Szó mi szó, kegyetlen tempóban nyomja a csapat mostanság a mérkőzéseket. Alig telik el 72 óra, és máris itt az a Getafé, amely José Bordalás mester érkezése óta gyakorlatilag teljesen megújult, és a feljutás után újra stabil középcsapattá kovácsolódott, ráadásul abból a kellemetlenebb fajtából.

Valencia - FC Barcelona 0:2

Negyvenedik alkommal jutott be a csapat a Copa del Rey döntőjébe. Elsőként a spanyol mezőnyből öt egymást követő szezonban is döntőzünk úgy, hogy az utolsó hármat meg is nyertük. Ez alatt az időszak alatt mindösszesen egyetlen vereség szerepel, azaz húsz körön át diadalmaskodtunk az ellenfelek felett.  Egyetlen árva mérkőzés választ el sorozatban a negyedik behúzására.

Franco forog a sírjában.

Spanyolország jelenlegi két legjobb csapata küzd meg a döntőbe jutásért, barcelonai előnnyel. Az elképesztő terheléssel járó január-február tétje, hogy életben maradjunk minden sorozatban. Mondhatnók: majd most kiderül hol is tartunk.

Sok minden kerülhetett volna ebbe a posztba, de azt gondolom, az időjárás olyan mértékben befolyásolta/korlátozta a lehetőségeket, hogy utólag nem nagyon érdemes „okosnak lenni”. Emiatt aztán nem is pontoztam, mert azt gondolom, fals összkép, amit a pályán láthattunk. Egy dolog viszont talán külön szót érdemel.

Idén negyedik alkalommal jönnek szembe ezek a lókötők, és valamiért olyan érzése van az ember fiának, hogy a mai mérkőzés lesz bizony az eddigi legkeményebb.. minden értelemben. A mérleg eddig teljesen rendben van; két jobb horog között bár becsúszott egy ork bal csapott, de az is az egyetlen beáldozható meccsen történt egy erősen felhigított csapattal és egy végtelenségig lebutított taktikával. Hajtás után beharang.