Helyszíni beszámoló a PSG visszavágóról és az azt megelőző napokról.

Pár évente családi összetartás végett elmegyünk az apámmal Barcelonába. A születésnapja tavasszal van, ezért mindig megnézünk együtt 2 meccset: egy bajnokit és egy BL-t (mondjuk, mekkora mázli, hogy nem júliusban születettél Apukám!). Idén a Celta-PSG kombinó jött össze. A Celta- és a repjegyet jó előre megvettem, de a PSG jegyek csak 2 héttel a meccs előtt kerültek a piacra. 50 perccel a virtuális vásárcsarnok megnyitása után már alig voltak szabadon jó helyek. Értetlenül remegett az egér felett a mutatóujjam. Klikk, vagy nem klikk, ez itt a kérdés. Egy felől, ki az a hülye rajtam és a bérleteseken kívül, aki kimegy egy ilyen meccsre? Másfelől mit veszíthetek? Konkrétan 440 eurót. Egy csomó belső és külső hatás visszhangzik bennem, a lehetetlent lihegve. Mondjuk, pont bírom a különleges kihívásokat, szóval klikk. Életem egyik legjobb klikkjébe kerültem.

Celta meccs: varázslat volt. Csapatilag is, de különösen az a lögybölős Neymar mozdulat nyűgözött le, ami annyira finom volt, hogy meg tudott volna vele borotválni egy alvó egeret. Már ezen a meccsen is meglepett a szurkolás intenzitása. Korábban azt hittem, hogy az olyan külföldi nyikhajok miatt nincs tombolás, akik csak melléktevékenység gyanánt növesztettek Barca-szívet. Azt a nagyszerű választ kaptam a helyiektől, hogy most van szükség igazán a bíztatásra.

Apám már a BL meccs előtti éjszaka nem igazán aludt az izgalomtól. Ha a csapat úgy játszik, mint a Celta ellen! - mondogatta kórusban katalán és argentin barátainkkal egyetértésben.

Szerda este hatalmas tömeg fogadott minket a stadion körül. Odabent meg egy francia nyelvű transzparens: Üdvözöljük a Katalán Köztársaságban! Megsimogattam kabalaként Kubalát és elfoglaltuk megérdemelt helyünket a tökéletes 306-os szektorban. Közvetlenül 10 bérletes, 8 indiai és 2 fiatal francia között. Velük játszottuk a Humán Tetriszt, azaz addig cserélgetjük a helyeinket, amíg mindenki a szerettei mellé kerül. Ne feledjétek, hogy 100.000 székre van 170.000 bérletes és csak ez után jönnek a turisták és más kósza népek. Amúgy a franciák a sztereotipizálás végett croissant ettek. A barátkozás végett azért elkértem tőlük a központi bizottság által kiutalt Barca zászlót.

A korábbi látogatásunk alatt határozottan kevesen voltak a kapuk mögött, holott láthatóan és hallhatóan ott lakozik a Culék tüdeje. Most azonban egy churros-t sem lehetett volna leejteni ezekben a szektorokban és már a meccs előtt a két oldal egymásnak felelgető rigmusaitól visszhangzott a katlan. Ehhez adódott még hozzá pár tízezer torok, hogy a meccs javarészében ráolvasásokkal és varázsigékkel segítse a csapatot. Mondjuk nekem az is nagy ajándék volt, hogy a Barca induló szövege karaoke-szerűen ki volt vetítve, mert – hogy úgy mondjam - erősen megkopott a katalánom. Khmmm.

Az első percekben aztán a torkunkra fagyott az Estrella. Suarez. A mögöttem ülő kedves hölgy örömében fél liter cukros üdítőt önt a hátamra és a székemre. Ránézek, de amíg keresem a szavakat, a kettővel arrébb ülő bérletes srác egy marék papírtörlőt nyújt nekem és már újra a pályára koncentrálunk. De miért volt nála ennyi papírtörlő?? Talán egy általános stadionproblémára megoldásul?! Mindegy is! Jó volt ez a kis nemzetközi problémamegoldó összefogás. Gyorsan kiszámoltam: ha 3 percenként rúg gólt a Barca, akkor 30-0 lesz a végeredmény. Ekkor, mint Billy Pilgrim kiestem az időből és átragadt rám az a turbóhatás, ami a pályán is megnyilvánult. Ebben az önkívületben telt el az első feles. A 3. Barca gólnál már különös fény derengett fel, de persze nem tudtam, hogy az az alagút vége, vagy a vonat.

És akkor kapásból tökéletesen meglőve megszületett a francia gól. A döbbent csend közepette felugrott a 2 croissant és cincogva lengette az importárúként behozott PSG zászlaját. Nem konkrétan cincogtak, de a stadionban beálló csöndben valahogy csak a C-t tartalmazó morfémák törték át opálos agyam ködét.

Mintegy válaszul erre az hallatlan impertinenciára, újra felzúgott 91.978 torokból, hogy BARCA, BARCA (96.290 néző - 4300 francia a kakasülőn (!) meg a 2 croissant a szektorunkban). Olyan erővel tört fel a hang, hogy én is elhittem, hogy sikerülni fog még 2 gólt bepréselni a hálóba. Persze nem mindenki hitte ezt. A közelünkben 6 bérletes ment el a 80. perc tájékán. Gondolom, hazaértük után lefejelték az ajtófélfát, mert jött is a 2 feledhetetlen gól, ahogy elvártam.

5-1

Apám már egy ismeretlen katalánnal ölelkezik.

Ekkorra már nagyon másfajta tudatállapotban tartózkodtam. Fölfoghatatlan energia áramlott a testemben, hisz percről percre láttam, ahogy a hatalmas hátrányt ledolgozva, továbbjutásra áll a csapat! Torkom szakadtából ordítottam és amikor MATS szaladt a középpálya felé, tudtam, hogy ő is valami földöntúli önfeledtséget érezve hagyta el a kapuját. Körülöttem mindenki állva, ordítva, hadonászva élte át a pillanatokat, amikor nekem leesett, hogy elszámoltam magam és még egy gól kell a továbbjutáshoz. Osztottam, szoroztam és a hátra lévő 1 perc kb. arra elég, hogy…

A tizenhatosról kifelé indul a labda, MATS visszafelé megszerzi, cserébe felrúgják. Szabad. Visszapattan. Ney előbb elhúzza balra (mint a Tinderen!), ezzel megfekteti (mint a Tinderen!) az egyetlen PSG játékost, aki a 16-oson kívül tartózkodik, beível… és ekkor Sergi Roberto, a Barca Koplárovics Bélája a történet végére biggyeszt egy frappánsat. (Mondjuk ide is tudtam volna Tinderes hasonlatot írni.)

Üvöltünk, mások sírnak. A 75 éves apám újra egy ismeretlen katalán nyakában ugrálva kiabál. 4 nyelven próbálom az érzelmeimet kommunikálni a színes kompániának. Percek telnek el, mire véget ér az ölelkezős üvöltés. Próbálom megtalálni a 2 francia srácot, hátha visszakérik a Barca zászlót, mert nekik is biztos emlékezetes volt ez a 95 perc. De már nincsenek sehol. Rajtuk kívül viszont MÁR senki nem akar elmenni a stadionból. Éneklünk, spontán ölelgetnek emberek… vagy én ölelgetem őket. Nem csináltunk mást, mint felfoghatatlanul hosszúra nyúlt ideig áramoltattuk a felszabadított energiát.

Boldog születésnapot, Apukám!

Olyan érzelmek tomboltak a többtízezer jelenlévő emberben, amivel nem lehetett és nem is kellett semmit kezdeni. Örültünk neki és kész. A hazaút is szépen lelassult. Majdnem éjfél van, amikor indulunk, de az egész város az utcákon énekel, ugrabugrál, kiabál, egymás lapogatja. 30 perces utat 95 ;) perc alatt teszünk meg, mindig, meg megállva, néha ordítva, toporzékolva.

Talán egyszer megpróbálom majd dalban elmesélni, amit átéltünk a helyszínen. Vagy megfestem akvarell-lel, vagy inkább flexszel.

Egy nanofilmet tudok mutatni a 6. gól utáni hangulatról, mert pár másodpercre bekapcsoltam a kamerát, de aztán rájöttem, hogy üvöltve ugrálni sokkal jobb, mint rögzíteni a rögzíthetetlent.

Ez a meccs nem csupán a Barca BL reményeket, a liga évadot adta vissza, hanem a csodákba vetett hitet. Már hazafelé sétálva láttam több olyan embert, aki borból vizet csinált, némelyik járt is ezen a vízen. Nyughatatlan éjszaka volt, na. A reggeli géppel viszont már repültünk Londonba. A pilóta hangosba mondta: „Elnézést kérünk minden kedves utasunktól, de késve indulunk, mert sztrájkolnak a francia légiirányítók. Talán a tegnapi meccs miatt.”

PS: A Mission Impossible eredeti főcímzenéje 5-ben van. Hány góllal nyert a Barca ezen a meccsen? Na ugye! Nincsenek véletlenek!