Ha már a Barcelonához kapcsolódhat, Setién egyszeriben kiemelten érdekes emberré vált világszerte, a Marca pedig ennek kapcsán leadta egy régebbi írását, amelyet még a Betis edzőjeként "követett el", és amelyben az edzőként képviselt hitvallásáról mond el általa fontosnak ítélt dolgokat. Ha pedig már számunkra is kiemelten fontossá vált a személye, íme az írás megmagyarítva.

A futball az életem, mindig is az volt. A játék, a labda, a fű… ez a szenvedélyem. Ez a sport az életem, kezdve ott, amikor gyerekként a kertben játszottam, egész profi pályafutásomon keresztül, és azt hiszem, ez így lesz, amíg csak élek.

Játékos koromban az edzők mindig megpróbáltak iránymutatásokat szabni nekem a szituáció függvényében, és az edzők néha olyan dolgokat kérnek, amiket a játékos nem ért meg, vagy nem ért velük egyet, ahogy az megtörtént velem is. A pályán én mindig próbáltam szabadon mozogni és tenni a dolgomat, amíg meg nem láttam Johan Cruyff Barcelonáját és elkezdtem megérteni, hogyan is működnek a dolgok. Sokat tanultam tőlük.

Amikor elkezdtem edzőként dolgozni, még nem volt időm, hogy a saját stílusomat felépítsem, ezért mindig figyeltem másokat és ezeket az árnyalatokat építettem a saját munkámba. Az én játékmodellem a labdával való kapcsolaton alapul. Ha birtoklod a labdát, senki nem szerezhet gólt ellened, kivéve persze, ha te magad juttatod a saját kapudba azt. És a játékosok sokkal jobban élvezik is a futballt, ha nem kell állandóan a labda után szaladgálniuk.

Én mindig azt igyekszem megértetni a játékosokkal, hogy hosszabb ideig tartsák a labdát, és be kell jutniuk az ellenfél tizenhatosán belülre, mert ezek a szempontok megsokszorozzák a győzelmük esélyeit. Ha megpróbáljuk tartani a labdát, minden egyszerűbb lesz. Amikor a Lugóhoz érkeztem a Segunda B-be, azt mondták nekem, ott nem fogom tudni meghonosítani ezt a játékstílust. Nem volt jó minőségű a pálya, a játékosok nem voltak technikailag magasan képzettek, és persze igaz, hogy technikás játékosokkal ez a feladat egyszerűbbé válik. De így is jobban fogsz játszani és jobb eséllyel fogod hatástalanítani az ellenfél letámadását.

Előfordulhat, hogy a játékosoknak nagyon nehéz megragadni ezt a filozófiát. Ez hasonló ahhoz, ami néha megtörténik velem sakkozás közben. Több olyan dolog van az én életemben is, amit már rengetegszer elmagyaráztak nekem, mégsem tudtam megérteni azokat. És vannak olyan játékosok is, akik mindent megtesznek, hogy megértsék az elméletet, de végrehajtani a pályán azután már képtelenek. Az igazság azonban az, hogy minden játékos, aki képes lesz megérteni az idő, a tér és a pozíció fontosságát, azonnal jobb játékossá válik, mert szabadon fogja majd megkapni a labdát, lesz ideje továbbpasszolni, vagy kapura lőni.

Nincs konkrét, vagy preferált formációm. Minden a pillanat függvénye. Félidőben a rendszer sokat változhat. Előfordulhat, hogy öt védővel kezdek, két szélső bekkel, máskor pedig két, vagy három középső középpályással… minden a szituáció függvénye. Igyekszem, hogy ne legyen egyetlen meghatározó felállás, és figyelem, szükséges-e bármilyen változtatás, de a játék lényege sohasem változik ekkor sem.

Nemrég, egy Sevilla elleni rangadón észrevettem, hogy változtatásokra lenne szükség, de hiába kiabáltam a vonal mellől, nem tudtam átadni az utasításaimat. Néha egy játékos kijön a vonal mellé, de utána lehetetlen egyesével átadni az üzenetet az egész csapatnak. A félidő az, amikor lehetőségünk van végrehajtani a változtatásokat, de még akkor is kétséges, hogy sikerül-e teljes mértékben megtenni mindent, ami szükséges.

Ezenkívül más ugyanezt megtenni edzés közben, mint a meccs nyomása alatt. Hiába tudjuk, mit szeretnénk pontosan, a játékosnak stabilnak kell lennie ahhoz, hogy végre is tudja hajtani a szükséges változtatásokat. Számos dolog megváltoztathatja egy játékos mentális állapotát. Elég, ha a meccs elején elront két passzt és ez megroppantja őt. Vannak napok, amikor egy játékos, aki csak nagyon ritkán hibázik, elkövet egy hibát és ettől ideges lesz. Az edző felelőssége, hogy ezek a szempontok ne befolyásolhassanak senkit sem.

Ebben az értelemben csodálom Diego Simeone csapatait, mert elképesztően eltökéltek. Rajtuk keresztül láthatjuk a védekezés művészetét. Szeretem látni, amikor a legtehetségesebb játékosok mindent megtesznek a labda megszerzéséért. Griezmann döbbenetes mennyiségű labdát szerez a középpályán [szerk. megj.: akkor még Atlético] és nem tudom, hogyan sikerült rábírnia az edzőnek erre a magas futásmennyiségre őt. Ez a hozzáállás hatalmas lendületet ad minden csapatnak.

Soha nem félek használni a fiatalokat. Edzésen már látom, mire képesek, a lelkesedésük és az energiájuk pedig arra is jó, hogy többet hozzanak ki az első csapat állandó játékosaiból, akiknek a teljesítménye időközben esetleg már kissé lecsökkent. Sok apró részlet dönt el egy-egy meccset, például a fiatalok megjelenése rendszerint pozitívan befolyásolja az eredményeket.

De a fiatalok ezentúl is sokat adhatnak a csapatnak. Egy abszurd hiba, vagy a koncentráció pillanatnyi hiánya pontokat adhat, vagy vehet el a csapattól. Kimaradhat egy jó helyzet, ha a csatár nincs a megfelelő pillanatban a megfelelő helyen. Elveszíthetsz egy labdát, amiből az ellenfél gólt szerez. Az ilyen apró részletek gyakran előfordulnak, és nagy hatással vannak a meccsekre. A munkám legnagyobb része pedig az ilyen szituációkat megtalálni és kielemezni.

Játék közben van egy elképzelésem arról, hogyan teljesített a játékosom, de mindent nem fogok észrevenni. Ezért kell utólag visszanéznem minden mozzanatot és megbeszélnem a játékosokkal, amit tapasztaltam. Nem az a fontos, hogy kritikát mondjak róla, hanem az, hogy kijavítsuk a hibákat. Mert ugyanígy elmondom a pozitív dolgokat is.

A játékosaimnak gyakorlatiasnak kell lenniük. Nem akarom, hogy valaki gólpasszt próbáljon adni, ha előtte tízből kilenc alkalommal nem sikerült neki. Nagyra értékelem azokat a játékosokat, akik képesek az egész szezon során minden meccsen végig fókuszálni, azokat, akik nagyon kevés hibával játszanak és mindig kizárólag a feladatukra koncentrálnak.