Ha valaki azt meri mondani az év elején, hogy a Celta Vigo 2-3 fordulóval a vége előtt még az életéért fog küzdeni, azt kinevetjük. Közösségileg, egyénileg, sztereóban. Mindenhogyan. Erre vazeg, a 36. fordulóhoz kanyarodva az van, hogy a Celta Vigo, az a Celta Vigo, aki lólépésben pakolt oda havi szinten egy-egy La Liga nagyágyúnak, az most úgy fest, valóban az életéért küzd...

Csapjunk a közepébe és mondjuk ki: a Liverpool egy baromi frankó csapat! Barça szurkolóként mondom ezt, egyben azt is, hogy Barça szurkolóként nem is nagyon mondhatok mást. Mégpedig azért, mert mindent tudnak és csinálnak, ami miatt a Barça is megkedvelhetővé válik, és ami miatt egyáltalán ezeket a csapatokat megkedvelheti valaki, ha amúgy még nem döntötte el, merre húz a szíve.

Ha már járt valaki a Camp Nou-ban, akkor tudja, hogy a stadion tetejéről, naplementekor gyönyörű a kilátás, viszont ami a csapatra vár ma este és a következő hetekben, talán még ennél is szebb lehet.

Csak ne essen.

No hát hölgyek és urak, azt kell hogy mondjam igencsak nekünk áll a zászló ezen a héten. Sőt, szinte tálcán kínálja magát az a bizonyos bajnoki trófea, amely olyan, de olyan közel van hozzánk, hogy szinte látjuk rajta Jordi Alba fogainak villanását, ahogyan eloson a bal szélen. Két meccs a világ, ráadásul a nyerhetőbb fajtából.. Kell!

Kialakult egy rossz szokásunk, ami miatt többször szabadkoztam már és ezúttal is megteszem: nem tartjuk az egy meccs, két poszt ritmust. Okokkal különösebben nem fárasztanék senkit, a lényeg, hogy olykor nagyon nem könnyű a blogot a mindennapokba illeszteni. Ugyanakkor április-május magasságában törvényszerűen beáll a fásultság is, néha borzasztóan nehéz megválaszolni önmagunknak a „most aztán ugyan miről írjak?” kérdést. És ez a fásultság olyan szintig képes eljutni, hogy még az igazán impulzív meccsek sem képesek teljesen felrázni az embert ebből.