Tot El Camp

Végjáték?

2020. június 28. - Szvob.

1252910156_jpg_0.jpg

Nagyon úgy tűnik, hogy a bajnoki címért folytatott harcnak már nem vagyunk esélyesei és nem elsősorban a pontok miatt.

Mert azok még alakulhatnak bárhogy, nyerhetünk akár mindent is, a Real bukhat az indokoltnál többet is, de a Barcelona jelenleg ennyit tud. Ez nem a tartalékra állított csapat volt, hanem ez volt maga a teljesítmény, ami ebből a csapatból most kijött.

Félreértés ne essék, nem temetek semmit, szurkoló vagyok, hiszek az utolsó pillanatig, és magyar, tehát még utána is, de azt látni kell, hogy ez a csapat ennyi formán kívüliséggel, ennyi meg nem talált szereppel, ennyi be nem épített karakterrel, ilyen átlagéletkorral, ennyi kiégettséggel, fáradtsággal alulmotiváltsággal ilyen eredményekre képes.

Q mesternek teljesen igaza volt: ezt a meccset az első félidőben le kellett volna zárni. Minden megvolt hozzá, lendület, akarás, kreativitás, sebesség, néha még pontosság is, csak épp a gólok nem, márpedig anélkül igen nehéz - mondta Captain Obvious és neki is igaza volt.

Ha az első félidőt követően 0:3-at mutat az eredményjelző, senki nem szólhatott volna egy szót sem - csak épp nem így történt.

Hiába, Messi csúcsformája és +++ hozzáadott értékei rettenetesen hiányoznak. Leginkább a semmiből érkező góljainak elmaradása látszik meg az eredményeken és látszik meg ezen a konkrét eredményen, hiszen Messi maga az a +++, ami még érdemtelenül is hoz meccseket a csapatnak.

Nem kell berezelni, benne vannak azok az ő lábában, csak éppen nem jönek ki onnan, - most épp nem -, és sajnos régen rossz, hogy erre kell várni, hogy innen kell várni a megoldást.

Marad tehát a remény, hogy hátha lesz jobb, csak épp ez már ebben a szezonban nem túl valószínű. Marad a remény, hogy ez még nem a végjáték, vagy ha az, akkor ennek a nyomorú, vergődő korszaknak a végjátéka.

De hát vannak csodák – meg itt van Messi.

Más nem nagyon.

c1_3675332.jpg 

Marc-Andre ter Stegen – 6,5

Nem ez volt az ő meccse. Az első Barca gólt megelőző, Smolovnak adott ajándéklabdája után kicsit jobban képbe került, és Iago Aspast ekkor még meg tudta akadályozni a gólszerzésben.

Az első kapott gólnál esélye sem volt, a szabadrúgásnál viszont érzetre rövid volt a sorfal, az ismétléseknél viszont sajnos látszott, hogy egyrészt brutális kifli volt a labdában, másrészt meg Griezmann kifordult előle szélső emberként.

Gerard Pique – 6

Aspas őrzése volt leginkább a feladata, amit többnyire jól meg is oldott. A fejese gólt ért volna, de sajnos ezért a bajnokságban nem osztanak pontot, úgyhogy mindegy is, cserébe begyűjtött egy teljesen felesleges sárgát pofázásért, úgyhogy nem lesz ebből most jobb értékelés.

Samuel Umtiti – 5

Innen nekem úgy tűnik, hogy most adta át a helyét Lenglet-nak. Kontrát érő kudarcos csel, Smolov góljánál való nemtudomhollét és lassúság, lassúság, lassúság. Lehet, hogy bővül a nyári lista.

Jordi Alba – 6

A védekező munkájára nem lehetett nagy panasz, sokszor akadtak meg a környékén a kontrapróbálkozások, de támadásban semmit nem tett hozzá a csapathoz, ez pedig meg is látszott azon, hogy a balszélen nagyon nem tudta a Barca megbontani a Celta védelmét.

Nelson Semedo – 7

Nem úgy, mint Semedo, akiben folyamatosan benne volt a veszély, gyors volt, viszonylag ügyes, agilis, a második Barca gól pedig közvetlenül az ő labdaszerzéséből indult. Pofás, na.

 08512730.jpg

Ivan Rakitic – 6,5

Rakiticsnek két pontot kellene adnom, egy nyolcast és egy ötöst, mert a horvát tulajdonképpen két meccset játszott: gólt eredményező labdaeladása előttit és az az utánit. Az első félidőben egy ereje teljében lévő ATCMS volt a pályán, a másodikban viszont sajnos csak egy földön besült, fáradt S75-DVINA.

Riqui Puig – 8

És hogy essék szó a jövőről is, itt van máris a kis Puig, aki talán a legmeghatározóbb volt a csapatban. Ment, hajtott, akart, figyelt, passzolt, okos volt, gyors, agilils, ügyes. Pont olyan, amilyennek egy fiatal, sajátnevelésű Barca középpályást elképzelünk. Pont olyan, amitől minden szurkoló alsóneműje szeme benedvesedik, és még az árnyéka is néha mintha Xaviéra emlékeztetene. Nem tudom.

santi_mina_riqui_puig_rc_celta_de_vigo_v_fc_zgmfndtqor2l.jpg

 

Arturo Vidal – 5,5

Vidal hozta magával a legutóbbi középszar formáját, hogy egy újabb adag ragasztót nyomjon az „eladó” címkéje alá, ugyanis amikor valakinek sok egy Denis Suarez, az több, mint sok.

Lionel Messi – 7,5

Veszélyesnek veszélyes volt, csak nem eléggé. Azok a penge lövések célt tévesztenek, azok a penge passzok lassúak, vagy rövidek, azok a brutális beindulások nem eléggé brutálisak.

Jó, mondjuk kiosztott két asszisztot, de akkor is. Tőle a győztes gólt várjuk. A 93. percben. A bal alsóba. Köszönjük.

Luis Suarez – 7,5

Pont erről volt a minap szó egy mérkőzés után, Lalyos fikázása kapcsán, hogy ha egy akkor adott helyzetet bever, akkor az egész meccses töketlenkedést zárójelbe teszi. Na, most pontosan ez történt, zárójelbe tette, mégpedig kettőbe, mert ilyen egy jó Lalyos meccs: szerencsétlenkedés, bukdácsolás, rossz passz, méltatlankodás, két gól.

Ansu Fati – 7

A Fati-Puig páros azonkívül, hogy nagyon jók mindketten, még egy dolgot hordoz magában: lesz két Barca-szintű játékosunk, akik egy jövő-csapatnak simán lehetnek a központi figurái. Mindkettő szemtelenül fiatal, tehetséges, alázatos, tenni akaró és eltökélt. És hála Sárkányölő Szent Györgynek, Q mester okosan is használja őket, nem tesz rájuk túl nagy terhet.

 4_4_8_1940615032_8_1940615032_mundodeportivo_20200625_a-0004-ktzf-u481982526593wtf-980x554_mundodeportivo-web.jpg

 

Cserék:

Martin Braithwaite - 5.5

Nem sokat adott a csapatnak, nem úgy a játékvezető, aki neki viszont egy sárgát igen.

Junior Firpo - 5

Hogy nem rúgták ki tegnap, azt Stégának megköszönheti, mindazonátal a maradásárét sem tett sokat. Tegnap semmiképp.

Antoine Griezmann – ezt hagyjuk.

Arthur – úgy néz ki, hogy ezt már tényleg hagyjuk. Az én szívem nem is fáj annyira. Talán kicsit se.

 

 

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása