Ha az ember tudja, hogy másnap írnia is kell az adott meccsről, önkéntelenül elkezdi magában megfogalmazni egyes gondolatait. Ez tegnap körülbelül így nézett ki.
Első negyedóra: végre domináns foci, látszik, mit akarunk, hogyan akarjuk, zárjuk is le gyorsan, sűrű a naptár, kell a pihenés.
Első negyedóra után: kiengedtük őket, nem is volt sok értelme tovább erőltetni a nyomást, egyéni hibák, van idő.
Félidő, 0-1: tipikus a kapott gól, a tudatosság viszont tovaszállt, küzdeni kell majd.
47. perc, 0-2: ha gyorsan nem találunk egy gólt, talán engedjük is el.
86. perc: két kapufa, kétgólos vereség, határeset.
89. perc, 1-2: három kapufa, egygólos vereség, vállalható.
91. perc 2-2: eztmeghogy??????
97. perc: elszállt a stream, basszameg!
98-103. perc: elszállt sorban mindegyik, hosszabbításra nem számítottak (nem néznek kupameccseket a Barcával idén?), automatán kilőtte magát mind!
104. perc, 3-3: alig pár percet baszakodtam, mire találtam egy működőt, nem is ez a meccs lenne, ha nincs közben két gól!
107. perc, 4-3: nem hiszem el, ha még INNEN is egyenlítenek!!!!!
112.perc, 5-3: mekkora irgalmatlanul kibaszott nagy gól ez már!!!!!! Alba meg tényleg egy hörcsög…. arc… ú ember… vagy inkább pocok?
Másnap reggel: ha szezon végén azt mond(hat)juk, hogy a szuperkupa vereség volt a fordulópont, mert az kovácsolta egybe a csapatot, akkor végül jól alakult az is.
Másnap délelőtt: nem elég hogy jó játékosok legyenek a csapatban, az sem, hogy jó legyen a játék, GYŐZTES csapatot építeni ezeken felül még egy külön feladat. Oda pedig elvesztett meccseken és döntőkön keresztül vezet az út.
Másnap délután: történhet bármi, ez a szezon máris jobb, mint amit remélhettünk. Ha viszont már eddig eljutottunk...
Egyéni értékelő:
ter Stegen – a meccs, amikor úgy kap hármat, hogy rossz szót nem szólhatunk rá. Azt legalábbis durva túlzás számonkérni, hogy nem véd ki minden egy-egyet - 6
Alba – szezon elején azt gondoltuk, kell az átmenet, a fiatalítás akkor frankó, ha fokozatos, maradnak az „öregek”, jó az arány az idősek, fiatalok között, stb. Nos, igaz. Az én hibám lehet, nem gondoltam volna, hogy Alba ENNYIRE őszintén, önfeledten képes lehet gólt ünnepelni. Úgy tűnt, már egy megfásult, visszavonulás előtt álló majdnem ex-játékos, közben meg most robbant ki belőle brutálisan az a sok-sok érzelem, ami ezek szerint folyamatosan benne volt - 10
Araújo – az mindenkinek megvan, hogy tizenöt meccs után most először cselezték ki? Közben még mindig "csak egy taknyos kölök" – 7
Umtiti – látványosan megtalálható hibaforrásként az eredmény alakulásában, két gondolat ehhez. Az egyik: talán még mindig nem sikerült felébredni a vébégyőzelem mámorából?, a másik: Puyol és Piqué talán ennyiben jobbak: ők rendszerint felismerték/felismerik a szituációt, amikor nem érdemes szépelkedni, egy határozott, mindenmindegy labdába bikázásnak megvan a maga funkciója a modern fociban is - 5
S.Roberto – a jolly joker címkének a fociban (is?) az a lényege, hogy igazából sehol nem klasszis, viszont vészmegoldásként szinte bárhova megfelel. Nem hiszem, hogy bárki is csodát várt volna tőle, főleg ennyi sérülés után, viszont a képességei, még inkább a rutinja Mingueza elé helyezi a sorban, ha már kényszerposztok betöltéséről van szó - 7
Busquets – kezd alakulni a kép, miszerint a fiatalok átvenni látszanak a stafétát, így aztán az ő pályafutásának vége is lehet majd szebb. Ellentétben azzal, amilyen akkor lenne, ha még most is mindenáron rá kellene támaszkodni, amikor a csapat gerincéről beszélünk - 7
Pedri – Cruyff mondta, hogy ha rosszabb napot fog ki egy játékos, akkor dolgozzon sokat, legyen így hasznára a csapatának. Miközben Pedri esetében nem arról van szó az utóbbi néhány meccsen, hogy rosszabb napot fogna ki, inkább arról, hogy mások átvették a szerepét támadásban, vagy pontosabban: mások megfelelnek azoknak az elvárásoknak, amik egyébként feléjük természetesek. Lennének. Így Pedrinek aztán „nem marad más”, mint döbbenetes kilométereket tekerni egy-egy meccsbe, ezzel együtt mindenhol ottlenni, mindenhol pedig hasznos dolgokat cselekedni. Ha nem is feltétlenül csillogásban, akkor munkában, védekezésben. Látszik, hogy tudunk mi hálásak is lenni, máris annyira a szívünkbe zártuk őt, hogy egyre-másra jönnek az aggodalmak, nehogy túlterheljük, nehogy lesérüljön - 8
de Jong – azt vettem észre egyes reakciókból, hogy Frenkie már nem csupán játékban, de viselkedésében is közelít a szinthez, ami megilleti őt. Nem a visszamutogatás a célom, csupán nevesítve egyértelműbb, de ebből a szempontból Xavi szellemét látom visszaköszönni a pályán. Miközben a klub minden igyekezetével azon volt, hogy a Barçát -, élen Messivel - helyes és kedves srácok gyülekezeteként állítsa be, Xavi volt az, aki fellépésében és verbálisan is tudott olyan kellemetlen lenni, mint egy tökönrúgás. Konkrétabban arra gondolok, amilyen ellentmondás nem tűrően tudott beleállni konfliktusokba, amikor egyik-másik ellenfél, szintén egyik-másik játékosa olyan dolgokat tett a pályán, ami nem fért össze Xavinak a sportról és a fociról alkotott alapelveivel. Olyankor volt az, hogy az elkövető Xavi villámló tekintetével találkozott, miközben kapott néhány keresetlen szót is, ahogy pl. egy szülő teszi hely(é)re gyermekét, ha úgy látja, olyan mértékben szegett meg szabályokat, ami már nem tolerálható. Első ránézésre Frenkie elkezdett hepciáskodni a pályán, másodikra viszont már inkább van arról szó, hogy elkezdte felvenni azt a vezérszerepet a csapaton belül, amire egyébként minden alapja és most már lassan joga is megvan. Én azt érzem, már érzi magát annyira komfortosan, valamint olyan szinten mutatja meg a tudását a pályán, hogy „feljogosítva érzi magát arra”, ne csupán a jópofa és ügyes gyerek lehessen, hanem az is, aki a maga győzelmi éhségével és eltökéltségével példát mutathat a csapattársainak. Azt vettem észre, hogy már Frenkie sem kizárólag a kedves srác, aki nagyon ügyes dolgokat csinál a pályán, hanem ő az a bizonyos „tökönrúgás”, akivel jobb, ha nem szórakoznak az ellenfelek. És ez nagyon is jól van így - 9
Ez a kép olyan, mint egy kocsmai tömegverekedés - Bendak
Trincao – elképzelhető, hogy van valami a mikroklímában, amikor valaki Portugáliából Barcelonába megy focizni, mindenesetre kezd hasonlítani a pályaíve André Gomesére. Ígéretes, reménységes, gondosan megkomponáltan szakállas-bajuszos, aztán Barcelonában egyszer csak különböző lelki bajai lesznek. Trincao eddig végtelenül gyámoltalan, csetlik-botlik, nem találja a helyét a pályán, közben meg ehhez képest túlzottan drága volt, a csapat se csillog folyamatosan, egyénileg is egyre inkább kellene mutatni valamit. Amúgy néha megvillan egy-egy mozdulatában, hogy miért is tartják tehetséges fiatalnak, valójában nagyon új ember még a túlzott elvárásainkhoz, csak bennünk meg ott a reflex, hogy joggal vannak fenntartásaink a portugálokkal szemben. Mert nincsenek szép emlékeink róluk a XXI. században - 6
Messi – amikor már azt fogalmaztam magamban, hogy a vereség-kiesés ellenére is vezérként, kapitányként tette oda magát és vitte a hátán a csapatot, is elismertem, hogy „ez nem rajta múlt”. Nagyon becsülöm benne, hogy ebben az évben (értsd: 2021) egyszerre látom rajta a játék örömét, de a fogcsikorgató küzdelmet is. Persze, jobb lenne, ha csak az elsőt kellene látnom, de a jelenlegi helyzetben a másodikra sokszor nagyobb szükség van - 9
Griezmann – az a típus vagyok, aki szeret időt adni, mielőtt véleményt mond, ezzel együtt lassan fogalmazom meg az elvárásaimat, ez viszont igaz pozitív és negatív irányba is. Úgy tűnik, valami nagyon összeállt erre az évre, ennek az egyik kiemelten fontos eleme pedig ő. 9 meccsen 7 gól, 6 gólpassz, innen nézve már ki nem sza… badulok a gondolatból, hogy az se baj, ha Suárez meg közben bajnok lesz a ’Ticóval. Jövőre is lesz szezon, abba pedig már mi is beleszólunk majd. Ha ILYEN háttérrel is ILYEN szépen összeállni látszik a csapat - 10
Dest – azt remélem, hogy ha ilyen tempóban alakul ki Koeman alapcsapata, azon a csapaton belül pedig folyamatosan számítani lehet az új kulcsjátékosokra, neki is könnyebb lesz jó meccseket játszani. De legalábbis nem lesz annyira sarkos kérdés a teljesítménye, mint volt az például a szezon első szakaszában. Így aztán róla is lekerül némi teher/elvárás, ami valószínűleg pozitív irányba terelheti őt. Ami mindenképpen pozitívum, hogy Alba mellett már rá is számíthatunk, amikor a lekontrázott középső védőket kell tehermentesíteni. Még akkor is, ha most éppen neki kellett „bevállalnia” azt a tizenegyest.
Dembélé – az ő esetében nem kell hosszas agymunka ahhoz, hogy koncentrációs problémákat fedezhessünk fel, ha/amikor egyáltalán van mit felfedezni. Elég gyakran látok nála technikai gondokat, gondolok itt arra, amikor hosszan tolja meg a labdát, ezzel pedig kizárólag a robbanékonyságára, a sebességére akarja bízni, hogy megverjen 1-1-ben ellenfeleket. A probléma ezzel az, hogy ezután sokszor már minden-mindegy alapon, egyben pontatlanul kell beadnia középre, mert addigra egyszerűen elfogy a pálya előtte. (Értsd: elkerülhetetlenül, szinte már a fizikai törvényszerűség képében jön szembe az alapvonal.) Ha lenne módom személyesen véleményezni őt, azt javasolnám, gyakoroljon sokat, tapasztalja ki az időzítést ezekben a mozdulatokban, különösen azt, mikor milyen erővel érdemes megtolni a labdát, amikor kiugrani készül.
Braithwaite – szezon elején, közelebbről amíg vacak volt a csapat, elfogadhatónak tűnt ő is, most már eléggé élesen kijön, hogy inkább idegen test ő abban, másképp fogalmazva pedig az látszik, hogy kevés ide.
Puig – történhetett volna úgy is, hogy ő lesz a megmentő, igazából jó, hogy voltak mások, akik megtették helyette.
Lenglet – őszintén szólva fogalmam nincs, mit csinált, vagy mit nem, addigra a káplár úr már lehozta a levelet, én pedig mindenféle epilepsziába estem az örömtől.
Már közben is motoszkált bennem a gondolat, a végére aztán rájöttem, honnan voltak egyes pillanatok kísértetiesen ismerősek:
