FC Barcelona - Rayo Vallecano 3:1 

A mai értékelő több oknál fogva is a minimalizmus jegyében zajlik majd. Egyrészt a tegnapi mérkőzésen a csapat épp annyit villantott, amennyire szükség volt (vagy annál talán egy picivel többet), másrészt holnap is kaptok egy posztot, ami – számomra legalábbis – egy olyan szemszögből világít rá a klubra, amire mindig is kiváncsiak voltunk, és nyújt majd betekintést a hátterek mögé... De erről bővebben majd szűk 24 óra múlva, most maradjunk tegnapi a darázsirtásnál.

A cím duplán indokolt, hisz ha valaki nem is látta a hét eseményeit a BL-ben, a Real elleni dupla minden valószínűség szerint élénken él még emlékeinkben. És ha az eufória le is csendesedett, érdemes regisztrálni magunkban, hogy az élet megy tovább, újabb bajnoki forduló vár ránk

Mondhatnám, hogy ideje lenne a Realnak végre magára találnia, mert egyre kevesebb öröm van abban, hogy legyőzzük őket. Megint. És megint. De nem mondom, mert hiába állapot, attól még jó érzés marad. He. És he. Kisördög balra el!

Real - Barca 0-3

Van ez így, amikor egy csapat egy helyzetből két gólt lő, mi tudjuk a legjobban, mert sokszor előadták ellenünk is, egy időszakban különösen. De azért furcsa volt látni így nyerni a fiúkat. Persze van egy tét- vagy presztízsszint, ami felett a rühes vásári kutyát sem érdekli, hogy ki játszott szebben, meg ilyenek. A győzelem számít, és kész - ezt is hallgattuk anno eleget.

Közkeletű futballbölcsesség, hogy egy csapat eredményességére (egyfajta leggyengébb láncszemként) sokkal nagyobb hatással van a leggyengébb játékos teljesítménye, mint a legerősebbé. Közkeletű, de teljes mértékben nem igaz bölcsesség, leginkább azért, mert van az a kaliber, ami még ezt a szabályt is felülírja.

Tovább!