális középpályás szintjét hozta. Tekintve, hogy a válogatottban úgyis pályára fog lépni, igazán játszhatott volna most helyette Song.
Fábregas (5) – Eddig ráfoghattuk, hogy a csapatszerkezet nem kedvez neki, most viszont Xavi időszakos kiválásával új szerepkörben kellett volna tündökölnie – a sikerességének mértéke ezt illetően igencsak közelített egy bizonyos tojás alakú számhoz. Nem hibázott, de gyakorlatilag alig adott hozzá bármi pluszt a játékhoz. Az első félidő végén jó helyzetbe hozta Villát, de ilyenből nem egyet szeretnénk látni tőle meccsenként. Szerencsétlenségére most nem volt a pályán Pedro, így nem nehéz eldönteni, hogy tegnap éppen ki jelentette a legnagyobb emberhátrányt.
Iniesta (7) – Titóék egy időre befejezték a kísérletezést a szélsőként való szerepeltetésével, és ez láthatóan felszabadultabbá tette őt. Villantott egyet-kettőt, de ő is inkább a hőstett levezető meccseként fogta fel az egészet. Edzőmeccshez képest viszont elég sokszor rugdosták, talán szerencsésebb lett volna most őt is jegelni. Alves meg úgy néz ki hátulról, mint ő elölről.
Alexis (6,5) – Néha csuda dolgokat művel, aztán a legkönnyebb részt elrontja, de ez már régóta nem újdonság vele kapcsolatban. Mégis, látványosan jobb vele, mint Pedróval, legalábbis a belé vetett hitünk még nem fogyott el annyira, mint kanári kollégájánál. Messi és Villa örömteli egymásra találása után a következő lépésben valahogy bevehetnék őt is a klubba, mert kizárt, hogy ennél nem tud többet.
Messi (8) – 18 meccsen lőtt gólt zsinórban, ilyen sorozata egyetlen csapatnak sincs a ligában. Számokat sorolni vele kapcsolatban viszont már nem is érdemes, a kérdés csak az, hogy elég motivációt jelent-e neki megdöntögetni a saját maga rekordjait. Az egész azzal kezdődött, hogy lehetetlen módon eltalálta a kapufát, Villa gólja előtt megcsinált egy lehetetlen labdaátvételt, a lehetetlen második gólja előtt pedig eléggé lehetetlen módon futotta le a védőjét. Az ufológusok azonnali konferenciát hívtak össze.
Villa (7,5) – Megmutatta, mi az, amit egy csatártól várunk, és eddig hónapokig nem kaptuk meg. Remélhetjük, hogy a Milan ellen tulajdonképpen továbbjutást érő gólja végleg áttörte a gátat, mind a játékát, mind a rendszeres kezdőcsapati tagságát illetően. Hogy Messi szerzett két gólt, már nem is számít különösebb hírnek, viszont hogy mindkettőhöz Villa adta a gólpasszt, a lehető legjobb, ami a csapattal történhetett. Kifogásként annyit felróhatunk neki, hogy többször törhetne direktben a kapura, de ha ezentúl mindig „csak" kiszolgálja Messit, arra sem fogunk panaszkodni.
Thiago (6,5) – Az már biztos, hogy a kiscsapatok ellen akár tökéleteset is tud nyújtani, viszont egyelőre benne van még a hiba lehetősége. A gólról éppen nem tehet, semmiképpen nem az ő feladata lett volna fogni Tamudót. A meccs vége felé volt egy olyan csele, amikor úgy tűnt, hogy egyszerűen átsétál az előtte álló védő testén.
Song (–) – Még mindig kaphatna több játéklehetőséget, most a középpálya bármely posztján bevethette volna őt Roura.
FC Barcelona - Rayo Vallecano 3-1
