Tegnap óta forgatom magamban, vajon mi lehet az oka ennek a szélsőségesen bekattant szurkolói vágánynak, amely képtelen bármi pozitívumot találni a Barcelonában, emellett pedig képes teljesen irreleváns eseményeket is a #mindenkiout mantrához kötni. Ha gyorsan akarok választ adni, megtalálhatom abban, hogy Magyarországon ma olyan szintű divat lett kritizálni, fanyalogni, panaszkodni, neadjisten’ nyavalyogni, hogy az elkerülhetetlenül beszivárog mindenhova, ha pedig már beszivárog, miért ne szivárogna be ide is? Ha viszont megpróbálok mélyebbre tekinteni, ugyanoda jutok, ahova egy ideje már mindenki: a Pep-csapathoz. Is.

FC Barcelona - Villarreal CF 2:1

Kezdjük a nyilvánvalóval sporttársak: ez bizony már megint egy ilyen kókuszdióba öntött trágyalé volt, amit a csapat elénktolt a bárpult mögül. Mi meg persze gyorsan bevertük, mint kezdő alkoholista a sörfélt, csak hogy olthassuk a szomjunkat. Mert bizony fiatal barátaim a szervezettségnek és tudatos játékdominanciának nagyjából húsz perc után vége lett, (ez kb. Messi sérülésének ideje, micsoda véletlen) onnantól pedig jött a – most már írjam, hogy a szokásos(?) – kínlódás, pöcsölés meg felesleges labdaeladások. Hogy bele ne aludjunk, Dembélé lopott néhány csepp rumot a drinkbe, ami elég is volt vagy hét és fél perc erejéig a második félidő elején, a végére pedig az FDJ - Ansu Fati párosnak köszönhetően kaptunk egy kis napernyőt a poharunkra. És voila, kész is van az idei Barca-koktél.

Gyanítom, hogy többen Valverde ekézéséről szeretnének olvasni a tegnapi gyalázat után, ezúttal nem is fog csalódni senki: egyértelműen Valverde nyakába varrom az egészet. Nem azért, mert őt a legkönnyebb megtalálni, hanem azért, mert az évek óta fennálló kétségeink és bizalmatlanságunk megtestesülése volt az egész meccs.

Borussia Dortmund - FC Barcelona 0:0

Amikor tegnap lekapcsoltam a gépet arra gondoltam, hogy nem volt ez annyira nagyon szörnyű... annyira. Persze ennél azért sokkal többet vártam/vártunk, de ha megpróbálom Ernő szemszögéből nézni a dolgokat, akkor valóban hiányzott egy Messi, Lalyos is csak most tért vissza a sérüléséből, Dembélé sehol, és Griezmannak is szoknia kell a diszkót, hova perdüljön, vagy tangózzon. Ansu Fati meg... na tőle aztán ne várjuk itt tizenhat évesen, hogy majd egymaga kicsinálja a Borussia Dortmundot. Meg egyébként is, a Bayern sem győzni jár a sárga fal elé mostanság. Jah, nézhetném így is.. Meg nézhetném úgy is, hogy mennyire rohadtul unom, hogy Európa talán legjobb keretével alig tudunk eljutni az ellenfél tizenhatosába.

Nagyjából kirajzolódni látszik a szezon elejének sormintája: idegenben pontvesztések, hazai pályán nagyarányú és határozott győzelmek. Bár gyorsan hozzáteszem, míg a Bilbao ellen nem is nagyon látszott az esély a győzelemre, az Osasuna elleni döntetlent már inkább tekinthetjük apróságokon elcsúszó három pontnak. Ha úgy tetszik, ez javuló tendenciát mutat, még akkor is, ha az adott ellenfél formaidőzítése is rengeteget számít. Különösen a szezon legelején.