Lehet ez persze utólagos magyarázat is, de valahol érezhető volt, hogy az Aranylabda és a hazai környezet dob akkorát a csapaton, aminek egy látványos parádé lesz a vége. Griezmann pedig a meccs után el is mondta, hogy Messiért, az ő méltó ünnepléséért akart valami nagyszerűt létrehozni az egész társaság. És valóban így is lett.
Lehet persze a Mallorcára fogni, akik ideális áldozatnak bizonyultak végül, mégis azt gondolom, amilyen szellemben, tempóban, elszántsággal belekezdtünk az egészbe, ez nem állja meg a helyét. Szemben azzal, amilyen álmoskás bárgyúsággal voltunk képesek a szezon elejének jelentős részében maszatolgatni, tegnap este azonnal és ellentmondást nem tűrően, de főleg OKOSAN ugrottunk nekik.
Azonnal feltűnő volt a rengeteg mozgás, feltűnő volt a folyamatos direkt szándék a lehető leggyorsabban kapura juttatni a labdát, ráadásul a legszokatlanabb az volt, ahogy falkaként és rohanva támadtunk a labdát, ha éppen nem volt nálunk. Főleg, hogy ez utóbbi egész végig jellemezte a csapatot.
Itt nem volt az, hogy majd a leggyorsabbak, vagy éppen a fiatalok fussanak, úgyis bírják, kivétel nélkül mindenki rohant, keresztezett, posztot vett át, becsúszott, beleállt, besegített, kisegített. Valahogy úgy, ahogy mindig is kellene.
Az Atlético után – legalább – második alkalommal fordult elő idén, hogy bár Messi vitte a prímet, mégse tudott olyan mértékben kiemelkedni, hogy azzal elhomályosította volna az egész csapatot. És nem azért, mert ő nem önmaga legjobbját hozta volna, hanem azért, mert kivétel nélkül mindenki képes (és hajlandó?) volt a maga karakterével, posztjának követelményeivel közel ugyanúgy kiemelkedni. És, ha nem is akarok nagyon előreszaladni, ez bármelyik csapat ellen elég lehet bármire.
Vidal mondta nemrég, de azt hiszem, nem is kell senkinek bizonygatni, hogy ha a csapatban rejlő tudás mellé odatesszük a munkát, annak bizony csillogó végeredménye lehet a szezon végén. Mint ahogy az se kérdés, hogy a keményen beletett munka nélkül nem működik semmi.
Valamint az is igaz, hogy az elmúlt évek fájdalmas vereségei (esetleg bukásai) közel nem lettek volna ennyire fájdalmasak, ha éreztük, láttuk volna mögötte az akarást, az elszántságot, az önbizalmat. Mint ahogy keményen kritizálható a csapat Róma és Liverpool miatt, viszont a tavasszal elbukott kupadöntő miatt már nem, legalábbis kevésbé.
Abban benne volt a csapat részéről mindaz, ami miatt elfogadható jelzőt kaphat a sikertelenség.
Egyéni értékelő:
ter Stegen – döbbenetes volt, ahogy visszanyúlt a megpattanó lövésért, kezdem azt gondolni, hogy az ellenfelek számára egy állandó frusztráció a jelenléte. Az meg külön szép jelenet volt, ahogy összevigyorogtak Piquével a gólpassza után - 10
S. Roberto – miközben évek óta emlegetjük, mennyire nincs érdemleges utánpótlásunk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni az ő történetéről. Igaz, nem olyan csillogó személyiség, mint a mára már legendává nemesedett egykori játékosaink, mégis a végtelenségig alázatos, iszonyatos mennyiségű munkát visz a pályára MINDIG, és ez akkor is maximálisan becsülendő, ha konkrétan a játékban kevésbé tud ragyogni. Kulcsa volt a győzelemnek azzal, hogy folyamatosan nyitotta a jobb oldalt Messi előtt, konkrétan volt olyan pillanat, amikor láttam, hogy Leo őt várja, mikor fut fel, ő pedig érkezett is ezerrel robogva, szinte bocsánatot kérve azért, mert néhány másodperccel azelőtt még dolga akadt hátul is. Folyamatosan érkezett, megérkezett, le-fel robotolt és még arra is maradt szíve, lelkesedése, hogy a 91. percben Lenglet helyére visszarohanva tisztázzon - 9
Piqué – meccs közben merült fel bennem a gondolat, hogy az idei szokatlanul sok sárgájának talán oka lehet: ő van Messi mögött. Nem azért, mert Messi olyan sokat hibázna, hanem azért, mert minden rajta megy keresztül, ezért aztán a labdavesztések is ott lesznek gyakoribbak, hogy aztán jellemzően Piquén csapódjanak le. Persze felmerül ebben a középpálya, vagy a csapatszerkezet/mozgások kérdése is, végeredményben én azt gondolom, Gerard még mindig alapvetően magabiztos és kiemelten hasznos játékosunk - 8
Lenglet – érdekes az – számomra legalábbis -, hogy egy visszafogott, már-már majdnem szürke egyéniséget mennyire nehéz észrevenni a pályán. Vagy inkább mennyivel nehezebb, mint a látványosabb játékosokat. Lenglet a statisztika alapján pontosan annyi alkalommal védekezett eredményesen, mint Piqué, mégis kevésbé volt feltűnő jelenség. Vagy mondhatom azt, hogy már majdnem megszokott módon sokkal jobban figyelni kell őt, ha észre akarjuk venni. Miközben meccs közben érezhetően tudatosan tették át Kubót az oldalára, gondolván, vele elbír majd, de a Mallorca legveszélyesebb játékosa éppen annyira volt veszélyes, mint Piqué oldalán. Semennyire - 8
Firpo – az Atlético után a második alkalom volt a tegnap este, amikor azt állapíthattam meg magamban, hogy Alba hiánya egyszerűen nem tűnik fel. Jóval visszafogottabb volt támadásban, mint a jobb oldal (láthatóan tudatos utasításra), ezzel együtt viszont meg is adta a védelemnek, hogy ne eshessen szét a pálya a kontráknál. Máris azt gondolom, hogy kiváló igazolás volt. Hisz, ha ennyi idő után képes feledtetni a kezdőember hiányát, akkor egy posztra legalábbis van két – közel – azonos értékű emberünk. De ha az nem is, Jordi számára az állandó kihívás a kezdőbe kerülésért - 7
Rakitic – minden középpályásunkra igaz lesz, de azt gondolom, a különbség egy kitartó melóval végzett meccs és a jó meccs között az, milyen mértékben lesz képes támadásban is mutatni valamit. Ő pedig tegnap vastagon kivette a részét azzal (is), hogy folyamatosan mozgott előre, így segítve meg Robertót a területnyitásban Messinek. Azt híresztelik, a télen vagy ő, vagy Vidal lesz a(z egyik) távozónk és pillanatnyilag nehéz is eldönteni, melyikük kevésbé pótolható - 8
Busquets – dettó igazak az előzőekben leírtak, leszámítva a távozós részt. Védekezésben ő avatkozott közbe a legtöbb alkalommal, sokkal fontosabb, hogy meg tudta mutatni, ha „szabadjára engedjük” a támadójátékunkat, ő még bőven képes alapja lenni a labdajáratásnak, közte néhány zseniális villanással is. Nagyon magasan helyezkedtünk szinte végig, így közelebb tudott állni az irányító szerepkörhöz, mint általában, látható is volt, hogy az oldalak váltogatásában, a legjobb megoldások végrehajtásában nagyon gyakran őt keresték a többiek. EZ az a Busquets, akiért akár rajongani is lehet(ett) - 8
de Jong – ha önmagában Suárez sarkazása el is homályosíthat minden mást, az a csodálatos játék azt megelőzően bizony maga volt a megtestesült BARCELONA - 9
Griezmann – ez van, amikor helye is van futni, meg oda is tudja terelni a labdát befejezésre a jobbik lábára - 8
Messi – nemember, nemnormális, te jó atya úúúúristen… Hát már megint miket művelt és hogyan!!! Folyamatosan arról beszél, hogy egyre nehezebb, már rá kell pihenni egy-egy meglódulásra, közben meg irgalmatlan könnyedséggel mutatja meg a világnak, hogy kategóriákkal emelkedik lényegében az egész profi futball fölé - 6
Suárez – ha gonosz akarok lenni, azt mondom, a sarkazását passznak szánta, aztán pedig időben felismerte, hogy akár meg is ünnepelheti a gólját. Meglepne, ha nem kerülne be a Puskás-díj esélyesei közé - 8
Vidal – ahogy fentebb írtam, kérdéses a maradása és tényleg nagyon nehéz eldönteni, hogy ha egyikük távozik, ki fog majd jobban hiányozni tavasszal, amikor élesbe fordul minden.
Alená – felfoghatatlan számomra a mellőzése, ebben a kevés időben is tökéletesen bizonyította, hogy semmivel nem kevesebb vele a csapat. Ezt persze nem kizárólag a tegnapiakra alapozom, sokkal inkább a tavalyi szezonjára. Hiszem, hogy bőven lenne helye, nem ritkán akár a kezdőben is. Benne van az a tudás, ami alkalmassá teszi őt, hogy az első keret teljes jogú tagja legyen, az elkötelezettségről nem is beszélve.
Pérez – nem tudom, meglátjuk, esélyt kap-e, képes lehet-e szintet lépni. Mert kellene ahhoz, hogy meggyőzzön.
